Világpolitikai szempontból annyira kritikus periódusban élünk, annyi kulcsfontosságú esemény zajlik egymással párhuzamosan, hogy szinte képtelenség mindent egyszerre észrevenni. Azonban bármennyire fontos is, hogy mi történik Pekingben, Moszkvában, Washingtonban, nem feledkezhetünk meg arról, hogy épp a történelem egyik legsúlyosabb humanitárius válsága kezdődik Afganisztánban és vidékén, aminek legalább négy és fél-ötmillió áldozata lesz. Vagy talán több is.

(Képünk illusztráció)

Történt ugyanis, hogy Pakisztán a múlt héten elkezdte kiutasítani az afganisztáni (afgán nép és nyelv nem létezik, csak afgán állam) menekülteket a területéről és tömegesen deportálja őket Afganisztánba. Amivel csak az a probléma, hogy ezek az emberek nem véletlenül élnek hazájukon kívül: otthon jó eséllyel agyonlőnék vagy börtönbe zárnák őket. Politikai okokból. Valóban léteznek pakisztáni tálibok, és sok kárt is okoznak az iszlámábádi kormányzatnak a terrorcselekményeikkel, de – nincsenek több millióan. A pakisztáni kormány a kollektív bűnösség elvét alkalmazza, úgy veszi, hogy ha egy afganisztáni menekült terrorista, akkor mind azok. Súlyosbítja a helyzetet, hogy Irán is milliókat toloncol át az afgán határon – olyan milliókat, akiket a kabuli kormányzat a legkevésbé sem lát szívesen. Pakisztán is, Irán is, sőt, Afganisztán is komoly gondot fordít arra jelenleg, hogy egymással a lehető legrosszabb viszont ápolják, tehát az afganisztáni emigráció de facto kiirtásának nincs és nem is lehet tárgyalásos megoldása. A jelen állapotokat a The New York Times tudósítása mutatja be, megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszem meg.

Mivel Pakisztán és Afganisztán között fokozódtak a katonai összecsapások és lezárták a határaikat, a pakisztáni hatóságok intenzívebbé tették az afgánok tömeges kiutasítását, mondván, hogy többé nem tudják elhelyezni a több évtizedes menekült-közösséget.

Idén a Pakisztánban élő hárommillió afgán* közül eddig körülbelül egymilliót deportáltak vagy arra kényszerítettek őket, hogy visszatérjenek Afganisztánba, abba az országba, ahol sokan közülük soha nem éltek, és ahol a súlyosbodó humanitárius válság miatt kevés a munkahely és a megfizethető lakás. Sokan egész életüket Pakisztánban élték le, amely menedékként szolgált családjuknak az 1979-es szovjet invázió óta Afganisztánban egymást követő háborúk idején.

*Itt és a továbbiakban is „afgánon” „afganisztánit” kell érteni: az amerikai szerző az angol nyelv és hazája politikai hagyományai miatt nem tesz különbséget nemzetiség, állampolgárság és nyelvi identitás között.

Nemrég egy este Pakisztán legnagyobb városa, Karacsi külvárosában egy négy gyermekes család (a legkisebb gyermek egy mindössze 7 napos csecsemő) teherautóra rakta egész életük során összegyűjtött minden vagyonát: ágykereteket, csirkéket, vizes kannákat és néhány bőröndöt.

Saifuddin, akinek csak egy neve van, elmondta, hogy úgy döntöttek, elmennek, mielőtt az afgánok elleni fellépés még keményebbé válik. A mecsetben, ahol imádkoztak, és a nyomornegyedben járőröző rendőrautók hangszóróiból is azt hallották, hogy térjenek vissza Afganisztánba.

„Még 45 év után sem ez a mi hazánk” – mondta. „És Afganisztánban nincs semmiféle otthonunk.”

Az afgánok nagy része évtizedek óta ingázik ide-oda, különösen a két ország határvidékén, ahol közösek a nyelvi és kulturális kötelékek. A kiutasítások nem új keletűek, de a jelenlegi kampány válogatás nélküli jellege az. Pakisztán megfogadta, hogy minden afgánt kiutasít, függetlenül attól, hogy milyen bevándorlási státusszal rendelkeznek, vagy hogy veszélyben vannak-e, ha visszatérnek Afganisztánba.*

*És attól is függetlenül, hogy mi vár rájuk. Többségükre valószínűleg halál.

Pakisztán döntése egybeesik a nyugati országok azon törekvéseivel, hogy korlátozzák vagy megtiltsák az afgánok beutazását. A Trump-kormány közölte, hogy szerdán, miután Washingtonban lelőtték a Nemzeti Gárda két tagját, leállította az afgán bevándorlási kérelmek feldolgozását, és felülvizsgálja a már az Egyesült Államokban tartózkodó afgán menedékkérők státuszát, beleértve azokat is, akik az amerikai megszállás alatt az amerikai vagy a NATO-erőknek dolgoztak.

Irán, Afganisztán másik szomszédja, szintén deportált vagy kitoloncolt több mint 1,5 millió afgánt ebben az évben.* A külföldön élő nagy afgán menekültközösségek létfontosságúak voltak Afganisztán számára, mivel pénzt küldtek haza és ösztönözték a határon átnyúló kereskedelmet, ami segített fenntartani a meggyengült afgán gazdaságot.

*Ebben nagy szerepe volt a Helmand folyónak, melyet az afgán hatóságok megpróbáltak elterelni. De ugyanígy komoly szerepe volt az indiai-pakisztáni harcokban az Indus vizének megosztásáról szóló szerződésnek. Hölgyeim, uraim: megkezdődtek a víz-háborúk.

De mivel Pakisztán és Irán saját gazdaságuk válságával küzd, kormányuk az elmúlt hónapokban fokozta a xenofób retorikát, és felgyorsította a 2023-ban megkezdett nagyarányú kiutasításokat. Azóta a két ország több mint 4,5 millió afgánt utasított ki vagy kényszerített visszatérésre anyaországukba. Ezek több mint felét – 2,5 milliót – idén űzték el.

A pakisztáni hatóságok felszólították a főbérlőket, hogy dobják ki az afgán családokat a lakásaikból, és legalább egy tartományban arra is ösztönözték a polgárokat, hogy egy bejelentő (besúgó) rendszer segítségével támogassák az afgánok kitoloncolását. Az ENSZ menekültügyi főbiztossága szerint idén már tizenkétszer annyi afgánt tartóztattak le, mint tavaly egész évben.

„A deportálások és kényszerű hazatelepítések mértéke brutális” – mondta Sanaa Alimia, a londoni Agha Khan Egyetem politikatudományi professzora, aki a pakisztáni afgán közösséget tanulmányozta.

Azok, akik letartóztatásuk elől menekülnek, mint Saifuddin családja, már megszokott látványt nyújtanak Pakisztán útjain, színes teherautóikkal, amelyek egész családokat és minden földi vagyonukat szállítják a határra.

Őket Karacsi nyomornegyedeiből űzik el, ahol sokan fémhulladékok vagy más szemét szelektív gyűjtésével keresték meg a kenyerüket. Mások Lahore városából távoztak, ahol napszámosként és szerelőként dolgoztak, valamint Beludzsisztán hagymamezőiről és szénbányáiból, ahol olcsó, keményen dolgozó munkaerőként szolgáltak.*

*Igen valószínű, hogy a szegény és fizikai munkából élő rétegeknek a világon semmi közük nincs a pakisztáni tálib mozgalomhoz, melyet egyébként korábban maga a kormány is támogatott, sőt, a mostani kabuli vezetők nagy része is Pakisztánban élt.

„Ki vagyunk szolgáltatva a pakisztáni hatóságoknak” – mondta Mehrafzon Jalili, 24 éves, egykori afgán fogorvoshallgató, aki hónapokig egy sátortáborban élt Pakisztán fővárosában, Iszlámábádban. A tábort több száz másik afgán családdal osztotta meg, akiket idén lakóhelyükről kilakoltattak.

Kedd kora reggel pakisztáni rendőrök rohanták le a helyszínen tartózkodó afgánokat, hogy letartóztassák és egy deportálási központba vigyék őket – állítja Jalili asszony és egy másik afgán nő a táborból, akik videókat osztottak meg a rajtaütésről a The New York Times-szal.

Az afgánok tömeges menekülése Pakisztánba a szovjet invázió után kezdődött, amikor Iszlámábád „szent harcosokként” és „iszlám testvéreiként” fogadta őket. Az elmúlt évtizedekben azonban a hivatalos narratíva megváltozott, és egyre inkább „bűnözőkként”, „kábítószer-kereskedőkként”, a legutóbbi időkben pedig „terroristákként” állítják be őket.

„Évtizedek óta tárt karokkal fogadjuk és látjuk vendégül őket” – mondta Ahmed Sharif Chaudhry tábornok, a pakisztáni fegyveres erők szóvivője egy idei interjúban. „De túl sok afgán követ el bűncselekményeket.”*

*Azonban statisztikát nem mellékelt ehhez az állításhoz, tehát nem tudjuk, mennyi az a „túl sok”. Erre lehetne azt mondani, hogy „egy is sok, vesszenek mind!” és mondják is: de ha úgy vennénk, hogy a világ összes bűncselekményét emberek követik el, fontolóra kellene venni ezzel a logikával az emberi nem teljes deportálását is, hogy hova, az még kérdéses.

A pakisztáni tisztviselők most azt állítják, hogy az országban tartózkodó összes afgán veszélyt jelent a nemzetbiztonságra. Azt mondták, hogy az iszlámábádi bíróság elleni bombatámadás elkövetője, amelynek következtében e hónap folyamán 12 ember vesztette életét, afgán volt.

A pakisztáni tálibok egy független, de az afganisztáni tálib kormánynak hűségesküt tett frakciója vállalta a felelősséget a támadásért.*

*Akkor őket kéne elkapni, nem a koldusszegény tömeget. Mondjuk kéne utánuk egy kicsit nyomozni, és az fárasztó, de olcsóbb lenne egy terrorszervezetet felszámolni, mint tömegeket kitoloncolni a kősivatagba.

A pakisztáni hatóságok azzal vádolják az afgán kormányt, hogy finanszírozza a pakisztáni tálibok újjáéledő militánsait és menedéket nyújt nekik, pedig azok rendszeresen támadásokat hajtanak végre a pakisztáni biztonsági erők ellen.

A két ország közötti feszültség a múlt héten eszkalálódott, amikor egy öngyilkos merényletben három tiszt meghalt és 11 másik megsebesült a pakisztáni-afgán határ közelében, a nyugat-pakisztáni Pesavár városában található félkatonai erők főhadiszállásán. Asif Ali Zardari pakisztáni elnök a pakisztáni tálibokat okolta a támadásért.

Pakisztán az elmúlt hónapokban légicsapásokkal válaszolt Afganisztán két legnagyobb városát és a határ menti területeket támadva, amelyek régóta a felkelők tevékenységének melegágyai. Kedden a tálib kormány szóvivője, Zabihullah Mudzsahid azzal vádolta Pakisztánt, hogy éjszakai légicsapásaival tíz embert megölt. A pakisztáni hadsereg tagadta a felelősségét.

Az afgán biztonsági erők a pakisztáni hadsereg állásainak megtámadásával válaszoltak, ami az ősz folyamán erőszakspirálba torkollott. Ennek során több tucat ember halt meg, és a kialakult helyzet arra késztette a regionális hatalmakat, például Katart, Törökországot, Iránt és Oroszországot, hogy megpróbáljanak közvetíteni a két harcoló fél között, eddig azonban kevés sikerrel jártak.*

*Van annak némi pikantériája, miszerint korábban ezeket a tálibokat annyira támogatta az iszlámábádi kormány, hogy a pakisztáni légierő még a Pandzsír-völgy ellenállásának letörésében is részt vett. Hiába: barátból lesz a legjobb ellenség.

A Pakisztánban élő afgán állampolgárok a fokozódó feszültségek sűrűjébe kerültek.

A hatóságok megtagadták az egész életüket Pakisztánban töltő afgánok, köztük az ott született gyermekek vízumának meghosszabbítását. A Pakisztánban élő afgánok közül mintegy 620 ezren 15 év alattiak. „A kiutasított fiatal afgánok generációkig emlékezni fognak erre” – mondta Saba Gul Khattak, egy független pakisztáni kutató, aki az afgánokkal szembeni jobb bánásmódért száll síkra.

Sok gazdagabb afgán eddig társadalmi kapcsolatai vagy kenőpénzek révén elkerülte a kiutasítást és meghosszabbíttatta vízumát, így hát a kiutasítási hullám leginkább a szegényeket sújtja.

Jalili asszony és a táborban letartóztatott családok is azok közé tartoznak, akiket kiutasítás fenyeget.

Évekig kórházi recepciósként dolgozott, és ő volt a fő kenyérkereső az anyja és három testvére számára egészen addig, amíg a család pakisztáni háziura ki nem dobta őket a lakásukból. Apja az afgán hadsereg ezredese volt, akit a tálibok letartóztattak és megöltek, miközben Kabulban, Afganisztán fővárosában bujkált – mondta.

Éjszaka, amikor hideg fagy telepedett a táborra, afgán férfiak és tizenéves fiúk őrködtek felváltva a bejáratoknál, hogy megvédjék a közösséget. De nem sokat tehettek, amikor a rendőrség kiürítette a tábort, és az afgán családokat buszokra kényszerítette.

Jalili asszony érvényes vízummal rendelkezik, és a fogvatartási intézményből küldött SMS-ekben azt írta, hogy reméli, hogy őt és családját nem küldik vissza Afganisztánba.

„De mi lesz a többiekkel?” – írta. „Őket ki fogják toloncolni. Ki fog velük törődni?”

Valószínűleg senki. A világon jelenleg nagyon sok humanitárius katasztrófa zajlik, elég csak Szudánt, Malit vagy Burkina Fasót említeni, ahol most is százezrek, sőt, milliók pusztulnak el, az ügyben illetékes nemzetközi szervezetek fennhatóságát az esetünkben érintett államok nem is igazán ismerik el – és a nagyvilág is a saját problémáival van elfoglalva.

Nem lenne szabad ennek így történnie – de mégis így történik.

Szele Tamás