Ha meg akarjuk vonni a tegnapi Donald Trump – Hszi Csin-ping találkozó mérlegét, oda lyukadunk ki, hogy míg Hszi Csin-ping majdnem mindent megkapott, amit akart (mert tudta, hogy nem bölcs dolog túl sokat követelni), Trump jóval kevesebbet ért el, mint amennyit szeretett volna, ám mindkét fél nagyon elégedetten búcsúzott el egymástól. Ez a kínai vezető esetében érhető, Trump viselkedését pedig az magyarázza, hogy nem képes tisztán átlátni sem a saját, sem az Egyesült Államok érdekeit.

(Képünk illusztráció)

Hszi Csin-ping azt akarta elérni, hogy Washington geopolitikai szempontból kezelje magával egyenrangú félként Pekinget – ez sikerült – és külön szorgalmi feladatként megpróbálta leállítani vagy legalábbis lelassítani a Tajvannak járó amerikai hadianyag-segélyt és védelmi támogatást. Ez nem jött össze, de sebaj, legközelebb megint megpróbálja.

Trump ezzel szemben üzletelni ment Pekingbe, de jóval kisebb volumenű megegyezéseket sikerült kössön, mint amekkorákra számított, és ezen nem segít semmiféle sikerpropaganda vagy virágos retorika: tulajdonképpen csak a Boeing-szerződést tudta megkötni, de az sem nevezhető díszmenetnek, mert jóval kevesebb repülőgépet rendelt a kínai fél, mint amennyiről eredetileg szó volt.

Lássuk azonban, hogyan elemzi a The Washington Post az eseményt – megjegyzéseimet szokás szerint a bekezdések végén, csillag alatt teszem meg.

A mértékadó amerikai lap szerint Donald Trump – nem kis öntömjénezés közepette – egyszerűen átnevezte a héten kínai kollégájával, Hszi Csin-pinggel tartott csúcstalálkozót, a világ legnagyobb gazdaságait tömörítő G7-találkozóra utalva.

„Ez a két legnagyobb ország. Én G–2-nek hívom ezt a csúcstalálkozót. Ez itt a G–2” – mondta a Fox Newsnak Sean Hannity-vel készített interjújában, amelyet pénteken sugároztak, és a csütörtöki kétoldalú találkozó után rögzítettek. „ Úgy gondolom, hogy ez a nap be fog vonulni a történelem nagyon fontos pillanatai közé.”

Bár Trump volt az, aki ezt mondta, a két szuperhatalom egyenrangúként való szereplése pontosan az volt, amit Hszi akart elérni a látogatással – állítják az elemzők. A kétnapos pekingi találkozó során a gondosan koreografált pompás ceremónia, valamint a világ két leghatalmasabb embere közötti kölcsönös barátság és tisztelet gesztusai olyan geopolitikai dinamikát mutattak, amelyre a kínaiak régóta vágytak, az amerikaiak viszont elutasítottak.

„Hszi megvalósította azt, amire a kínai vezetők évtizedek óta törekedtek: egy amerikai elnököt hozott Pekingbe vitathatatlanul egyenrangú partnerként” – mondta Julian Gewirtz, aki Joe Biden elnök alatt a Nemzetbiztonsági Tanács kínai igazgatója volt. „Hszi a látogatás pompás külsőségeit felhasználva világossá tette a világ számára, hogy Kína és az Egyesült Államok a két domináns, egymással egyenrangú szuperhatalom. Innen már nincs visszaút.”*

*Lehetne vitatkozni ezen az egyenrangúságon és kell is, mert a két állam olyan mértékben tér el egymástól, hogy még az összehasonlítás is kétséges. Katonai szempontból az Egyesült Államok talán a lehető legrosszabb stratégiát követi most az Öbölben, ami csak elképzelhető, és erre a kínai Népi Felszabadító Hadsereg is gond nélkül képes volna, de gazdasági szempontból még csak nem is ugyanazon a hangszeren játszik Washington és Peking: az amerikai innováció-alapú, kompetitív gazdaság áll versenyben a kínai befolyás-alapú, tömegtermelésre és (régebben) olcsó munkaerőre alapuló tervgazdálkodással.

Trump pénteken még gúnyolódott azon a felvetésen, miszerint az Egyesült Államok egy hanyatló birodalom lenne – látszólag Hszi valamelyik kijelentésére reagálva, talán arra, hogy csütörtökön utalt a „Thuküdidész-csapdára”. Ez a Harvard Egyetem történésze, Graham Allison által használt kifejezés, amely egy felemelkedő hatalomnak az addig domináns hatalommal szembeni ellenszegülését jelenti. Trump azt mondta, hogy Hszi oldalán áll, ami elődjének bírálatát illeti, de ő már megfordította a dolgok menetét.*

*Jóllehet ez a megjegyzés finom, kulturált trollkodás volt Hszi részéről, amivel azt jelezte, hogy ő tudja, ki volt Thuküdidész, Trumpnak viszont fogalma sincs róla.

„Két évvel ezelőtt valóban hanyatló nemzet voltunk. Ebben teljes mértékben egyetértek Hszi elnökkel!” – írta Trump pénteken a közösségi médiában, mielőtt elindult haza Pekingből. „De most az Egyesült Államok a világ legdinamikusabban fejlődő országa, és remélhetőleg Kínával fennálló kapcsolatunk is erősebb és jobb lesz, mint valaha!”*

*Hogyne: majd, amikor munkaversenyre hívja a dallasi Southfork Ranch a liaoningi „Vörös Teknősbéka” téeszt. De még ez is inkább konkurencia lenne, mint harmónia, márpedig most is a vetélkedés jellemzi a két ország viszonyát.

Trump úgy érkezett a csúcstalálkozóra, hogy nem határozta meg egyértelműen stratégiáját vagy céljait. Jelezte, hogy meg fogja tárgyalni az Iránnal kialakult patthelyzetet a Hormuzi-szoroson keresztül történő olajszállítás kapcsán, de elutasította, hogy Kína segítségére lenne szüksége, és anélkül távozott, hogy konkrét kötelezettségvállalásokat vagy fejleményeket jelentett volna be ezzel és/vagy több más kérdéssel kapcsolatban.

„Nagyon hasonlóan gondolkodunk arról, hogy szeretnénk, ha véget érne a konfliktus” – mondta Trump pénteken a Hszi-vel tartott második találkozón, utalva az Irán elleni háborúra.*

*Azt hiszem, nincs ember a világon, aki ne szeretné, hogy érjen véget ez a háború, viszont mivel nem mindegy, hogyan fejeződik be, talán mégsem mondhatjuk el, hogy általános, sőt, globális egyetértés uralkodik ebben a kérdésben.

Magával vitte az amerikai nagyvállalatok vezetőit, új kereskedelmi megállapodásokat és befektetéseket ígért nekik, és bevonta őket a Hszivel tartott csütörtöki találkozóba. A legfontosabb bejelentett megállapodás az volt, hogy Kína megvásárolja azt a 200 Boeing repülőgépet, amiről Trump beszélt. Kijelentése a vállalat részvényeinek eséséhez vezetett, mert a vártnál kisebb volt az üzlet.*

*Ami viszont gondokat fog okozni a mamutcégnek, tehát Trump nem kihúzta a Boeinget a kátyúból, hanem még mélyebbre nyomta.

A kormányzat azt is reméli, hogy a csúcstalálkozó eredményeként megállapodás születik arról, hogy Kína a következő három évben évente „tíz számjegyű” milliárd dollár értékben vásárol amerikai mezőgazdasági termékeket – mondta Jamieson Greer kereskedelmi képviselő pénteken a Bloomberg TV-nek.

„Fantasztikus kereskedelmi megállapodásokat kötöttünk, mindkét ország számára fantasztikusakat” – mondta Trump pénteken. Helyi idő szerint röviddel 14 óra után Trump már az Air Force One fedélzetén volt, indulásra készen.*

*Tény, hogy ezeket a megállapodásokat maximum a Star Trekben lehetne dicsérni, így aztán valóban fantasztikusak, ha nem is tudományosak. Bár nem hiszem, hogy a Star Trek írója, Gene Roddenberry egyáltalán szóba állna Trumppal, ha még életben volna.

Scott Bessent pénzügyminiszter a CNBC-nek adott interjújában elmondta, hogy a két ország a mesterséges intelligencia területén is folytatni fogja a tárgyalásokat, amely egy másik olyan téma, amellyel kapcsolatban a csúcstalálkozó nem vezetett azonnali megállapodáshoz.

„A két mesterséges intelligencia-szuperhatalom megkezdi a tárgyalásokat” a nagy nyelvi modellekkel kapcsolatos lehetséges közös lépésekről – mondta Bessent, hangsúlyozva azt a szándékot, hogy „biztosítsák, miszerint nem állami szereplők ne jussanak hozzá ezekhez a modellekhez”.*

*Viszont vegyük tekintetbe, hogy jelenleg pont az MI területén két nagyon különböző malomban őröl az USA és Kína: Amerikában a szabályozatlan és ezért korlátlan fejlesztést támogatják, Kínában a kizárólagosan állami, ideologizált és szabályozott felhasználást. Még a két irányzat sem hasonlít, így valódi konkurencia nem is lehet a két ország között ebből a szempontból. A kérdés inkább az, hogy hozzáférhessen-e Kína az amerikai MI-k forráskódjához, hogy aztán azokat a saját szája íze szerint fejlessze tovább vagy módosítsa? Ez veszélyes lenne.

Trump a korábbi csúcstalálkozókon gyakran élt a feszültség és a kiszámíthatatlanság eszközével, hogy gyors eredményeket érjen el. Ezúttal a csütörtöki hivatalos találkozó és bankett nyilvános részén ragaszkodott az előre megírt beszédéhez. A Hannityvel készített, barátságos hangvételű interjún kívül nem válaszolt újságírói kérdésekre, mióta elhagyta Washingtont, a Fehér Ház pedig csupán egy 158 szóból álló rövid összefoglalót adott ki a csütörtöki találkozóról.

Ezzel szemben a kínai fél hosszabb, részletesebb hivatalos beszámolót, valamint több állami médiában megjelent riportot is közzétett, így Hszi Trumpnak szóló, Tajvannal kapcsolatos figyelmeztetése a csúcstalálkozó első másfél napjának nagy részében a globális tudósítások domináns témájává vált.*

*Ugyanakkor Trump ragaszkodott ebben a kérdésben korábbi álláspontjához.

Amerikai tisztviselők a találkozó előtt kijelentették, hogy nem számítanak változásra a kormányzat tajvani politikájában, és ennek nincs is jele. Az iráni háború azonban a The Washington Post által közölt hírszerzési értékelés szerint az Egyesült Államok hadianyagának a Közel-Keletre történő átcsoportosításához és a lőszerkészletek kimerüléséhez vezetett, miközben Kína tanulmányozza a történteket és tanul az Egyesült Államok katonai stratégiájából.

A G–2-koncepció fogalma Trump előtt is létezett, és először Barack Obama elnöksége alatt vetették fel Washingtonban, amikor az Egyesült Államok egyre inkább felismerte a Kínával fennálló gazdasági kapcsolatok fontosságát. A koncepció azonban nem nyert teret, de Trump most újjáélesztette, mivel a Kínával folytatott kapcsolatok javítására törekszik.

Annak ellenére, hogy Hszi Csin-ping célja az, hogy Kínát felemelkedő szuperhatalomként mutassa be, Peking hivatalosan tartózkodik az olyan kifejezések használatától, mint a „G–2”, inkább a „stabilitásról” beszél, és olyan többpólusú világot ábrázol, amelyben az Egyesült Államok az egyik pólus, nem pedig egy olyan világot, amelyet Kína és az Egyesült Államok befolyási övezeteire osztanak fel.

A G–2 elv nyílt elfogadása jelenleg kínos lehet a kínaiak számára, mivel Hszi a hónap végén fogadja Pekingben szövetségesét, Vlagyimir Putyin orosz elnököt.*

*Ezt viszont érdemes lesz majd figyelemmel kísérni és összehasonlítani Trump fogadásával. Van egy olyan érzésem, hogy Putyin látogatása jóval kevésbé lesz ceremoniális és pompázatos. Hiszen őt már nem kel sem meggyőzni semmiről, sem megvenni, ő már Hszi mester zsebében van, minek pazarolnának rá egy jüant, sőt, egy lyukas fent is?

Ennek ellenére az állami szervekhez kapcsolódó szakértők rámutattak annak hallgatólagos elismerésére, hogy Kína és az Egyesült Államok „de facto a G–2”, és Kína ma már a globális ügyek kezelésében az Egyesült Államok egyenrangú partnerének tekinti magát.

Zheng Yongnian, egy Sencsenben élő politológus, aki a kínai kormány reform- és fejlesztésügyi tanácsadója, februárban egy beszédében kijelentette, hogy:

„Kína és az Egyesült Államok nem csupán a nemzetközi politika két legjelentősebb hatalma és a nemzetközi rendet alátámasztó két központi pillér, hanem a jövő globális rendjének kulcsfontosságú építői is.”

Nyilvános beszédében Hszi közvetlenebbül állította be Kínát az amerikai hegemónia feltörekvő kihívójának, mondván, hogy a nemzetközi ügyek „századok óta nem látott átalakuláson” mennek keresztül, amely „világszerte felgyorsult” – ez az állami média és az állami szervekhez kötődő tudósok szerint burkolt utalás az amerikai befolyás hanyatlására és a kínai hatalom megerősödésére.

Kína régóta hangsúlyozza a be nem avatkozás elvét külpolitikájának központi szempontjaként, és vezetői inkább a gazdaságra és az Egyesült Államokkal való kapcsolatok stabilitásának megteremtésére koncentrálnak – állítják a szakértők.

„Elég kényelmetlenül érzik magukat a G–2 koncepciója miatt, amely olyan felelősségeket ró rájuk, amelyeket valójában nem akarnak vállalni” – mondta egy Ázsiával foglalkozó volt amerikai tisztviselő, aki névtelenséget kért a diplomáciai kérdések megvitatásával kapcsolatban.

Az Egyesült Államok és Kína egyenrangúként való bemutatása felkeltette a figyelmet az USA ázsiai szövetségesei és partnerei körében, akik mindkét országgal finoman szólva is kényes kapcsolatokat ápolnak. Japán, az USA szövetségese, amely diplomáciai vitában áll Kínával Tajvan miatt, figyelmesen követi a csúcstalálkozót, hogy meglássa, hogyan kezelje a két országgal való viszonyát.

Japán kommentátorok csütörtökön azt írták, hogy Tokiónak óvatosan kell kezelnie külügyeit, különben azt kockáztatja, hogy elszigetelődik a régióban és az Egyesült Államokkal való relációi is megromolhatnak. A japán média pénteken arról számolt be, miszerint egyes kormánytisztviselők intézkedtek annak érdekében, hogy Takaichi Sanae miniszterelnök telefonon beszélhessen Trump elnökkel, miután az elhagyja Pekinget, hogy megvitassák Hszivel tartott találkozóját.

Pénteken Hszi közölte Trumppal, hogy úgy döntött: meghívja őt teázni a Zhongnanhai-ba, a császárok hajdani kertjébe, amely a kínai vezetők titkos székhelye és rezidenciája, hogy viszonozza az amerikai vezető 2017-es mar-a-lagói vendéglátását. Útközben Trump azt mondta, hogy Hszi rózsákat ad neki a Fehér Ház Rózsakertjébe. Bejelentette, hogy Hszi szeptember 24-én látogatást tesz az Egyesült Államokban.

„Szóval mindent egy lapra teszünk fel” – mondta pénteken –, „és te el fogsz jönni. Remélhetőleg nagyon le leszel nyűgözve, ahogy engem is nagyon lenyűgözött Kína.”

Nos, itt tartunk. Nem kétlem, hogy Hszi Csin-ping szeptemberre várható látogatásán visz majd rózsákat Trumpnak. Lehet, hogy még bonbont is visz!

Elvégre megérdemli a kis Donald, nagyon készséges volt, beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Szele Tamás