A hét legfontosabb európai eseménye kétségtelenül az a tartományi választás, amit holnap rendeznek a németországi Szász-Anhaltban. Túl azon, hogy az előzetes felmérések szerint elég komoly (de távolról sem abszolút) esélyei vannak egy AfD-győzelemnek, elmondhatjuk, hogy ezt a voksolást geopolitikai szempontból nem kényes, hanem nagyon-nagyon kényes pillanatban tartják.

(Képünk illusztráció)

Oroszország hibrid háborúja, melyet Németország – és természetesen az Európai Unió – ellen vív, a héten minden korábbinál pregnánsabbá vált, és tudjuk, hogy az esélyesnek mondott AfD jellemzően oroszbarát párt. Ebben a helyzetben a merényletek és terrorcselekmények egyaránt szólhatnak ellenük – hiszen a támadókkal paktálnak – és lehetnek általuk is felhasználhatóak, ha a politikai üzenetüket a jelenlegi tartományi és szövetségi kormányok tehetetlenségére hegyezik ki. Mert, ugyebár, ha ők vezetnék Szász-Anhaltot is, az országot is, akkor ilyesmiről szó sem lehetne, Oroszország örök és megbonthatatlan barátságban élne Germániával, és ha a GRU mégis elkövetne pár merényletecskét, csak felvennék a telefont és hívnák Moszkvát... erről a régi Stirlitz-vicc jut eszembe, amikor leég a Gestapo irattára, és Müller zokog az üszkös romok fölött. Stirlitz átöleli a vállát:

- Mi a baj, Müller?

- Az a rengeteg adat, információ, dosszié... odalettek!

- Ne sírjon, Müller, nálunk, a Lubjanka téren minden megvan!

Körülbelül így nézne ki az AfD oroszbarát Németországa, ha nem ígyebbül. Ebben a mai írásomban – Dmitrij Sztratyijevszkij tanulmánya nyomán – épp ezért a német–orosz viszony alakulását fogom elemezni az utóbbi évek folyamán. Megjegyzéseket ma az írás terjedelme miatt inkább nem teszek.

2014-ig Németországban viszonylag kedvező környezet uralkodott az orosz befolyás számára. Az uralkodó politikai stratégia a gazdasági együttműködésen és a kulturális cserén keresztül történő közeledés volt. A német üzleti szféra az orosz energiára és az orosz piacra való belépésre pályázott. A közvélemény érdeklődése az orosz kultúra iránt továbbra is erős maradt, időnként nyílt oroszbarátságig is eljutva, amit a náci Németország által a Szovjetunió népei ellen elkövetett bűnök miatti, továbbra is fennálló történelmi bűntudat is erősített. A több millió fős orosz nyelvű diaszpóra, a „baráti társaságok” sűrű hálózata, valamint az orosz médiatartalmak gyakorlatilag korlátlan terjedése együttesen kedvező feltételeket teremtett Moszkva soft powerjének.

A Krím-félsziget annektálása és a donbásszi háború kitörése után Berlin elkezdte szűkíteni ezt a teret. A kapcsolat alapvető szerkezetét azonban nem alakította át. Az orosz puha hatalomra vonatkozó játékszabályok csak 2022-ben, az Ukrajna elleni teljes körű invázió után változtak meg igazán.

Hogyan veszítette el Moszkva korábbi befolyási eszközeit – és milyen eszközök állnak még rendelkezésére narratíváinak népszerűsítésére a német közéletben?

Politikai élet

2022-ben Németország végrehajtotta az újraegyesítés és a hidegháború vége óta legdrasztikusabb külpolitikai fordulatát. Berlin elítélte az orosz agressziót, megkezdte Ukrajna ellátását fegyverrel, és nyilvánosan elismerte a „Változás a kereskedelmen keresztül” és a „Modernizációs partnerség” programok összeomlását – amelyek három évtizeden át a német–orosz kapcsolatok két alappillérét alkották.

Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök, egykori külügyminiszter nyíltan beszélt a 2014 utáni német keleti politika kudarcáról: Vlagyimir Putyin imperialista törekvéseinek félreértéséről, a közös energetikai projektekhez kapcsolódó politikai kockázatok téves felméréséről, valamint Németország saját hibás számításairól. Azok a hivatalban lévő és volt politikusok a hagyományos pártokból, akik egykor oroszbarát érveket hangoztattak, szinte teljesen eltűntek a nyilvánosság elől. Gerhard Schröder volt kancellár kritikaáradattal szembesült, többek között saját pártján belülről is, és kis híján kizárták az SPD-ből. Még a nyugdíjas politikusok – például Matthias Platzeck, az SPD volt elnöke – nem hivatalos kapcsolatai is felháborodást és az „önzés és felelőtlenség” vádját váltották ki. A kormány látványosan távol tartotta magát az ilyen találkozóktól.

Berlin számára Oroszország már nem egy problémás partner – hanem kifejezetten ellenség. A tisztviselők már nem egy hipotetikus fenyegetésről beszélnek; hanem egy már folyamatban lévő hibrid háborúról. A Bundeswehr és a titkosszolgálatok képviselői nyíltan figyelmeztetnek arra, hogy nagyon is belátható időn belül elképzelhető egy fegyveres agresszió Németország ellen. Ezt a megállapítást 2026 nyarán újabb bizonyíték támasztotta alá. Augusztus elején szabotázskísérletet hajtottak végre egy ukrán An–124-es teherszállító repülőgép ellen a Lipcse/Halle repülőtéren. Berlin hivatalosan Oroszországnak tulajdonította a támadást, és válaszul bejelentette a bonni orosz főkonzulátus és a berlini Orosz Ház bezárását, valamint további szankciókat és vízumkorlátozásokat vezetett be a már meglévőkön kívül.

Ilyen körülmények között bármilyen hivatalos – vagy akár informális – kapcsolat Oroszországgal politikailag káros lett a CDU, a CSU, az SPD, a Zöldek és az FDP számára. A német politikai elit számára egy egész kapcsolati hálózat szűnt meg: a parlamentközi munkacsoport, a testvérvárosi programok, a közös konferenciák, a berlini orosz nagykövetségen tartott fogadások. A „Pétervári Párbeszéd” konferenciasorozat működése is véget ért.

A Kremltől való eltávolodás még a hagyományosan Oroszország-barát Die Linke pártot is elérte. Nem is olyan régen Andrej Hunko, akkori Bundestag-képviselő és a PACE-tag, elutazhatott a megszállt Donbásszba. A Die Linke utolsó hivatalos moszkvai látogatása 2022 februárjában zajlott. Az AfD képviselői különböző szinteken továbbra is utaznak Oroszországba, de a pártvezetőség döntése értelmében engedélyt kell szerezniük; ha ezt elmulasztották, a legfigyelemreméltóbb esetekben a szabályszegőket megfosztották frakciótagságuktól.

Oroszország elvesztette a német politikusokra gyakorolt közvetlen befolyásának főbb eszközeit. A geopolitikai változáson túl két belföldi fejlemény is szerepet játszott ebben.

Először is a 2025-ös előrehozott Bundestag-választás: sok, Oroszországhoz közel állónak tartott képviselő elvesztette mandátumát, akár egyéni választókerületekben, akár azért, mert nem sikerült megfelelő helyet szerezniük a jelöltlistán. Még az AfD listáit is „megtisztították”.

Másodszor, a Die Linke is kettészakadt. Sahra Wagenknecht támogatói megalakították a BSW-t (Bündnis Sahra Wagenknecht), amelynek azonban nem sikerült bejutnia a parlamentbe.

A BSW és az AfD politikusai továbbra is fenntartják a kapcsolatokat Oroszországgal. 2026 júniusában két BSW-s európai parlamenti képviselő látogatott Moszkvába, és az AfD küldöttsége, amelyet a frakció külpolitikai szóvivője, Markus Frohnmaier vezetett, részt vett a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon. Azok a politikusok azonban, akik ilyen vagy olyan formában szimpatizálnak Oroszországgal, a politikai spektrumnak csupán egy szűk szeletét foglalják el, annak szélsőjobb- és szélsőbal perifériáján. Sokuk számára az orosz féllel való együttműködés nem annyira a Putyin-rezsimhez való közeledésre irányuló kísérlet, mint inkább egy taktikai jelzés Németországon belül, valamint egy demonstratív gesztus a belföldi ellenfelek felé. A konzervatívok, a balközép politikusok és a liberálisok számára a „Oroszországgal való párbeszéd helyreállítására” irányuló bármilyen kísérlet szó szerint karrierjüket veszélyezteti: nyilvános kritikát és tartós politikai károkat von maga után.

A gazdasági élet

Az orosz energia Németországba történő közvetlen szállítása 2023 elején véget ért. Fél évszázadnyi energiafüggőség – először a Szovjetuniótól, majd Oroszországtól – ért véget ezzel. A legtöbb nagy német vállalat kivonult az orosz piacról. Azok, amelyek maradtak, ritka kivételektől eltekintve vagy jóval kisebbek, mint a távozó cégek, vagy leállították alaptevékenységüket, és csak azokat a szerepköröket tartották fenn, amelyek humanitárius okokból mentesülnek a szankciók alól. 2024-re a Németországból Oroszországba irányuló közvetlen import 95 százalékkal esett vissza a 2021-es szinthez képest: 33,1 milliárd euróról 1,8 milliárd euróra.

A gazdasági kapcsolatok nem csupán szerződésekből és nyereségből állnak. A Kreml nagyrészt elvesztette azt a képességét, hogy közvetlenül – az energia- és exportpiacokon keresztül –, illetve akár közvetve is befolyásolja a német gazdaságot. Az olyan jelentős lobbiszervezetek, mint a Német Gazdaság Keleti Bizottsága és a Német–Orosz Kereskedelmi Kamara, kénytelenek voltak felhagyni a „az üzlet az első” elvvel, és alkalmazkodniuk kellett az új geopolitikai valósághoz. Az energia-, autóipari, vegyipari és építőipari ágazatok legfontosabb szakmai szövetségei felbontották vagy befagyasztották a korábbi orosz partnereikkel kötött megállapodásokat. A félhivatalos együttműködési formák megszűntek. Egy német vezető tisztségviselő számára ma már politikailag kényelmetlen nemcsak egy orosz vállalatnál állást elfogadni, hanem akár közös üzleti fórumon részt venni vagy nem hivatalos megbeszélést tartani is.

Körülbelül 250 német vállalat működik még Oroszországban. Mindegyikük – különböző mértékben – függ a „politikai helyzettől”: az engedélyektől és egyéb hozzájárulásoktól, valamint attól a fenyegetéstől, hogy „barátságtalan állam” képviselőiként kisajátítják őket. Németország továbbra is szankciók alá nem eső orosz fémeket, műtrágyákat, élelmiszereket és vegyi anyagokat vásárol. Moszkva fennmaradt gazdasági befolyásolási csatornái azonban nem hasonlíthatóak össze a 2022 előtt birtokolt csatornákkal.

Média és társadalom

2022 és 2024 között az EU – Németországot is beleértve – betiltotta az orosz állami médiák – az RT és a Sputnik – sugárzását, valamint számos televíziós csatornát, köztük olyan nemzetközi terjesztésűeket is, mint az RTR-Planeta és a TVCI. Az Izvesztyija, a RIA Novosztyi és más médiumok nyomtatott kiadványait és weboldalait is hozzáférhetetlenné tették. Néhány orosz újság „leánykiadványa” még fennmaradt, amelyek Németországban független korlátolt felelősségű társaságként vannak bejegyezve, és így elkerülik a szankciókat. Személyzetet veszítettek, és igyekeznek is minimalizálni az „eredeti” orosz tartalmakat. Néhány online áruház még mindig értékesít előfizetéseket orosz kiadványokra, beleértve a propagandacélú lapokat is. A költségek és a korlátozott terjesztési útvonalak miatt azonban ezek a csatornák nem tekinthetőek komoly tényezőnek a német közvéleményben.

A két ország közötti több mint száz testvérvárosi és regionális partnerségi program gyakorlatilag mindegyike befagyott mára; néhányat hivatalosan is felbontottak. Az egyetemek, alapítványok és tudományos társaságok közötti partnerségi megállapodásokat szintén felbontották. A teljes körű inváziót követő hetekben a német Szövetségi Oktatási és Kutatási Minisztérium, valamint a Német Rektori Konferencia bejelentette az Oroszországgal folytatott mind a 970 közös projekt előrehozott felbontását. Az orosz tudósok – ritka kivételektől eltekintve – már nem vendégeskednek német konferenciákon; német kollégáik pedig tartózkodnak az Oroszországba való utazástól, még akkor is, ha az sem nem tilos, sem nem lehetetlen. Egy 2022. márciusi felmérés szerint a 105 német egyetem közül 86-nak voltak projektjei orosz partnerekkel. A háború első heteiben 78 megszakította a kapcsolatokat (a maradék nyolc akkor még nem foglalt állást).

Az ifjúsági csereprogramok is ugyanazt a mintát követték. A korábban rendszeresen szövetségi, tartományi és európai költségvetésből finanszírozott közös programok 2022 második felére nagyrészt megszűntek. Az utolsó jelentős ifjúsági rendezvény Oroszországban, amelyen német delegáció vett részt, az 2022 júniusában Orenburgban megrendezett Eurasia Global fórum volt. A németek oroszországi és belaruszbéli kulturális rendezvényeken való részvétele ma már magánjellegű.

Németországon belül az orosz érdekek legjelentősebb közvetítői elhallgattak. Néhány oroszbarát szervezet feloszlott; mások olyan rendezvényekre korlátozódnak, amelyek nem vetnek fel „politikai kérdéseket”. Számos jól ismert oroszbarát propagandista, köztük német állampolgárok is, elhagyta az országot.

A németországi emigráns média ma már németbarát vonalat követ. A Németországban bejegyzett nagy portálok, amelyek egykor oroszbarát narratívákat terjesztettek, vagy eltűntek, vagy a kulturális élet és a második világháború szovjet áldozatainak emlékéről szóló események semleges közvetítésére tértek át. A posztszovjet térségből származó emberekkel együttműködő civil szervezetek inkább felmondták a bérleti szerződéseiket az orosz államhoz kapcsolódó épületekben. Néhány orosz nyelvű médiaorgánum nevet változtatott, hogy elkerülje a téves asszociációkat: a Radio Russkiy Berlin a Voice of Berlin lett; a Russkaya Germaniya újság pedig a Redaktion Germania.

Mindez komoly problémákat okozott Oroszország soft power-apparátusának. Az akadémiai kapcsolatok egykor szisztematikus, informális hozzáférést biztosítottak a német tudományos elithez; a testvérvárosi programok közvetlen kapcsolatot jelentettek a regionális hatóságokkal; a kulturális csatornák pedig legális, rendszeres utazási lehetőséget nyújtottak.

Az új stratégia

A korlátozások ellenére Oroszország legnagyobb fennmaradó lehetőségei továbbra is az információs szférában rejlenek. A német politikai, gazdasági, pénzügyi, kulturális, tudományos és újságírói elittel való közvetlen kapcsolat vagy hiányzik, vagy szigorúan korlátozott. 2022 februárja óta mintegy 400 orosz befolyásoló ügynököt utasítottak ki. Ilyen körülmények között az információközpontú megközelítés szinte az egyetlen lehetőség volt a Kreml számára. Ez közvetett csatornákra támaszkodik: az orosz állami média „tükör” weboldalaira, az „alternatív médiára”, a közösségi hálózatokon működő radikális csoportokra, valamint a „független véleményvezérek” és influencerek többnyelvű fiókjaira.

A prioritások egyértelműek. A 2026. szeptemberi tartományi választások előtt – akárcsak a tavalyi Bundestag-szavazás előtt – a közösségi hálózatokat arra használják, hogy dezinformációs kampányokat folytassanak a nagy pártok vezető politikusai ellen (az AfD és a BSW kivételével). Ezzel párhuzamosan nyugati kiadványok és online enciklopédiák – köztük a Wikipédia – klónjait hozták létre, hogy hamis anyagokat tegyenek közzé rajtuk. A hosszabb távú tevékenységek célja a közintézményekbe, a képviseleti demokráciába, a rendőrségbe és a bíróságokba vetett bizalom aláásása; a Németországon belüli kelet-nyugati szakadék elmélyítése; valamint a közvélemény elégedetlenségének szítása. Felhívások keringenek a német külpolitika átalakítására: az Ukrajnának nyújtott támogatás befejezésére, az ország eltávolodására az EU-tól és a NATO-tól, az orosz energiaforrásokhoz való visszatérésre, valamint a nemzeti önérdek előtérbe helyezésére. A „migránsfenyegetés” témáját erőteljesen feldolgozzák. Az ilyen üzenetek gyakran jelennek meg radikális csoportokban „német” fiókok alatt, és formálisan nincsenek kapcsolatban az eredeti orosz forrásokkal.

Külön információs vonalat szántak a történelem hamisításának: csonkított vagy kontextusból kiemelt történeteket közölnek Oroszországról, Ukrajnáról, Németországról és Európáról; a „természetes orosz–német barátság” narratíváját; az ukrán államiság „hiányát”; valamint „Európa hanyatlását” emlegetik, amit az okoz, hogy hiányzik az együttműködés Oroszországgal. Ezeket az anyagokat is jellemzően német fiókokból terjesztik szélsőbal- és szélsőjobboldali csoportokban.

Végül egy különálló munkacsoport foglalkozik azzal, hogy vonzó képet alakítson ki a mai Oroszországról. A közösségi médiában működő csoportok és oldalak arra buzdítják a német állampolgárokat, hogy költözzenek Oroszországba, a volt orosz állampolgárokat pedig arra, hogy térjenek vissza. A német anyanyelvű közönség számára az országot úgy mutatják be, mint ami képes kiállni a szankciókat, megőrzi a politikai stabilitását és magas színvonalú életet kínál. A bejegyzések természeti és építészeti látnivalókat mutatnak be, beleértve az annektált Krím-félszigetet is, és az orosz városokat „tiszta és csúcstechnológiával teli” helyekként írják le, ahol a minőségi élelmiszerek megfizethető áron kaphatók.

Nem minden, a Kreml-barát narratívákat terjesztő szereplő áll közvetlen kapcsolatban az orosz állammal, vagy támogatja tudatosan Moszkvát. A szélsőjobb- és szélsőbaloldali körökben is vannak olyan szereplők, akik távolságot tartanak Oroszországtól. Ők csak azokat az üzeneteket terjesztik szelektíven, amelyek illeszkednek a saját céljaikhoz anélkül, hogy megjelölnék az eredeti forrást. Egy másik csoport az „ellenségem ellensége a barátom” elv alapján működik: ideológiailag nem támogatják Putyint, de nyugatellenes, antiliberális erőnek tekintik. Az oroszbarát tartalmak szerzői ezt figyelembe veszik. Az átfogó cél az elégedetlenség fokozása és a belföldi helyzet destabilizálása.

A terjesztés mechanizmusa is megváltozott 2022 óta. Amíg az RT Deutsch még legálisan működött, összesített közönsége megközelítette az 1,5 millió előfizetőt, nem számolva azokat, akik más platformokon találkoztak a tartalmával. A Sputnik News Deutschland ehhez további 327 000-et tett hozzá. Ezeket a csatornákat hivatalosan blokkolták, de tartalmaik részben továbbra is elérhetők „tüköroldalakon”, valamint a Telegramon és az X-en található fiókokon keresztül, ahol a német és európai szabályozó hatóságok hatásköre korlátozottabb. A fogyasztás ennek ellenére visszaesett, és a hangsúly más felületekre helyeződött át.

A német közönséget megcélzó oroszbarát bloggerek között szinte nem is találni milliós nagyságrendű követővel rendelkező fiókokat. Kivételt képez Szergej Filbert „Stimme Deutschlands” című csatornája (780 000 YouTube-előfizető). A többiek kisebbek: Alina Lipp (170 000 követő a TikTokon), Thomas Röper „Anzi-Spiegel” című csatornája (125 000 követő a Telegramon), valamint olyan szerényebb közösségek, mint a Facebookon található „Maja Rossia” (70 000 követő). Tartalmaiknak még mindig van közönsége a jól működő terjesztési rendszernek és két egymást erősítő tényezőnek – az autenticitásnak és a tiltott gyümölcs édességének – köszönhetően. A magánszemélyek és kis csoportok által közzétett anyagok független, személyes beszámoló hatását keltik, ezért hitelesebbnek tekintik őket. Az orosz állami média betiltása pedig fokozza az érdeklődést azok iránt a források iránt, amelyek tiltottnak, alternatívnak vagy a nagyközönség számára elérhetetlennek tüntetik fel magukat.

Az orosz vezetésnek szinte biztosan vannak személyes és politikai okai is arra, hogy megpróbálja destabilizálni Németországot. Semmi sem maradt az „Oroszország európai szószólója” szerepből, sem a Schröder- és Merkel-korszak stratégiai partnerségéből. Olaf Scholz, majd jelenleg Friedrich Merz vezetése alatt az ország már más hely lett, és az orosz soft power régi módszerei elvesztették relevanciájukat. Helyükre a „sharp power” lépett: célzott információs kampányok, dezinformáció és manipuláció.

Mivel nincs reális kilátás arra, hogy átalakítsák Németország politikai térképét – például a szélsőjobboldali erők hatalomra juttatásával –, a Kreml olyan stratégiát választott, amely ötvözi a demokratikus intézmények és képviselőik hiteltelenítésére irányuló kampányokat, a koholt vagy tendenciózusan megfogalmazott álhírek terjesztését, valamint Oroszország népszerűsítését stabil, tradicionalista és élhető országként.

Eddig tart tehát Sztratyijevszkij tanulmánya és a fentiek ismeretében most tegyük fel a kérdést: vannak esélyei holnap az AfD-nek? A jóslás a legizgalmasabb mesterség, mert a jós maga ugyanúgy aggódik a születő eredmény miatt, mint az érdekelt felek, de lássuk inkább az esélyeket. Ne feledjük: volt keletnémet tartományról van szó, ahol hagyományosan erősek a radikális mozgalmak, vagyis a szélsőjobb és a szélsőbal.

A Tagesschau szerint a szavazattöbbség kérdése már eldőlt: az AfD – attól függően, melyik közvélemény-kutató intézet eredményeit nézzük – elérte a 40-43 százalékos támogatottságot. Az ám, csakhogy ez nem jelent okvetlenül abszolút többséget és tartományi kormányképességet! Ugyanis ha a Campact felvetését vizsgáljuk, miszerint sok demokrata szavazat elveszhet az öt százalékos bejutási küszöb miatt, amennyiben az SPD és a Zöldek is öt százalék alá esnek, akkor nem jutnak be az állami parlamentbe. Helyeiket ezután azok a pártok kapják, amelyek bekerülnek, tehát elsősorban az AfD, viszont minél több demokrata párt jut be az állami parlamentbe, annál kevesebb helyhez jut a szélsőjobb. Ez azt jelenti, hogy a Zöldeknek és az SPD-nek be kell jutniuk a parlamentbe. Ekkor viszont a szakértők szerint az AfD-nek gyakorlatilag esélye sincs az abszolút többségre. Ráadásul Alice Weidel pártjával szemben a mérsékelt politika képviselői – tehát a Linkét és a BSW-t kivéve mindenki más – politikai karantént, úgynevezett Brandmauert (túzfalat) alkalmaz, velük nincs se tárgyalás, se koalíció, tehát még a szavazatok többségének a birtokában is valószínűtlen, hogy kormányképesek lesznek és nincs az a komolyan vehető párt, amelyik egy koalíció révén beemelné őket a hatalomba.

Ehhez még vegyük a választási programjuk zavaros pontjait is – például pont az orosz propaganda terjesztése kedvéért fel akarják mondani a közszolgálati televíziózást, rádiózást és az internetes műsorszórást finanszírozó alapmegállapodást, be akarják vezetni a külföldi állampolgárok azonnali kitoloncolását és a menedékkérők kötelező munkaszolgálatát (úgy elképzelem, hogy Albert Einsteint, Faludy Györgyöt vagy Bartók Bélát az Egyesült Államok munkaszolgálatra kötelezi az 1940-es évek első felében), meg akarják szüntetni a civil szervezetek támogatását, a menedékkérő családok gyermekeit kisegítő iskolákba kívánják kényszeríteni, be akarják vezetni az LMBTQ szimbólumok iskolákban való megjelenítésének betiltását kormányzati szervek döntése alapján (bár mondjuk eddig nem nagyon volt példa ilyesmire), valamint a német nemzeti zászló napi felvonását, ezen kívül vizsgálóbizottság létrehozását ígérik a koronavírus-járvány leküzdésére irányuló intézkedések tanulmányozására – az oltásellenes szavazók kedvéért – és be kívánják vezetni újból az orosz nyelv kötelező iskolai oktatását.

Nos, „akinek ennyi jó kevés, azt érje gáncs és megvetés”, hogy az AfD szellemiségétől meglehetősen idegen Mozart-operát, a „Szöktetés a szerájból”-t idézzem, de azért ez sok minden a mai Európában, csak nem reális politikai program. Inkább demagógia, populizmus, szavazatvadászat, az NDK-nosztalgia meglovaglása, a nyugdíjas szavazók bosszúvágyának kielégítése („ha mi szívtunk a kötelező orosszal kamaszkorunkban, szívjanak az unokáink is”), és általában egy radikálisan szélsőjobboldali, gazdaságilag és társadalmi szempontból nem csak működésképtelen, de minden fejlődést is akadályozó helyi oroszbarát bábállam kiépítése. Melynek nem a felvirágzás a célja, hanem a zavarkeltés úgy Németországon, mint Európán belül.

Hogy lehet-e Szász-Anhaltból az Európai Unió Transznisztriája, az legkésőbb holnap este kiderül.

De ha lehet, azt – és Németországot is, úgy általában – őszintén sajnálni fogom.

Szele Tamás