Ez tulajdonképpen nem hír. Abból a szempontból nem az, hogy ettől nem lesz olcsóbb a kenyér, nem indul be a gazdaság, nem múlik el a járvány – de mégis hír olyanformán, hogy a magyar kormánypárt propagandagépezetének különös működéséről szól. Vagy az is lehet, hogy akadozásáról, mindenesetre az biztos, hogy véget ért Szakács Árpád alkotói szabadsága.

Nagy hiba elkövetésére készül valaki – tulajdonképpen azt sem tudjuk teljes pontossággal, kicsoda, bár viszonylag reális elképzeléseink vannak róla – ugyanis rohamléptekben készül a film a 2006-os eseményekről. Ha bemutatják, törvényszerűen ki fog törni a botrány, ugyanis ezt a témát egész egyszerűen képtelenség jól megfilmesíteni.

(Fotó: Telex, Dercsényi Dávid)

Ha nem tetszettek volna észrevenni, tegnap pár órán keresztül nemzeti egység volt politikai szempontból kis hazánkban, csak sok jelét nem tapasztaltuk a mindennapi életben: oda kellett rá figyelni. Közös frontba is tömörülhettek volna ugyanis honi nagyjaink, annyira ugyanazon a hangon szidták a Facebookot – mivel kilencven százalékkal visszaesett hirtelen a politikai tartalmak elérése.

Idáig nem kellett volna eljutni, de sikerült. Az M1 Híradójának botrányosan ostoba propaganda-anyaga már diplomáciai vihart okozott, bár hogy úgy mondjam, ebben azért oroszlánrésze volt a magyar külügynek is, mely mostanra mindent összekavart, mint Macbeth boszorkányai az üstben.

Hölgyeim és uraim, kedves barátaim, fontos bejelenteni valóm van. Hadd idézzem ez ügyben Karinthy Frigyest, aki nem kevés éleslátássál világított rá: „A mi falunkba nyáron nő a zab / És éjszaka van, ha nem süt a nap; / Forgácsot vág ki fábul a gyalu, / Csodálatos, csodálatos falu.” Sőt, mi több: kérdésekkel provokál az újságíró!

Alig kapok levegőt. Sok éve nem történt velem ilyen, ritka meglepetés ért: emberszámba vettek. Megkérdezték a véleményemet egy engem is érintő kérdésről. Sőt: figyelembe is vették. Példátlan eset, kérem, Európában érzem magamat. Azért mulatozni nem fogok éppenséggel, de ismertetem az esetet, mert tanulságos. És nagyon jóleső.

Rég voltam én már hatodikos, és amikor voltam, akkor sem tanultam ekkora koromban etikát. Meg is látszik rajtam, mondanák az ellenségeim, de ha azt az etikát tanultam volna, amit ma oktatnak a srácoknak, tudom, Istenem, még alaposabban meglátszana, mert egészen különös alapfogalmaim és elképzeléseim lennének a világról.

Ne tessék mondani, hogy ilyen magyar szó, miszerint „önterjú” nincs, mert igenis van, legalább harminc éve létezik. Abban nem vagyok bizonyos, hogy jelen voltam a születésénél, de gyanús, ugyanis első megjelenését a Kurír 1990. október 21-i számában találom. Önterjúnak nevezzük a világ legbiztonságosabb és legolcsóbb sajtóműfaját, az ön-interjút.

Ha elkezdünk követni és elemezni egy koronavírus-álhírt, mindig az érdekek mentén próbálkozzunk, amennyiben nem vagyunk virológusok. Ugyanis amennyiben virológusok vagyunk, első pillantásra látjuk, hogy ostobaságról van szó vagy üzleti jellegű hazugságról, és meg kell cáfolnunk, fáradságos munkával, érvelésünket azonban csak a többi virológus fogja elfogadni.

Kezdjük azzal, hogy ma ugyan megint a világjárványról lesz szó, de tőlem ma sem fogják megtudni sem a gyógyszerét, sem a természetét, sem más, virológiával kapcsolatos dologba nem avatom magamat, ugyanis ennek nem vagyok szakértője. Ellenben a járvány világszerte tapasztalható politikai következményei igenis megérdemlik, hogy odafigyeljünk rájuk.