Bombaként robbant tegnap este a The Insider leginkább Pintér Sándorról és a Fidesz első választási győzelmének hátteréről szóló tényfeltáró írása a közösségi oldalak magyar nyelvű szegmensében, de érdekes módon nem ütötte át a magyar sajtó ingerküszöbét. Ez nem véletlen: nagyon kockázatos dolog ilyesmivel foglalkozni mostanság és Magyarországon.

(Képünk illusztráció)

Azonban mivel néhány éve én már foglalkoztam ezzel a kérdéskörrel, és a sajtóban meg a sakkban „fogott figura lép”, úgy látom, nekem jut az a hálátlan feladat, hogy ne csak közre adjam magyar nyelven az inkriminált írást, hanem meg is magyarázzam, mert bizony több helyen is magyarázatra szorul. Ebben az esetben nem lehetőség csillag alatt, a bekezdések végén megjegyzéseket tennem, hanem egyenesen kötelesség, mivel pontatlanságok fedezhetőek fel a szövegben. Ezek nem befolyásolják gyökeresen az információk hitelességét, de a kép árnyalása nélkül, szó szerint tekintve és véve a leírtakat könnyen cáfolhatóvá válnának az állítások.

Előre szólok: hosszú lesz. De fontos végigolvasni, mivel a Fidesz első hatalomra kerülésének és egyes, máig megőrzött hatalmi technikáinak épp úgy felbecsülhetetlen értékű dokumentuma, mint annak, hogy Orbán Viktor miért fordult 2009-ban látványosan Moszkva felé. Ugyan valószínű, hogy nem kizárólag a lentiekben ismertetett okok motiválták, de hogy ezeknek is szerepük lehetett a pálfordulásban, az egészen biztos.

Ejtenem kell néhány szót a módszertanról is. A szöveg nem az enyém, azt én csak lefordítottam, felelősséget nem is vállalhatok érte, a megjegyzések viszont az enyémek lesznek. Az írás szerzőjét a The Insider nem jelöli meg, és valószínűleg nem csak védelmi-biztonsági szempontok miatt, hanem azért is, mert nincs neki. Ez – az eredeti szöveg ismeretében – egy hosszú, alapos, bár pontatlan nyilatkozatnak tűnik, amit lehet, hogy megjelenés előtt szerkesztettek, de alapvetően nem változtattak rajta: nem interjú, hiszen a gondolatritmus nem törik meg, nem hangzanak el benne kérdések, ezt az informátor saját maga rögzíthette egy felvételen és küldhette el a The Insidernek.

Ez előny is, hátrány is.

Előny, mert nem befolyásolta senki a megszólalót kérdésekkel, nem vágott a szavába, és hátrány, mert csakis azt tudjuk meg, amit az illető, bizonyos Kovács László (nem azonos a volt külügyminiszterrel) közölni akar a nyilvánossággal.

Akkor most lássuk, mit közöl velünk ez az ember.

Az 1990-es években Kovács László testépítő Igor Korolnak, Budapest egyik legbefolyásosabb szervezett bűnözőjének dolgozott, Korol pedig a helyi orosz alvilág csúcsfőnökének, Szemjon Mogiljevicsnek volt alárendelve. Kovács szerint Mogiljevics időnként futárként vette igénybe a szolgálatait, ezekben az esetekben nagy összegű készpénzt kellett eljuttatnia Pintér Sándor rendőrfőnökhöz. Kovács szerint 1997-ben Mogiljevics még nagyobb összegekkkel támogatta Pintért, amelyek valószínűleg Orbán Viktor első sikeres választási kampányának finanszírozására szolgáltak. Orbán először 1998-2002 között volt miniszterelnök, majd 2010-ben visszatért a hatalomba. Mindkét hivatali ciklusa alatt Pintér Sándor volt a belügyminiszter, így ő volt az ország legfőbb rendvédelmi vezetője. A The Insidernek adott nyilatkozat során Kovács részleteket osztott meg az akkori alvilágról, és mivel Orbán az április 12-i parlamenti választások előtt csúnyán lemaradt a felmérések szerint, megígérte, hogy hivatalos tanúvallomást tesz egy magyar bíróságon arra az esetre, ha az ország vezetése megváltozik.*

*Eddig tartott a felvezetés, szaknyelven „lead”, innentől veszi át a szót az informátor, tehát Kovács.

***

Heti „szállítmányok” az országos rendőrfőkapitánynak

A nevem Kovács László. Ukrajnában születtem 1963-ban, de édesapám magyar, és folyékonyan beszélek magyarul. Profi sportoló, testépítő vagyok, de a kilencvenes években valahogy meg kellett keresnem a kenyeremet, és 1994-ben gyerekkori barátommal, Alekszandr Kiricsaninnal egy kisvállalkozásba kezdtünk: vodkát vásároltunk Magyarországon, és Ukrajnában eladtuk.*

*Akkoriban sok ilyen „kisvállalkozás” volt, de nagy kérdés, mit nevezünk kicsinek.

Nem sokáig kereskedhettünk nyugodtan. Egyszer, amikor Kiricsanin és én egy budapesti pizzériában ebédeltünk, Igor Korol leült az asztalunkhoz az embereivel – körülbelül nyolcan voltak. Aztán elkezdődtek a kérdések: „Kik vagytok ti? Ez a mi városunk. Mi irányítunk itt mindent. Mindenki nekünk fizet.” Én azt mondtam: „Lehet, hogy mindenki fizet, de mi nem fogunk.” Korol megpróbálta a fejemet az asztalra nyomni, de nem sikerült neki – akkoriban körülbelül 110 kilogrammot nyomtam. Az egyik társa megszúrt egy késsel. A seb nem volt mély, de sok vér folyt. A vita folytatódott, és nem állt szándékomban meghátrálni.

Ekkor Korol azt mondta nekem, hogy a viselkedésem lenyűgözte őt. Tudta, hogy beszélek magyarul, míg ő és az összes embere úgy települtek át Ukrajnából, hogy egy szót sem tudtak magyarul, ezért szükségük volt egy tolmácsra. Végül Korol munkát ajánlott nekem.*

*Valódi blatnoj (orosz szervezett bűnöző) mentalitás: akit nem tudnak erőszakkal legyőzni, azzal megpróbálnak szövetkezni.

Korol csoportja főleg azzal foglalkozott, hogy védelmi pénzért éjszakai szórakozóhelyeket zsarolt meg. Szinte mindenki fizetett – vagy Korolnak, vagy egy másik, rivális ukrán csoportnak, amelyet Leonyid Sztyicura vezetett. Mindkét csoport Szemion Mogiljevicsnek – „Szeva bácsinak”, ahogyan hívták – volt alárendelve, aki akkoriban hatalma csúcsán állt, ő volt a főnökök főnöke. Akkoriban Budapesten élt, és alig hagyta el fényűző, gazdagon berendezett, régi, Benczúr utcai házát. Oda hordták neki az ételt és a nőket. Minden információ oda áramlott, és minden döntés ott született. Szevának mindenütt voltak bűnözőcsoportjai: Oroszországban a szolncevói csoport, valamint bandák szerte Ukrajnában és az Egyesült Államokban, bár erről én csak hallomásból tudtam.

Bár Szeva volt a főnök, Korol nem fizetett neki semmit. Szeva számára az éjszakai klubokból származó védelmi pénzek aprópénznek számítottak. Nem érdekelték őt. Sokkal komolyabb, milliós profitot hozó műveletekre összpontosított. Például festéket vontak ki az akkoriban adómentes fűtőolajból és azt gázolajként, üzemanyagként adták el, így adómilliókat spórolhattak meg. Szeva ezt az üzletet az akkori magyar országos rendőrfőkapitánnyal, Pintér Sándorral együtt üzemeltette.*

*Ezt hívták akkoriban olajszőkítésnek. Pintér szerepét ebben az üzletágban sokszor említik, sőt, bíróság előtt is szóba került már, de Pintér tagadja a vádat, bizonyítani pedig – többek között a tanúk visszalépése miatt – nem sikerült hitelt érdemlő módon

Szeva kapcsolata Pintérrel nem korlátozódott az üzletre. Rendőrfőnökként Pintér bármilyen bűnügyet el tudott tussolni, és Mogiljevics rendszeresen fizetett neki ezekért a szolgáltatásokért. Ezeket a kifizetéseket gyakran kellett teljesíteni, hetente egyszer vagy kétszer, mert Budapest a kilencvenes években olyan volt, mint Chicago száz évvel ezelőtt. Alig telt el úgy egy hét, hogy ne lőttek volna le vagy ne robbantottak volna fel valakit. Nagyon jól ismerem ezeket a kenőpénzeket, mert magam is futárként dolgoztam.*

*Itt találkozunk a történet első nagy hibájával. Pintér Sándor valóban országos rendőr-főkapitány volt, de csak 1996 végéig. Akkor nyugdíjba vonult, majd 1997-től az OTP Bank Rt. biztonsági tanácsadója s az igazgatóság tagja volt 1998-ig, mikor is kinevezték belügyminiszternek. Cáfolja ez Kovács állításait? Csak a formális logika szerint. Ugyanis Pintér kiváló kapcsolatai a testületen belül 1996 után is megmaradtak, nem kellett ahhoz rendőri vezetőnek lennie, hogy a neki le- és elkötelezett vezetést befolyásolhassa, főleg, hogy komoly esélye volt a belügyminiszteri bársonyszékre. Senki sem akarja magára haragítani a potenciális jövendő főnökét. Az viszont nagyon elképzelhető, hogy a nem túl intellektuális Kovács nem kísérte figyelemmel a magyar belpolitikai eseményeket, tehát neki fel sem tűnt az a körülbelül egy év, amit Pintér elvileg a testületen kívül töltött. Hiszen funkcionális szempontból ez semmin sem változtatott.

Igor Korol és én elmentünk Mogiljevics irodájába, ahol ő átadott Igornak egy kis csomagot (általában 50 000-100 000 dolláros összegeket, bár én soha nem számoltam utána). Utána nekem kellett átadnom „Sanyi Bácsinak” – ez volt Pintér beceneve. Egy kijelölt helyre mentem: leggyakrabban a Wesselényi utcába, de néha a Petőfi Sándor utcába is. A sarkon megállt egy autó, általában egy sötétkék Škoda. Beültem a hátsó ülésre, ahol már Pintér ült, átadtam neki a csomagot, és a következő sarkon ki is szálltam. Még csak nem is beszélgettünk. Legfeljebb néhány szót váltottunk.

Szeva és Pintér valahogy előre megbeszélték, hogy mire kell a pénz, és nekem nem mondták el a részleteket, bár néha sejteni lehetett, hogy miről van szó. Történt például egy gyilkosság, aztán a pénzt átadták rajtam keresztül Pintérnek. Természetesen levontam a saját következtetéseimet. Emlékszem például egy Szlavik nevű ukrán fickóra. Őt az autója ablakán keresztül lőtték le, és amikor utána pénzt adtam át Pintérnek, feltételeztem: azért küldték, hogy zárják le az ügyet. Ez csak sejtés volt részemről, de az ügyet valóban lezárták.*

*Figyelem: Szlavik nem lehet azonos Szlávy Bulcsúval, akkor sem, ha hasonlít a nevük, ugyanis Szlávy sok minden volt, de ukrán nem. Viszont az ő gyilkosságának – az akkori fázisban inkább eltűnésének – ügyét szintén lezárták, szinte csak a véletlen derített fényt a történtekre, nagyon rövid idővel azelőtt, hogy a bűncselekmény elévült volna.

Néha arra is utasítottak, hogy egy másik férfinak, Dietmar Clodónak vigyek pénzt. Ő egy német állampolgár volt, aki házat bérelt a Budapesttől nem messze fekvő Szentendrén. Nem túl gyakran látogattam meg, talán hat-nyolc alkalommal. Beléptem az előszobába, átadtam a pénzt, váltottam vele néhány szót magyarul, és távoztam. Csak később tudtam meg, hogy bombagyárat rendezett be a házában. Amikor elkezdtem felidézni a látogatásaim időpontját, rájöttem, hogy minden pénzátadás után, körülbelül egy héten belül, valamilyen robbanás történt.*

*A robbantásokra még visszatérünk, mert távolról sem olyan egyszerű a kép, mint amilyennek Kovács nyilatkozata alapján tűnik.

A legnagyobb budapesti belvárosi robbantás

Pintér időnként nem csak abban segített, hogy ügyek süllyedjenek el – személyesen is tudomása lehetett gyilkosságok megszervezéséről. 1995-ben például konfliktusa volt Prisztás József üzletemberrel, aki ingatlanokkal foglalkozott. Prisztás akkoriban Magyarország egyik leggazdagabb embere volt. Pintér szemet vetett Prisztás egyik ingatlanjára, de Prisztás nagyon kemény és független ember volt – soha nem dolgozott együtt a rendőrséggel, minden problémáját maga intézte, és nem félt senkitől. Nem volt hajlandó eladni az épületet, és nagyon feszült tárgyalások kezdődtek emiatt.

Prisztás felbérelte Igor Korolt néhány emberével együtt a védelmére. Én tolmácsként voltam jelen a tárgyaláson. Ez az V. kerületben, a Korona Szállóban zajlott. Pintér oldalán ott ült Portik Tamás, a közeli „munkatársa”, aki Pintérrel együtt vett részt az olajszőkítésben, és később is ő végezte neki piszkos munkákat. Portik több emberével érkezett, és a beszélgetés rendkívül feszült volt. Mindenki elégedetlenül távozott az asztaltól. Portik azt mondta, hogy ennek komoly következményei lesznek: „Sanyi bácsi nagyon nem fog örülni az elutasításnak”.

Körülbelül két héttel később Prisztás éppen beszállt az autójába – drága terepjárója volt, amit biztonsági őrök nélkül használt –, és amint kinyitotta az ajtót, majd egyik lábával belépett a kocsiba, egy arra járó kerékpáros főbe lőtte egy hangtompítós pisztollyal. Később a bíróság megállapította, hogy az elkövető Roháč József szlovák állampolgár volt, aki Portik bérgyilkosaként dolgozott.

A Pintérhez köthető másik áldozat Boros József volt.* Ő Pintér, Portik és Mogiljevics társa volt az olajszőkítésben, mindenkiről mindent tudott. 1998-ban egy videofelvételen vallomást tett, amelyben mindent kiteregetett – nevekkel, eseményekkel, dátumokkal. A végén azt mondta, hogy van még egy személy, aki mindezeknek az eseményeknek a főszereplője, de akinek a nevét még nem árulja el. Mindenki számára egyértelmű volt, hogy Pintérre, az országos rendőrfőkapitányra gondolt.

*Pontosabban: Boros József Károly, alvilági nevén Óriás Tamás.

Borosnak megígérték, hogy a felvétel nem kerül nyilvánosságra, de néhány napon belül Budapest-szerte elterjedt – még nekem is megvolt. Ami ezután következett, az várható volt: Pintér kiadta a parancsot Portiknak, Portik pedig Roháčot bízta meg. Roháč bombát helyezett el egy régi, elhagyott Fiatban, amely már régóta állt a belvárosban, nem messze Boros irodájától. Boros mindig ugyanazon az útvonalon ment munkába, és amikor elhaladt a Fiat mellett, Roháč, aki a közelben várakozott, megnyomta a gombot.

A robbanás szörnyű volt. Borosból semmi sem maradt. Az ügyvédje is meghalt, két járókelővel együtt, és több tucat ember megsérült. A város központjában történt. A környező épületek úgy néztek ki, mintha légibombázás érte volna őket.*

*Történetesen az esemény helyszínétől pár saroknyira tartózkodtam, amikor lezajlott a robbanás: a leírás nem túloz.

„Nagy összegeket szántak Orbánnak”

Mint már említettem, az általam kézbesített pénzkötegek általában kicsik voltak, de 1997-ben sokkal nagyobb összegek kezdtek előkerülni: 300 ezer dollár, félmillió, és egyszer Mogiljevics átadott nekem egy nagy bőr sporttáskát, amiben egymillió dollár volt. Mindezeket a horribilis összegeket „Vityának” szánták – így nevezte Mogiljevics Orbánt. Orbán és Pintér már akkoriban is közel álltak egymáshoz, és ez senki előtt nem volt titok. Mégsem jelent meg egyikük sem Mogiljevics irodájában – én legalábbis soha nem láttam őket ott.*

*Mert nem is jártam Szemjon Mogiljevicsnél. Clodónál jártak, ahol állítólag rejtett videokamera készített felvételeket az átvételről. Ez a felvétel kerülhetett aztán Mogiljevics bukása után az FSZB kezébe és ebből faraghattak kompromatot – bár egy zsarolás kevés lehetett Orbán későbbi pálfordulásához, annak más oka is kellett legyen. Ha egyszerűen csak zsarolták volna, 2022-ben kibújik a hurokból és a Kreml ellen fordul. Vagy Stockholm-szindrómája van Orbán Viktornak, vagy igen gazdag, terjedelmes, ennél sokkal több részletre kiterjedő dossziéja a Lubjankán.

1998-ban kiírták az országgyűlési választásokat, és Szeva bácsi természetesen arra számított, hogy Orbán hatalomra kerülése teljes cselekvési szabadsághoz juttatja őt. Eleinte úgy tűnt, hogy minden a tervei szerint halad. Amikor 1998-ban Orbán győzött, azonnal kinevezte Pintért belügyminiszternek.

Szeva nyílt megvetéssel bánt a magyarokkal általában, a politikusokkal pedig különösen. Ez alól Orbán sem volt kivétel. Könnyen mondhatott róla is valami olyasmit, hogy „ez a büdös magyar az én pénzemből él, azt csinálja, amit mondok, vagy szétb*szom”. Nem ismerem a kapcsolatuk minden részletét – csak azt, amit Igor Korol és Mogilevics találkozóin a jelenlétemben megbeszéltek. Igor általában nagyon lakonikus volt, míg Szeva szeretett beszélni.

Amikor Orbán ellenzékiként politizált, azok a robbantások és gyilkosságok, amelyek felháborították a társadalmat, segítettek növelni a népszerűségét. De amint hatalomra került, korábbi támogatói akadállyá váltak számára, és ugyanennek a Pintérnek a segítségével gyorsan megszabadult tőlük, mindannyiukat rács mögé juttatta. Mogiljevics maga is kénytelen volt elhagyni Magyarországot. Tudomásom szerint Oroszországba költözött.*

*Nos, ez igaz is meg nem is. Azok a precíz, gyakran politikusok ellen végrehajtott, gondosan sikertelen bombamerényletek, amelyek Dietmmar Clodóra voltak jellemzőek, valóban megszűntek, mintha csak elvágták volna őket. Azonban maga a robbantásos merénylet, mint műfaj még 2002-ig fennmaradt, de az 1998 májusa után elkövetettekre egyrészt kifejezetten az üzleti és alvilági motiváció a jellemző, másrészt nem a Clodo-féle igényes pokolgépekkel hajtották őket végre, hanem többnyire Molotov-koktélokkal és jugoszláv típusú, támadó kézigránátokkal vagy a délszláv háborúból idekerült egyéb fegyverekkel. Tehát a „mintázat” azt mutatja, hogy Kovács igazat beszél, bár inkább Clodo bombagyára és Mogiljevics bandája tekintetében, de hát a teljes magyar bűnözést ő sem lehet képes átlátni.

Az orosz hatóságok felhasználhatták volna azt a kompromittáló anyagot, amit Mogilevics Orbánról őrzött? Erről nincsenek megbízható információim, de szerintem biztosan megtehették.

„A lépcsőt elöntötte a vérem”

1998-ban összevesztem Igor Korollal. Az egész úgy kezdődött, hogy gyerekkori barátom, Szása Kiricsanin – akivel együtt kezdtük a vodkabizniszt – felhívott, és remegő hangon arra kért, hogy azonnal menjek el hozzá. Egy Budapest melletti kisvárost nevezett meg.

Súlyosan összeverve, törött bordákkal találtam rá. Elvették az autóját, az óráját és a pénzét, és azt mondták neki, hogy ha nem szerez még százezer dollárt, lemészárolják az egész családját.

Természetesen ezután azonnal Igor Korolhoz mentem, és szembesítettem őt. Azt mondtam neki: "A kapcsolatunk a bizalmon alapul. Úgy viselkedsz, mintha barátok lennénk. Én vigyáztam a feleségedre a szülészeten. Mindig is segítettem neked. És te hagyod, hogy ez történjen a barátommal? Cinikus hangon válaszolt: „Így döntöttem.”

Aztán felajánlottam neki a saját autómat, amely jobb és drágább volt, mint amit elloptak, hogy vigye el az enyémet, és adja vissza Kiricsaninét. Igor visszautasította, sőt úgy tett, mintha az ajánlatom megsértette volna.

Tudtam, hogy Igor egyik embere vitte el az autót, és azt is tudtam, hol lakik. Odamentem, kirángattam őt a kocsiból, magam ültem a volán mögé, és visszavittem Kiricsaninhoz.

Néhány órával később kaptam egy hívást – de nem magától Igortól, hanem az embereitől. Találkozót követeltek. Találkoztunk, és azt mondták: „Ha már ilyen hősnek hiszed magad, akkor add át a saját autódat is.” Ekkor kaptam fel a vizet. Azt mondtam: „El kellett volna fogadnod, amikor felajánlottam. Most már nem kapsz semmit.”

Ezután Igor kezdett hívogatni és fenyegetni. Megmondtam neki: „Ne piszkálj: ne felejtsd el, hogy én sokat tudok. Ha tovább nyomulsz, te és Pintér a börtönben fogtok kikötni”.

Tudtam, hogy ennek következményei lesznek, de azt hittem, a legrosszabb, amit tehetnek velem, hogy összetörik a kocsimat. Ehelyett december 23-án két férfi szállt be a kocsimba. Az egyik a nyakamra hurkolt egy fojtószerszámot (garottát), a másik pedig egy késsel kezdett szurkálni. Először ellenálltam, de aztán világossá vált, hogy nem fogok élve kiszállni az autóból, ezért úgy tettem, mintha elájultam volna. Hallottam, hogy az egyikük oroszul valami olyasmit mondott a másiknak, hogy „a munkát elvégeztük”, és elmentek.

Megvágták az egyik artériámat, és ömlött belőle a vér. Utolsó erőmmel eljutottam az ötödik emeleti lakásomig. A lépcsőt elborította a vérem. Amint bejutottam, kezdtem elveszíteni az eszméletemet. Később azt mondták, csoda, hogy túléltem, mert 3,5 liter vért vesztettem. Egy átlagos ember számára ez végzetes lett volna, de mivel testépítő voltam, körülbelül 120 kilogrammot nyomtam, és sokféle hatóanyag volt a szervezetemben – szteroidok és hasonlók –, ez megmentett.

Végül nemcsak túléltem, hanem meg is gyógyultam, és egy éven belül már újra versenyeztem. Teljesen átálltam a sportra: másokat készítettem fel a versenyekre, táplálék-kiegészítőket árultam, és tisztességes megélhetést biztosítottam magamnak. Furcsa módon Korol és az emberei nem zaklattak tovább.

Aztán 2001-ben Igor Korol kiszorította egy másik közeli munkatársát – Igor Radcsenkót – a bandájából, és Radcsenko megkért, hogy vegyem be az üzletembe. Azt mondtam, hogy beleegyezem, azzal a feltétellel, hogy elmondja, hogyan történt minden, és ő mindent úgy mondott el, ahogy történt, beleértve azt is, hogy Igor Korol volt az, aki az ellenem elkövetett merényletet kezdeményezte.

Ettől megint teljesen kiakadtam. Elkezdtem hívogatni Korolt, személyes találkozót követeltem, és a legdurvább sértéseket vágtam a fejéhez. Normális körülmények között ennek a töredéke is elég lett volna ahhoz, hogy megöljön, de ehelyett megpróbált megnyugtatni, megkért, hogy ejtsem az ügyet, még a telefonszámát is megváltoztatta. Aztán az egyik társa megkért, hogy hagyjam abba, mert a telefonjainkat lehallgatják, és ha valóban találkoznánk, a rendőrség egyszerűen lecsapna ránk. Végül Korolt egyszerűen megakadályozták abban, hogy újra belépjen Magyarországra, amikor külföldről próbált visszatérni. Ugyanígy járt mindenki, akinek köze volt az orosz szervezett bűnözéshez: egyeseket kiutasítottak az országból, másokat bebörtönöztek.

Végül én is sorra kerültem. Pintér Sándor utasítására hét év börtönre ítéltek egy koholt vád alapján. Emberrablással vádoltak, holott tanúim voltak, akik a bíróságon azt vallották, hogy nem raboltam el senkit. Amíg börtönben voltam, nyomozók kerestek fel, és azt akarták, hogy mindent mondjak el nekik. Elmagyaráztam tehát: „Tudják jól, hogy Pintér Sándor lényegében a felettesük. Ha azt hiszik, hogy bármilyen. általam adott információ alapján lépéseket tehetnek ellene, akkor nagyon naivak”.

Ha azonban Magyarországon megváltozik a kormány, mindenképpen tanúskodni fogok a bíróságon. Nagyon szeretnék Pintér Sándor szemébe nézni.

***

Eddig tart Kovács nyilatkozata. Lehet igaz ez a történet?

Legnagyobb részben, a szöveg 75-80 százalékában igen. Ahol tévedések vannak benne – például azzal kapcsolatban, mikor volt Pintér Sándor országos rendőr-főkapitány és mikor nem – külön jeleztem is. Ezek a hibák betudhatóak annak, hogy azóta eltelt harminc év és az informátor bizonyára nem azzal foglalkozott, hogy a legnagyobb pontossággal rögzítse emlékeit.

Elfogadhatott-e az akkori Fidesz alvilági pénzt? El, a választási kampány már 1997-ben is pénzbe került, azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy az orosz alvilág és az orosz szolgálatok kéz a kézben járnak a nyírfácskák alatt: Mogiljevics számára jó ötletnek tűnhetett a leendő kormány korrumpálása, az akkor két éve létrejött FSZB-nek pedig ez még inkább elnyerhette a tetszését. Arról Szeva bácsinak sejtése sem volt, hogy az általa megvetett üzletfele nem kedvezni fog neki, hanem kiszorítja az országból, de az FSZB-t nem is szorították ki vele együtt.

A legérdekesebb közvetett bizonyíték a Szeva bácsi – Clodo – Pintér kapcsolatra az, hogy Dietmar Clodo tudtán és valószínűleg szándékán kívül egy szerkesztőséget is felrobbantott. A Kurírról van szó, ahol én akkoriban rovatvezető voltam (a lap megszűnése előtt akartak kinevezni függetlenített főmunkatársnak). Az első Orbán-kormánnyal szemben álló, leginkább liberálisnak mondható szerkesztőség megszüntetéséhez két tényezőre volt szükség.

Az első a Postabank csődje volt, mely magával sodorta a pénzintézet sajtóportfólióját (P&B Média Rt.) is. Ehhez a politikai paletta minden árnyalatához tartozó médiumok tartoztak, nem csak a liberális Kurír, de az akkor már kifejezetten jobboldali-konzervatív Magyar Nemzet is. Mi nyereségesen működtünk, a Magyar Nemzet durván veszteséges volt: a lap munkatársai abban reménykedtek, hogy ez a piaci helyzet meggyőzi a Postabank csődjét szanáló kormányt, miszerint minket kellene megtartani, mert nem kerülünk pénzbe. Nem így történt, és ez Dietmar Clodónak, a második tényezőnek volt „köszönhető”.

1998 szeptemberében jártunk, az új kormány már hivatalba lépett a nyári szünet után, tehát Pintér Sándor is elfoglalta a belügyminiszteri bársonyszéket. Mogiljevics, Korol és Clodo még azt hitték, hogy övék a világ, de legalábbis a magyar alvilág, amikor a bűnügyi rovatunk fotókat szerzett egy vacsoráról, melyet Clodo és Pintér közösen költöttek el. Nincs újságíró – mármint valódi – aki ebben ne érezné meg a szenzációt, ostoba és őszinte módon az utolsó, még zavartalanul megjelenő számban be is harangoztuk, hogy másnap jönnek a képek a belügyminiszter és a bombagyáros estebédjéről.

Nem volt másnapi szám: még aznap délután felszámolták a szerkesztőséget és betiltották a megjelenést. A saját zsebünkből kiment egy vészjelzésnek szánt, utolsó, pár oldalas Kurír, de ennél tovább nem jutottunk. Hónapokig harcoltunk a munkánkért, de sajnos vesztettünk.

Miért volt ez ilyen sürgős?

Világos: Pintér Sándor és Dietmar Clodo kapcsolata miatt, ami akkorra már kínossá vált a belügyminiszter számára. Tehát ez is bizonyítja, miszerint Kovács a fentiekben sok igazságot mondhatott és kevés részletben téved.

Itt, az írás végén is jelezném, ha valaki nem értette volna eddig: Kovács nyilatkozata nem tőlem származik. Én csak értelmezem, magyarázom.

Mindenesetre kedélyes egy belügyminiszterünk van – és nem csak ennyi vaj van a fején. Ennyit tudunk nyilvánosságra hozni.

A szervezett bűnözés terén Pintérnél tapasztaltabb belügyi vezetőt nehezen találnánk: első kézből ismeri ezt a területet.

Mondhatni, testközelből.

Nem tudom mással zárni szavaimat, csak azzal, amivel tegnap: tessék választani. Rövidesen lesz rá alkalom.

Szele Tamás