Donald Trump beszédet mondott az ENSZ közgyűlésén, de bár ne mondott volna: nem tagadta meg önmagát. Az a csodálatos, hogy hogyan fért be az egója is az ENSZ-palotába, vele együtt, holott az épület nem magasabb 39 emeletnél. Nem érdemes a teljes felszólalást idézni, mert belefulladnánk az amerikai elnök öntömjénezésének füstjébe, inkább csak részleteket emelnék ki belőle a The New York Times nyomán – megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt teszem majd meg, a bekezdések végén.

(Képünk illusztráció)

Az ENSZ közgyűlésének szónoki pulpitusa szokatlan helyszín arra, hogy egy globális szuperhatalom vezetője azzal fenyegetőzzön, hogy „megsemmisíti az Iráni Iszlám Köztársaságot”, vagy kijelentse, hogy egy újabb konfliktus esetén „a győztes mindent visz”.

Pedig pontosan ezt tette Trump elnök kedden, amikor azzal fenyegette Iránt, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a háború befejezéséről – a tárgyalások jóval hosszabb ideje tartanak, mint amit Trump elvárt volna –, és megerősítette a venezuelai olajkészletekre vonatkozó igényét, miután az amerikai erők megbuktatták az ország vezetőjét.

Trump már régóta egyértelművé tette, hogy nem tartja sokra az ENSZ-t, ezt a második világháború után létrehozott intézményt, amelyet elavultnak és eredménytelennek tart. De a Közgyűlés éves megnyitóján elhangzott beszéde gyakorlatilag az 1945-ös ENSZ-alapítás alapelve – mely úgy hangiz, hogy „a jövő nemzedékeit megmenteni a háborúk csapásaitól” – teljes amerikai elutasítását jelentette.*

*Az a helyzet, hogy Trumpnak ebben az egy kérdésében – mármint abban, hogy az ENSZ már jó ideje képtelen megoldani a globális politikai és gazdasági problémákat, sőt, az is kétséges, hogy valaha képes volt-e erre – valamennyire igaza van. Ugyanakkor azt se feledjük, hogy ezt a szervezetet valóban a második világháború után, sőt, mintegy annak következményeként alapították: ez magyarázza pacifista alapelveit és azt is, hogy konfliktusok esetén nem bővelkedik a végrehajtási eszközökben. Alapvetően egy béke-intézmény, aminek kiélezett konfliktushelyzetekben nincs sok haszna – viszont melyik nemzetközi válsághelyzet nem kiélezett?

A globális szervezet alapokmánya – amelyet nagyrészt az Egyesült Államok fogalmazott meg annak idején – kifejezetten megtiltotta a tagállamoknak, hogy erőszakkal fenyegessék egymást, vagy agressziót alkalmazzanak egy ország területi integritása ellen, kivéve, ha önvédelemről van szó, vagy az ENSZ felhatalmazásával járnak el.

Irán kapcsán Trump egyértelművé tette, hogy ő – és kizárólag ő – dönti el, megállapodást köt-e Teherán vezetőivel, vagy „megsemmisíti az Iszlám Köztársaságot”.

Lehet, hogy ez nagyrészt csak a tárgyalási taktika része volt. Aznap délelőtt, kicsit később egyes amerikai tisztviselők csendben találkoztak azokkal az irániakkal, akik szintén New Yorkban tartózkodtak a nyitóülés miatt, bár nem volt egyértelmű, hogy történt-e bármilyen előrelépés, illetve hogy Trump személyesen is találkozik-e iráni vezető politikusokkal.

De fenyegetései nem korlátozódtak arra a háborúra, amely hónapok óta rényomja bélyegét elnökségére. Megígérte, hogy Kuba kormánya így vagy úgy, de bukni fog. Bár a beszédében előforduló „a győztes mindent visz” mondat inkább a több mint egy évszázaddal ezelőtti amerikai ágyúnaszád-diplomácia korából származott, ez láthatóan nem zavarta az elnököt. Trump egyértelművé tette, hogy hajlandó az amerikai hadsereg erejét nemcsak kritikus erőforrások – például Venezuela hatalmas olajkészletei – biztosítása érdekében felhasználni, hanem nyereségszerzés céljából is.*

*A beszédben Trump elég furcsa dolgot mondott, nevezetesen azt, miszerint:
„Ha az Egyesült Államok és Venezuela készleteit összeadjuk, a világ kőolajkészletének több mint 60 százaléka a miénk.”

Ez túlzás. Trump – amikor bejelentette a Venezuelával kötött megállapodását, amely lehetővé tette az Egyesült Államok számára, hogy az ország kőolajkészletének jelentős részét ellenőrzése alá vonja – eltúlozta annak mértékét.

Kijelentette, hogy Venezuela az Egyesült Államoknak a geológiai és műszaki adatokon alapuló, bizonyított kőolajkészleteiből több mint 65 milliárd hordót fog átadni. Az Energiainformációs Hivatal (EIA) adatai szerint Venezuela bizonyított kőolajkészletei körülbelül 303 milliárd hordót tesznek ki, míg az Egyesült Államok kőolajtartalékai körülbelül 46 milliárd hordót. Ezek együtt a globális készletek körülbelül 22 százalékát teszik ki.

Jelenleg az Egyesült Államok naponta körülbelül 23,6 millió hordót, Venezuela pedig körülbelül 1 millió hordót termel. Ez együttesen a világszerte termelt 106 millió hordó mintegy 23 százalékát teszi ki.

Ebből vagy azt a következtetést vonhatjuk le, hogy Trump nem tud számolni, vagy azt, hogy nem is akar.

Trump megjegyzései akkor hangzottak el, amikor úgy tűnt, hogy minden eddiginél jobban elszigetelődött a hagyományos szövetségeseitől, és amikor az amerikaiak a közvélemény-kutatások szerint túlnyomó többséggel jelzik, hogy elutasítják a külpolitikáját. De mindez láthatóan nem késztette őt arra, hogy tartózkodjon a heves fenyegetésektől, amelyeket második elnöki ciklusában katonai fellépésekkel kombinált.

Még Trump mércéje szerint is úgy tűnt, hogy a beszéd figyelmen kívül hagyta az ENSZ alapvető célját – egy olyan intézményét, amelyet ő régóta eredménytelennek és a világ mai problémáinak kezelésére alkalmatlannak nevez.

Tulajdonképpen megismételte egy, idén, ám korábban közzétett közösségimédia-bejegyzését, amelyben azzal fenyegetőzött, hogy kiirtja az iráni civilizációt. De megdöbbentő volt ilyen egyértelmű fenyegetéseket hallani az ENSZ színpadáról. Úgy tűnt, ez a meghökkentés volt az elnök szándéka, miközben dicsérte azokat a lépéseket, amelyektől a korábbi amerikai elnökök és maga az ENSZ is tartózkodott.

„Kötünk-e olyan megállapodást Iránnal, amely lehetővé teszi számukra, hogy újjáépítsék gazdaságukat és létrehozzanak egy olyan országot, amely messze nagyobb lesz, mint valaha volt, talán a Közel-Kelet vagy akár a világ egyik legnagyobb országa?”

– kérdezte Trump, mielőtt egy teljesen más lehetőséget vázolt fel anélkül, hogy egyáltalán megkülönböztette volna az ország vezetését és katonaságát a civil lakosságtól. Mert szavait így folytatta:

„Vagy megsemmisítem az Iszlám Köztársaságot, és ezt gyorsan teszem meg, soha nem adva nekik esélyt arra, hogy újra embereket gyilkoljanak és országokat pusztítsanak el? A pokolba űzöm őket, a túlélés esélye nélkül, és minden remény nélkül a jövőbeli nagyságra vagy arra, hogy utódaik legyenek.”

– mondta Trump az ENSZ-közgyűlés pódiumán, ahol a világ vezetői általában a béke bajnokaként lépnek fel. Nem említette, mennyire frusztrálja, hogy a háború, amelyről azt állította, hogy csak napokig vagy hetekig fog tartani, mára már csaknem hét hónapja tart.*

*És remény sincs arra, hogy egyhamar vége legyen, holott az amerikai flottára égető szükség volna most már Báb-el Mandebnél is.

Röviden szólva, úgy tűnt, hogy beszéde a második elnöki ciklusának alapvető doktrínáját tükrözi: az Egyesült Államok saját céljainak elérése – és a nemzetgazdaság megerősítése – érdekében az elsöprő katonai és gazdasági erő kombinációját fogja felhasználni ahelyett, hogy a megállapodások kötése és a gazdasági kényszer fájdalmas, gyakran lassú diplomáciai útját járná. De nem ismerte el az ENSZ-hez hasonló nemzetközi szervezetek szerepét, és úgy tűnt, azt sugallja, hogy azoknak egyszerűen fel kellene sorakozniuk az Egyesült Államok mögé.

A beszéd későbbi részében irányt váltott, felsorolva azokat a konfliktusokat, amelyeket állítása szerint személyesen oldott meg, és azzal dicsekedve, hogy milliók életét mentette meg azzal, hogy beavatkozott a pakisztáni–indiai háború megakadályozása érdekében.

A hatalom elvének ilyen méretű felülkerekedése azon a meggyőződésen alapult, amelyről Trump úr egy interjúban beszélt a The New York Timesnak az idei év elején, amikor a nemzetközi jogot kifejezetten cselekedeteit korlátozó tényezőként utasította el. Hatalmának egyetlen korlátja, mondta, „a saját erkölcsi érzékem, a saját elmém – ez az egyetlen dolog, ami megállíthat”.

Erre Venezuela volt talán a legszembetűnőbb példa. Trump dicsérte azt a gyorsaságot, amellyel a különleges műveleti erők behatoltak Caracasba, Nicolás Madurót és feleségét kiragadták az ágyukból, és egy brooklyni fogvatartási központba szállították őket, alig néhány mérföldre attól a helytől, ahol Trump beszédet tartott.

Andy Kim, New Jersey demokrata szenátora bírálta Trumpot azért, hogy egyszerre nevezi magát a béke elnökének és olyan vezetőnek, aki képes egy egész nemzetet megsemmisíteni. Mint egy, a közösségi médiában megosztott bejegyzésében írta:

„Trump soha nem hagy ki egyetlen alkalmat sem arra, hogy a világ előtt szégyenbe hozza magát. Iráni háborúja teljes kudarc, és az amerikai nép fizeti meg az árát.”

A világ más vezetői pedig a pódiumról – anélkül, hogy megemlítették volna a nevét – bírálatokat fogalmaztak meg Trumppal szemben. Emmanuel Macron francia elnök – akinek országa az amerikai függetlenségi háború óta az Egyesült Államok szövetségese – elítélte a „dzsungel törvénye” irányába történő globális visszalépést. Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök – aki kedden elsőként szólalt fel a világ vezető politikusai közül – kijelentette, hogy a demokrácia „ismét veszélyben van”, és – anélkül, hogy megemlítette volna az Egyesült Államok Maduro ellen indított hadműveletét – hangsúlyozta, hogy a venezuelai népnek joga van az önrendelkezéshez. Trump viszont kitart amellett, hogy jelenleg nem alkalmas az időpont nyílt választások megtartására az országban.*

*Nem hinném, hogy Trump, ez a vastagbőrű politikai rinocérosz egyáltalán megérezte volna, hogy rá céloznak a felszólalók.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak nem támogatják Trump megközelítéseit. A múlt héten végzett CNN-felmérés szerint az amerikai felnőtteknek összesen 29 százaléka helyeselte Trump külpolitikai fellépését; 71 százalékuk pedig elutasította azt – ezzel elérve vagy meg is haladva azt a népszerűtlenségi szintet, amellyel George W. Bush elnöknek 2006-ban, az iraki háború végén kellett szembenéznie.

Trump számára azonban az olyan lépések, mint a venezuelai vezető letartóztatása és az ország olajkészleteire vonatkozó igény érvényesítése, egyértelmű győzelmek voltak. Mint mondta:

„Háború volt, de talán ez a valaha kötött legnagyobb üzlet. Ha szükséges, páratlan katonai erőnket fogjuk bevetni az Egyesült Államok létfontosságú nemzeti érdekeinek biztosítása érdekében.”

Trump Kubát is „bukott államnak” nevezte, amely hamarosan összeomlik. „ Nem fogjuk megengedni, hogy külföldi ellenségeink menedéket találjanak a saját küszöbünkön, ahonnan fenyegethetik Amerikát” – mennydörögte, mire a kubai tisztviselők kivonultak a Közgyűlés tereméből.

„Az amerikai kormány képtelen elfogadni, hogy #Kuba teljesen független és szuverén ország, és joga van is annak lenni” – írta később a közösségi médiában Bruno Rodríguez Parrilla, Kuba külügyminisztere. „Kuba nem jelent fenyegetést sem az Egyesült Államok, sem bármely más ország számára.”

Trump emellett üdvözölte kormányának Grönlanddal kapcsolatos legutóbbi megállapodását. Az év elején azzal fenyegetőzött, hogy teljes egészében átveszi az irányítást a hatalmas sziget felett. Grönlandról úgy vélik, hogy jelentős földalatti ritkaföldfém-készletekkel rendelkezik, amelyeket akkumulátorok, elektromos járművek és egyéb csúcstechnológiai termékek gyártásához lehet felhasználni.

Az azonban, hogy az Egyesült Államok egy félig autonóm területet akar magához ragadni, heves ellenreakciót váltott ki az európai vezetők körében, és majdnem felborította a nyugati szövetségi rendszert.

Miután megállapodásra jutott Dániával és Grönlanddal a területről, Trump az egybegyűlteknek elmondta, hogy két új katonai bázis építését tervezi Grönlandon – amit az Egyesült Államok már az elmúlt évtizedekben is megtehetett volna a hatályos szerződés alapján.*

*Nos igen, mint azt korábban már írtam is, Trump most győzelemnek adja el Grönland esetében azt, hogy nem változott semmi a világon a korábbi állapothoz képest.

Trump beszéde egyben fordulatot jelentett korábbi, ENSZ-ben tett kijelentéseihez képest, amelyek során a világ vezetőit sértegette és saját politikájuk miatt szidta őket. „Az országaitok a pokolra fognak jutni” – mondta Trump tavaly ugyanerről a pódiumról.

De most, hogy Iránban olyan háborúval kell szembenéznie, amelynek vége egyhamar nem várható, és amely már saját, hazai támogatói körében is felkeltette az elégedetlenséget, Trump a nemzetközi szervezet kioktatásáról áttért arra, hogy gyakorlatilag „eladja” nekik saját intézkedéseit – amelyekről kiderült, hogy rendkívül népszerűtlenek az Egyesült Államok sok amerikai és a tengerentúli szövetségese körében.

„Remélem, az európaiak rájönnek: Irán megtámadásának célja az volt, hogy Teherán befejezze őrült rohanását az atombomba felé” – mondta Trump, ami tulajdonképpen válasz volt azoknak a világvezetőknek, akik bírálták az iráni háborút. „Ha sikerrel jártak volna, az a gonosz rezsim örökre szabadon terjeszthette volna a terrort és a halált.”

Az a kijelentés, hogy Irán olyan rakétákat épített, amelyek el tudják érni Európát, nem állt összhangban azzal, ahogy korábban azzal dicsekedett, hogy megsemmisítette Irán nukleáris programját.

Míg az ENSZ kijelentette, hogy a klímaváltozás egzisztenciális fenyegetést jelent, és a mesterséges intelligencia kérdését napirendjének élére helyezte, Trump ismét más megközelítést választott. A klímaváltozás nem más, mint „átverés” – mondta az elnök.*

*Lám csak, már megint tagadja a klímaváltozást. Próbálná ezt Európában tenni, ahol mindannyian érezzük a bőrünkön! Bár... bizonyára találna olyan szolgalelkű embereket, akik jutalom reményében fagynak hazudnák a kánikulát is.

Ezen kívül az Egyesült Államok nevében elutasított „minden olyan kísérletet, amely a mesterséges intelligencia ellenőrzésére irányuló globalista tervet kíván kidolgozni”.

Trumpnak volt egy javaslata a világ mesterséges intelligencia iránti hozzáállásának megváltoztatására, amelyben bemutatta a márkaépítés iránti vonzalmát.

„Ettől kezdve az Egyesült Államok összes dokumentumában – és remélhetőleg az egész világon is – a »mesterséges« helyett a sokkal pontosabb »szuper« kifejezést fogjuk használni” – mondta Trump. „Tehát a szuperintelligencia lesz a megfelelő név erre a fogalomra.”

Trump úr ezután arra szólította fel a vezetőket, hogy az új technológiára „S.I.”-ként hivatkozzanak. Hogy ezt megteszik-e – mondta –, az a világpolitika színpadán gyakorolt befolyásának próbája lesz. Ez egy olyan kérdés, amely láthatóan folyamatosan foglalkoztatja az elnököt.

„Lássuk, van-e hatalmam” – mondta Trump. „Talán van, talán nincs. Hamarosan kiderül.”

Ez az utolsó ötlete már valóban Néróhoz méltó: előbb lehet megváltoztatni a törvényeket, szabályokat, lerombolni vagy felhúzni épületeket és emlékműveket, mint megváltoztatni a megszokott, beszélt nyelvet, a kialakult kifejezéseket. Az Egyesült Államokban ő elrendelheti, hogy a Mexikó-öblöt, az Ontario-tavat vagy akár a Szabadság-szobrot is nevezzék át Amerikáról – bár még ott sem fogja mindenki betartani ezt a felesleges, kivagyiságtól bűzlő, értelmetlen utasítást. Megparancsolja, mert megteheti, és aki nem engedelmeskedik neki, azt kinevezi az ellenségének.

De ennyit tehet, és nem többet. 8,31 milliárd embernek nem mondhatja meg, hogy mától a mesterséges intelligenciát „szuperintelligenciának” kell hívni, mert semmiféle eszköze nincs arra, hogy ennek a kívánságának érvényt szerezzen vagy bárkire rákényszeríthesse ezt az ostobaságot. Ami ráadásul pontatlan is, mert aki eleget dolgozik MI-eszközökkel (mint én magam is), az jól tudja, hogy azok fényévekre állnak a szuperintelligenciától.

Trumpnak tehát úgy a természetes, mint a mesterséges intelligenciáról csak kívülállóként lehet – dilettáns – véleménye.

Hívhatná már valaki az ápolókat, bár nem kétlem, hogy legkésőbb a félidős választások után meg fognak jelenni.

Szele Tamás