Van, amit egészen egyszerűen nem lehet sem megindokolni, sem megérteni. Ilyen az, amikor ártatlanokat, asszonyokat, de főleg gyermekeket tipor maga alá egy politikai rendszer vagy irányzat: ezt sehogyan sem lehet ki- vagy megmagyarázni. Márpedig az ICE pontosan ezt teszi, sőt, mint a The Washington Post tényfeltáró riportjából kiderül, nem is mostanság kezdték el a családok és kiskorúak módszeres üldözését.

(Képünk illusztráció)

Sőt, ennél aljasabb módszereket is bevetnek: az öt éves Liam Conejo Ramost szó szerint csalinak használták Minneapolisban, hogy letartóztathassák a családja többi tagjait is. Az édesapja vitte éppen haza az óvodából, amikor a kocsijukon rajta ütött az ICE, az édesapát vagy egyből elfogták, vagy előtte kergették egy kicsit, de mindenképpen elszakították a kisfiútól, akit aztán arra kényszerítettek, hogy kopogjon be a házuk ajtaján és mondja azt, hogy engedjék be – nincs ember, aki ne nyitott volna ajtót egy kisgyereknek. Aztán mindenkivel együtt a kis Liamet is őrizetbe vették, csak akkora volt emiatt a közfelháborodás, hogy a hétvége folyamán egy bírósági döntés alapján édesapjával együtt szabadon is engedték. De tekintsük át a helyzetet – előre szólok, hosszú lesz ez az írás. Megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszem meg.

Az előbb említett ötéves kisfiú, Liam kék kötött nyuszifüles sapkában és Pókember-hátizsákban tartott hazafelé az óvodából, amikor a bevándorlási tisztviselők a múlt hónap végén Minneapolisban őrizetbe vették. Néhány nappal később az ottani rendőrök egy 2 éves kislányt is őrizetbe vettek, miután betörték a családja autójának ablakát.

Liam Conejo Ramost és Chloe Renata Tipan Villacist szüleikkel együtt a texasi Dilleybe, a San Antoniótól délre található családi bevándorlási fogdába szállították, ahol az ott elhelyezettek szerint a fogvatartottaknak az alapvető ellátmányért hosszan kell sorbaállniuk és nem megfelelő az orvosi ellátásuk. Ők azok közé a gyerekek közé tartoznak, akiket egyre nagyobb számban ragad el a Trump-kormányzat bűnüldözési hálója, amelynek agresszív taktikája és válogatás nélküli eszköztára egyre nagyobb felháborodást vált ki a közvéleményben.

Az amerikai kormány nem ad közvetlen tájékoztatást a bevándorlási őrizetben lévő gyermekekről. De a családok őrizetbe vételére vonatkozó szövetségi adatok és a gyermekek letartóztatásáról szóló független elemzések arra utalnak, hogy a bevándorlási hatóságok egyre inkább a legfiatalabbakat és legkiszolgáltatottabbakat fogják ei Donald Trump elnök azon törekvése érdekében, hogy tömegesen deportálja az iratokkal nem rendelkező bevándorlókat.*

*Azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy ez embertelen.

„Vannak más lehetőségek is, függetlenül attól, hogy mit gondolunk a bevándorlókról, de nem kell gyerekeket őrizetbe venni” – mondta Dianne Garcia, egy bevándorló közösség templomának lelkésze San Antonióból. Szerinte a hatóságok megpróbálnak rettegést kelteni a családokban, hogy azok inkább önként hagyják el az országot.

Szombaton egy szövetségi bíró egyetértett azzal, hogy Liamnak nem kellene szövetségi őrizetben lennie. Fred Biery amerikai kerületi bíró elrendelte a fiú és az apja szabadon bocsátását, és bírálta a Trump-kormányzat „rosszul átgondolt és inkompetens módon végrehajtott kormányzati törekvését a napi kitoloncolási kvóták elérésére, nyilvánvalóan még akkor is, ha ehhez a gyerekek traumatizálására van szükség”.*

*Igen, az a bizonyos napi háromezer fő, akit őrizetbe kellene vennie az ICE-nak... nos, ez a szám még csak nem is Trump, hanem bizalmasai, Stephen Miller és Kirsti Noem agyában született meg, sőt, nem is mostanság, hanem még tavaly májusban. Ez évi több, mint egymillió kitoloncolást jelentene, pontosabban, ha az érintettek családját is hozzá számoljuk, legalább három-négymilliót. Ennyi embert ilyen rövid idő alatt nagyon ritkán mozgattak az emberiség történelme folyamán – és amikor mégis megtörtént, abból mindig borzalmas tragédiák származtak.

Liam és apja vasárnap tért vissza Minnesotába. Elkísérte őket Joaquin Castro demokrata képviselő, aki Texasban csatlakozott hozzájuk. A család Minneapolisba érkezése után készült képen Liam ugyanazt a kék kötött sapkát viseli, amelyet akkor hordott, amikor őrizetbe vették.

Az elmúlt négy hónapban a Belbiztonsági Minisztérium adatai szerint a családok őrizetbe vételének átlagos havi mértéke – beleértve a gyermekeket és a felnőtteket is – majdnem megháromszorozódott, az októberi 425 főről januárra 1304 főre.

A Marshall Project nevű nonprofit hírszervezet független elemzése arra a következtetésre jutott, hogy 2025-ben legalább 3800 18 év alatti kiskorút, köztük 20 csecsemőt tartottak fogva. A ProPublica pedig megállapította, hogy a Bevándorlási és Vámhivatal tavaly mintegy 600, az országon belül letartóztatott gyermeket küldött a határon feltartóztatott kiskorúak elhelyezésére épített szövetségi „menhelyekre”. Ez több, mint a Biden-kormányzat négy éve alatt a szövetségi „menhelyeken” fogva tartott gyermekek teljes létszáma.

Szószólók és ügyvédek azt állítják, hogy a letartóztatások több száz további fiatalt érintettek azokban az esetekben, amikor a hatóságok családokat választottak szét, bár ezeket az ügyeket nem követik nyomon átfogóan. Ide tartoznak azok az esetek is, amikor a szülőket kitoloncolták, de gyermekeik továbbra is az Egyesült Államokban maradnak kormányzati felügyelet alatt.

A szövetségi kormány évtizedek óta a törvények, bírósági határozatok és irányelvek olyan szövevényes rendszerére támaszkodik, amelynek célja annak biztosítása, hogy a kiskorúakat a lehető legkevésbé korlátozó körülmények között tartsák fogva, és a lehető leggyorsabban és legbiztonságosabban engedjék el őket. Trump emberei ehelyett a kitoloncolási célokat helyezték előtérbe, és a gyerekeket járulékos veszteségként kezelték – mondta Wendy Young, a Kids in Need of Defense nevű bevándorlójogi csoport elnöke. Véleménye szerint:

„Ebben az elmúlt évben azt láttuk, hogy sok védelmi intézkedést megszüntettek, és az ICE-t egy olyan rendszerré alakították át, amely valójában büntető jellegű, és inkább a bűnüldözési célokhoz igazodik, mint a gyermekvédelemhez.”*

*Nos, a gyermekek is beleszámítanak a napi háromezerbe: minél többet tartóztatnak le közülük, annál közelebb kerülnek a terv megvalósításához, ráadásul az ötévesek esetében nem kell tartani attól, hogy fegyveres ellenállást tanúsítanának.

A DHS nem válaszolt közvetlenül a The Washington Post kérdéseire, amelyek a szövetségi őrizetben lévő gyermekek számáról, valamint az egyes bevándorlók és ügyvédeik által leírt körülményekről szóltak. Tricia McLaughlin helyettes államtitkár e-mailben azt állította, hogy a dilleyi létesítményt utólagosan átalakították a családok számára, és gondoskodik a biztonságukról, a védelmükről és az egészségügyi szükségleteikről. Nyilatkozata szerint:

„Minden fogvatartottnak napi háromszori étkezést, tiszta vizet, ruhát, ágyneműt, zuhanyzót, szappant és tisztálkodási szereket biztosítanak.”

A hatóságok nem választják szét a családokat, mondta McLaughlin, mivel a szülőket megkérdezik, hogy akarják-e, hogy gyermekeikkel együtt szállítsák el őket, vagy inkább elhelyezzék el a kiskorúakat valakinél, akit a szülő jelöl meg. Liam és Chloe esetében a hatóságok azt mondták, hogy azért vették át a felügyeletet, mert a rokonok elhagyták őket vagy elutasították annak lehetőségét, hogy magukhoz vegyék a gyerekeket.*

*Megjegyezném, a rokonok nem utasítottak el tudomásunk szerint semmit, ellenben magukat a rokonokat is magához vette az ICE.

Chloe-t, Liamhez hasonlóan, szabadon engedték, visszatért az édesanyjához Minneapolisba, miután a Trump-kormányzat késve bár, de eleget tett egy másik bírói döntésnek.

Korábban éveken át a szövetségi őrizetben lévő gyermekek többségét az amerikai-mexikói határon feltartóztatottak tették ki. Ahogy a kormányzatnak sikerült drámaian csökkenteni a határátlépéseket, az országon belül fokozta a végrehajtásokat, és több olyan családot vett őrizetbe, akik évek óta itt élnek – köztük olyanokat is, akiknek a gyermekei amerikai iskolákba járnak. Egyes családok a bevándorlási bíróság döntésére vártak a fellebbezésükkel kapcsolatban, hogy az országban maradhassanak, amikor őrizetbe vették őket, mondták az ügyvédeik.

A hatás „azért nagyon-nagyon káros és katasztrofális, mert olyan hirtelen, gyors és erőszakos” – mondta Zain Lakhani, a Női Menekültügyi Bizottság migránsok jogaiért és igazságszolgáltatásért felelős igazgatója – „és mert olyan népességet céloz meg, amely egyszerűen nincs erre felkészülve”.

Családi menhelyek, amelyek bezártak, majd újra megnyíltak

A Dilleyben található dél-texasi családi fogvatartási központ, amelyet az Obama-kormányzat 2014-ben nyitott meg 2400 fogvatartott befogadására alkalmas kapacitással, Joe Biden elnök hivatali ideje alatt szüntette be működését. A Trump-kormányzat újra megnyitotta a létesítményt, miután a hatóságok tavaly tavasszal megkezdték a családok letartóztatását.

Egy másik létesítményt is használtak családok ideiglenes fogva tartására, a texasi Karnes Cityben, de az elmúlt hónapokban elsősorban egyedülálló felnőtteket tartottak ott őrizetben, a DHS fogva tartási adatai és a mindkét létesítményben tartózkodó foglyokat képviselő ügyvédek szerint.

A kormányzat 23 ipari raktár megvásárlására és nagyméretű fogva tartási központokká történő átalakítására készül, és a hatóságok a The Washington Post által áttekintett dokumentumtervezetben jelezték, hogy néhányukban családok elhelyezésére is sor kerül majd.*

*Ezekről a tranzakciókról tud a világsajtó, de nagyon nehéz rájuk elfogadható magyarázatot találni, ezért aztán a Trump-adminisztráció inkább nem is keres.

A szövetségi kormányzat régóta küzd a családok és a kísérő nélküli gyermekek elhelyezésére vonatkozó jogi előírások betartásával. Sokan, akiket a határon fognak el, menedékjogi védelmet kérnek, és egy szövetségi bírósági megállapodás nem teszi lehetővé, hogy a kiskorúakat 20 napnál tovább tartsák őrizetben.

A családokat a politikai széljárás sodorja ide-oda, és körülményeik a kormányzat függvényében változnak – mondta Elissa Steglich, a Texasi Egyetem jogi karának egyetemi tanára. Szerinte:

„A családok fogva tartása mindig is inkább egy politikai eszköz volt, amellyel a határpolitikával vagy a menekültügyi rendszerrel kapcsolatosan állást lehetett foglalni.”

A 2014-es határválság idején az Obama-kormányzat több tízezer kísérő nélküli kiskorút igyekezett katonai bázisokon, raktárakban és szögesdróttal bekerített, zsúfolt létesítményekben elhelyezni. A közvélemény ellenérzése arra késztette a szövetségi tisztviselőket, hogy más módszerekhez folyamodjanak, beleértve a családok szabadon bocsátását és az elektronikus megfigyelést.*

*Tehát a folyamat már Obama idején elkezdődött, ezt azért jegyezzük meg.

Első kormányzati ciklusa alatt Trump a zéró tolerancia politikáját vezette be, amelynek keretében a hatóságok több ezer gyermeket választottak el családtagjaiktól, amikor azok a határra érkeztek, és a szülőkkel szemben büntetőeljárást indítottak a további migrációtól való elrettentés érdekében. A kormányzat azonban a közfelháborodás hatására irányt változtatott.

A Biden-kormányzat három családi fogvatartási központot zárt be. Ahogy azonban a Covid–19 járványt követően a határon átkelő migránsok száma megugrott, a gyerekeket és családokat szűk sátrakban zsúfolták össze, vagy pedig a határon vagy annak közelében lévő szállodákban helyezték el őket. Túlnyomó többségüket a bevándorlási bírósági eljárásig szabadon engedték az Egyesült Államokban.

Második ciklusában Trump rekordszámú migráns kitoloncolását erőlteti, és a hatóságok tavasszal Texasban fokozták a családok letartóztatására irányuló erőfeszítéseket, mikor azok a bevándorlási bírósági meghallgatásra vagy az ICE irodáiban történő kötelező ellenőrzésre jelentkeztek. Néhány hónappal később a kormányzat megkezdte a családok őrizetbe vételét San Antonióban és más nagyvárosokban is.

A dilley-i fogva tartási létesítményben a népesség megnövekedett. A bevándorlási ügyvédek szerint a gyerekeket jóval a Flores-megállapodás néven ismert jogi egyezség alapján 1997-ben megállapított 20 napos törvényes határon túl is fogva tartják. Sok gyermeket rutinszerű bevándorlási ellenőrzések során tartóztattak le szerintük.

Honvágy, de hova?

A szövetségi fogvatartási központban uralkodó mindennapi körülményekről a legtöbbet azok beszámolóiból lehet tudni, akiket ott tartottak fogva. A The Washington Postnak adott interjúkban a bevándorlók és ügyvédeik egy olyan létesítményről számoltak be, amelyben kápolna, könyvtár, étkezde, gyengélkedő és gyógyszertár is található.

Vannak szabadidős helyiségek és egy iskola is, ahol a gyerekek oktatóvideókat nézhetnek – mondta Edward, egy kolumbiai bevándorló, aki, mint mások is, akik első kézből számoltak be, azzal a feltétellel beszélt, hogy csak a keresztnevüket használhatják, mert félnek a kormány megtorlásától. Ő és két fia, 11 és 10 évesek, 47 napot töltöttek a létesítményben, miután decemberben egy ICE-ellenőrzés során őrizetbe vették őket.

Elmondása szerint a lakóterek több, színnel és állatnévvel felcímkézett folyosóból állnak, amelyeket különböző típusú családok számára tartanak fenn: A barna medve-terem a kétszülős családoké a gyermekeikkel; a sárga béka-terem egyedülálló anyáknak és kisgyermekeiknek; és a zöld teknős-terem egyedülálló apáknak és fiaiknak szolgál.*

*Ezek eddig a pozitívumok. Most jönnek a negatívumok. Nem mellesleg: aki azt állítja, hogy ezek a körülmények jók, esetleg még túl jók is,annak jelezném, hogy egyrészt próbálja ki őket, másrészt ne feledje, hogy annak idején minden szovjet gulágon volt kis könyvtár és marxista vörös sarok, sőt, hét végenként politikai foglalkozás is, mégsem nevezzük ezeket a humanizmus szibériai központjainak.

Edward, akinek folyamatban van a menedékjogi ügye, elmondta, hogy egy olyan szobában aludt, ahol 12 emeletes ágy volt, a lámpáknak mindig égniük kellett, és a csapvíznek klóríze volt.

Két bevándorlási bíró tartott meghallgatásokat a menedékkérőknek, hogy felgyorsítsa az eljárásukat, de ezek gyakran nem vezettek ügyük lezárásához. A nemrég szabadult fogvatartottak szerint az ICE ügynökei minden hétfőn átnézték az ügyeket a fogvatartottakkal együtt, és erőszakosan nyomást gyakoroltak rájuk, hogy írják alá a kitoloncolási papírokat.

Néhányuknak azt mondták, hogy ha ezt megtagadják, akkor egy olyan országba küldhetik őket, ahol még soha nem jártak.

„Folyton azt mondtam nekik, hogy nem érdekel” – mondta Edward.

Elmondása szerint fiai a San Antonio környéki templom karácsonyi színdarabjára és az iskolai néptáncban való szereplésre készültek elfogásuk idején gyermekeivel, ehelyett azonban az ünnepek alatt a fogvatartási központban kellett felsorakozniuk névsorolvasásra.

Edward ügyvédje arra készült, hogy bíróságon támadja meg a fogva tartását, de a hatóságok januárban magyarázat nélkül elengedték őt és fiait.*

*Ez valószínűleg a minneapolisi események hatására történt.

A 25 éves Aury, akit szintén januárban engedtek szabadon három kisgyermekével együtt, azt mondta, hogy még mindig sokkolja az 50 napos fogvatartásuk. Miután 2023-ban beléptek az országba, menedékjogot kértek, és egy San Antonió-i lakásban éltek, miközben a gyerekek iskolába jártak, Aury pedig a bevándorlási ügyük megoldására várt.

„Szeretem a texasi otthonom. Miért teszik ezt velem?”

– írta Aury 10 éves lánya leveleiben, amelyeket az anyja ágyára helyezett. A hatóságok 5000 dollárt ajánlottak a családnak, ha aláírják az önkéntes kitoloncolási nyilatkozatot, mondta Aury. Sőt:

„Azt akarták elhitetni velünk, hogy másként egyikünk sem fogja elhagyni azt a helyet.”*

*Természetesen: ugyanis ha nincs deportálás, nincs eredmény sem, és ha el kell engedni a családot, nem számítanak bele a napi háromezer főbe. Ahogy az amerikaiak mondják: „Nothing personal, just business”, „Semmi személyes ellenszenvről nincs szó, ez csak üzlet”.

Eric Lee ügyvéd azt mondta, hogy egy nemrégiben tett látogatása során mindenütt gyerekeket látott a létesítményben, néhányan közülük 3-4 évesek voltak. „Ami ezekben a fogvatartási központokban történik, az rosszabb, mint bárki gondolná” – mondta. Egyik ügyfele, aki 9 éves, zsírkrétával rajzolt egy képet arról a házról, ahová álmában egy nap szeretne visszatérni.

Mint a bevándorlási ügyvédel elmondták, az elmúlt hetekben a szövetségi tisztviselők több száz családot helyeztek át egy határ menti menhelyre, hogy a dilley-i létesítményben helyet csináljanak a Minnesotából érkező újonnan érkezőknek.*

*Ez a részlet fontos: ezek szerint ugyanis egyenesen tervezték, hogy Minnesotából tömegeket fognak deportálni, „nagy transzportok érkeznek majd”. Mi egyéb ez, mint emberek, családok elleni hajtóvadászat?

Kristin Etter, néhány új család ügyvédje nemrégiben találkozott egy ecuadori anyával és 11 éves lányával, akiket Minneapolisban tartóztattak le, miközben iskolába mentek. A negyedik osztályos kislány kénytelen a dilleyi létesítményben élni, ahol nincs lehetőség szellemi fejlődésre, mondta Etter.

„Nem bűnözők börtönbe zárásáról vagy a közbiztonságot fenyegető veszélyekről beszélünk” – mondta. „Ez kegyetlenség.”

Yuli, egy Venezuelából származó menedékkérő elmondta, hogy közel került ahhoz, hogy beleegyezzen az ország elhagyásába, miután november közepén őrizetbe vették 3 éves kisfiával együtt. Elmondta, hogy nem megfelelő az orvosi ellátás saját maga és kisgyermeke számára, aki hasmenéstől szenved, és a többi fogvatartott számára sem, akiknek órákat kellett várniuk a kezelésre, még súlyos betegségek esetén is.

Őt és kisfiát január közepén engedték szabadon, miután ügyvédje beperelte a kormányt a szövetségi bíróságon. Yuli most bokamonitort visel, és az ICE rendszeres látogatásokat tesz az otthonában, hogy ellenőrizze hollétét.

„Kell legyen jobb megoldás” – mondta. „Ez embertelen volt.”

A jó megoldás az lett volna, ha nem választják meg Trumpot. Jelenleg már csak az lenne megoldás, ha az elnök rákényszerülne arra, hogy feladja deportációs lázálmát – de ehhez olyan mértékű válsággal kéne szembenéznie, ami talán még az Egyesült Államok puszta létét is fenyegetné. Kisebb horderejű érvek nem hatnának rá, sőt, talán ekkorák sem.

Egyelőre minden marad a jelenlegi állapotok szerint, bár a legfrissebb hírek alapján Minnesotában mintha enyhülne az ICE agresszivitása.

De meg nem javultak, hiszen nem is javulhattak: ők csak aljas eszközei egy őrült politikának.

Felveheti a farkas időnként a báránybőrt, ha rákényszerül: de legközelebb már megint a saját bundájában megy vadászni.

Szele Tamás