Ma újabb pillanatképet mutatok be a háború állásáról, melynek összeállításában kifejezetten az a cél vezérelt, hogy ne egyes eseményeket emeljek ki a sokból, hanem magát a folyamatot ábrázoljam, ugyanis a külön-külön taglalt harci cselekmények kipécézése képes tökéletesen hamis képet kelteni az olvasóban – elég, ha csak a Patriot-esetre gondolunk.

Körülbelül azzal kell kezdenem, hogy akinek kalapács van a kezében, az mindent szögnek lát. Oroszosan ezt úgy is lehetne mondani, hogy akinek kalapács van a kezében, az Prigozsin, és a téma, amiről szó lesz, valóban jobban illene a zsoldosvezér alvilági köreibe, mint a magyar sajtó hasábjaira, de mit tehetünk, ez a helyzet. Foglalkozni kell azzal is, ha jó nevű embereket rágalmaznak alpári módon.

Már a keselyűk is azt vijjogták tegnap a bahmuti drótakadályokon, hogy záros határidőn belül jogot kívánnak formálni Jevgenyij Prigozsin földi maradványaira, tehát sürgős lenne számukra az elhunyta, akár ablakból kiesés, akár mérgezés, akár hátba lövés, tehát az öngyilkosság hagyományos orosz módozatai által, ám a jelek arra mutatnak, hogy emberünk még egy ideig velünk marad.

Kérem, ebből fegyelmi lesz, akárki meglássa. Nem is akármilyen. Mégiscsak tűrhetetlen, hogy a magyar kormánymédia nem követi a világsajtó legfrissebb álhíreit, kamutrendjeit, ma még mindig Zelenszkij állítólagos, tegnap kipattant merénylet-tervével foglalkozik (a Barátság kőolajvezeték ellen), holott Moszkvában és más úri helyeken már Soros Györgyöt temetik.

Új megvilágításba kezdenek kerüli a dolgok a Washington Post mai írása alapján, más kérdés, hogy nem abba, amivel a magyar kormánysajtó és a független média egy része tele van. Harsognak a szalagcímek, miszerint „Zelenszkij fel akarta robbantani a Barátság vezetéket, hogy csapást mérjen Magyarországra”, csikorognak a fogak a kommentekben.

Az elmúlt napok állandóan feltett kérdése, hogy „zajlik már az ukrán offenzíva?” Kérdezték már tőlem mindenfelé, és becsületesen meg kellett mondanom: fogalmam sincs. Szerintem még nem tartunk ott, de lévén, hogy magából a hivatalos orosz sajtóból is olyan híresztelések érkeznek, miszerint dehogynem, ez már az, senkit sem hibáztatok, ha tanácstalan.

Hogy a harctéren jelenleg mi zajlik, azt teljes bizonyossággal senki sem tudná most megmondani. Ismerőseim már napok óta faggatnak, megindult-e az ukrán offenzíva, de nem állíthatom sem azt, hogy igen, sem azt, hogy nem: az orosz milbloggerek hisztérikus beszámolói szerint valami zajlik, de hát őket mégsem lehet hiteles forrásnak tekinteni. Viszont nem kell csalódnunk Oroszországban, mindig képes meglepni az embert.

Mi közük a romániai törpepártoknak a Kremlhez? Látszólag semmi, a valóságban annál több. Nem azért foglalkozom velük, mert nálunk ne lennének ilyenek – akad épp elég, bár a kamupárt-alapítási láz most már kezd okafogyottá válni, és nálunk nem is arra használták ezeket a formációkat, mint Romániában – hanem, mert érdekes tendenciákat lehet megfigyelni körülöttük.

Soha még ennyi dolga nem volt az orosz hírszerző szolgálatoknak és megkockáztathatjuk a kijelentést, hogy soha ennyi bajuk sem: a háború elmúlt éve folyamán hatalmas kudarcokat könyvelhettek el, lehet, hogy sikereket is, de az ő szakmájukban azzal nem szokás dicsekedni, szóval a nagyvilág csak a Nyugaton zsinórban lebukó orosz ügynökökről tud.

Nincs olyan orosz propagandamédium, ami ne köszörülte volna már a nyelvét a Teixeira- és Bils-ügyeken, és valljuk meg: nehezen is érthető, hogyan sikerült egy huszonegy éves kadétnak hozzáférést szereznie mindenféle államtitkokhoz (ha nem is a legkomolyabbakhoz), vagy hogyan volt képes a Haditengerészet egyik altisztje éveken át orosz propagandát terjeszteni anélkül, hogy lebukjon.