Donald Trump hisztérikus vámháborúja, melyet Kanada ellen vív és amely a pár napja újabb fejezetéhez érkezett, valószínűleg világméretű hatást fog gyakorolni az Egyesült Államok külkereskedelmére és – feltételezhetően – politikájára is. A kérdés elemzése nem kicsit bonyolult, de Barbara Weisel a Carnegie Alapítvány honlapján megbirkózott vele: lássuk tehát, hová fajul a kutya-macska barátság a két hatalmas észak-amerikai állam között.

(Képünk illusztráció)

Donald Trump elnök múlt héten tovább fokozta az Egyesült Államok és Kanada közötti kereskedelmi háborút azzal, hogy betiltotta bizonyos kanadai áruk behozatalát, válaszul a Kanadában ugyanazon a napon hatályba lépett megtorló vámokra. Trump Kanadával szembeni lépéseit nehéz másként értékelni, mint feleslegesnek, elkerülhetőnek, rövidlátónak és mindkét gazdaság számára károsnak. Döntő fontosságú, hogy ezek a lépések még tovább mélyítik a Trump-adminisztráció kereskedelempolitikájával kapcsolatos széles körű aggodalmakat – nemcsak Észak-Amerikában, hanem más kulcsfontosságú partnerek számára is, többek között az ázsiai-csendes-óceáni térségben.

Valóban, a kormányzat konfrontatív megközelítése azzal a kockázattal jár, hogy gyengíti az észak-amerikai termelési ágazatot, amely az Egyesült Államok versenyképességét biztosítja. A vita emellett meghiúsítja a lehetőséget egy olyan koherens kereskedelmi keretrendszer kialakítására, amely előmozdítja az Egyesült Államok hosszú távú gazdasági és stratégiai érdekeit azáltal, hogy a partnereket közös célok köré szervezi ahelyett, hogy kényszerre támaszkodna. Ráadásul a bilaterális kapcsolatokra való összpontosítással az Egyesült Államok elszalasztja azt a lehetőséget, hogy egy jelentős partneri koalíció által támogatott kötelezettségvállalások révén alakítsa a globális kereskedelmet. Végül pedig a Kanadával – valamint más amerikai szövetségeseivel és partnereivel – folytatott kereskedelmi háború időpazarlás, és eltereli a figyelmet azokról a valós és sürgető stratégiai kihívásokról, melyeket az Egyesült Államok nem hagyhat figyelmen kívül.

Hogyan jutottak el idáig?

Júliusban az Egyesült Államok elutasította az Egyesült Államok–Mexikó–Kanada Megállapodás (USMCA) meghosszabbítását, amelyet az első Trump-kormány idején kötöttek.

Ez a lépés a megállapodást 2036-ig hatályban hagyta, de addig éves közös felülvizsgálatokat követel. A megállapodás további tizenhat évvel történő meghosszabbításáról szóló háromoldalú tárgyalások megkezdésének feltételeként az Egyesült Államok előrelépést követelt a Kanadával és Mexikóval külön-külön folytatott kétoldalú tárgyalásokon. A Mexikóval folytatott tárgyalások jó ütemben haladtak, de Trump türelmetlen lett a Kanadával folytatott tárgyalások lassúsága miatt, és azzal fenyegetőzött, hogy vámokat vet ki a kanadai árukra, ha Kanada harminc napon belül nem enged az amerikai követeléseknek.

Úgy tűnt, hogy a tárgyalások ebben az időszakban a sikeres lezáráshoz közelednek, és az USMCA-szabályok alapján kiterjedt ellátási láncokkal rendelkező vállalkozások megkönnyebbültek. Az egyezség azonban augusztusban meghiúsult, és az Egyesült Államok 50 százalékos vámot vetett ki 20 milliárd dollár értékű kanadai árura. Kanada megtorló vámokkal válaszolt, amelyek szeptember 8-án léptek hatályba. Washington még aznap ellenintézkedéseket hozott: betiltotta a kanadai motorkerékpárok, bizonyos tejtermékek és alkoholos italok behozatalát. Emellett módosította a júliusi vámlistát is: egyes termékeket olyanokra cserélt, amelyek szerinte jobban szolgálják a közérdeket, és elrendelte a kanadai termékek kizárását az éves szinten több mint 50 milliárd dollárt kitevő amerikai kormányzati beszerzési programokból.

Eltérő célok, eltérő szempontok

A két ország nem ért egyet a tárgyalások megszakadásának okával kapcsolatban, de az egyeztetések kudarca mindkét fél részéről a bizalom mélyebb erózióját és a célkitűzésekkel kapcsolatos alapvető különbségeket jelzi.

Az Egyesült Államok a Kanadával szembeni kereskedelmi hiány csökkentésére összpontosított, többek között olyan szabályok bevezetésére törekedve, amelyek több gyártást irányítanának az Egyesült Államokba. Célja a kereskedelem egyensúlyának helyreállítása és az egyes ágazatokban – többek között az autóiparban, a tejiparban és az alkoholos italok területén – fennálló akadályok felszámolása volt, valamint az, hogy Ottawa gazdasági biztonságpolitikáját összhangba hozza Washingtonéval.

Emellett kedvezményes hozzáférést akart szerezni Kanada kritikus fontosságú ásványi erőforrásaihoz. Kanada ezzel szemben egy „Észak-Amerikai Gazdasági Erőd” létrehozására törekedett, amely megszüntetné a vámokat az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó között, és egységesebb külső vámokat vezetne be. Emellett azt is szerette volna, ha eltörölnék a kanadai acélra, alumíniumra, gépjárművekre, fűrészárura és egyéb árukra kivetett, úgynevezett 232. szakasz szerinti vámokat.

Mielőtt jelentős engedményeket tett volna, a kanadai kormány biztosítékot akart arra, hogy a megállapodás feltételei érvényben maradnak, és hogy az Egyesült Államok később nem fog új nemzetbiztonsági vagy egyéb vámokat alkalmazni a megkötött megállapodás egyensúlyának megzavarására. A Trump-kormányzatnak igaza van abban, hogy az amerikai piacra való belépés erőteljes ösztönző lehet más országok számára arra, hogy akár aránytalan amerikai követeléseket is elfogadjanak. De ha a kanadai kormány elfogadná ezeket a feltételeket, miközben meghagyja Washingtonnak a széles körű jogot mindenféle (vagyis: bármiféle) új vámok kivetésére vagy egyoldalú követelések támasztására, az politikailag tarthatatlan helyzetbe hozná, és Kanada inkább az Egyesült Államok vazallusának vagy gyarmatának tűnne, mint partnerének.

A politika bonyolítja a kompromisszumot

A különböző tárgyalási célok mellett a közelgő amerikai és kanadai választások is megnehezítették a kompromisszum elérését. A tárgyalások legnehezebb kérdéseit gyakran a politikai vezetőknek kell végül megoldaniuk, és ezek a megbeszélések időbe telhetnek, valamint heves vitákká is fajulhatnak. A vámok kivetése – és a nyilvános tárgyalás – csak nehezíti a engedmények meghozatalát, mivel mindkét felet arra ösztönzi, hogy megvédje jelenlegi politikai pozícióját. Sürgősségről nem volt szó: az USMCA feltételei szerint a két országnak még egy évtized állt volna rendelkezésére, hogy megállapodjon a változtatásokról. Az Egyesült Államoknak régóta fennálló aggályai vannak, amelyeket a megállapodás megkötése előtt szeretne rendezni, de mindkét fél megvizsgálhatta volna a lehetséges, mindkét fél számára előnyös kompromisszumokat, és visszatérhetett volna a tárgyalóasztalhoz a saját választásai után, amikor a politikai helyzet már így vagy úgy, de stabilizálódott.

Az új vámok mindkét ország vállalkozásait és fogyasztóit terhelni fogják, különösen az Irán elleni háború által okozott infláció és a Trump-kormány által a világ más országaira kivetett széles körű vámok miatt. Úgy tűnik azonban, hogy ezek az Egyesült Államokban inkább jelnetenek közvetlen politikai terhet, mint Kanadában. Kanada exportjának közel 75 százalékát az Egyesült Államokba szállítja, így az importtilalmak és a vámok növelni fogják a gazdasági nyomást, bár egyes régiókat ez súlyosabban fog érinteni, mint másokat. A kanadaiak azonban túlnyomó többséggel támogatták Mark Carney miniszterelnök döntését arról, hogy kilépj a tárgyalásokból és megtorlást alkalmaz, így liberális pártja a múlt hónapban mindhárom szövetségi időközi választást megnyerte. A kanadai kormány pedig bejelentette azt a célt, hogy a következő évtizedben további 300 milliárd dollár értékű, az Egyesült Államokon kívüli kereskedelmi szerződéseket fog kötni, többek között azáltal, hogy új kereskedelmi megállapodásokat ír alá különböző partnerekkel, több külföldi befektetést vonz, és kiépíti a kereskedelmet elősegítő infrastruktúrát. Emellett bejelentett egy 7,5 milliárd dolláros, kibővített gazdasági segélyprogramot az amerikai vámok által érintett munkavállalók számára, amely a Trump-adminisztráció első vámbevezetése óta nyújtott, közel 25 milliárd dolláros támogatásra épül.

Ezzel szemben Trump népszerűsége a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint eddig soha nem látott mélypontra süllyedt: a választók egyre komolyabb aggodalmakat fogalmaznak meg a megélhetési költségekkel kapcsolatban, és többségük elutasítja Trump kereskedelempolitikáját. Néhány republikánus zárt ajtók mögött aggodalmát fejezte ki a Trump-kormány tisztviselői előtt a Kanadára kivetett vámokkal kapcsolatban, de sokan támogatják azokat. A demokraták hevesen bírálják a Kanadára kivetett vámokat. Ha a demokraták novemberben megszerezik a Kongresszus egyik vagy mindkét házának többségét, Trump kereskedelempolitikája további korlátozásokkal szembesülhet.

A fentemlített politikai folyamatok ellenére mindkét félnek érdeke, hogy a lehető leghamarabb megállapodásra jussanak – de a kétoldalú partnerségben keletkezett károsodás valószínűleg túl fogja élni a Trump-adminisztrációt. A továbbra is fennálló bizalmatlanság miatt Kanada kevésbé lesz hajlandó együttműködni az Egyesült Államokkal gazdasági kérdésekben, beleértve a közös problémák megoldását célzó erőfeszítéseket is.

A Trump-adminisztráció kétoldalú fókusza és a vámokra való támaszkodása – amelyet tévesen az egyedüli módszernek tekint az amerikai piaci erő kihasználására – szintén korlátozza majd azoknak a szélesebb koalícióknak a kialakítását, amelyek alkalmasabbak lennének az új kereskedelmi problémák, például a kínai többletkapacitás kezelésére.

A korábbi tárgyalások során még a politikailag bonyolult kérdések esetében sem volt szükség vámfenyegetésekre ahhoz, hogy más országok elfogadják az Egyesült Államok által javasolt szabályokat. Amerika kereskedelmi partnerei védték érdekeiket, de alapvetően abban bíztak, hogy Washington inkább törekszik kölcsönösen előnyös megoldásokra, mintsem ragaszkodna az egyoldalú diktátumokhoz. Az is meggyőződésük volt, hogy az Egyesült Államok olyan értékeket és szabályokon alapuló kereskedelmi rendszert képvisel, amelyet ők is tisztelnek, és amelynek megerősítéséhez hozzá akarnak járulni. Ez a hit mára súlyosan megrendült.

Ázsiai kételyek

Az Egyesült Államok ázsiai kereskedelmi partnerei figyelmesen követik az Egyesült Államok és Kanada közötti vitát, hogy kiderüljön, milyen hatással lehet az a saját érdekeikre. Washington lépése megerősíti azt a nézetet, hogy még a szoros, stratégiailag összehangolt és gazdaságilag fontos partnerek sem mentesülnek az amerikai nyomástól, ha csak nem engednek. Míg Kína nyomása arra kényszerítette a Trump-kormányzatot, hogy visszavonuljon a vámháborútól, és a szabályozott verseny felé forduljon, Washington reakciója Ottawa lépéseire még óvatosabbá teszi az ázsiai kormányokat az Egyesült Államokkal szembeni ellenszegülés vagy Trump provokálása terén.

Az ázsiai kormányok osztják Kanada aggodalmát a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság miatt, amely valószínűleg az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalások eredményeként kialakuló megállapodásokból fakad, valamint tartanak attól, hogy az Egyesült Államok még a megállapodások megkötése után is új vámokat vezet be. Lehet, hogy nem tudják, mennyire kell komolyan venniük Trump legutóbbi fenyegetését az amerikai jegybank (Federal Reserve) felé, miszerint „csökkentsék a kamatlábat, vagy leállítom a kereskedelmet azokkal az országokkal, amelyekkel szemben hiányunk van”.

Sokan máris új vámbejelentésekre számítanak a 301. szakasz szerinti vizsgálat keretében, amely az ipari többletkapacitással rendelkező, ám Washington által károsnak ítélt országokra vonatkozik, illetve a folyamatban lévő 232. szakasz szerinti nemzetbiztonsági vizsgálatok kapcsán. Ha Kanadának sikerül olyan eredményeket kialkudnia, amelyek nagyobb bizonyosságot nyújtanak a jövőbeli vámokkal kapcsolatban, akkor ők is hasonló eredményekre fognak törekedni.

Ezen felül Kanada válasza az amerikai követelésekre szélesítheti az ázsiai kormányok körében folyó vitát saját lehetőségeikről. Az ázsiai országok számára már túl késő összehangolt választ adni az Egyesült Államoknak, vagy viszonossági vámokat kivetni – ilyen lépéseket ugyanis egyikük sem fontolgatott komolyan. Mégis, Kanada elszántsága arra a következtetésre vezetheti őket, hogy több idejük van a tárgyalásra és nagyobb a manőverezési mozgásterük, különösen az amerikai félidős választások előtt. Emellett megpróbálhatják kihasználni az amerikai közvéleményben Trump kereskedelmi politikája iránti növekvő ellenállást arra, hogy nyomást gyakoroljanak a kormányra céljainak újragondolására vagy a jövőbeli vámintézkedések visszafogására.

Kanadához hasonlóan az ázsiai kormányok is arra törekednek, hogy csökkentsék az amerikai piactól való függőségüket, és diverzifikálják kereskedelmi partnerségeiket. Továbbra is nagyra fogják értékelni az amerikai piachoz való hozzáférést, Amerika egyensúlyteremtő szerepét a régióban, a biztonsági kapcsolatokat, valamint a technológiai és egyéb kérdésekben történő együttműködést. Ugyanakkor tisztában vannak az egyre inkább tranzakciós jellegű kapcsolat korlátaival, valamint azzal a ténnyel, hogy az Egyesült Államok jóval kevésbé megbízható partnerré vált, mint azt hosszú ideig feltételezték. Erre válaszul az ázsiai országok tovább fogják erősíteni kereskedelmi hálózataikat – ideértve a Átfogó és Progresszív Transz-Csendes-óceáni Partnerséget és a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerséget –, valamint olyan ellátási láncokat építenek ki és olyan kereskedelmi szabályokat állapítanak meg, amelyek nagyobb kiszámíthatóságot és jelentősebb gazdasági hasznot biztosítanak.

Kanadához hasonlóan az ázsiai országok is érdekeltek abban, hogy az Egyesült Államokkal együttműködjenek a közös problémák kezelésében, ideértve a kínai túlkapacitással kapcsolatosakat is, amely gazdasági feszültséget okozott az egész régióban. Washington agresszív hozzáállása és az Egyesült Államok és Kína közötti választásra irányuló burkolt kényszer azonban megnehezítette az ilyen jellegű együttműködést. Az ázsiai kormányok továbbra is közreműködnek az Egyesült Államokkal bizonyos kérdésekben, de a haladás számos lehetősége valószínűleg késni fog vagy elvész, miközben ki kell várják, hogy az Egyesült Államok átgondolja-e partnerségeihez való hozzáállását. Még ha az Egyesült Államok és Kanada közötti kereskedelmi háború véget is ér, az Egyesült Államok iránti bizalmatlanság továbbra is megmarad, és messze túlnyúlik Észak-Amerikán.

Clinton kampányközpontjának falán annak idején lógott egy felirat:

„A gazdaság a lényeg, te hülye!” (Eredetiben: „It's the economy, stupid!”)

Valaki kirakhatná mostanság az Ovális Irodában is ugyanezt – bár nem biztos, hogy Trump képes vagy hajlandó lenne elolvasni.

Szele Tamás