Különös egy nemzeti ünnep az Egyesült Államokban ez az idei július negyedike: mintha senki sem hatódna meg igazán, senkinek sem volna valódi kedve parádézni, mintha az amerikai büszkeség sem ragyogna a régi fényében – és hát oka van ennek, ahogyan annak is, hogy mivel az amerikai napisajtó mértékadó lapjai – a The New York Times és a The Washington Post – mindez idáig nem közöltek értékelhető írást a nemzeti ünnepről, ezt az elemzést világ csúfjára bár, de a Novaja Gazeta Evropa című orosz ellenzéki lap összeállítása alapján írom. Hej, ha ezt Zsdánov elvtárs megérhette volna...

(Képünk illusztráció)

Bár mondjuk nincs is nagyon miért lelkesedniük az amerikaiaknak. Az összkép mindenki előtt ismert és nem túl vidám, valószínűleg csak egyetlen ember akad az Egyesült Államokban, aki felhőtlen ünneplésre készül (és ezt is várja el mindenki mástól): Donald Trump, aki úgy tezs, mintha július negyedike nem is az ország, hanem az ő saját kétszázötvenedik születésnapja lenne. Mondjuk úgy is néz ki és úgy is viselkedik, mint aki a gyarmati korból ragadt itt. Lássuk tehát, milyenek az állapotok ma Amerikában – megjegyzéseimet szokás szerint a bekezdések végén, csillag alatt teszem meg.

És előre szólok: hosszú lesz ez az írás, akinek nincs ideje, itt hagyja abba az olvasását.

Az ünnep lényege a nemzet egysége volna, ám Donald Trump korában erről nemigen lehet szó. A szociológusok azt tapasztalják, hogy egyre kevesebben büszkék arra, hogy amerikaiak. Sőt, messze nem is mindenki fogja megünnepelni július 4-ét. A megosztottság korosztályi és pártpolitikai vonalak mentén húzódik: a hazafias érzelmek továbbra is az idősebb korosztályt és a republikánusokat jellemzik, míg a fiatalok és a demokraták erősen ingadoznak. Jelzésértékű, hogy ezúttal még egy egységes szervezőbizottságot sem sikerült létrehozni az ünnepségek előkészítésére: Trump elnök elégtelennek ítélte a Kongresszus által már tíz évvel ezelőtt létrehozott bizottság erőfeszítéseit, és saját kezébe vette „a világ által valaha látott leglátványosabb születésnapi buli” megszervezését.

Freedom250 kontra America250

Washingtonban jó előre megkezdték az előkészületeket a kerek évfordulóra – az Egyesült Államok Nagy-Britanniától való függetlenségét kihirdető nyilatkozat aláírásának 250. évfordulójára. A Kongresszus már 2016-ban létrehozta az évforduló megünneplését szervező bizottságot, amelybe a két nagy párt – a demokraták és a republikánusok – képviselői egyaránt bekerültek. A bizottság tevékenységét az America250 nevű civil szervezet támogatja, amelyet egy pártfüggetlen magánszemélyekből álló csoport vezet.

Az America250 úgy döntött, hogy a fő hangsúlyt „Amerika országszerte tartott utcai ünnepségeire” (az évfordulónak szentelt nagy és kicsiny nyilvános rendezvények sorozatára), a helyi kezdeményező csoportok támogatására, valamint a Giving 4th jótékonysági programra helyezi.

Donald Trump számára, aki 2025 elején tért vissza a Fehér Házba, ez nem tűnt elegendőnek. Már január 29-én, a beiktatás után kilenc nappal, létrehozta saját munkacsoportját – a White House Task Force 250-et –, amely a Freedom250 („Szabadság 250”) név alatt kezdte meg tevékenységét. Elnöke maga Trump lett, helyettese pedig az Egyesült Államok alelnöke, JD Vance.

Ahogyan a The New York Times már februárban kifejtette, a Freedom250 munkacsoportot egy újabb adománygyűjtő szervezetként hozták létre, amely az adakozók számára hozzáférést biztosított Trumphoz: egymillió dollárért vagy annál nagyobb összegű felajánlásért az adományozó meghívást kapott egy zártkörű fogadásra, amelyen az elnök is részt vett.

A patinás napilap egyértelműen fogalmazott:

„A rendszer lehetővé tette azoknak az embereknek és vállalatoknak, akiknek folyó üzleti ügyei vannak a kormányzattal, hogy adómentesen pénzt fizessenek azért, hogy hozzáférjenek az elnökhöz és elnyerjék a kegyeit.”*

*Ha csak ez az egy ilyen esemény lett volna, még el lehetne nézni, de elég sokról tudunk. Ahogyan elnézem, Donald Trump egyik komoly bevételi forrása a vacsorákon és fogadásokon való részvétel. Persze nem annyira komoly, mint a kriptovaluta, de nem is elhanygolható.

Az America250 szponzorainak listája lenyűgöző. Közöttük található számos amerikai óriásvállalat, többek között az Amazon, az Oracle, a Qualcomm, az SAP, a JPMorgan Chase, a Citi, a Goldman Sachs, a Lockheed Martin, a Boeing, a Coca-Cola, a Walmart és a FedEx.

A Freedom250 feladata – a Fehér Ház vezetője szerint – az volt, hogy megszervezze „a világ eddigi leglátványosabb születésnapi buliját”. És valóban, a trumpi megközelítéssel teljes összhangban, a szervezők nagyszabású és látványos rendezvényekre tettek ajánlatokat. Nézzünk meg párat ezek közül:

• Rededicate 250: májusában megrendezett országos imatalálkozó és koncert a washingtoni National Mallon;

• Sail4th 250: vitorlás-regatta és hadihajó-parádé az Egyesült Államok atlanti-óceáni partvidéke mentén;

• Freedom 250 Grand Prix: az IndyCar-sorozat augusztusi futama Washington belvárosában;

• Patriot Games: augusztusra tervezett sportverseny az Egyesült Államok minden államát és területét képviselő középiskolások számára; a két győztes – egy fiú és egy lány – osztozik a 250 ezer dolláros fődíjon.*

*Ez utóbbit a rosszmájú média már átnevezte „Trump-féle Éhezők viadalának”.

Ugyanezek közé tartozik de facto (bár formálisan ez nem a White House Task Force 250 hatáskörébe tartozott) a botrányos UFC Freedom 250 torna is, amelyet június 14-én rendeztek a Fehér Ház déli pázsitján. Hivatalosan a mérkőzéseket az Egyesült Államok zászlójának napjához időzítették, de mindenki tudta, hogy valójában ez egy ajándék Trump születésnapjára (az elnök június 14-én töltötte be a 80. életévét).

A főpróbát már egy évvel ezelőtt megtartották: 2025. június 14-én több mint 30 év után először rendeztek Washingtonban katonai parádét – hivatalosan a hadsereg megalakulásának 250. évfordulója alkalmából. A főváros utcáin 28 Abrams harckocsi, 28 Bradley gyalogsági harcjármű és 28 Stryker páncélozott jármű vonult fel, az égen pedig félszáz repülőgép repült át. Ugyanakkor a rendezvényt, amelynek költségeit 25–45 millió dollárra becsülték, „No Kings” („Nincs királyunk!”) jelszóval tartott tüntetések kísérték. Egy évvel később ugyanezzel a jelszóval ismét az utcákra vonultak az amerikaiak Washingtonban és más városokban, hogy kifejezzék elégedetlenségüket Trumppal és politikájával.*

*A katonai parádéról csak annyit, hogy rosszul sikerült annak idején. Olyan rosszul, hogy a hadsereg vezetése azzal védekezett – különben joggal – hogy nem Európa az Egyesült Államok, nekik nem tartozik a hagyományaik közé a díszfelvonulás, ami kétségtelenül igaz is.

Vásárok és botrányok

Az ünnepségek kereteként az „Amerikai Államok Nagy Vására” szolgál – ez egy június 25-én kezdődött, 16 napos hazafias fesztivál Washington központjában, amely mind az 50 államot, a Columbia Körzetet (ez gyakorlatilag Washington városát jelenti) és az Egyesült Államok további öt be nem jegyzett területét ünnepli. A fő cél annak bemutatása, hogy az ország régiói mennyire nagyszerűek és sokszínűek. A botrányok azonban nem maradtak el. Connecticut, Hawaii, Illinois, Maine, Massachusetts, Észak-Karolina, Oregon, Rhode Island és Washington képviselői (valahogy ezen államok mindegyikét demokrata kormányzó vezeti) elmondták az NPR rádióállomásnak, hogy nem vesznek részt közvetlenül a rendezvényen. A többség ezt pénzügyi okokkal és azzal indokolta, hogy saját közösségeik ünnepségeire szeretnének koncentrálni, bár néhányan politikai aggályokat is hangoztattak. Például az oregoni kormányzó hivatalában megjegyezték, hogy a vásár „jóval inkább pártpolitikai eseménynek tűnik, mint ahogyan azt eredetileg tervezték”.

Még nagyobb botrányt kavart a vásár keretében tervezett Freedom 250 ingyenes koncertsorozat ügye.

Szinte az összes eredetileg bejelentett előadó – például Morris Day, Bret Michaels, Martina McBride, Young MC rapper és a The Commodores együttes – visszalépett a részvételtől, azzal indokolva, hogy őket egy pártfüggetlen ünnepségre hívták meg, az esemény viszont végül közvetlenül Trumphoz kötődik. Ez nyilvánvalóan sértette a Fehér Ház lakóját: a zenészek döntésére válaszul a művészeket „túlértékelt énekeseknek” nevezte, „akiket senki sem akar hallgatni, akiknek a zenéje unalmas, és akik csak panaszkodni tudnak”.

Ehelyett Trump július 4-re bejelentette a „hatalmas MAKE AMERICA GREAT AGAIN tüntetést”. Egy másik bejegyzésében még nyíltabban fogalmazott az eseményről: „Ez lesz TRUMP leglátványosabb RALLYJA (politikai gyűlése)”. A program fő attrakciója az elnök saját fellépése lesz, előzenekarként pedig a veterán country-énekes Lee Greenwood lép fel a „God Bless the USA” című dallal.*

*Amennyire lehet tudni, ez a rendezvény ma mégis elmarad. Pontosabban: azt lehet tudni, hogy az esti koncertet kivéve – melyen a korábbi meghívottak helyett Patti LaBelle, Alan Jackson, a Chicago, a Kool & the Gang, valamint a Nemzeti Szimfonikus Zenekar, az amerikai hadsereg „Pershing's Own” zenekara, a Washingtoni Kórusművészeti Társaság és az Egyesített Fegyveres Erők Kórusa lép fel – Washington DC-ben ma minden egyéb tömegrendezvényt és felvonulást lemondtak az irtózatos hőség miatt. A koncertet és a tűzijátékot viszont megtartják. Trump nem lesz a legboldogabb.

Az ünnepnapot pedig – ahogyan mindent, amit Trump művel – egy grandiózus tűzijátékkal zárják. A hírek szerint a show több mint 860 ezer pirotechnikai eszközt fog tartalmazni, és körülbelül 40 percig tart mejd (a korábbi évek tűzijátékai 10 ezer eszközt használtak fel és kevesebb mint 20 percig tartottak). A USA Today adatai szerint a Pyrotecnico – a show szervezésével megbízott cég – egyetlen feladatot kapott: meg kell döntenie a Fülöp-szigetek 2016-os rekordját a történelem legnagyobb tűzijátékát illetően.

Hogyan alakult át Washington?

Trump úgy döntött, hogy nem korlátozza magát az egyszeri, ünnepi eseményekre, még ha azok a lehető leghangosabbak is. Először is elindította a Lincoln-emlékmű Tükörmedencéjének felújítását a főváros központjában, és úgy döntött, hogy a medence alját „az amerikai zászló kék színére” festeti át. A munkálatok költségét 1,5–2 millió dollárra becsülte, de végül a projekt megvalósítására legalább 14,8 millió dollár értékű szerződéseket kötöttek. A legfontosabb pedig az, hogy a felújítás után azonnal elkezdett lepattogzani a festék a medence aljáról, a víz pedig az algásodás miatt zöldes színűvé vált. Trump ezt az állítólagos vandálokra fogta, akik szerinte provokációkkal akarták elrontani az ünnepséget.

A városvédők azt állították: azzal, hogy így döntött a medence felújításáról, Trump figyelmen kívül hagyta a történelmi műemlékek átalakítását korlátozó törvényeket. Ugyanezt állítják más grandiózus terveiről is. Először is a 250 láb magas Diadalívről: ez részben el fogja takarni a Lincoln-emlékmű és Arlington közötti történelmi tengelyt – azt, amely a polgárháború utáni Észak és Dél megbékélését szimbolizálja. Másodsorban pedig az Amerikai Hősök Nemzeti Parkját említik, amelyet a Nemzeti Sétány központi részén terveznek kialakítani.*

*A diadalívről az a hír járta még tegnap délután, hogy nincs a legjobb állapotban: nagy darabok válnak le róla, talán az elsietett munkálatoknak köszönhetően. Talán jobb is, hogy nem vonulgatnak ma alatta.

A kezdeményezés kritikusai, akik júniusban beadtak egy keresetet az illetékes bírósághoz, azt állítják, hogy ez a terület „jelentős mértékben egy már befejezett és elfogadott művészeti alkotás, nem pedig egy személyes homokozó minden olyan elnök számára, aki saját belátása szerint át akarja alakítani”. A tervek szerint a parkban 250 életnagyságú szobor áll majd különböző kiemelkedő személyiségekről. A média közöttük említi az Egyesült Államok alapító atyáit, Johnny Cash zenészt, Julia Child séfet, Kobe Bryant kosárlabdázót és Muhammad Ali bokszolót.*

*Arról lehetne vitatkozni, hogy még hány kiváló amerikai érdemelne szobrot ebben a parkban, de ha mindegyik megkapná, aki rászolgált, az már nem is park lenne, hanem város.

A történelem újraértelmezése

A Freedom250 kezdeményezéseket kommentálva Jared Huffman demokrata kongresszusi képviselő azzal vádolta a Trump-stábot, hogy megpróbálja „kisajátítani az ország 250. évfordulóját” és „átírni a történelmet”. Ez sajnos egyáltalán nem metafora. Az ünnepségek az Egyesült Államokban az ország történelméhez fűződő különböző koncepciók és megközelítések közötti, szűnni nem akaró összecsapások közepette zajlottak.

Erről a témáról a The New York Times által készített, nagy port kavart és Pulitzer-díjat nyert „1619-es projekt” kapcsán érdemes beszélni. „A cél az, hogy újragondoljuk az ország történelmét, a rabszolgaság következményeit és a fekete amerikaiak hozzájárulását kultúránkhoz a nemzeti történelmi narratíva középpontjába állítva” – jegyezték meg a szerzők, akik 2019-ben úgy döntöttek, hogy kritikus szemmel értékelik az amerikai történelem hagyományosan tisztelt alakjainak és eseményeinek örökségét. A fő elvük az, hogy az Egyesült Államok története nem a Függetlenségi Nyilatkozat 1776-os aláírásával kezdődött, sőt, nem is a Mayflower 1620-as útjával, hanem az első afrikai rabszolgák érkezésével a gyarmati Virginia területére.*

*Itt sajnos kell tennem egy megjegyzést. A rabszolgatartás valóban az Egyesült Államok történelmének legundorítóbb szégyenfoltja, sem tagadni, sem bagatellizálni nem szabad egy pillanatig sem. Azonban az állam megalapítása nem köthető hozzá. Kevés államnak van olyan tisztán, világosan datálható, dokumentálható alapító okirata, mint az Egyesült Államoknak: a Függetlenségi Nyilatkozat ez az alapokmány, ami kimondja az ország létét, rögzíti alapelveit és általában véve minden későbbi törekvésének és intézkedésének az alapja. A magyar állam megalapítása ehhez képest sokkal vitathatóbb, időben is széthúzódó folyamat volt, aminek csak a végét jelentette István király megkoronázása: és akkor még nem szóltunk a többi európai országról. Mivel azonban az USA-nak van alapító okmánya, annak dátumát kell elfogadni ebben a kérdésben – tudományos és logikai szempontból mindenképpen, hiszen míg egy ország nem létezik, törvényei sem lehetnek és nem tekinthető politikai szubjektumnak sem.

A projekt keretében megjelent esszék címei magukért beszélnek: „Az amerikai kapitalizmus kegyetlen. Ez az ültetvények korára vezethető vissza”, „Miért köszönhetik az amerikai börtönök kegyetlenségüket a rabszolgaságnak?”, „Miért lopják el állandóan a feketék zenéjét?”, „Hogyan élnek tovább a faji különbségekről szóló tévképzetek a mai orvostudományban” és így tovább. Vagyis nem csupán az a helyzet – a projekt szerzői szerint –, hogy a rabszolgaság és a faji egyenlőtlenség öröksége az amerikai történelem központi eleme; úgy gondolják, hogy a mai társadalmi problémák gyökerei is ebbe a történelembe nyúlnak vissza.*

*Ez viszont társadalom-pszichológiai szempontból megfontolandó gondolat.

Az esszék mellett a projekt keretében kutatások és versek jelentek meg, podcastok és dokumentumfilm-sorozat is készült, valamint kidolgoztak egy oktatási programot is.

„Az igazság és a józan gondolkodás helyreállítása”

Trump támogatói természetesen mindig is élesen bírálták ezt a megközelítést. Meggyőződésük, hogy a „1619-es projekt” eltorzítja az amerikai történelmet, az Egyesült Államokat „rendszerszintűen rasszista országként” ábrázolja, és megbontja a nemzeti egységet.

Első elnöki ciklusa idején, 2020-ban Donald Trump létrehozta a „1776-os Bizottságot”, amelynek céljaként azt tűzték ki, hogy „olyan generációt neveljenek fel, amely megismeri az amerikai függetlenség 1776-os kikiáltásának történetét és alapelveit, és amely egy tökéletesebb Unió megteremtésére törekszik”. A munka eredményeként született meg a „1776-os jelentés”, amely elmagyarázza a Függetlenségi Nyilatkozathoz és az Egyesült Államok Alkotmányához való „helyes hozzáállást”, beszámol azokról a problémákról, amelyek valaha is „az amerikai elveket” fenyegették (rabszolgaság, progresszivizmus, fasizmus, kommunizmus, rasszizmus és identitáspolitika), valamint iránymutatásokat ad „az amerikai történelemről szóló igazságot tanító hazafias oktatás helyreállításának szükségességéről”.*

*Ha mindezt még oroszul is írta volna, tényleg azt hinném, hogy Trump kapott Moszkvából egy metodicskát. Így viszont csak arról van szó, hogy nem a ló, hanem a ménes túloldalára esett át: és a létező társadalmi problémákat nem megvitatni, nem megoldani, hanem eltüntetni vagy betiltani akarja. Két szélsőség harcol egymással ebben a kérdésben és egyikkel sem lehet egyetérteni.

Visszatérve a Fehér Házba, Trump folytatta ugyanezt a vonalat. 2025. március 27-én aláírta a 14253. számú elnöki rendeletet „Az igazság és a józan gondolkodás helyreállítása az amerikai történelemben” címmel, amelynek célja a „nemzet történelmének átírására irányuló összehangolt és széles körű erőfeszítések elleni küzdelem, amelyek az objektív tények torz narratívával való felváltásán keresztül zajlottak”. „Ez a revizionista mozgalom arra törekszik, hogy aláássa az Egyesült Államok kiemelkedő eredményeit, alapelveit és történelmi mérföldkövet jelentő lépéseit negatív fényben tüntesse fel” – állt a rendeletben.

A rendeletben néhány példát is felsoroltak. Így például az előző demokratikus kormányzat állítólag nyomást gyakorolt a philadelphiai (Pennsylvania) Nemzeti Függetlenségi Történelmi Park munkatársaira – „arra a helyre, ahol a nemzet kihirdette, hogy minden ember egyenlőnek született” –, – „azzal érvelve, hogy faji identitásuknak kell meghatároznia, hogyan mutatják be a történelmet a látogatóknak, mivel Amerika állítólag rasszista ország.” A rendeletben arra is rámutattak, hogy az épülő Smithsonian Amerikai Nők Történeti Múzeumában a transznemű emberek – „a női sportversenyeken részt vevő férfiak” – eredményeit is meg kívánták ünnepelni. Trump rendelete J. D. Vance-t bízta meg azzal, hogy távolítson el a Smithsonian Intézet hatásköréből – a múzeumok és kutatóközpontok hálózatából – „minden nem megfelelő ideológiát”.*

*Metodicska metodicska hátán. Kellett nekem az elején Zsdánovot emlegetni. De meddig maradhat ez így Amerikában?

Hogy ez a gyakorlatban mit jelentett, arról például a The Washington Post számolt be. A tisztviselők elrendelték, hogy legalább 17 nemzeti parkban távolítsák el vagy szerkesszék át a táblákat és a kiállítási standok feliratait. De csaka zokat, amelyekben szó esettt a globális felmelegedésről, a környezetvédelmi problémákról, a telepesek által az őslakosokkal szemben elkövetett kegyetlen bánásmódról, valamint a rabszolgaságról. Például elrendelték a Little Bighorn-i csata helyszínén található kiállítás magyarázó szövegének eltávolítását (ahol 1876-ban az indiánok legyőzték az amerikai hadsereget), amelyben az állt, hogy az amerikai hatóságokat „az arany és a föld iránti vágy vezérelte”, és megszegték az őslakos népeknek tett ígéreteiket. „A kormányzat elnyomja az igazságot, a tényeket és a tudományt a nemzeti parkjainkban” – nyilatkozta Kristen Brengel, az illetékes szakmai szövetség alelnöke. Ezzel párhuzamosan, ahogyan az Axios beszámolt róla, a szövetségi hatóságok eltávolították és „átszerkesztették” a fekete lakosság történelmével kapcsolatos anyagokat is.

Egy jubileumtól a másikig

A jubileumok hagyományosan alkalmat adnak arra, hogy azok, akiket illet, akiknek ez a feladatuk, elgondolkodjanak az országuk történelméről, jelenéről és jövőjéről. George Washington nem érte meg az első nagyszabású ünnepséget 1826-ban. Két másik aláíró – John Adams és Thomas Jefferson – meghívást kapott a fővárosban akkor tartandó ünnepségekre, de gyenge egészségi állapotuk miatt elutasították a meghívást, és mindössze néhány óra különbséggel, pontosan július negyedikén haltak meg.

További 50 évvel később, 1876-ban az Egyesült Államok a függetlenség századik évfordulóját a philadelphiai világkiállítás megrendezésével ünnepelte, ahol a világ minden tájáról származó művészeti, kulturális és technológiai vívmányokat mutattak be (például különböző gőzgépeket és Alexander Graham Bell telefonját). Ugyanakkor az az év a korábban említett Little Bighorn-i csatáról is emlékezetes maradt, amelyről a hír nem sokkal július 4-e után jutott el a keleti partra. Az indiánok elleni küzdelem témája ezen a – látszólag a haladásnak szentelt – kiállításon is felbukkant. A Smithsonian Intézet eredetileg élő indiánokat akart odavinni törzseik képviseletében. A tervet azonban túl költségesnek ítélték. Helyette indiánszobrokat állítottak ki: az egyik – egy szemtanú leírása szerint – a feje fölé emelt tomahawkot és emberi skalpokból készült övet tartott a kezében.

A következő világkiállításra 1926-ban, az Egyesült Államok fennállásának 150. évfordulójára került sor Philadelphiában, azonban egyáltalán nem aratott sikert. A Variety magazin akkor ezt „Amerika legnagyobb bukásának” nevezte.

A hosszú távú, országos ünneplés mai formája az függetlenség 200. évfordulójára, azaz 1976-ra alakult ki. Akkor egy mozgó múzeum járta be az országot, amely történelmi dokumentumokat és tárgyi emlékeket tartalmazott. 21 hónap alatt el is jutott 48 államba (Alaszka és Hawaii kimaradt az útitervből). Az önkéntesek ekhós szekereken keltek át az országon, amelyek az első telepesek járműveire emlékeztettek. A szemtanúk számára emlékezetes maradt a vitorlás hajók felvonulása is a New York-i kikötőben, valamint az ünnepi tűzijáték. Ugyanakkor a rendezvények többsége helyi szinten, az egyes városokban és körzetekben zajlott. Ahogyan a PolitiFact tényellenőrző portál elmagyarázza, „a kétszázadik évforduló a vietnami háború és a Watergate-botrány utáni lehangoltság idejére esett – és a hatalom tudatosan decentralizált formában szervezte meg az ünnepségeket”.

Ünnep – minden büszkeség nélkül

„Az ország lakossága fel volt háborodva a történtek miatt. Az infláció és a benzinárak rohamosan emelkedtek. Kultúrharc zajlott. Az elnök népszerűsége zuhant” – így írta le a PolitiFact projekt az Egyesült Államok helyzetét a 200. évfordulón. Mindezek a jellemzők tökéletesen aktuálisak 2026-ban is. „A párhuzamok ijesztően pontosak: nemzetközi konfliktusok, belső viszályok, politikai megrázkódtatások, pártszakadások és gazdasági instabilitás” – jegyezte meg Mark Stein történész, a San Franciscó-i Állami Egyetemről.

Az említett viszályok egyik mutatója a július 4-éhez való viszony. A Gallup és a kétpárti With Honor szervezet által májusban végzett felmérés kimutatta, hogy míg a Republikánus Párt szavazóinak 88%-a szándékozik megünnepelni az ország jubileumát, a függetlenek körében ez az arány 60%, a demokraták körében pedig csupán 54%. A megosztottság az életkor szerint is érvényesül: a 65 év feletti amerikaiak 84%-a tervezi, hogy részt vesz az ünnepségeken, míg a „18–39 évesek” korosztályában ez az arány csupán 54%.

Jellemzőek azok a különböző felmérések is, amelyek az amerikaiak hazájukhoz való viszonyáról szólnak. Például az Ipsos által a Reuters megbízásából végzett kutatás kimutatta: a válaszadóknak csupán 30%-a tartja az Egyesült Államokat a világ legjobb országának – ez kevesebb, mint a 2017. novemberi 38%, Trump első elnöki ciklusának idején.

A változásokat még szélesebb perspektívából a Gallup felmérései segítségével lehet megvizsgálni. 2001 januárjában, amikor a Gallup először tette fel ezt a kérdést, az amerikaiak 87%-a volt „rendkívül büszke” vagy „nagyon büszke” hazájára. A szeptember 11-i terrortámadások után ez az arány 90% fölé emelkedett, és nagyjából ezen a szinten maradt a 2000-es évek közepéig. A fordulópont később következett be: 2017-ben az arány először 75%-ra esett vissza, majd szinte megállás nélkül tovább csökkent – 2026-ra elérte az 53%-ot.

Ebből az 53%-ból 33% „rendkívül büszke” az Egyesült Államokra (–8 százalékpont egy év alatt), további 20% (+3 százalékpont egy év alatt) pedig „nagyon büszke” (részben az első kategóriába tartozók kerültek át a másodikba). Ugyanakkor a republikánusok között összesen 93% választotta ezt a két kategóriát, míg a demokraták közül csak 27% tartozott ide. A szociológusok különösen éles visszaesést regisztráltak a „rendkívüli” büszkeség szintjében a nők körében (–13 százalékpont, 26%-ra), valamint a „18–34 évesek” (–10 százalékpont, 14%-ra) és a „35–54 évesek” kategóriában is (–12 százalékpont, 30%-ra).

Egyes válaszadók ugyanakkor összességében is szkeptikusan tekintenek az Egyesült Államok jövőjére. Az Ipsos által a Reuters megbízásából végzett felmérésből az derült ki, hogy az amerikaiak 38%-a feltételezi, hogy további 250 év múlva az Egyesült Államok már nem lesz egységes állam. A republikánusok 26%-a és a demokraták 40%-a volt ezen a meghökkentő véleményen.

Ennyit tudunk a mai július negyedikéről: nem túl lelkesítő a helyzet, annyi biztos. Ha Washington tábornok most feltámadna, szerintem inkább újra kezdené az egész államalapítást, mindenestől. Valószínűleg érdemes volna.

Szele Tamás