Kérem, én megfejtettem a trumpi logika egyik alaptételét, azt, amit elfogadva érthetővé válik az amerikai elnök néhány, nyilvánvalóan őrült lépése – nem az összes, de a bevándorlókkal kapcsolatosak igen. Tulajdonképpen inkább beszélhetnénk téveszméről, mint tételről, ugyanis arról van szó, hogy Donald Trump szerint az ő nagyapja, Friedrich Trump (korábban Trumpf) fedezte fel Amerikát, bevándorlás útján.

(Képünk illusztráció)
Ebből az következik, hogy akik utána érkeztek a kontinensre, mind jött-ment bevándorlók, ellenben akik előtte – azok szintén. Ennek a téveszmének az elhatalmasodását mutatja Trump elnök január 9-i nyilatkozata Grönlandról, mely szerint „az a tény, hogy Dánia 500 évvel ezelőtt hajót küldött oda, nem jelenti azt, hogy az a föld az övék”.
Talán el kellett volna olvasni legalább egy történelemkönyvet. Először is: Eirik Rauda, Vörös Erik, polgári nevén Erik Thorvaldsson kissé összeférhetetlen, ám annál mozgékonyabb figura volt, és ezek a vonások jellemezték az egész családját is: a mi Erikünk 950 táján született Norvégiában, de családja már gyermekkorában Izlandra költözött, ugyanis Thorvald papát száműzték, gyilkosság miatt. (Az akkor óskandináv jog szerint a nyíltan elkövetett gyilkosságért körülbelül ez járt). Erik sem esett messze a fájától, őt meg 982-ben száműzték, de őt már kettős gyilkosságért, ugyanis egy földcsuszamlás miatt megvádolták a szomszédai, Valthjof és Eyiolf, miszerint az ő szolgái okozták volna a balesetet. A szomszédok lemészárolták a szolgákat, Erik meg agyoncsapta Valthjofot és Eyiolfot, az ügy el volt rendezve az izlandi lovagiasság szabályai szerint, de a ting, a népgyűlés mégis kellett tegyen valamit, kettős gyilkosság történt – tehát száműzték kicsit Eriket, aki előbb egy Izlandhoz közeli szigeten telepedett le családostól, de ott is összekülönbözött Thorgest nevű szomszédjával, sőt, ahogy a feljegyzések írják, „megölte őt, fiait és még néhány másik embert.” Erre már a tingnek sem lehetett galambepéje: az egész családot száműzték három évre. Ezek után kötöttek ki Grönlandon.
Ilyen alapon bajban van a trumpi logika, ugyanis az óskandináv viszonyokat figyelembe véve nem a dánok „küldtek hajót” Grönlandra, hanem maximum az izlandiak, bár igazából senki sem: Vörös Erik agresszív családja menekült oda. Amúgy is rémálom volna eldönteni, hogy a viking kor szereplői közül mai fogalmak szerint ki miféle nemzetiségűnek számít: Kékfogú Harald például csak azért nevezhető kizárólag dánnak, mert Dánia királya volt, ahogyan Olaf Tryggvasson norvég uralkodó, de még a határok sem voltak teljesen tisztázottak annak idején, Grönland úgy került Dániához, hogy a helyi skandináv kolónia 1261-ben a Norvég Királyság része lett, csakhogy időnek múlásával meg a Norvég Királyság lett Dánia része, így aztán Grönland is a dán korona uralma alá került. 1814-ben aztán Dánia elvesztette Norvégiát, de megtarthatta a tengerentúli területeit – tehát Grönland most jogilag Dánia társországa, autonóm tartománya. És remélhetőleg az is marad.
Ha azonban ezt – és az észak–amerikai szárazulat felfedezését Leif Eiricson, Vörös Erik fia által – semmisnek tekintjük, úgy semmis a különben is gyanús, minimum olasz származású Kolumbusz és Amerigo Vespucci tevékenysége is, ezek utólagosan mind migránsnak minősülnek. Hanem ki migránsok még Amerikában?
Eltalálták: az őslakos indiánok.
Ugyan ez már a téveszme őrjöngő tombolása, de tény: a The Washington Post külön minnesotai tudósításban számol be arról, hogy a sziú indiánokat is zaklatja és előállítja az ICE.
Jellegzetes például ez ügyben Raelyn Duffy esete. Ő a napokban órákon át kereste azokat az információkat, amelyek elvezethetnek fia, Jose Roberto „Beto” Ramirez hollétéhez, akit aznap reggel álarcos szövetségi bevándorlási tisztviselők erőszakkal kirángattak nagynénje autójából, és őrizetbe vették a minnesotai Robbinsdale-ben.
A 20 éves Ramirez amerikai őslakos – és (ma már természetesen, ez nem volt mindig így, az indiánoknak egy ideig nem volt polgárjoguk) amerikai állampolgár. A múlt csütörtöki letartóztatásáról készült videón azonban látszik, hogy a rendőröket nem hatották meg a nagynéni kétségbeesett sikolyai és magyarázatai, amelyekkel tájékoztatta őket a fiatalember jogállásáról. Kirángatták Ramirezt az anyósülésről, egy másik autó motorháztetejére nyomták, megbilincselték és elvitték.
A barátai azonosították Ramirezt a letartóztatásról készült Facebook Live videó alapján, és riasztották Duffyt, aki hazasietett, felkapta fia születési anyakönyvi kivonatát (az Egyesült Államokban nincs személyi igazolvány), és felhívta a Bevándorlási és Vámhivatalt, vagyis az ICE-t.
Ramirezt, aki a Vöröstavi Nemzetség, egy szövetségileg elismert Ojibwe törzs tagja, Minnesota északi részén tartották őrizetben, körülbelül 10 órán keresztül – mondta az édesanyja egy interjúban. Ő is egyike azoknak az amerikai őslakosoknak, akiket elsöpört a Trump-kormányzat által Minneapolis környékén végrehajtott bevándorlási végrehajtási műveletek hulláma, amely a múlt hónap végén kezdődött, és azután eszkalálódott, hogy a múlt héten egy amerikai állampolgárt agyonlőtt egy ICE-ügynök.
A Renée Good megölése miatti széles körű tiltakozások ellenére a Trump-adminisztráció tisztviselői szerint több száz újabb bevándorlási tisztviselőt vezényelnek a városba és a környező területekre.
A Minneapolis környékén élő törzsi vezetők és tagok azt mondják, hogy amerikai őslakosok családtagjait, barátait és szomszédjait állították elő, kérdezték ki, zaklatták és egyes esetekben őrizetbe is vették kizárólag a bőrszínük vagy a nevük alapján. Egyes bevándorlási szakértők szerint az ICE tisztviselői faji alapon profilozták és tévesen spanyolajkúnak hitték őket.
Az Oglala Sziú törzs elnöke viszont néhány nappal azután, hogy azt mondta, törzsének négy tagját vette őrizetbe az ICE, és azzal vádolta a szövetségi hatóságokat, hogy visszatartják a róluk szóló információkat, amíg a törzs vezetői nem kötnek megállapodást a bevándorlási letartóztatások támogatásáról, visszavonta vádjait. A The Washington Post beszámolt erről a nyilatkozatról, de nem tudta függetlenül ellenőrizni.
A törzsfőnök, Frank Feljövő Csillag (Star Comes Out a neve angolul, amit elég nehéz értelmesen lefordítani, lévén, hogy sziú nyelven sajnos nem tudok, így a név eredeti értelmét sem bírom visszaadni...) csütörtöki feljegyzése szerint „jelentették”, hogy a törzs tagjait őrizetbe vették, és a törzsi, állami és szövetségi tisztviselők azon dolgoznak, hogy ellenőrizzék ezt a jelentést.
Feljövő Csillag új feljegyzése szerint az az állítás téves, miszerint a szövetségi hatóságok nem adnak információt a törzsnek az állítólag őrizetbe vett férfiakról, hacsak a törzs nem köt hivatalos együttműködési megállapodást az ICE-szal és a DHS-szel. Ezen az állításon a csütörtöki feljegyzésben annyit finomított, miszerint „a szövetségi tisztviselők elmondták nekünk, hogy az egyik lehetőség, hogy a törzs könnyebben hozzáférjen az információkhoz, az, hogy bevándorlási megállapodást köt” az ICE-szal és a DHS-szel. A feljegyzés nem részletezte, hogy a tisztviselők milyen egyéb lehetőségeket ajánlottak a törzsnek. Felkelő Csillag egyik közleménye sem azonosította azokat a férfiakat, akiket állítólag őrizetbe vettek.
A Belbiztonsági Minisztérium korábban vitatta a törzs állításait, azt mondván, nincs tudomásuk arról, hogy bevándorlási tisztviselői őrizetbe vették volna a törzs tagjait.
„Nem tártunk fel olyan állításokat, amelyek szerint a fogva tartási központjainkban lévő személyek az Oglala sziú törzs tagjai lennének” – mondta egy szóvivő a The Washington Post kérdéseire válaszolva.
Ramirez esetéről Duffy azt mondta, hogy csak azután tájékoztatták a fiatalember sorsáról, hogy órákig fogva tartották az ICE épületében. Szabadulása után Ramirez újra hozzáférhetett a telefonjához, és felhívta őt, hogy elmondja, mi történt.
„A háta felső része, a nyaka hátsó része egyszerűen tele volt sebhelyekkel – karcolásokkal, véraláfutásokkal vagy ütések nyomaival” – mondta Duffy, leírva a letartóztatásá alatt keletkezett sérüléseket. „A kezén is vágások voltak a bilincsektől.”
A DHS szóvivője nem válaszolt a The Washington Post Ramirezzel kapcsolatos kérdésére.
Elizabeth Hidalgo Reese, Yunpoví, a Stanford Egyetem jogi tanszékének amerikai őslakos törzsi joggal foglalkozó munkatársa, aki a Nambé Pueblo, egy Új-Mexikó északi részén élő tewa nyelvű törzs tagja, megjegyezte, hogy Minnesotában 11 szövetségi szinten is elismert törzs él, és felvetette, hogy az amerikai őslakosok „könnyen belekerülnek ebbe a hajtóvadászatba, ami bizonyos módon kinéző, jellemzően barna bőrű emberek ellen folyik”.
Néhány demokrata állami törvényhozó is megszólalt. Mary Kunesh állami szenátor, Heather Keeler és Liish Kozlowski állami képviselők, az amerikai őslakosok frakciójának tagjai a helyi szentáusban az elmúlt napokban aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy „számtalan” minnesotai őslakos amerikai törzs tagja számolt be arról, hogy „zaklatják, ok nélkül megállítják őket, és kihallgatják vagy igazoltatják őket”.
Az Oglala sziú törzs vezetői elmondták: értesítették a szövetségi tisztviselőket arról, hogy a törzsi tagok őrizetbe vétele a szövetségi bevándorlási hatóság alapján nemcsak jogellenes, hanem sérti a szövetségi kormány és a törzs közötti kötelező érvényű szerződéseket is.
„Ezek szuverén nemzetek” – mondta Kunesh egy interjúban. „A törzs tagjait bábuként használni a törzsek befolyásolására vagy érzelmi manipulálására egyszerűen visszataszító”.
A Trump-kormányzat országszerte nyomást gyakorolt a településekre az úgynevezett „287(g) megállapodások” megkötésére, amelyek a helyi bűnüldözőket a szövetségi bevándorlási bűnüldözéssel való közreműködésre kötelezik. Az ICE szerint 40 állam több mint 1300 joghatósága fogadta el ezeket a megállapodásokat. A Migrációs Politikai Intézet tanulmánya szerint ez a szám eredetileg összesen 135-ről emelkedett ennyire a 2024-es pénzügyi év folyamán..
Felkelő Csillag aTrump-adminisztárció tagjainak, köztük Kristi L. Noem belbiztonsági miniszternek és Doug Burgum belügyminiszternek írt levelében azt írta, hogy a törzs nem foglalkozhat egy ilyen megállapodással.
„Nem fogadunke olyan megállapodást, amely felhatalmazná vagy megkönnyítené az ICE vagy a Belbiztonsági Hivatal számára, hogy törzsi hazánkba jöjjön, hogy letartóztassa vagy őrizetbe vegye törzsünk tagjait” – írta.
Kozlowski, aki anishinaabe ojibwe és mexikói-amerikai származású, azt mondta, hogy a helyzet rávilágít arra, hogy a minnesotai őslakos amerikaiaknak továbbra is szókimondónak és ébernek kell maradniuk jogaik védelmében.
„Trump azt mondja: Ha nem értetek egyet a programunkkal, és nem köttök megállapodásokat, és az üzleteitek és településeitek nem támogatnak minket, akkor eltaposunk benneteket” – mondta Kozlowski. „De a helyzet az, hogy a lelkünket soha nem tudták összetörni – soha.”
Összegezve: az ICE pribékjei a fentiek szerint többek között bőrszín alapján tartóztatják le az áldozataikat, bár olyan is előfordult már, hogy valakit az angol akcentusa miatt utasítottak ki (azzal együtt, hogy annyiféle angol akcentus, mint az Egyesült Államokban, sehol a világon nincs). Így lehet a sziú indiánból is mexikói migráns, bár a trumpi módszereket ismerve ezt a gyakorlatot valószínűleg legalizálni is fogják, és törvényi úton kimondják, hogy az őslakos nemzetek voltaképpen szibériai eredetű bevándorlók, akiket haza kell küldeni. A szibériai eredet még igaz is lenne, csak ők a legutóbbi jégkorszak alkalmából sétáltak át a Bering-szoros jegén, pirinyót korábban, mint Trump nagypapa.
Nem kéne teketóriázni, ugyanebben a törvényben azt is kimondhatnák, hogy azt Egyesült Államok területén Elon Muskot és Donald Trumpot kivéve minden lakos ilegális migráns, és mindenkit ki kell utasítani, kivétel nélkül, esetleg a Laura Loomer maradhat, de más nem.
Szegény QAnon-sámánnak sem dukál a kegyelem, akárhogyan is ostromolta a Capitoliumot bivalyszarvakkal a fején.
A másik megoldás arra, hogy Trumpot megszabadítsák a téveszméitől, az lenne, hogy skalpolják meg a sziúk. Biztos, bevált módszer, skalpolás után még senki sem panaszkodott arról, hogy furcsa dolgok jutnak az eszébe.
Szele Tamás
