Azt hiszem, nem túlzok, ha az Amerikai Egyesült Államok tegnap (pontosabban: csütörtök este) megjelent nemzetbiztonsági stratégiáját minden európaira nézve sértőnek és vérlázítónak találom. Ez a dokumentum ugyan nem bír kötelező erővel, nincsenek benne pontos utasítások, de mégis, az amerikai külpolitika irányvonalának meghatározója, legalábbis addig, amíg a mostani adminisztráció regnál.

(Képünk illusztráció)

Amúgy stílusában és szellemiségében valami olyasmi, mintha Marjorie Taylor Greene és Tucker Carlson írták volna egy végigkokainozott éjszaka után, körülbelül akkor, amikor áttértek a metamfetaminra. Én a The New York Times és a The Washington Post elemzéseit használom fel ebben az írásban – főként az utóbbit – de nem fogom megállni, mert nem is vagyok rá képes, hogy ne tegyek pikírt megjegyzéseket, szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén.

A Trump-kormány csütörtökön késő este nyilvánosságra hozta új nemzetbiztonsági stratégiáját, amely élesen bírálta az Egyesült Államok hagyományos európai szövetségeseit, kijelentve, hogy kormányaik figyelmen kívül hagyják népeik akaratát, amikor támogatják Ukrajna erőfeszítéseit az orosz invázió visszaszorítására, és azt ígérte, hogy Washington figyelmét a nyugati féltekére fogja irányítani.

A terv Donald Trump elnök közel egyéves külpolitikai tevékenységének összefoglalása, amelynek keretében a világ ügyeit illetően olyan megközelítést alkalmazott, amely az üzleti megállapodásokat és a szűken definiált amerikai érdekeket részesíti előnyben a közös értékekkel szemben.*

*Donald Trumpnak első ciklusában az volt a külpolitikai doktrínája, hogy lerombolta az Egyesült Államok évtizedek, sőt, egyes esetekben több, mint száz év alatt kiépített nemzetközi kapcsolatrendszerét és emellett szeszélyes, elhamarkodott, érzelmi alapú döntéseket hozott, már amikor épp nem hazudta azt, hogy „megzabolázta Észak-Koreát”, amiből csak egy olyan nyilatkozat volt igaz, ami a hadisírok gondozásán kívül csak általánosságokra vonatkozott. A mostani ciklusán viszont meglátszik, hogy volt ideje elmélyedni a legordasabb összeesküvés-elméletekben és alaposan továbbfejleszteni korábban is jól fejlett paranoiáját, ami közismert cezaromániája mellett: életveszélyes. Nem rá nézve – ránk nézve.

A terv az európai nemzetek etnikai összetételét fenyegető veszélyre összpontosított, mondván, hogy a migráció miatt „legkésőbb néhány évtizeden belül bizonyos NATO-tagállamok lakossága többségében nem lesz európai”, és Európa „civilizációs eltörléssel” szembesül.*

*Ó, igen, a „Great Reset” híres konteója. Kíváncsi vagyok, hogyan nézhet ki az Elnöki Alufóliasapka.

A stratégia éles reakciót váltott ki Európa centrista politikusai körében, akik közül sokan úgy értelmezték, hogy az Egyesült Államok terve az, hogy támogatja az európai kihívóikat, és felbomlasztja azokat az intézményeket, mint például az Európai Unió, amelyeket az Egyesült Államok egykor azért támogatott, hogy megakadályozza a generációk közötti konfliktusokat Európában.*

*A közvetlen reakciókról majd kicsit később írok részletesen.

Ehelyett a tervek elfordítják Washingtont a második világháború óta betöltött globális szuperhatalmi szerepétől, és egy régebbi hatalmi formát támogatnak, ahol a katonailag legerősebb nemzetek a világot befolyási övezetekre osztják fel, amelyeket elsősorban a szomszédjaik feletti ellenőrzési képességük határoz meg.

A kezdeményezés zászlóshajója az volt, amit „a Monroe-doktrína Trump-kiegészítésének” neveztek – utalva James Monroe elnök 19. századi politikai álláspontjára, amely a nyugati féltekét az Egyesült Államok hátsó udvarának nyilvánította, ahol az Egyesült Államoknak kiemelkedő hatalommal kell bírnia. A Fehér Ház most éppen az Egyesült Államok globális katonai jelenlétének a nyugati féltekére való átirányítását szorgalmazta a biztonság fokozása és a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem érdekében.*

*Ezt most mondja a program, a Venezuela elleni potenciális támadás előestéjén, de mi lesz akkor, ha az elnöki elmebaj valamelyik másik állam ellen fordul? Átírják a stratégiát, Monroe-val együtt, mindenestől, és onnantól kezdve másképp volt az egész? Mi ezt itt, Kelet-Európában már túl jól ismerjük.

„Azok a napok, amikor az Egyesült Államok Atlaszként tartotta vállán az egész világrendet, véget értek”* – áll a stratégiában, hozzátéve, hogy a kormány prioritásként fogja kezelni „az amerikai fölény helyreállítását a nyugati féltekén” „a haza védelme” érdekében, és partnereivel együttműködve fogja „ellenőrizni a migrációt, megállítani a kábítószer-forgalmat, valamint erősíteni a stabilitást és a biztonságot a szárazföldön és a tengeren”.

*Atlasz, mint tudjuk, titán az ógörög mitológiából, aki az Olümposz polgárháborújában rossz oldalra állt, ezért Zeusz a de-eszkalációs folyamat végén, mikor pacifikálták a helyzetet, arra ítélte, hogy neki kell tartania az égboltot. Elég különös egy Európa-ellenes dokumentumot olyan példával illusztrálni, ami pont az európai kultúrából származik. Viszont Nagy Szellemet mégse írhatott a szerző, mert Trump az amerikai őslakosokat sem kedveli.

Bár az ilyen stratégiai dokumentumok nem kötik az adminisztrációt semmilyen cselekvési tervhez, útmutatóként és prioritásként szolgálnak a kiterjedt amerikai nemzetbiztonsági apparátus számára, és azt jelzik, hogy az elnökök miként látják a világot. A Biden-adminisztráció kijelentette, hogy az Egyesült Államok elkötelezett Oroszország „megfékezése” mellett, és az első Trump-adminisztráció, amely republikánus külpolitikai héjákkal volt tele, szintén közelebb állt a hagyományos vonalhoz.*

*Ha egyáltalán közel állt bármihez is.

Ez már nem így van, mivel a stratégia szerint a kormányzat „stratégiai stabilitást” szeretne elérni Európában,* miközben Oroszországról konkrétan alig szól. A stratégia elfogadta Oroszország régóta fennálló vágyát, hogy korlátozza a NATO védelmi szövetség további terjeszkedését, ami eltér a korábbi republikánus kormányzatok politikájától.

*Éspedig úgy éri el ezt a stratégiai (basszus, megint egy ógörög szó...) stabilitást, hogy nyíltan támogatja a szélsőjobboldali-populista mozgalmakat és ugyanilyen nyíltan támadja a centrista kormányokat. Csak nekem tűnik úgy, hogy ez a stabilizáció inkább destabilizálás?

Ukrajna nyomást gyakorolt a NATO-tagság érdekében, mert úgy vélte, hogy a katonai szövetség tagjaként védelmet élvez Oroszország támadásaitól. A Biden-kormány nyitott maradt Kijev esetleges NATO-tagsága ügyében, bár a gyakorlatban sok magas rangú tisztviselője szkeptikus volt Ukrajna mielőbbi felvételét illetően.

A stratégia valószínűleg megzavarta az európai vezetőket, akik már így is nehezen találták a módját, hogy a Trump-kormány prioritásait összehangolják a sajátjaikkal. Mostantól a Fehér Ház hivatalosan is támogatja azokat a szélsőjobboldali nacionalista pártokat, amelyek a centristák leváltását ígérik, gyakran egy oroszbarátabb vonal követésével együtt.

„A Trump-kormány szemben áll azokkal az európai tisztviselőkkel, akik irreális elvárásokat támasztanak” az ukrajnai háborúval kapcsolatban – áll a dokumentumban, amely őket „instabil kisebbségi kormányokhoz” tartozónak írja le.* Az Egyesült Államok „alapvető érdekének” tartja „az ukrajnai harcok gyors befejezéséről szóló tárgyalások lefolytatását” és „a stratégiai stabilitás megteremtését Oroszországgal” – teszi hozzá a dokumentum.

*És honnan veszik, hogy ezek a kormányok kisebbségiek? Qanon mondta? Egy demokráciában egyébként sem jó az erős kormánytöbbség, sokkal egészségesebb a sokszínű, de minimálisan többségi irányítás.

A stratégia – ami komoly frusztrációt fog kiváltani Európában – azt állítja, hogy az európai kormányok az Oroszországgal folytatott konfliktus fenntartását támogatják, és ezt a lakosság támogatása nélkül teszik. Az elmúlt hónapokban Oroszország retorikája folyamatosan arra törekedett, hogy az Ukrajna elleni háború felelősségét az európai nemzetekre hárítsa, háborús uszítóknak nevezve őket. „Európa nagy többsége békét akar, de ez a vágy nem tükröződik a politikában, nagyrészt azért, mert ezek a kormányok kiforgatják a demokratikus folyamatokat” – áll a dokumentumban.*

*Ezzel szemben a Donald Trump által vezetett Egyesült Államokban koncepciós perek indulnak a demokrata politikusok ellen, nagyvárosokat száll meg a Nemzeti Gárda, az ICE válogatás nélkül, gyakran bőrszín alapján deportál akár amerikai állampolgárokat is, most van szó a hadsereg bevetéséről a politikai ellenzékkel szemben, a kötelező oltásokat betiltják, minek következtében Texasban már volt halálos áldozatokat követelő kanyarójárvány, de nyugalom, lassan meg fog érkezni a himlő is, és cenzúrázzák a könyvtárak tartalmát. Ezek a jelenleg zajló demokratikus folyamatok az Egyesült Államokban. Még az a jó, hogy nem forgatják ki őket, képzelem, mi lenne, ha ki is forgatnák.

Oroszország a második világháború óta a legnagyobb háborút robbantotta ki Európában, amikor 2022-ben teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen, azzal a céllal, hogy az egész országot elfoglalja és felszámolja annak független identitását.

A stratégia szerint Európa a „civilizációs eltörlés” kockázatával szembesül, és bizonyos NATO-országok lakossága hamarosan „többségében nem európai lesz”, miközben az Európai Uniót és más szerveket „a szólásszabadság cenzúrázásával és a politikai ellenzék elnyomásával” vádolja.*

*A „civilizációs eltörlés” bizonyos formája valóban fenyeget, mármint egy orosz invázió esetén, mert fogalmam sincs, hogyan kéne írni cirill betűkkel azt, hogy „Champs-Élysées”, de a „lakosságcsere” csak akkor vezet az etnikai összetétel „nem európaivá” válásához, ha úgy vesszük, hogy az oroszok nem európaiak. Ja, hogy nem erre tetszettek gondolni a konteóban? Azt én nagyon sajnálom, mi, itt, Európában – mármint mi, akik nem vagyunk szélsőjobboldaliak – így látjuk.

„A hazafias európai pártok növekvő befolyása valóban okot ad a bizakodásra” – áll a stratégiában, utalva azokra a jobboldali populista pártokra, amelyek támogatottsága az elmúlt években megugrott, és megismételve JD Vance alelnök februárban az európai vezetők előtt elhangzott kijelentéseit. Ekkor nyomást gyakorolt Európa centrista vezetőire, hogy fogadják el azokat a bevándorlásellenes, nacionalista hangokat, amelyeket időnként megpróbáltak eltávolítani a hatalomtól, és ő lett a legmagasabb rangú amerikai tisztviselő, aki találkozott a német szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) párt vezetőjével.*

*Azért az elgondolkodtató, hogy az európai szélsőjobboldalt eddig leginkább Moszkva támogatta, most már, mint láthatjuk, Washington is fogja, még ki kéne járniuk egy kis apanázst Pekingtől is (képesek rá) és ők lesznek a világ leggazdagabb pártjai.

Gérard Araud, Franciaország volt amerikai nagykövete egy közösségi médiabejegyzésben úgy reagált, hogy „az Európáról szóló meghökkentő rész úgy hangzik, mint egy szélsőjobboldali röpirat”.

„Úgy tűnik, hogy az új amerikai biztonsági stratégia az egész világon csak Európában lát veszélyt a demokráciára” – írta Carl Bildt, Svédország volt miniszterelnöke az X-en. „Bizarr.”

Johann Wadephul, Németország külügyminisztere pénteken válaszában kijelentette, miszerint Németország nem „hiszi, hogy bármely országtól vagy párttól tanácsot kellene kérnie”.

A berlini újságíróknak elmondta, hogy az Egyesült Államok Németország legfontosabb szövetségese a NATO-ban, de „az olyan kérdések, mint a szólásszabadság, a véleménynyilvánítás szabadsága és a liberális társadalom szervezése a Német Szövetségi Köztársaságban, nem tartoznak ide”.

„Ez egy frontális támadás az Európai Unió ellen” – mondta Brando Benifei, az Európai Parlament olasz tagja, aki az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatokért felelős delegáció elnöke. A dokumentumot „teljesen elfogadhatatlannak” nevezte, amely „szélsőséges, sokkoló kifejezésekkel” van tele, és kijelentette, hogy egyes állításai közvetlen felhívásnak minősülnek az európai választásokba való beavatkozásra.

Ian Lesser, a German Marshall Fund kutatócsoport brüsszeli irodájának vezetője szerint a dokumentum megerősíti Európa meglévő aggályait a transzatlanti kapcsolatok állapotával és az Egyesült Államok Oroszországhoz való viszonyával kapcsolatban, és tovább bátoríthatja a szélsőjobboldalt Európában.

„A dokumentum úgy kezeli Európát, mint egyfajta deviáns államszövetséget, ami azt példázza, hogy mit ne tegyünk” – mondta, hozzátéve, hogy ez aláhúzza, hogy az Egyesült Államok nem izolacionista, hanem „unilateralista”.

„Ez valóban megerősíti a már meglévő aggodalmakat, és élesebb kontúrokat ad nekik” – mondta.

Carlo Calenda, olasz balközép, Európa-párti szenátor pénteken kijelentette, hogy a dokumentum azt mutatja, hogy Trump „Európa ellensége” és „a demokrácia ellenfele”. Szerinte az európai politikusok arra irányuló erőfeszítései, hogy Trumpnak hízelegjenek, nem jártak sikerrel saját érdekeik előmozdításában.

„Ő egy zsarnok, és egy zsarnokkal nem lehet jóindulat és kedvesség útján szembeszállni. Ez nem az a módszer, amellyel kezelni lehet őt.”*

*Pedig valamiféle kezelésre most már sürgős szüksége volna.

Az utolsó nemzetbiztonsági stratégia, amelyet Joe Biden elnök 2022-ben tett közzé, nagyrészt az Egyesült Államok Oroszországhoz és Kínához való viszonyulásával foglalkozott. Elítélte „Oroszország brutális és indokolatlan háborúját” Ukrajna ellen, és prioritásként határozta meg „Oroszország megfékezését”.

A legújabb stratégia azonban kevés konkrétumot tartalmaz Oroszországról, csak annyit jegyez meg, hogy „sok európai Oroszországot egzisztenciális fenyegetésnek tekinti”, és kijelenti, hogy az Egyesült Államoknak prioritásként kell kezelnie „az Európának Oroszországgal folytatott kapcsolatait … az Oroszország és az európai államok közötti konfliktus kockázatának enyhítése érdekében”.

Borisz Bondarjev, az ukrajnai háború miatt lemondott volt orosz diplomata szerint a stratégiából hiányzik a globális dinamikák komoly elemzése, és nem ismeri el Oroszországot az európai biztonságot aláásó revizionista hatalomként, hanem olyan államnak tekinti, amellyel megállapodásokat lehet kötni. Mint a Substackon írta:

„Valójában az Egyesült Államok feladja korábbi álláspontját, és elfogadja Oroszország stratégiai világnézetének egyik alapvető elemét.”

A NATO pénteki e-mailben küldött nyilatkozatában nem kommentálta Trump megjegyzéseit a NATO bővítésének befejezéséről, de megismételte, hogy a szövetség tagjai elismerik a védelmi kiadások növelésének szükségességét – amit a Trump-kormány erőteljesen szorgalmazott.

Paula Pinho, az Európai Bizottság szóvivője pénteken újságíróknak elmondta, hogy a szervnek még nem volt ideje értékelni a nemrégiben közzétett stratégiát, de „érdeklődéssel” fogja megvizsgálni a dokumentumot, hozzátéve, hogy az amerikai és az európai biztonság „nagyon szorosan összefügg”.

Pinho hozzátette, hogy inkább „tartózkodik” a stratégia egyes részleteinek kommentálásától, de amikor közvetlenül megkérdezték, azt mondta, hogy „abszolút” nem ért egyet azokkal a részletekkel, amelyek szerint az EU veszélyezteti a szabadságot és akadályozza a szólásszabadságot.*

*Pinho, mint szóvivő, ennél élesebben nem fogalmazhatott, de amúgy is megtették helyette kollégái, mint a fentiekben olvasható is.

A stratégia azt is kimondja, hogy az Egyesült Államoknak már nem kell prioritásként kezelnie a Közel-Keletet külpolitikájában, és a térség energiaforrásait nevezi meg az amerikai figyelem „történelmi okaként”. „Az energiaellátás jelentősen diverzifikálódott, és az Egyesült Államok ismét nettó energiaexportőrré vált” – áll a dokumentumban.*

*Sőt, a dokumentum „Közel-Kelet: terhek áthelyezése, békeépítés” című szakasza azzal érvel, hogy bár az Egyesült Államoknak „továbbra is ösztönöznie kell” a régió országait a radikalizmus elleni küzdelemre, nem szabad túlságosan beavatkoznia azok belső ügyeibe.

Hozzáteszi, hogy az Egyesült Államoknak abba kell hagynia a régióbeli partnereik „bírálatát”, különös tekintettel az olyan „öböl-monarchiákra”, mint Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek, amelyeket a korábbi amerikai kormányok emberi jogi aggályok miatt kritizáltak. Ehelyett a stratégia azt hangsúlyozza, hogy a régió „a partnerség, a barátság és a befektetések helyszínévé” válik.*

*Mivé? Hol tetszik venni ezt a vicces anyagot? És Iránnal mi lesz? Vagy inkább: mi van? Ha az Egyesült Államok kivonul a Közel-Keletről, mert Trump szerint kitört a béke az olajfák alatt, olyan háború kezdődik majd ott, amit még az a sokat próbált vidék sem látott.

Trump stratégiája a kínai befolyás visszaszorítását szorgalmazza világszerte és a status quo fenntartását Tajvanon, de egyúttal „valóban kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok fenntartását” is szorgalmazza Pekinggel az Egyesült Államok növekedésének részeként.

Kína azt szeretné, ha Tajvan – mely független, demokratikus szigetország – teljes ellenőrzése alá kerülne, ami félelmet kelt egy esetleges jövőbeli inváziótól. A Trump-kormány alatt az Egyesült Államok fenntartja „Tajvanra vonatkozó, régóta fennálló deklaratív politikáját, ami azt jelenti, hogy az Egyesült Államok nem támogatja a Tajvani-szoros status quo-jának egyoldalú megváltoztatását” – áll a dokumentumban.

Ilyenkor kell valahogyan összefoglalni a fentieket, nem is lesz nehéz, de Trump hívei nem fogják szeretni. Mit látunk?
Donald Trump először elárulta az Amerikai Egyesült Államokat azzal, hogy valóságos rémuralmat vezetett be a valamikor demokrácia helyett.

Most készül elárulni a Közel-Keletet és Európát.

Donald Trump tehát mindenkit elárult vagy el fog árulni. Én már csak annyit kérdeznék: mennyiért vagy miért?

Vegye már le róla valaki az alufóliasisakot!

Szele Tamás