- Hol járt, Sajókám, hogy hála Istennek, hetek óta nem láttam?

- Itt, a kávéházban, Hacsek, hogyhogy nem látott?

- Mindennap benéztem, nyoma sem volt.

- Ott ültem a kisteremben, a bal kettes asztalnál, mint mindig, kérdezze meg a tulajt, ha nem hiszi.

Épp tegnap írtam ezeken a hasábokon a verbális lincselésekről, online mocskolódásról, aminek szó szerint mindenki áldozatul eshet, ha megosztó témához nyúl: nagy valószínűséggel ez a mai írás lesz a szemléltető példája a tegnapi elméleti ismertetésnek, mert megosztó ügyről szól.

Ma olyasmiről lesz szó, amit legalább tíz-tizenkét éve söprünk a szőnyeg alá. Korábban is odasöpörtük volna, ha lett volna Facebook, de nem volt. Igen, az online mocskolódásokról lesz szó. Kálmán Olga ügye kapcsán, de akármelyik sajtómunkás elővehetne hetente legalább egy ilyent a saját postájából. Vagy inkább többet.

Újfent le kell szögeznünk a folyamatokat figyelve, hogy a magyar lónak nincs háta, csak két oldala, kétdimenziós tehát, és óhatatlanul egyik oldaláról a másikra esnek az emberek. Éspedig nemcsak a teljes politikai palettát tekintve, hanem párttáborokon belül is. A jelek szerint a kormányoldalon kezd kialakulni egy deklaráltan szélsőjobb platform.

Ahogy nézem a mai sajtót, valamiért az az érzésem támad, hogy mi nagy balszerencsénkre az Egyéniségek Korába csöppentünk. Éspedig a kormánypárti-jobboldali egyéniségekébe, olyan markánsak, hogy a fal adja a másikat, és olyan egyéniek, hogy oda kell figyelni, nehogy összetévesszük őket. Azt nem tudom, mi bennük a különös.

Nagy fába vágjuk a bugylibicskát, és előre szólok: aki azt várja ettől az írástól, hogy fekete-fehér igazságokat mondok majd Klubrádióról, Spirit FM-ről és másokról, az nagyrészt csalódni fog. Lesznek benne állítások, de inkább a helyzetet mutatnám be, aztán mindenki alkosson róla maga véleményt, ugyanis minden kész értékítéletnél érdekesebb ez a magyar politikaikáosz.

Kicsit sok a jeles nap mostanság, május elseje, ugye, a kocsmanyitás nemzeti és munka nemzetközi ünnepe idén, másodika Anyák Napja, harmadika pedig a sajtószabadság világnapja. Ígérem, holnap már csak kedd lesz, illetve mégsem, holnap a Star Wars napja van, mert „may the Force be with You”, vagyis „Május negyedikén találkozunk”.

No, ezt nem lesz könnyű személyeskedés nélkül megírni, már csak azért sem, mert az egész személyeskedésről szól. Valamikori főszerkesztőm a Kurírnál, mikor nagyon elege lett olyan 1991-ben az akkori, korai „első” médiaháborúból, egyszer az asztalra csapott és azt mondta: „Gyerekek, a sajtó mégis a hírről szól, nem a sajtóról, nem saját magáról, hagyjátok abba!”

Akkor próbáljuk meg ma levonni a tegnapi nap tanulságait, mert vannak, és gondolkodjunk egy kicsit előre, mondjuk május hónap végéig. Azt szokásom szerint most is jelezném, hogy orvosi kérdések eldöntésére nem vállalkozom, meghagyom a többi tizenöt-húszmillió magyar virológusnak ezt, én most az eseményekre és a politikai következményekre szorítkoznék.

Kezdjük a lényeggel: a rádió nem játék. Semmiféle sajtótermék nem az, és aki ezt nem tudja, kerülje a nyilvános megszólalásokat, míg meg nem tanulja. Akkor is, ha történetesen magyar miniszterelnök. Különben még az a jó eset, ha csak nevetségessé válik, azon már sok éve túl vagyunk, de magára is haragíthatja a nagyérdeműt, ha elég óvatlan.

Szent Rókus kórház (Fotó: Telex)