Forgókínpad

Az Őrzők

2018. december 12. - Szele Tamás

Én, kérem, nem tudom, mi van a kormánysajtóval, egy szót sem írnak az Év Embereiről, akárhogy nézem az Origót, a Magyar Időket, a 888-at, ma reggel még nyoma sincs annak, hogy a Time magazin 2018 embereinek az idén meggyilkolt újságírókat választotta. Mínuszos hírben sincs. Hát vagy megírják később, vagy inkább sohanapján. Esetleg gondosan elfelejtik.

evembere3.jpg

Sok közük ehhez a szakmához amúgy sincs, de nem hittem volna, hogy ezt ilyen nyíltan beismerik az elhallgatással – igaz ugyan, hogy a vezér- és vezényszavakon kívül egyebet sem szoktak megírni, nekik elég annyi is. De mi vezette a Time-ot, hogy így döntöttek?

Elég sokféle figura volt már náluk az Év Embere, ugyanis a közhiedelemmel ellentétben a lap nem a kedvenceit „tünteti ki” ezzel a címmel, hanem azokat, akik a szerkesztőség szerint az adott évben a legnagyobb hatással voltak az emberiségre. Az első Charles Lindbergh volt, 1927-ben, utána sokan következtek, Gandhitól Wallis Simpsonig, 1938-tól 1941-ig egymást követte Hitler, Sztálin, Churchill és Roosevelt, őket 1956-ban a magyar szabadságharcos, aztán J. F. Kennedy, az Apollo-8 legénysége, Henry Kissinger, Teng Hsziao-ping, Khomeini, Lech Wałęsa , a személyi számítógép úgy általában, Gorbacsov, George H. W. Bush, Ted Turner, az olvasó általában (a címlapra egy tükröződő felületet raktak, hogy mindenki magát lássa), Obama, Zuckerberg, Merkel, Trump, tavaly a #metoo-kampány résztvevői.

Idén meg az áldozattá vált újságírók, pontosabban, az eredetit idézve: „Az Őrzők az Igazság Háborújában”.

Nem véletlenül szedtem össze a hosszú listát, aminek a végén ők szerepelnek. Láthatjuk, nem okvetlenül a legrokonszenvesebb figurák vannak rajta, ahogy nem is a leggonoszabbak – nem az számít, ki mennyire szereti őket. Vagy ha nem, hát miért nem: az számít ezen a listán, más névsoroktól eltérően, gyakoroltak-e hatást a világra, és ez azért mindegyikükről kétségtelenül elmondható.

Kik az Őrzők? Akik komoly kockázatokat vállaltak az igazság kiderítése érdekében, bár néha hibáztak, mégis alapvetően fontos oknyomozó munkát végeztek, szót emeltek és nyíltan kimondták a dolgokat - foglalta össze Ed Felsenthal, a Time főszerkesztője. Négy esetet emeltek ki külön, ezek (https://444.hu/2018/12/11/az-aldozatta-valt-ujsagirok-lettek-az-ev-emberei-a-time-magazinban):

A halála miatt talán leghíresebb Őrző Dzsamal Hasogdzsi, az Isztambulban megölt és feldarabolt, Amerikában élő szaúdi újságíró-publicista. Ő az első halott, aki elnyerte a címet.A szupercsapat tagjai még a Capital Gazette újságírói. Ennek a Maryland állambeli lapnak a szerkesztőségében lőtt agyon öt ember egy fegyveres cikkalany tavaly júniusban.

Őrző még Wa Lone és Kyaw Soe Oo, a Reuters két újságírója, akiket tavaly tartóztattak le Mianmarban, ahol a rohingya népirtás ügyében próbálták feltárni a tényeket. A két férfi azóta is a junta börtönében ül.

Végül díjazott lett Maria Ressa, a Fülöp-szigeteki Rappler nevű független híroldal vezetője is, aki ellen a múlt hónapban emeltek vádat adócsalásért, amit jogvédők ürügynek tartanak a szabad sajtó ellen ágáló Duterte elnök országában.” (444)

De természetesen nem csak ennyi atrocitás történt: idén 59 kollégát gyilkoltak meg munkavégzés közben vagy miatt a Committee to Protect Journalists adatai szerint. Itt olvasható a névsor is. (https://cpj.org/data/killed/2018/?status=Killed&motiveConfirmed%5B%5D=Confirmed&type%5B%5D=Journalist&type%5B%5D=Media%20Worker&start_year=2018&end_year=2018&group_by=location)

A Time Magyarországról Dezső Andrást szólaltatja meg, aki ellen rendőrségi nyomozás indult, végül bírósági megrovást kapott, mert egy írásában nyilvános svéd adatbázisok alapján leplezte le egy hölgy kissé rovott múltját, aki magát Natalie Contessa af Sandbergnek nevezi, és valótlanságoktól hemzsegő nyilatkozatot adott migrációs ügyben többek között a köztelevíziónak is. Mond ebben Dezső kolléga egy érdekeset. Éspedig azt, hogy

Az igazságon túllépő időszak Magyarországon Trump előtt két évvel kezdődött. Orbán először a politikai ellenfeleinek állította be az újságírókat. Nem a politikai élet puszta krónikásainak, hanem a szereplőinek. Az emberek emiatt a hatalom oszlopainak néznek minket, márpedig van valami zsigeri élvezet, ha egy ilyen oszlopot ledőlni látunk.”

Hiába nem vagyunk mi semminek az oszlopai, azért csak döntenek minket. Lassan, de majdnem mindenki elhitte a kormány néhány alapvető hazugságát, és nemsokára senki sem hiszi el, hogy egy írás igaz lehet – lássuk a magyar sajtót romba döntő rágalmakat!

- Független újságírás nincs, ha nem a politika, akkor a gazdaság befolyásolja a sajtót a hirdetéseken keresztül.

Dehogy nincs. Más kérdés, hogy elvileg az ember kímélné azokat a cégeket, amelyek a lapjában hirdetnek, hiszen ha csődbe juttatja őket, neki is felkopik az álla – de hát hirdetés sincs! Nem is lesz, a magyar hirdetési piac teljesen a kormány kezébe került, az is náluk hirdet, aki erről nem tud. A sajtót is einstandolta a kormány, amit nem sikerült, most rombolja le épp.

- Csak két politikai oldal van, a kormány és Soros. Minden egyéb Soros, álruhában. 

Szép is lenne, ugye? Egy kétpólusú mesevilág, amiben Fehérlófia küzd Hétszűnyű Kaponyányi Monyókkal. Hát el tetszettek felejteni, hogy a politika nem a véleményünk irányítója, hanem annak kifejezése? Minden kérdésben sok milliárd politikai oldal, világnézet van, pont annyi, ahány ember él a Földön! Persze, akinek a Párt megmondhatja, mire gondoljon, annak minden fekete-fehér lesz, akinek a Párt kalapácsot ad, az mindent szögnek néz.

- Egyetlen hír igazságtartalma sem bizonyos. Ellenségeink folyékonyan hazudnak, mi és barátaink néha tévedünk.

Már hogyne lenne megállapítható bármely hírről, igaz-e vagy sem. Sok módszer létezik rá, a legegyszerűbb: tessék már utánanézni, ha már méltóztatik érdeklődni. Ellenben minden mai hatalom fő célja pont ez: megingatni a közönség bizalmát minden sajtótermékben, hazugságot kiáltani, ahol nincs, álhíreket terjeszteni, ahol lehet, rágalmazni... De mi ebben a jó nekik? Hiszen a saját híreik, sajtótermékeik is hitelüket vesztik!

Az nekik nem baj.

Ugyanis ha a sajtó általános hitelvesztése elér egy kritikus szintet, olvasni akkor is fogják, csak akkor már nem az állítások igazságtartalma számít az olvasónak, hanem az érzelmi töltésük. Ha semmit sem hisznek el, minden hihetetlen, minden hitelét vesztette, az olvasó lemond a racionális döntés jogáról, és érzelmi alapon ítélkezik, aszerint, ki rokonszenvesebb neki.

Vagy kinek kerekebb a segge.

Esetleg ki ijeszt rá inkább.

Ebben a fázisban lesz nagyon fontos az uralom a média egésze felett, ugyanis ha ésszerűség helyett az érzelmek irányítanak, egységesen sulykolt hírekkel bárkit és bármennyire befolyásolni lehet. Csak arra kell vigyázni, valódi, igaz hír ne kerüljön a közelébe, és ha kerül, el ne higgye valahogy.

Pedig hát nem is hinni kell azt, hanem hitelesnek találni.

Hát ezért harcol világszerte minden komolyabb állami (vagy akár nem állami) hatalom a sajtóval, ezért ölnek, börtönöznek be egyre több újságírót, ezért terjednek az álhírek, ezért fröcsög a kormánylap, ezért kiált az egekre a mélységekből a független médium.

A tét voltaképpen az emberiség szabadsága és önálló döntéshez való joga.

Ne tessék azzal jönni, hogy mit pofázok (ajvékolok, sivalkodok, mármint a 888-ban így mondják), engem még egyszer sem öltek meg és szabadlábon is vagyok.

Na ja. Ugyanis ha megöltek vagy becsuktak volna, nem pofáznék, nem azért, mert elégedett lennék, hanem azért, mert nem állna módomban. Kedves, hogy meg kéne köszönnöm, miszerint még élek.

Hát, csak Adyt tudom idézni.

Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres s ostoba feneségek.
Oly szomorú embernek lenni
S szörnyüek az állat-hős igék
S a csillag-szóró éjszakák
Ma sem engedik feledtetni
Az ember Szépbe-szőtt hitét
S akik még vagytok, őrzőn, árván,
Őrzők: vigyázzatok a strázsán.”

 

Szele Tamás

Puzsér, a polgármester

Előrebocsátanám, hogy Budapestnek eddig még, fennállása óta kifogástalan főpolgármestere nem nagyon volt, olyan állás az, amihez sokféle kvalitás kell, és Tarlós mester csak abban tűnik ki, hogy ő ezek közül eggyel sem rendelkezik – no, de Puzsér Róbert nézetem szerint nem egyszerűen alkalmatlan, be is van oltva főpolgármesterség ellen.

puzser.jpg

Most arról jutott eszembe, hogy megszerezte hivatalosan is az LMP támogatását, és Vona Gábor is azt mondta, szívesen szavazna rá. Ezt készséggel elhiszem, elvtársak ők, mármint abból a szempontból, hogy hasonló elveket vallanak: Puzsér a minap elővette a sifonérból a még 2014-ben közzétett videóját, amiben – többek között – kötelező bentlakásos iskolákat javasol a szegény és cigány gyermekek számára.

Nem kétlem, hogy tapsvihart fog aratni, ahogy én meg valószínűleg erős nemtetszést – de ki kell mondanom: ez embertelenség.

Embertelenség, több szempontból is, de leginkább azért, mert gyermekeket szakítana ki családokból, kényszerítene intézetekbe, ráadásul vagyoni és/vagy származási alapon. Mármost egyfelől, ami Magyarországon intézményi hatáskörbe kerül, pláne, ha az az intézmény állami, az Csáky szalmája, azt megeszi a fene, illetve amit meghagy, azt elsikkasztják. Másfelől meg különben sem lenne elég férőhely az abszurd és gonosz tervhez, bár az megint valószínű, hogy ha valamivel szenvedést lehet okozni, arra azért találnának pénzt. A gyerekeknek kín volna, egyedül, a szülői háttér nélkül, ismeretlenek között, mindenféle követelménynek megfelelni már kicsi korban – minden gyermeknek kín volna ez, nem csak a szegény vagy cigány gyermekeknek. De a szülők is szenvednének irtózatosan. Ez a terv egyszerűen nem veszi tekintetbe, hogy emberekről van szó, sőt, már önmagában a gondolat, hogy származási és vagyoni alapon venné el a szülőktől és adná intézetbe a gyermekeket, felveti, hogy aki hirdeti, másik bolygón él.

Éspedig azért, mert ma, Magyarországon olyan pillanatok alatt juthat el bárki a középosztálybeli léttől a mélyszegénységig, sőt, akár a hajléktalanságig, hogy közben háromszor is átlépi a fénysebességet, kétszer oda, egyszer vissza. Elég hozzá egy banki csőd mondjuk, elég egy munkahely megszűnése – nekem az elmúlt napokban két munkahelyem szűnt meg, és csak azért nem őrjöngök idegességemben, mert négy volt eredetileg, tehát lesz annyi jövedelmem, hogy ha nehezen is, de megéljek, viszont voltam én munkanélküli is, és a technikai háttér hiánya miatt (nem volt sem telefonom, sem internetem) nem is kaptam munkát évekig. Dolgoztam, amit tudtam, ismerem a nyomort. Ma is simán elképzelhető, hogy bárki egyik pillanatról a másikra marad megélhetés nélkül. És az ember nem fregoli, nem csereszabatos minden munkakörbe, nem mindenki alkalmas mindenre: a jó vasesztergályosból könnyen lesz rossz gyárigazgató, de az igazgatóból csak rossz esztergályos lehet, hiszen elmélet ide vagy oda, semmi szakmai gyakorlata. Ezért beteg gondolat a közmunkaprogram is, ami nyilvánvalóan arra alapoz, hogy olyan munkát kell adni nagy mennyiségben, amire mindenki alkalmas, csak épp ilyen nem nagyon létezik az utcaseprést kivéve – sőt, mostanra a közmunka-program anyagi alapjai is kezdenek eltünedezni. Egyéni problémákra nincsenek egyszerű, általános válaszok.

A szegénységet pedig nem lehet még büntetni is, a család megcsonkításával.

De ennek már nem csak Puzsér főpolgármesterségéhez van köze, térjünk vissza a tárgyra.

Az már világos tehát, hogy ez a bentlakásos iskola-terv csak kínzásra lenne jó, pénz sem volna rá, kizárólag ronthatna mindenki helyzetén, és szerintem maga Puzsér sem gondolja komolyan. Mondja, mert a kisebbségellenes gondolkodás Magyarországon népszerű és hozhat neki szavazatokat, de az a gond, hogy nem is ő találta ezt ki. A történelmi korokban Mária Terézia kísérletezett a két évesnél idősebb és tizenkettőnél fiatalabb cigány gyermekek szüleiktől való elvételével, és teljes kudarcot vallott – felmerült az ötlet viszont a közelmúltban, már 2014-ben is onnét vehette emberünk, hogy 2005-ben kormányzati szinten is gondolkodtak rajta, igaz, az önkéntes alapú lett volna, aztán 2010-ben viszont kötelező formában jelent meg a Jobbik programjában. És azóta sem tagadták meg, cukisodás ide vagy oda.

Akkor már érteni vélem, miért szavazna szívesen Vona Puzsérra.

Amiért Puzsér is, Vonára.

Ne álljunk közéjük, legyenek boldogok egymással, de azért azt se hagyjuk, hogy ők meg miközénk álljanak ezekkel az őrült ötleteikkel.

Különben pedig az azért érdekelne, hogy a főpolgármester-jelölt azon kívül, miszerint védené a környezetet, mihez kezdene Budapest valódi gondjaival? Mi lesz a közlekedéssel, a lassan összeomló szemétszállítással, a Ligettel, a Várral? Tessenek megkapaszkodni: semmi. Lássuk, mit nyilatkozott a Zoomnak. (https://zoom.hu/hir/2018/10/11/puzser-a-fopolgarmester-jelolt-nem-erdekel-hogy-a-budapestiek-mit-szeretnenek/)

- Nekem egyetlen pontból álló programom van: a Sétáló Budapest víziója. Az, hogy a Jászai Mari tértől a Fővám térig, a budai Vártól a Lánchídon keresztül az Erzsébet térig a VII. kerületi bulinegyedet is beleértve, egyetlen besétálható zöld övezet legyen Budapesten, a Dunának a várossal való szerves kapcsolata megteremtése mellett. Ezt a víziót indítom el Tarlós Istvánnal szemben, aki csak a vasbetonban, a robbanómotorban és az új Kádárban, Orbán Viktorban hisz.

- Ez elég? A budapestiek prioritás-listáján lehet, hogy a sétálásnál vannak fontosabb dolgok is.

- Lehetséges, de én egyáltalán nem akarom kiszolgálni az emberek prioritás-listáját, az engem nem érdekel. Az embereket az én vízióm támogatására hívom, ha ez nekik nem kell, akkor az azt jelenti, hogy Budapest nem érett meg erre a vízióra, és akkor 2024-ben kell ezt újra megfuttatni.

- Akkor ez egy unortodox főpolgármester-jelölti kampány lesz, ahol nem számít, mit akarnak a választók?

- Engem nem érdekel, hogy a budapestiek mit szeretnének.”

Ja, az más. Ha nem is érdekli, akkor tényleg jó lesz megválasztani. Én meg tongai király akarok lenni, ugyanis engem meg a Tonga Szigetcsoport sorsa hagy meglehetősen hidegen. Bár rossz király lennék, mert egy kicsit azért mégis érdekel.

Ha most valaki azt mondaná: „Jó, akkor szavazz a Tarlósra”, annak nem lenne igaza. Minket most, mint az utóbbi idők minden választásán, cinikus gazemberek zsarolnak, elénk tesznek két alternatívát, az egyik rossz, a másik még rosszabb, és arra kényszerítenek, hogy ezekből válasszunk. Aztán, ha megszületik a döntés és baj lesz belőle, márpedig baj lesz, az hétszentség, azt mondják: „ti választottátok”.

Azért már mégse annyi opciónk legyen, hogy pestis és kolera között választhatunk, ha lehetnénk mondjuk egészségesek is.

Hogy nincs több jelölt?

Legyen! Annyi politikus és párt, mozgalom állítja magáról mostanság, hogy őket kizárólag a haza és polgárai iránt érzett hév szerelem mozgatja, hogy ha ez igaz, állíthatnának pár jelöltet. Bónuszként még az is megeshetne velük, hogy ha valamelyik alkalmas, azt netán megválasztják.

Az persze más kérdés, hogy budapesti főpolgármesternek lenni több munkával járna, mint élvezettel, mármint, ha valaki jól tenné a dolgát, de erre nagyjából Rottenbiller Lipót óta nem volt példa.

Szóval, ha nem lesz alkalmas jelölt – és ez a pártok, mozgalmak vezetőinek felelőssége – akkor választhatunk mostani pocsék állapotok, és egy látomásos, vizionárius, a tények és a lakosság iránt kicsit sem érdeklődő, lájkvadász vezetése között, hogy egyéb erényeit ne is vegyem elő.

Tessék már jelölni valakit, sőt, ha kérhetném: több valakit, míg ilyen a felhozatal, még akár győzhetne is...

 

Szele Tamás

Amazing grace

Ma temetek. Nem embert, lapot temetek. Emberi közösségeket, munkatársakat, olvasókat vesztettünk el, még jó, hogy emberéletben kár nem esett. De fáj. Nagyon fáj, mikor az ember a családját veszíti el. És – hát igen – jó darabot a kenyeréből is. Ne féltsen senki, dolgozom én, éhen nem halok. De hadd ne legyek önző a gyász pillanatában.

Meghalt a Vasárnapi Hírek és lelke a Népszavában él tovább. Mondjuk én többek között láma is vagyok, de nincs akkora prádzsnaparamíta, hogy ezt a marhaságot elhiggyem.

Meghalt a Sport.Mindig, de talán tudjuk folytatni. Vagy nem tudjuk. Vagy a fene tudja. Mindenképpen, ez a fene tudja, ez nekem rokonszenvesebb, mint a másik állítás, miszerint de, lesz holnap, csak szervezési okokból vagy tegnap, vagy holnapután.

Nem az első lapok ezek, amiket temetek.

Az első, a Legnagyobb Fájdalom a Kurír volt. Hittel hittük, hogy Magyarország jogállam, hogy egy kormány nem semmisíthet meg egy politikai napilapot.

Rosszul hittük.

Megtették, és minket kisemmizve, rossz koldusként dobtak az utca kövére. Tíz évig voltam munkanélküli, végeztem olyan munkákat, hogy azokhoz képest a moslék is dobostorta.

Ja, közben más lett a kormány, viszont ugyanúgy szart a fejünkre, mint az, amelyik munkanélkülivé és koldussá tett.

Dolgoztam én mindent, még felvonót is javítottam. De nem erről beszélünk.

Arról beszélünk, hogy két lap most megszűnt.

És ez most nekem fáj, nemsokára mindenkinek fájni fog.

Az egyik lapot mocskos politikai-gazdasági érdek söpörte el, a másikat csak a gazdaság.

Aztán majd megszűnnek más lapok is, melyik politikai, melyik pedig gazdasági ok miatt.

De most ez a kettő szűnt meg.

És nagyon fáj.

Az jut eszembe, hogy minden angolszász seregben szolgáló katonának, ha a holtteste hazai temetőbe jut és minden rendőrnek vagy tűzoltónak is kijár az Amazing Grace és a sortűz.

Vietnamban például sok lőszer és skót duda fogyott.

De mi az az Amazing Grace?

Nem tudjuk pontosan. A történet azt mondja, hogy John Newton (1725–1807) írta, aki egy rabszolga-kereskedő hajó kapitánya volt. 1748. május 10-én, hazatérés közben egy nagy vihar kapcsán „hatalmas szabadulást” élt meg. Naplójában azt írta, hogy hajója az elsüllyedés határán volt, amikor így kiáltott: „Uram, könyörülj rajtunk!” Megtért, ennek ellenére folytatta a rabszolga-kereskedelmet. Ugyanakkor megkövetelte az általa szállított rabszolgákkal szembeni emberséges bánásmódot. Később hátat fordított emeberkereskedői mesterségének, pap lett, és csatlakozott William Wilberforce-hoz a rabszolgaság eltörléséért folytatott harcában.

Kár, hogy az Amazing Grace dallamát már kétszáz évvel korábban játszották skót dudán: ez a skót hagyomány ősi gyászdallama. Nem érdekel, kihez tért meg Newton, de szép szöveget írt arra a dallamra, amivel a régi skótok gyászolták elesett hőseiket és barátaikat.

Mégis, most, ebben az esetben szépen kérném: hagyjuk ki az Urat és szolgáit a játékból.

Most nem viccelünk.

Most halottaink vannak.

Hadd szóljon utoljára a két lapért az, ami minden halott hősnek kijár, hadd szóljanak kedves skót dudáim.

Ez szólt akkor is, mikor a skót szabadság elbukott először, ez, mikor elbukott másodszor, és hát... elbukott még párszor.

De el nem veszett soha.

A többi?

Néma csönd.

Hajtsuk meg fejünket.

 

 

Szele Tamás

Elszámolás

Előre szólok, aki nem szereti a számokat, olvasson ehelyett az írás helyett inkább Magyar Időket, ők ma reggel egy izgalmas kis kémregénnyel nyitnak, kormányellenes csoportot fedeztek fel a Tudományos Akadémián (ez volt itt a reklám helye), szóval, aki a léha élvezetekre vágyik, forduljon hozzájuk, mi most a költségvetéssel foglalkozunk.

Mármint nem az enyémmel, az reménytelen, hanem a közössel, az államival. Ja, az is reménytelen, csak érdekes. De lássuk az alaphírt! (https://zoom.hu/hir/2018/12/07/1842-milliard-brutalis-hianyt-hozott-ossze-a-kormany/?fbclid=IwAR0FZAw4TWFrxV8ndNRpEHqBh0J4w2fGQg6c6DnH9ZZaGCS5PsPPgY6ZGew)

A Pénzügyminisztérium előzetes adatai szerint a hónap végén az államháztartás hiánya 1842,4 milliárd forint volt, ami 135 százaléka az egész évre engedélyezett deficitnek. Ezzel megdőlt a novemberi rekord: eddig a 2006-os 1739,8 milliárd forinttal a Gyurcsány-kormány tartotta a kétes rekordot. Novemberben 164 milliárd forinttal emelkedett a deficit.

Ehhez képest a Pénzügyminisztérium sajtóközleménye nem is egy, hanem három győzelmi jelentéssel ér fel: „az adócsökkentésre épülő gazdaságpolitika mellett is hónapról hónapra növekedő adóbevételek a költségvetés stabilitását eredményezik. A különféle gazdaság- és társadalompolitikai célok megvalósítása így továbbra is biztosított. A várhatóan jóval négy százalék felett alakuló növekedés mellett a 2,4%-os uniós módszertan szerinti államháztartási hiánycél tartható.”

2018 novemberéig általános forgalmi adóból 343,6 milliárd, személyi jövedelemadóból 235,4 milliárd, nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékokból 247,3 milliárd, míg jövedéki adóból 81,3 milliárd forinttal több bevétel folyt be, mint a tavalyi év azonos időszakában. Miután novemberben 102,2 milliárd forint uniós bevétel érkezett, már 574,6 milliárd forintra emelkedtek a Brüsszeltől hazánknak megtérített összegek. Ezzel szemben a kormány eddig 1737,4 milliárd forintot fizetett ki a kedvezményezettek részére – vagyis 1162 milliárd forintnyi uniós támogatást a kormány a költségvetésből előlegezett meg – ezért alakult ki a brutális 1842,4 milliárd forintos hiány.

Az uniós kiadások mellett a költségvetés egyéb kiadásai is hizlalták a novemberi hiányt: ezek közül a PM nyugdíjprémium kifizetését említi, több mint 2,5 millió nyugdíjasnak 41,2 milliárd forintos fizettek ki. Ezen túlmenően folytatódott a hazai forrásból megvalósuló fejlesztések (mint például a közúthálózat felújítása, a Modern Városok Program stb.) finanszírozása, amely szintén növelte a kiadásokat – így a hiányt – írta a Pénzügyminisztérium.” (Zoom.hu)

Hát kérem, szép szám ez, és érdekesen jött ki. Ugyanis lesz ez még több is, és nem csak azért, mert jönnek a karácsony, ilyen méretű, nagyságrendű összegeket már valódi művészet szétkönyvelni. De egy csomó tételt egyszerűen nem látok az elszámolásban.

Nem látom például azt, ami pedig kardinális, miszerint idén választási év volt. A korábbi rekordhiányos év, 2006 is ilyen volt, szóval ezt tekintetbe kell venni, kérem. És ne legyünk primitívek, ne gondoljuk, hogy csak a választási költségek nyomták meg a hiányt – attól függ, mit nevezünk választási költségnek, kérem. Az óriásplakát árát mindenképpen. De ha mondjuk valahol egy beruházás történetesen épp választási évben készül el vagy indul meg, az is befolyásolja a voksolás eredményét, akkor is, ha már száz vagy akár ezer éve szükség volna arra nyüves – teszem azt – bekötőútra. Mert nem a Vak Béla vagy a Luxemburgi Zsigmond adja át, teszi le az alapkövet, hanem a Tállai, vagy nála is magasabb rangú muftik. Szóval, ha indirekt módon is, de ez is kortesköltség, tehát ezért volt szükséges az uniós támogatásokat a költségvetésből megelőlegezni. Brüsszel majd kifizeti (tényleg kifizeti – egyelőre, ugyanis 2020-ig tartanak a kohéziós alapú támogatások, amikbe beleférnek az efféle fejlesztések), a kormány pedig megkapja a falu vagy a város szavazatait.

Egyszóval, a választásokat is Brüsszel nyerte meg a Fidesznek. Én nem mondom, hogy állítsuk meg Brüsszelt, de szólni kéne nekik, hátha megállnak maguktól is...

springfield_nuclear_power_plant_1.png

Aztán sehol sem látom a paksi orosz hitel ügyét. Pedig tudja Tapsi Hapsi: legjobb most a paksi aksi. Elég nagy a csend az atomerőmű bővítésére felvett hitel moszkvai hitel körül, amit a múlt héten megtört ugyan Szél Bernadett, de a választól, amit kapott, nem nagyon visszhangzik a sajtó. Lássuk a kérdését és a válaszát kivonatosan – a teljes levelezés megtekinthető itt. (http://www.parlament.hu/irom41/03646/03646-0001.pdf?fbclid=IwAR3hTlKyBh871wcz0xYpnQt6bQJkcl-z3sSg1eFoNbK4Fur2jhxiF8F2bhA)

Címzett: Dr. Szél Bernadett (független) Benyújtó: Süli János, tárca nélküli miniszter (a Paksi Atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős) Tisztelt Képviselő Asszony! Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 42. §-ában foglaltak szerint a hozzám intézett „Mennyit hívtunk le a paksi hitelből?” című, K/3646. számú írásbeli kérdésére az alábbi választ adom.

Az Oroszországi Föderáció és Magyarország között megkötött nemzetközi hitel-megállapodás szerint az atomerőmű-építés eddig igazolt, összesen 98 millió eurós költségeinek finanszírozására az összeg 80%-ának megfelelő, azaz mintegy 78 millió euró hitel lehívására került sor.

A kedvező pénzpiaci feltételeket kihasználva 2018 májusában a Magyar Állam élt a hitelszerződésben erre biztosított lehetőséggel, és az addig lehívott hitel teljes összegét előtörlesztette, így jelenleg a paksi hitel miatt nem áll fenn tartozás az orosz fél felé.”

Hoppá. Ezek szerint lehívtuk az összeg négyötödét valamiért, aztán szépen visszatettük (ez eddig nem volt szokás más esetekben, de meg tudom érteni, ha a szigorú orosz pénzügyi fegyelemre gondolok, ott tényleg Sztecskinnel rendezik a mérleghiányt).

Akkor azonban Pakson most nagymérvű munkálatok folynak ezek szerint? Dehogy folynak. Hiszen novemberben már a kormány is elégedetlen volt Süli tárca nélküli miniszter munkájával, le is akarták cserélni, csak valamiért nem tolonganak a helyéért... ő májusban már eleve 22 hónapos csúszással vette át a beruházást, ráadásul azután elakadtak a közbeszerzések. Ezzel együtt május közepén még arról volt szó, hogy a Paks II. beruházás ütemterv szerint halad, az új blokkok határidőre elkészülnek. Erről beszélt Süli azután is, hogy a Roszatom vezetőivel tárgyalt Szocsiban, majd álláspontját július elején, az Országgyűlés gazdasági bizottságának paksi kihelyezett ülésén is elismételte. Szeptember végén viszont már elismerte a kormány, hogy tárgyalnak Paks II. szerződésének módosításáról. Jelenleg úgy tűnik, az új paksi atomblokkok átadása akár a lehető legkésőbbi időpontig, azaz 2032-ig is elhúzódhat.

Én, kérem, nem értem: ha az atomerőmű fejlesztésére szánt nem kis összegű hitel nyolcvan százalékát lehívtuk, de nem építünk semmit, akkor mi a fűzfán fütyülő rézangyalra költöttük mi ezt a pénzt, csak nem választásra? Még jó, hogy visszatettük, nincs hiány, de a költségvetésből kellett visszatennünk, ugyanis senkinek sincs 78 millió eurója a mellényzsebében. Az forintban 25 milliárd, meg némi apró. Na, ezt a 25 milliárdot sem látom az elszámolásban, pedig nem kisegér, két és fél stadion.

Különben minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve. Hogyne lennénk, hiszen Kásler mindenminiszter értékelése szerint (https://zoom.hu/hir/2018/12/06/kasler-magyarorszagon-olyan-beruhazasok-zajlanak-amilyenek-meg-matyas-kiraly-alatt-sem-tortentek/?fbclid=IwAR0ws1iQyfFg9bQumzoCB3fKf50B_SkgumIfr8Xu7-2sgqHzPDZtk0IU0rI) :

Magyarország rengeteget áldoz arra, ami az emberek életét jobbá teszi, mind a kultúra, mind az egészségügy és sport területén. Magyarországon elképesztő, eddig soha nem látott fejlesztések zajlanak, az egészségügy területén 500 milliárd forintból felépült a vidéki kórházi rendszer, 700 milliárd forintból elindult a budapesti fejlesztések sorozata, a kultúra területén olyan támogatások vannak, beruházások zajlanak, amelyek sem Mátyás király uralkodása alatt, sem a kiegyezés után nem történtek meg

És nem hazudik! Mátyás építtetett végvártól palotáig mindenfélét, csak éppen stadiont egyet sem. Sőt, a kiegyezés korában sem épültek stadionok, mi több, sem Mátyás, sem Deák, sem Tisza nem hirdetett meg atlétikai világbajnokságot olyan sportlétesítménybe, aminek egyelőre még az alapkövét sem rakták le, ugyanis a csepeli atlétikai stadionnal pont ez a helyzet. Az 1200 milliárdos kórházi fejlesztések csodásan hangzanak csak épp még nagyobb csoda bennük, hogy sehol sem látszanak, a kultúra meg úgy meg van támogatva, hogy már féltem: belé ne rokkanjon. Az igaz, hogy a Néprajzi Múzeum új épülete hétfőn elnyerte a világ legjobb középülete és az Európa legjobb középülete díjat is az International Property Awards (IPA) versenyén Londonban, csak éppen az is igaz, hogy egyrészt ez az épület még nem áll, másrészt, éppen november 30-án helyezték hatályon kívül az építési engedélyét! (https://444.hu/2018/11/30/nepszava-visszavontak-az-uj-neprajzi-muzeum-epitesi-engedelyet)

Azt elhiszem, hogy a látványterv díjat nyert, de egy kis ügyeskedéssel én is rajzolok, szerkesztek akár hétfejű sárkányt is képernyőn, legfeljebb a megvalósítás során kissé eltérünk a tervektől és hurkasütő lesz belőle. Különben meg láttam én annak idején a Duna Aréna látványtervét, az is olyan szépséges volt, hogy elakadt az ember lélegzete tőle, csak a gyakorlatban épült helyette egy parkolóház.

Egyszóval, kérem, így áll a költségvetésünk.

Olyan jól, hogy a felét meg se mutatták nekünk, a másik fele meg a magyar történelem legmagasabb éves hiányát mutatja.

Akkor ünnepeljünk.

 

Szele Tamás

Gumitalpú Mikulás

Azért kellett vagy három nap, hogy leessen nálam a húszforintos. De leesett. Kérem: az egy dolog, hogy nagy bajban vagyunk mindannyian, de ráadásul már nagyon hosszú ideje! Valakinek most már tennie kell valamit, akár Budapestnek, akár Brüsszelnek, akár nekünk magunknak: világméretű biztonsági kockázatot fedeztem fel, és ez tűrhetetlen.

Nem, nem hackeltem, sőt, inkább álmodoztam a déli verőn, közben valamiért Alice Cooper „Santa Claws Is Coming To Town” című száma ment a háttérben, mint idilli aláfestés, ajánlom is mindenkinek, hogy meghittebbé tegye vele az ünnepek családias hangulatát. Nincs annak párja, mikor megszólal a torzított gitár az áhítatos csendben, narancsillatban, gyertyafényben.

 Gyertyafény? Hiszen dél van, különben nem déli, hanem esti verőn álmodoznék. Sőt, sokat ehettem, mert rémálmodozok: Kína jutott eszembe, az ő totális megfigyelőrendszerükkel, ami bizonnyal arról is tudomást szerezne, hogy én szorgoskodás vagy a pártlapok tanulmányozása helyett itt lopom a napot és istentelenkedem, vagy legalábbis lógok. Szegény kínaiak, micsoda pokol lehet az életük, mindig tudják róluk, ha rosszak voltak.

 Szegény kínaiak? Szegény mi!

 Hiszen rólunk is tudja ugyanezt – a Mikulás.

 Tényleg. Itt van ez a Mikulás, aki mindenkiről tudja, mit művelt, jó volt-e vagy rossz. Régebbi korokban úgy gondoltuk, természetfeletti hatalmánál fogva tudja, vagy megmondja neki a Jóistenke, akinek a szeme mindent lát, azt is, ha ellopjuk a léniát.

 Azóta sokat fejlődtünk, és most már elmondhatjuk, a Mikulás a tetteinkről csak egy úton szerezhet tudomást: ha teljes körű társadalmi megfigyelést alkalmaz hatalmas apparátus, műholdak, Big Data-rendszerek és mesterséges intelligencia segítségével.

evil-santa-claus-michal-ivan.png

Van ennek a Myrai Szent Miklósnak engedélye titkosszolgálati eszközök használatára?

Ha van, kitől?

Ha nincs: miért teheti, amit tesz?

Végül is ki ez a Mikulás egyáltalán?

És kinek dolgozik?

 A kérdések égetőek. Mit tudunk erről a gyanús figuráról, azon kívül, hogy több szenzitív információja van rólunk, mint Langleynek, Olginónak és az egész kínai titkosszolgálatnak együtt?

 A bázisa Finnországban van, tehát uniós állampolgár. Talán Brüsszelnek dolgozik (állítsuk meg!). Finnországban, ahol a Magyar Idők Szakács Árpádja szerint 

A finn gyerekek állítólag nagyon boldogok, ebbéli örömük kifejezésére templomokat, katedrálisokat gyújtanak fel, néha véres utcai zavargásokat provokálnak és egyes iskolákban a szülői fegyverrel tömeggyilkosságokat rendeznek osztálytársaik körében.”

 Hát igen. A dekadencia, a krampuszok, a beszélő rénszarvasok. Ide vezet mindez. Ráadásul a Mikulás vörös egyenruhában jár, ami jelentheti, hogy Moszkva ügynöke (bár ez nem valószínű), jelentheti, hogy György király katonája (ez sem hihető) és jelentheti, hogy kanadai lovascsendőr, ami végképp marhaság. Orosz ügynök már csak azért sem lehet, mert van külön moszkvai rezidense, Gyedmaróz elvtárs, aki állandóan a Sznyegurocska nevű hölgy társaságában mászkál, krampuszok helyett, de kinek a papné, kinek a pap, kinek a paplan, kinek a krampuszok és Rudolf.

 De mondjuk, hogy finnországi lakos. Ámde a mostani Törökországhoz tartozó Myrához közeli Patarában született. Felekezetére nézvést keresztény, de annyira, hogy midőn részt vett az első niceai zsinaton, felpofozta ellenlábasát, Ariust, akiről később az ariánus irányzatot elnevezték. De akkor is: lett légyen akármennyire is Myra püspöke, akkor is illegális bevándorló, akinek még senki sem látta az iratait. Meglehet, hogy gülenista is. Lássuk csak, mit ír Jacobus de Voragine Legenda aureája Szent Miklós püspökről!

 „Volt egy szomszédja, nemes ember, aki szükségre jutván, három szűz leányát utcalánynak adni kényszerült, hogy szégyentelen üzletük jövedelméből élelemhez jussanak. A szentnek tudomására jutott a dolog, és elborzadt a gyalázatos bűn miatt. Egy csomó aranyat rejtett egy kendőbe, és az éj leple alatt, az ablakon keresztül, titokban bedobta a házba, majd ugyanolyan titokban távozott. Reggel fölserkenvén az ember megtalálta az aranyat, és Istennek hálát adva, kiházasította elsőszülött leányát.”

 Hm. A szentnek tudomására jutott a dolog? És hogyan? Mint ügyfél, nem tudhatta meg, tehát csakis informátorok útján. Szóval, már akkor is hírszerzéssel foglalkozott. Nem véletlen, hogy többek között a prostituáltak és a pálinkafőzők védőszentje is. Ha ezt Szakács Árpád megtudja, másról sem fog szólni a Magyar Idők, mint arról, hogy ki látogatja meg az ártatlan magyar kisdedeket minden év decemberében...

 És ha már itt tartunk, a Marketing Morzsák felveti a GDPR kérdését is. Sehol egy adatvédelmi tájékoztató. Szenzitív adatokat tárol mindenkiről, ráadásul nem tudjuk, ki férhet ezekhez az adatokhoz. A krampuszok például a tevékenysége révén mindenképpen. Nincs kijelölt adatvédelmi tisztviselője sem, bár a Rudolfot még kinevezheti, de akkor meg kell adnia majd a postai és elektronikus levélcímét a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak.

 Ez az adattömeg ugyanis roppant kényes, megfelelő elemzéssel hatalmas nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet.

 Le merném fogadni, hogy az indexes Dezső András sem a svéd bíróságtól, hanem a Mikulás-hálózattól tudta meg Contessa af Sandberg priuszát.

 Bizony, Mikulás-hálózat!

 És ha Soros ügynöke?

 Közel-keleti bevándorlóként működteti a dekadens Unióban a világméretű hírszerző hálózatot?

 Akkor már mindent értünk.

 Ezt az embert azonnal ki kell utasítani Magyarországról, amennyiben nem hajlandó hálózatát és képességeit a magyar kormány szolgálatába állítani és átköltözni a finnországi Rovaniemiből Nagykarácsonyba.

 De erről szó sincs: a magyar szolgálatok tárgyalási felhívására válaszul csak szenet és virgácsot küldött ez a szuperkém.

 Emberek: ne hazudjatok a gyermekeiteknek, ne mondjátok nekik azt, hogy nincs Mikulás.

 Mondjátok meg őszintén, hogy van.

 Féljenek tőle.

 Mert mindenkiről mindent tud!

 

Szele Tamás

A programigazgató

Az egyéni igyekezet, törekvés, egyről kettőre jutás és önmenedzselés csodás példáit mutatja nekünk tehetséges nemzetünk nap, mint nap, mely mindennél többet mond magáról a hazáról is – kezdené ezt a történetet mondjuk az Origo. És ami igaz, az igaz: ekkora lingváris alféltisztító akciót (magyarul: seggnyalást) magam is rég láttam, amekkorát Alekosz bácsi prezentált.

alekosz.jpg

Ezt tényleg csak mi tudjuk, más országokban ismeretlen. Talán Ázsia egyes vidékein van hasonló kultúrája a törtetésnek, de ott az individualizmus gyengébben jelentkezik. Ez letűnt, legendás idők vitézi tetteire emlékeztet, ötvenes évek hős besúgóira és munkáslevelezőire, sztálini műszakokra, Szálasi házmestereire, árjásító önkéntesekre, negyvennyolcas muszkavezetőkre (pedig azok is már 1849-ben vezették a muszkát).

De hát ki az az Alekosz?

Alekosz bátyó olyan ember, aki tulajdonképpen semmire sem alkalmas, tehát bármire jó. Éppúgy lehetne rossz fregattkapitány mint tehetségtelen miniszter vagy alkalmatlan kazánkovács, tehát univerzális, bármely körülmények között képes elcseszni bármely feladatot, például más időkben ideális téeszelnök lenne belőle. Valami valóságshowban került először képernyőre, mármost annak a műfajnak tényleg az a lényege, hogy amennyiben lehetséges, egyéniséget vagy tehetséget nem szabad bevenni a csapatba, hiszen a műsor is azoknak szól, akik ezeket a tulajdonságokat hiányolják. Szerencsére emberünk nem szenvedett képességekben, így ideális celebbé vált, mármint egy darabig: celeb az, aki témát ad a bulvárnak, például oly módon, hogy majdnem hasra esik az Andrássy úton, de csak majdnem, és ezt megírják róla negyvenkét orgánumban. Aki hasra esik, illetve nem esik hasra, azzal nem foglalkoznak, az csak ember, akkor is ha atomfizikus: ez azért van, mert a celeb pont a bulvár kedvéért esik majdnem hasra, azért van jelen a majdnem eseménynél huszonnyolc kamera és ötven sajtómunkás.

Véletlenül arra járnak olyankor.

Mármost ez egy izgalmas munkakör, csak sajnos nem nyugdíjas állás: pár év alatt kikerül a celeb a pikszisből, elfelejtik és ülhet az életrajzi kötetének a remittenda-példányain, merenghet a régi szép időkön, eltűnik a tavalyi hó, hol van már a hawaii tó... Alekosz mester nem mereng, ő építi magát, tudatosan, hogy ki ne kerüljön a köztudatból. Ez még bölcs lépés is volna részéről, hiszen ha volnának bármiféle képességei, azoknak érvényesítésében segíthetne a nyilvánosság (habár ez sem igaz: egy színésznek vagy újságírónak segít, de mondjuk egy atomfizikusnak vagy idegsebésznek nem sok szüksége van rá. Az öregapám sem látott még mondjuk sztár-radiológust). Csakhogy emberünk úgy sztárolja magát, ahogy azt korábban tette vele a bulvár, viszont azt kihagyja a számításból, hogy most már nincs mögötte az apparátus, a kamerák, lapok, tévéműsorok, most már mindegy, hasra esik, avagy sem. Mivel pedig munkára – úgy értem, produktív, értékteremtő tevékenységre – képtelen, neki tényleg csak az álsztorik, álesemények, áltörténések maradnak, ha nem akar eltűnni a süllyesztőben.

Rendezi is őket szorgalmasan.

És ennek elég nevetséges az eredménye.

Amikor egymaga akart fellépni a budapesti drogterjesztés ellen, álruhában, akkor még elég volt felvilágosítani őt az illetékeseknek, hogy kösz, nem kérnek az amatőrök beépüléséből, pláne, ha az önkéntest a kicsi kutya is ismeri (bár már a kicsi kutya sem emlékszik rá, honnan), és a Facebookon teszi közzé akció előtt, mikor, hol, mire készül. És nem, nem szabad közterületen fegyvert viselni, jó szándékkal sem, erre törvények vannak.

Azt már nem is említem, hogy egymaga megoldotta az észak-koreai válságot, egy nyílt levéllel, melyet Kim Dzsongun természetesen magyarul olvashatott el. Mit neki szingapúri csúcstalálkozó, mit neki Egyesült Államok – megoldotta, legalábbis saját állítása szerint.

Mikor a csajozásba kavarodott bele reménytelenül, kajánul figyelte a magyar férfiak jó fele, hogy mégis van nála nagyobb balfácán, aki ezzel a szöveggel próbál hódítani:

Az elmúlt napok velemtörtént eseményei kapcsán sokakban jogosan merül fel a kérdés. Kit - mit keresek, milyen nőt akarok. Íme a pontos személyleírás.

18 - 21 éves. 35-ig semmi. 35 - 42 éves. 42 fölött semmi.

Agya legyen, de ne túl sok. A butaság ugyanis vonzó. Persze annyi legyen, hogy fölmérje, Alekoszról van szó. Magas iskolai végzettséget nem igényelek. A kisugárzás a fontos! Irányítható, terelgethető típus legyen. Tervei, életcélja ne legyen. Azt majd én alakítom ki benne. Legyen lágyhangú, csöndes és simulékony. Odaadó. Ha úgy adódik, az első randin adja oda magát. Legyen tisztában vele, hogy 24 óra alatt nem változik semmi. Mi változna. Legyen rám büszke! Barátnők ellenvéleményére ne hallgasson. Csak engem akarjon!”

Magam is kíváncsi lettem volna arra a hölgyre, aki ezeket az igényeket vonzónak találja, de ilyen menyecske nem kerülközött széles e Kárpát-medencében. Nem csoda, mondaná férfitársaim zöme és a hölgyek összessége, de hát Alekosznak nem is barátnő kellett, hanem nyilvánosság.

No, de komoly ember ő, munkára is szükség van. Illetve munkára nincs, csak munkahelyre és pénzre, már a csajozó periódusában felfakadt volt az Égre:

Dunaújváros harminc éve nem kapott annyi fényt, mint az elmúlt két napban miattam. Tegnap a helyszínen személyesen tájékozódtam, majd terepszemlét tartottam. Ebből kifolyólag nem értem, hogy a városvezetés miért nem tett ajánlatot! Országosan lett Dunaújváros újra ismert, a fölvezetésemnek köszönhetően, elismert.

A helyi vezetők a tévéből ismernek engem. Tudják ki vagyok, tudják mit tudok.

Nem sértődtem volna meg, ha fölajánlják a Dunaújvárosi televízió programigazgatói székét. A városvezetés gondolhatott volna rám, mint területi vezetőre. A helyi kultúrházban szívesen tartottam volna motivációs esteket, előadásokat. Beszélgetős sóműsorokat.

De akár díszpolgárnak is eltudom képzelni magamat.”

Erre mondja azt Bástya elvtárs a Tanúban, hogy „Szerénység! Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység.” Mellesleg, szóljon már neki valaki, hogy a díszpolgári címmel fizetés nem jár, csak a szégyen. De beakadhatott neki ez a programigazgatói munkakör – meglehet, nagyobb urat nem látott még életében – mert most megtalálta a helyét. Révbe fog érni, ahogy én ezt a magyar világot ismerem. Tegnap kipattanhatott egy isteni szikra a két füle közötti térben, a csontgolyón belül, és megírta a végső, mindent megoldó jelentkezését, természetesen a Facebookra, hova máshova, a posta az átlagembereknek való.

NEMZETI BEJELENTÉS!

Bejelentem!

Csatlakozni kívánok a Magyar Nemzeti Médiaholdinghoz. A holdudvarhoz már minden magára valamit adó sajtó csatlakozott, fölajánlkozott. Ezennel ajánlom magamat és facebook oldalamat én is. Görög emberként Magyar szívvel élek. Facebook oldalam minden körülmények között Nemzeti.

Naponta 5.5 millió embert érek el, de hó végén gyakori a 7.7 milliós elérés is. Úgyvélem, ez lehetne több is! Mivel a lehetőségeim facebookra korlátozódtak, nem tudok megfelelő mértékben kiteljesedni. Támogatást várok a Holdingtól!

Mivel sem Andy Vajnával sem Dirk Gergenssel megelégedve nincsenek, hogy a TV2 programigazgatóját, akinek már a nevét sem tudom annyi volt, ne is említsem, szeretném ajánlani magamat a TV2 programigazgatói posztjára.

Takarékos ember vagyok. Tudják is rólam! Irányításom alatt megszünnének a Milliárdos kiadások, a rendszeres műsorbukások, a Milliós havi celebfizetések. Rend lenne! Mészáros Úrnak ütőképes, nyereséges Nemzetcsatornája lenne.

Szalay Vivien hírigazgatóhoz hasonlóan, aki egyébként kiváló és dicséretes munkát végez, gyökeresen alakítanám át a 19.00-tól éjfélig tartó műsorsávot. Facebook oldalam mintájára szabnám, annak hangulatát manifesztálnám.

Kérem a Holdingot, hogy emeljen udvarába, fogadjon kegyébe, adjon nekem lehetőséget arra, hogy az évekóta brutálisan nagypénzeket elnyelő tévékettőt mind anyagilag, mind nézettségi szempontokból fölvirágoztathassam, ezáltal magamat nagynyilvánosság előtt megmutathassam, megvalósíthassam.

Köszönettel és bizalommal: Nagy Alekosz - TV2 egykori arc, fémjel.”

Fémjel, úgy is, mint plomba.

Mondjuk a TV2 épp kimaradt a médiakonglomerátumból, amit egyébként nem Magyar Nemzeti Médiaholdingnak, hanem Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak hívnak (elég rossz kezdés, ha az ember még a cég nevét sem tudja, ahová jelentkezik), az elérési adatokkal meg vigyázni kéne.

Ez a magyar nyelvű olvasói, fogyasztói piac erős hátszéllel is maximum tizenötmilliós, ideértve a világ összes országát, itt nincsenek napi öt-hat-hét-nyolc milliós elérések. Amikor egy párt a választási kampány alatt azzal kérkedett, hogy a propagandafilmjének egymillió nézője volt egy nap alatt, az sem volt igaz, bár kampányidőszakban és pártoknál érthető a nagyotmondás. De ekkora látogatottság nincs. Még a bulvárban sincs. A magyar médiában a pár százezres nézettség már nagyon szép eredmény (nem mondom, hogy teljesítmény, mert nem mindig az áll mögötte - de eredmény). A realitás felső határa úgy a milliós nagyságrend, ritkán elérhet egy-egy írás, poszt másfél milliós látogatottságot, annál többet nem nagyon.

Hanem azt mondanám, mégis vannak esélyei. Ugyanis a TV2 mostani programigazgatójának teljesítményét ő is képes volna hozni: annak sincs semmi haszna, neki se volna.

A jelentkezés különben iskolapélda, minden benne van: az előd szidalmazása, üres ígéretek, még üresebb kérkedés nem létező adatokkal, hagymázas tervek egy tévécsatorna átszabására egy Facebook-oldal mintájára, hízelgés, szóval olyan az egész, mint amik állami támogatásokat szoktak kapni.

Tényleg vannak esélyei az állásra.

Egytől tartok csak.

Nehogy azért utasítsák el, mert tehetsége túlnő a feladaton.

És mert egyébként is túlképzett ehhez a munkakörhöz.


Szele Tamás

Halálcsillag és szakácskönyv

Hát, ez nem lesz sem rövid, sem egyszerű történet, de azok kedvéért, akik csak címeket és felvezető sorokat olvasnak, aztán röviden ítélkeznek is a kommentjükben, csak azért sem foglalom össze így az elején, egy mondatban, legyen valami munkájuk nekik is a trollkodásal, ha már megírom. Ígérem viszont, hogy káromkodás lesz benne, amennyire tőlem telik.

Na, szóval az a harci helyzet, hogy harci helyzet van, illetve az utcán még nem lőnek, de igény, az volna rá. Mondjuk nem tolonganak a vérszomjas tömegek, igazság szerint maximum pár százan akarnák akár vérét is venni és maximum pár ezernek, viszont ez a pár száz a rendszer élcsapata. Igen, a sajtóháborúról van szó, elemzés következik, éspedig szakmai szempontok figyelembevételével.

halalcsillag.jpg

Tudjuk, hogy megalakult a kormány média-Leviatánja (bár felőlem lehet Behemót is), a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány. Tudjuk, hogy ez a Halálcsillag arra hivatott, hogy minden magyar és független sajtóterméket bekebelezzen, amit meg nem képes, azt megsemmisítse, mint a filmben az Alderaant. Tudjuk, hogy lapok szűntek meg és fognak megszűnni, azt is tudjuk, hogy a MUOSZ az ügyben az Alkotmánybírósághoz fordul, az MSZP pedig beperli a Médiatanácsot, mert meg sem vizsgálták az alapítványt befolyásszerzési szempontból, sőt, az MSZP EP-képviselője, Ujhelyi István szerint – aki egyike azon politikusoknak, akik előtt megemelem a kalapomat, mert tisztességes embernek tartom, ritka madár - az orbáni médiamaffia sérti az Európai Unió alapszerződését, az EU alapjogi chartáját is, ezért panasszal fordul az uniós versenyjogi biztoshoz, az Európai Parlament gazdasági és monetáris bizottságához, valamint az Európai Parlament belső piaci és fogyasztóvédelmi bizottságához.

Azt nem tudjuk, de feltételezzük, hogy az induló jogi eljárások nagy száma miatt a Budapesti Ügyvédi Kamara színarany betűkkel írja be ügyfeleinek nagykönyvébe Liszkay Gábort, ugyanis évekig fog élni ezekből a tanult jogászok kara.

Azt ellenben tudjuk, hogy a Riporterek Határok Nélkül Magyarországot 180 ország közül a 71. helyre teszi a szervezet sajtószabadság-listáján, ahol Orbán Viktor hatalomra kerülésekor az ország a 23. helyen állt. (http://huppa.hu/48-helyet-zuhantunk-vissza-a-sajtoszabadsag-listajan/?fbclid=IwAR3QeBdwMjDUxGptd17gDr8Xyox-Ak3NZKs506Hp2tb63Mx3tcm-0XHmxIY)

És az pedig naptári tény, hogy ez a válsághelyzet egy hét alatt alakult ki, természetesen több havi gondos előkészítés után. Ebbe beletartozott a sajtópitbullok ráuszítása a kulturális életre, ők jönnek majd a média után, bele az MTA és általában a tudományos élet sumerológusok szintjére züllesztésének szándéka, ők sem ússzák majd meg, de kis türelmet kér a kivégzőosztag, előbb a sajtóval kell végezni, hogy ne „sivalkodjanak” meg „ajvékoljanak”. Elnézést a bicskanyitogató kifejezésekért, de a kormány legmegbízhatóbb oszlopai naponta használják őket. Mondjuk sivalkodni majd ők fognak egyszer, ugyanis Orbán Viktor nem Salazar, Magyarország nem Portugália, és ez a rendszer sem tart örökké, ahogy százötven év alatt sem lettünk törökké a mondóka szerint – szóval, eljön majd számukra is az ideje a fogak csikorgatásának, de egyelőre a független sajtó és értelmiség csikorgat, illetve tőle várják el.

Csikorgassa nektek a fogát a Kozarek. (Kozarek úrról tudni kell, hogy a „boldog békeidőkben” ő volt az állami ítéletvégrehajtó). Szóval, jajgasson nektek a hóhér, ahhoz is kevesek vagytok sajtószakmai szempontból, hogy egy mínuszos hírt elcsesszetek. De kritikát akartok kritizálni.

Mégpedig nem csak ennek a beteg rendszernek a kritikáját, hanem egészen konkrétan egy könyvkritikát. Na, elmagyarázom.

Azt rebesgetik a keselyűk a távvezetéken, hogy a következő célpontotok a HVG lesz, ami meglehet, igaz, ugyanis a propagandistáitok falkái, a sajtónak ezek a prérikutyái naponta mardossák lapot, az pedig naponta tojik rátok. Teljesen azért nem lehet figyelmen kívül hagyni a vonyító csürhét, mert a realitás mégiscsak az, hogy pillanatnyilag ti hozzátok magukat a híreket, és a sajtó végső soron mégis a hírről szól – mondjuk nálatok nem, nálatok az átkozódásról és a dicsőítésről, de hát a ti képességeitekkel okosabb is lenne pásztorbotot farigcsálni, mint pennát.

Tegnap ugyebár hatalmas ünnepi fanfárok kíséretében közölte a Magyar Idők, miszerint (https://magyaridok.hu/belfold/hianypotlo-kotet-jelent-meg-a-kulturharcrol-3737609/?fbclid=IwAR0iYqUWS6PJ1eVaguy4YdGmZJMlmhl_AsHaC7MUSFgFPCZBdnZbZYnUe0c)

HIÁNYPÓTLÓ KÖTET JELENT MEG A KULTÚRHARCRÓL

SZAKÁCS ÁRPÁD ÉS BAYER ZSOLT ÍRÁSAI NAGY PORT KAVARTAK A HAZAI KÖZÉLETBEN”

Hát, kell a kulturális forradalomhoz a Kis Vörös Könyvecske, nagyon kell, anélkül egy kalap szart sem ér az egész, azzal meg pláne nem, és hát a ti Mao elvtársatok nem ír annyit, mint az eredeti, megírja helyette a két említett háziszerző, meg még egy csomó másik, amit kell. A tudósításból kiderül, hogy magát a kötetet nekem például nem is érdemes megvennem, anélkül is olvastam – ez úgy lehetséges, hogy már megjelent cikkek gyűjteményéről van szó. Akkor jól van, morogtam a bajuszomba, nem kell rá pénzt kidobni, ember nem fogja elolvasni, ugyanis akit érdekel, az már olvasta a tartalmát korábban, akit nem, az meg minek olvasná, a szerzők kapnak egy közepesen izmos honort, a mamelukok majd megveszik és jó feltűnően könyvespolcuk díszhelyére állítják, ha meg nincs ilyen bútoruk, sürgősen vesznek egyet, kifejezetten erre a célra.

Haladjunk tovább, nincs itt semmi látnivaló.

Hanem erre a könyvbemutatóra elment volt Tóta W. kolléga is, akit ugyan személyesen nincs szerencsém ismerhetni, de szakmailag – bizony szakmailag, akármilyen kellemetlen is nektek ez a sok szakmázás – nagyra tartok. Egyébiránt ő nekem se ingem, se gatyám, sem semmiféle atyafiságom, egyszerűen csak becsülöm a tehetségét. Írt is egy tudósítást az eseményről, amit némiképp könyvkritikának is felfoghatunk, meg is jelent, hiszen azért írta, nem pedig azért, hogy elássa a Himalájában, egy hágó keresztútján. (https://hvg.hu/kultura/20181206_Zsolti_a_verzivatarban)

Az írás jó, kifejezetten jó, tartalmazza a szükséges információkat is, a szerzők nézeteit is, és rávilágít a gyűlöletkampányotok természetére, lényegére. Többet ér, mint száz Gajdics öt évi munkája, meg van írva, amire ti sosem lesztek képesek, ha megfeszültök, akkor sem.

No, ezt az írást nem lehetett tűrni, habár a sajtószakma egyik szabálya, hogy kritikára nem okos válaszolni, mert egyrészt a kritika vélemény, ami az Öregistennek sem fog változni, másrészt ha elindul a meccs, soha nem lesz vége az adok-kapoknak. De mindegy, Nagy Árpádnak muszáj volt ma reggel válaszolnia erre az írásra. (https://magyaridok.hu/belfold/mar-mocskoljak-a-bayer-szakacs-konyvet-3742745/)

MÁR MOCSKOLJÁK A BAYER-SZAKÁCS KÖNYVET”

Az már a Magyar Idők sajátos, kifejezetten nagybetűs tördeléséből következik, hogy a címet könnyű félreolvasni „Bayer-szakácskönyvnek” így van az, ha a szerző nem gondolja át a tipográfiát, és különben stiláris szempontból tényleg szakácskönyv, igaz, ebben a kategóriában is olvastam már jobbat, és nem ajánlanám, hogy bárki főzzön belőle. De lássuk, mit ír Nagy Árpád?

Talán nem meglepő, de a kritikus hangvételű Tóta W.-írásra született válasz nem a cikkre válaszol, nem azzal vitatkozik, ugyanis arra nem is lenne képes. Ezzel szemben az anyag egy, nagy, elnyújtott, átkozódó személyeskedés, gyalázkodás, sértegetés.

Tóta W. eljött a Polgárok Házába. Majd hazament. Bevette gyógyszerét, és leköpött mindent és mindenkit, aki eszébe jutott. (…) Tóta W. kristálytisztán tudja miről ír, és azt is, hogy azt hogyan kenje el, de gyógyszere értelmét háttérbe szorítja... (…) Ebből ered nyilván a HVG-s gyűlölködő azon rettegése is, amely miatt megszólította írása végén Bayer Zsoltot, és amit Szakács Árpád meg is fogalmazott, hogy nekünk bizony nem kell félnünk, ezek, a „Tóta W.-k”, bár gyűlöletükkel még mérgezhetik a levegőt egy ideig, már nem jönnek vissza.”

Hát akkor most álljunk meg pár keresetlen szóra. Így csak a kocsmában kötekszenek, és ott is rendszerint nagy verés a vége a rikoltozó, nagymellényű sértegetésnek. Hogy szed-e gyógyszert Tóta W., azt nem tudom és őszintén szólva nem is érdekel, de hogy Nagy Árpád nem szed, az bizonyosnak látszik ezek után, különben pedig jól is teszi, hogy nem gyógyszerezi magát, mert nincs a világnak az az orvossága, ami őrajta segíteni tudna.

Mi van?

A bayerzsoca valami élő isten nálatok, akit nem lehet megszólítani sem, mert azonnal elnyel a föld, beléd csap a ménkű? Láttam én ezt a ti istenkéteket nagyon is emberi helyzetekben a magam két szemével, mikor egy lapnál dolgoztunk, láthatta a Tóta W. is, mert az említett figura végigturnézta annak idején a fél magyar sajtót, Kurírtól Népszabadságig és 168 óráig, hogy képzeled, hogy ne lehessen hozzá szólni? Talán neked nem szabad: de az is igaz, hogy közöd nincs a sajtóhoz. A fenyegetésed pedig: „nem jönnek vissza” bizony nyílt támadás, személy elleni. Erre azért még törvények is vannak.

Egyelőre itt tart a vita, ami nem vita, ugyanis az szokott szólni is valamiről, de ez a Magyar Idők részéről puszta kocsmai személyeskedés, érvek nélkül. Azonban a sajtókampf folytatódik, az Origo címlapján öles betűk (http://www.origo.hu/itthon/20181206-hvg-honvedkorhaz-fakenews.html):

Újra lebukott a sorosista álhírgyár. Immár sokadik alkalommal válik nyilvánvalóvá, hogy a hvg nem több egy sorosista fake news oldalnál.”

Az írás hű az Origo hagyományaihoz, mert természetesen szignálva sincs, nem értem, mitől féltek, jön a Soros-gárda és virgácsot hoz csoki helyett, vagy mi a rettegésetek tárgya?

No, mindegy is, hőbörögjetek, csörtessétek a rezes fringiát, hujjogassatok, az öreg Szun Ce nyugodtan szürcsöli teáját, és a viselkedésetekből pontosan látja: a Halálcsillag következő célpontja a HVG.

Azért nézzétek meg a filmet is, mert a történetben valahogy nem a Birodalom győz és a Halálcsillag is miszlikbe szakad szét.

De egyelőre még nincs vége a filmnek.

Egyelőre még támadnak a rohamosztagos klónkatonák.

Az Erő legyen velünk!

 

Szele Tamás

Nemzetstratégiai játék

Ehhez azért már komoly vas kell, kérem, nem is számítógép, hanem államgépezet. Meg pofa. Mondjuk a kormány is jobban tenné, ha Civilizationnel játszana, mint az idegeinkkel meg a magyar sajtóval, de nekik még egy kalózverzió sem jutott, ők kaptak egy országot, azt berhelik a PC helyett, csak itt nincs új játék, ha elcsesztünk valamit. Itt csak game over lesz.

A magyar sajtót például épp sikerült kiiktatni, mint tényezőt ebből a Magyarország nevű játékból. Éspedig egy igen ravasz kis csalással.

Ugyebár, megalakult a szépnevű Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA), sosem látott méretekben, 476 médiumot tömörítve, azzal a világos kormányzati célzattal, hogy amit lehet a sajtóból, azt bekebelezze, amit nem lehet, elpusztítsa. Érthető, hogy ennek néhányan nem örülnek, úgymint a maradék, még független, tehát a KESMA-n kívül eső sajtó munkatársai és olvasói, ami azért az olvasókkal együtt nem kis szám (statisztikák szerint a független sajtó orgánumainak száma csökken, azonban olvasottsága folyamatosan növekszik, amit az magyaráz, hogy még nem találták fel az olvasható kormánysajtót). No, de – mondtam magam is, és még jó néhány tanult kolléga a hír hallatán – nem oda, Buda, ez egy hatalmas sajtókartell, ehhez lehet még pár szava a Gazdasági Versenyhivatalnak is, a kartellezésre nálunk törvények vannak! Illetve a kartellezés ellen vannak, elvégre az végtelenül káros a gazdasági versenyre, mely elvileg rendszerünk fő motorja.

Törvény, az van, kérem. Éspedig az 1996. évi LVII.-es. Ki is mondja:

A gazdasági hatékonyságot és a társadalmi felemelkedést szolgáló piaci verseny fenntartásához fűződő közérdek, továbbá az üzleti tisztesség követelményeit betartó vállalkozások és a fogyasztók érdeke megköveteli, hogy az állam jogi szabályozással biztosítsa a gazdasági verseny tisztaságát és szabadságát. Ehhez olyan versenyjogi rendelkezések elfogadása szükséges, amelyek tiltják a tisztességes verseny követelményeibe ütköző, illetve a gazdasági versenyt korlátozó piaci magatartást, valamint megakadályozzák a vállalkozásoknak a versenyre hátrányos összefonódását, gondoskodva a szükséges szervezeti és eljárási feltételekről is.

(...)

  1. § Tilos gazdasági tevékenységet tisztességtelenül - különösen a megrendelők, vevők, igénybevevők és felhasználók (a továbbiakban együtt: üzletfelek), illetve a versenytársak törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető módon vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütközően – folytatni.

  2. § Tilos valótlan tény állításával vagy híresztelésével, valamint valós tény hamis színben való feltüntetésével, úgyszintén egyéb magatartással a versenytárs jó hírnevét vagy hitelképességét sérteni, illetőleg veszélyeztetni.”

Akkor tán még sincs nagy baj, kérem, ezt csak nem lehet semmibe venni.

Nem a fenét.

Tegnap a kormányzat átvágta a gordiuszi csomót. A következő közleményt adták ki:

2018. december 5., szerda 17:59

A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye

Budapest, 2018. december 5., szerda (OS) - A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye

A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény lehetőséget biztosít a kormány számára, hogy rendeletével közérdekből nemzetstratégiainak minősítsen egyes vállalati összefonódásokat. A kormány eddig 21 alkalommal hozott ilyen döntést. A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványt érintő fúzió nemzetstratégiai jelentőségűvé nyilvánítása tehát nem egyedi eset, ez a huszonkettedik ilyen természetű döntés. A kormány mai határozatának kiemelt indoka, hogy közérdek fűződik Magyarországon a print és nyomtatott médiakultúra megmentéséhez és a helyi, különösen a megyei nyilvánosság fórumainak hosszú távú megmaradásához. Ezt a célt tűzte ki Alapító Okiratában az Alapítvány és külön támogatandó, hogy ezt nem profitszerzési célzattal, hanem nonprofit alapon kívánja megvalósítani.

Kormányzati Tájékoztatási Központ”

Micsoda? Ezt meg lehet tenni? Hát akkor vagy át kell írni a kartelltörvényt, hogy a valós állapotokat tükrözze, körülbelül olyanformán, hogy „Magyarországon tilos a tisztességtelen piaci magatartás, kivéve azokat, akiknek szabad, de főleg a kormányt”, vagy tessék átvinni a legközelebbi kisdedóvóba, mert törvénynek hajítófát sem ér, de serdületlen gyermekek délutáni altatására még alkalmatos volna. Elő azzal az 1996. évi LVII-es törvénnyel, mit ír?

Hm. Azt, hogy:

24/A. § A Kormány a vállalkozások összefonódását közérdekből – így különösen a munkahelyek megőrzése, az ellátás biztonsága érdekében – nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítheti. Az ilyen összefonódást nem kell a Gazdasági Versenyhivatalnak a 24. § szerint bejelenteni.

97. § Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a vállalkozások összefonódását rendelettel közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítse.”

Akkor pedig van ilyen, még változtatni sem kell a meglévő törvényen, csak hát ki gondolta volna, hogy létezik „nemzetstratégiai” szempont is? Annak idején a Szabadság téri öntvényt nevezték „nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű” ügynek, máig gondolkodom rajta időnként, hogy miért, talán a felhasznált bronz és építőanyag mennyisége vagy még inkább az ablakon kidobott összeg nagysága okából.

De egyáltalán, mi az a nemzetstratégia?

Jogi meghatározása nincs, márpedig amit nem határoztak meg jogi szempontból szabatosan, arra hivatkozni sem lehet. Jogász ismerőshöz fordultam: mi a teendő ebben az esetben? Ugyanis nézetem szerint esetünkben mindegy, hogy a kormány a nemzetstratégiára, az ópiumháborúkra, avagy a tibeti jetire hivatkozik, jogilag mindhárom meghatározatlan. Kaptam is pontos és szabatos választ, mert jogász ismerősöm derék, lelkiismeretes ember. Ez esetben a nemzetstratégiát mint általános értelemben használt szót kell tekinteni, aminek ha nem egyértelmű a jelentése akkor elő kell venni a magyar nyelv értelmező kéziszótárát vagy ha nincs benne akkor az MTA-tól kell kérni a fogalom értelmezését.

Világos beszéd. Elő az Értelmező Szótárral, de a legnagyobbal!

Abban sincs benne a „nemzetstratégia” szó.

nemzetstrategia_1.jpg

Nem tehetek más, tisztelt Magyar Tudományos Akadémia, e helyen, a sajtó nyilvánosságát kihasználva kérem önöket, hogy segítsenek ki engem is, ám közvetve a kormányt is, és határozzák már meg szabatosan és érthetően a nemzetstratégia fogalmát.

Ugyanis itt holtpontra jutottunk: ez a fogalom a jog előtt ismeretlen, a köznyelvben nem egyértelmű, tulajdonképpen bármit jelenthet.

Tény, hogy létezik Nemzetstratégiai Kutatóintézet, ott veszi fel a pénzeket a Szász Jenő, ez az intézmény legfőbb és alapvető célja, azonban attól, hogy kutatják, még nem biztos, hogy létezik is a fogalom, hiszen, ha belegondolunk, Kína egész kutatóintézetet tart fent a jetik kutatására, évtizedek óta, és azok sincsenek.

Nekem gyanús, hogy a „nemzetstratégia” nem is a politikai tudományok tárgykörébe tartozik, hanem sokkal inkább a fekete mágiáéba, ez egy varázsszó, amit kimondanak, azonnal sűrű köd támad és minden jogtalan aljasság törvényessé válik a gomolygó homályban. Nekromantákra vall.

Ami a közérdeket illeti, mely a print és nyomtatott médiakultúra megmentéséhez fűződik (mi a különbség a print és a nyomtatott között? Az, hogy a print angolul van?), azt magam sem vitatom. Bizony, nagyon komoly veszély fenyegeti a magyar médiakultúrát, különösen a nyomtatottat: a kormánymédia befolyása, sőt, nevesíteni is tudom: úgy hívják ezt a veszélyt, hogy Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány.

Ez ellen védekezni közérdekű volna, már tegnap is késő volt.

Azt szintén nem vitatom, hogy a KESMA esetében szó sincsen profitszerzésről, ugyanis a kiadványai már most veszteségesek, amennyiben monopolhelyzetbe fognak kerülni, még olvashatatlanabbak lesznek (hiszen nem lesznek versenyhelyzetben), így akkor is kidobott pénz lesz minden rájuk áldozott fillér, ha csak ők fognak szerepelni a sajtópiacon. Bevételről az ő esetükben csak állami dotáció és hozzájuk irányított hirdetések formájában lehet beszélni. Ugyanis a nyomtatott sajtó nem tej vagy kenyér, amit mindenképpen megvesznek az emberek, akkor is, ha rossz minőségű, amennyiben nincs jobb – újságot csak akkor vesznek, ha érdemes. Ezt a szakmai szintet azonban a KESMA kiadványai sem nem képesek, sem nem akarják elérni, tulajdonképpen olyan jogi szabályozás kéne vonatkozzon rájuk, mint az élelmiszerhamisítókra, amennyiben az információt közszükségleti cikknek minősítjük.

Hát kérem, sok szeretettel várom postafordultával a Magyar Tudományos Akadémia meghatározását a nemzetstratégia fogalmáról, addig sokat nem tehetünk. Igaz, akkor sem: de legalább tudni fogjuk, minek a nevében pusztítják el a magyar sajtót.

Addig is maradtam tisztelettel és üdvözlöm a nemzetstratégákat az ólomkatonáikkal együtt.


Szele Tamás

Rendszerváltásaink

Hát kérem, emlékév lesz jövőre, imádunk emlékéveket rendezni, soha, egy sem sikerül közülük, többnyire méltatlanok is – ez sem lesz kivétel. Nem, ne tessék Ady-emlékévre gondolni, az a kulturális forradalom jegyében elmarad, de talán jobb is, emlékszünk még, hogy a szegény Arany János-évnek is Németh Szilárd volt a fővédnöke, ehhez képest inkább ne is legyen.

Meg hát Adyt most illik szidni, káromolni, ugyanis nem volt katona, és más bajok is voltak vele, neki majd kiosztunk egy másik évet meghalni, neki máskor lesz emlékéve – körülbelül úgy, ahogy Sztálin egy alkalommal egészen komolyan megfenyegette Krupszkaját, hogy ha sokat ugrál, kineveznek valaki mást Lenin özvegyének. De akkor miféle emlékévről beszélünk?

rendszervaltas-tuntetes.jpg

A rendszerváltás emlékévét rendezi meg a Miniszterelnökség, már ki is adták a szervezési feladatokat Kónya Imrének. Kap érte – tíz hónapra - 10 888 138 rénusi forintokat, amivel nézetem szerint egyáltalán nem lesz túlfizetve, ugyanis ennél hálátlanabb feladat ugyan létezik Magyarországon, de kevés. Éspedig azért hálátlan, mert az emlékév jellegét már felfedi a megbízásában felbukkanó munkaköri leírás: „az Antall József és az 1989-1990. évi rendszerváltás emlékévének ápolásával összefüggő feladatok elvégzésére” kapja a pénzt.

Vagy úgy.

Hát, nekem másik rendszerváltásom volt, de ez nem újdonság. Ötvenhat is pontosan annyi van, ahányan részt vettek benne, arra is mindenki másképp emlékszik, a rendszerváltásból is mindenkinek megvan a sajátja, késhegyig menő vitákat lehet folytatni arról, melyik az igazi – hajlok arra, hogy majdnem mindegyik, ha a szubjektív élmények felől közelítjük meg az eseményeket, azonban, ha az objektív tényeket nézzük, akkor... akkor baj van.

Az a baj, hogy eléggé eltérőek a nézetek azt illetően is, melyek voltak a rendszerváltás fontosabb és kevésbé fontos mozzanatai. Ebből következően lehet olyan rendszerváltást is fabrikálni – mindenfélét figyelmen kívül hagyva – ami a politikai jobboldal és a „nemzeti gondolat” győzelmeként állítja be ezt a korszakot (igen, inkább korszak, mint egy önálló esemény), és lehet olyant is, ami a liberális demokrácia, a szabadelvűség teljes diadalát látja benne, holott egyikről sem volt szó igazán.

Jelen pillanatban úgy tűnik – nincsenek még részletes információink - , hogy a mostani emlékévet Antall József munkásságának akarják szentelni, bár le merném fogadni, lesz benne szó a Nagy Imre-temetésen elhangzott Orbán Viktor-beszédről is. Nehezen hinném, hogy mélyebben elkezdenének foglalkozni azzal a nagyon, nagyon komplex eseménysorozattal, amit a rendszerváltás valóban jelentett, mert hát akkor nagyon kellemetlen dolgok derülnének ki.

Vegyük sorra azokat a mozzanatokat, amelyek egészen biztosan kimaradnak a megemlékezésekből.

Például az egyik rögtön az, hogy a Fidesz neve eredetileg – a Bibó Szakkollégiumban történő megalapításakor – még az lett volna, hogy Demokratikus Szocialista Ifjúsági Szövetség, csak a vita során ez a javaslat elbukott.

Aztán vegyük figyelembe azt is, hogy a legendás Orbán-beszéd a Hősök terén minden résztvevőt váratlanul ért, ugyanis ellentmondott az előzetes megállapodásoknak – és, ha nagyon tárgyilagosak vagyunk, semmi valós haszna nem is volt, kivéve, hogy egy ország ismerte meg ebből az alkalomból a szónok nevét. Nem kergetett ki Orbán Viktor senkit azzal a pár mondattal, legfeljebb a szervezőket, a béketűrésükből. Viszont egy csapásra megnőtt az ismertségi indexe.

Aztán, ha már itt tartunk, hogy is volt azzal a Soros-féle támogatással? Mennyit adott a Fidesznek a mostanság sokféleképpen nevezett mecénás? (Adott az szinte mindenkinek, szidom is a naivitásomat, hogy én sosem kértem, így nem is kaptam, kaphattam volna pedig... ahol mindenki inkasszált, nekem is jutott volna). De most lássuk csak a Fideszt érintő támogatásokat. (https://mno.hu/belfold/rengeteg-penzt-kapott-sorostol-a-fidesz-es-szemelyesen-orban-2394655)

A Rajk- és a Bibó-szakkollégium, melyekből a Fidesz is kinőtt, összesen 11,8 millió forintot kapott a 80-as évek végén, ami mai értéken számolva nagyjából 231 millió lenne.

A Fidesz maga (még nem pártként) közel 4 millióhoz jutott a Soros Alapítványtól, ami mai értéken majdnem 125 millió. Ebből jutott az országos hálózat kiépítésére is, irodákra, irodaszerekre, berendezésre.

Orbán Viktor 88 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásából alapított Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, ’89 augusztusában azt nyilatkozta a HVG-nek, hogy 10 ezer forintos ösztöndíjat kap havonta közvetlenül az alapítványtól és még 5-10 ezret a szintén Soros-pénzből alapított Századvég című folyóirat szerkesztéséért. Ha összesen 20 ezerrel számolunk, az ma 310 ezer forint lenne.

1989 szeptemberében Orbán Viktor Soros-ösztöndíjasként Oxfordba utazott, ahol a Pembroke College-ben kutatási témája „a civil társadalom eszméje az európai politikai filozófiában” volt.

Deutsch Tamás szintén Sorosnak köszönhetően járt egy Magyarországon és Angliában működő menedzseriskolába, valamint a University of Tennessee-n.

Kövér László is az alapítvány támogatásával kutatta a közép-európai társadalmi mozgalmakat.

Németh Zsolt és Szájer József Oxfordban tanult.

Schmidt Mária két társával együtt összesen 1,35 milliót, mai értéken több mint 30 millió forintot kapott egy kutatásra. Egy jeruzsálemi konferenciaútját is az alapítvány fizette, majd az Indiana Universityn is tanulhatott.

Kósa Lajos 250 dollárért vehetett részt ’88-ban a dubrovniki nyári egyetemen, ezekből a kurzusokból nőtt ki később a CEU maga.

Fellegi Tamás mai értéken számítva 2,5 milliót kapott arra, hogy a Connecticuti Egyetemen PhD-zzen.

Bába Iván, a második Orbán-kormány külügyi államtitkára mai értéken 3 millióból kutatott, majd ő lett a Kelet-Európa Kutatócsoport vezetője.

Hörcsik Richárd, a Fidesz korábbi frakcióvezető-helyettese ’87 és ’89 között havi 5 ezer forintos (ma nagyjából 105 ezer lenne) ösztöndíjban részesült.

Cséfalvay Zoltán harmadmagával végzett palóckutatást, és portugál konferenciára is utazott, összesen – mai értéken – 4 millióból.

Soros-ösztöndíjas volt a lex CEU-t államfőként szignózó Áder János is, de a támogatás mértéke nem ismert.

Habony Árpád a Soros Alapítvány által hétmillióval megtámogatott könyv- és papírrestaurátor-képzésre járt.

Nem apanázst kapott, hanem közvetlenül a szervezetnek (a Soros-alapítványnak) dolgozott Mikola István, Stumpf István, Sólyom László, Jeszenszky Géza, Chikán Attila.” (Magyar Nemzet)


Legyünk igazságosak: ha fellapozzuk a Soros Alapítvány 1989-es évkönyvét, még meglepőbb támogatásokat találunk. Kapott pénzt vagy fénymásolót – az volt akkoriban a politikai mozgalmak Szent Grálja, akinek volt fénymásolója, az alapíthatott rá pártot, akinek csak hívei voltak, mehetett jeget aszalni – a Baloldali Alternatív Egyesüléstől kezdve a Beszélőig, a Duna Körön és a Kalevala Baráti Körön át a Magyar Demokrata Fórum Környezetvédelmi Bizottságáig és a Republikánus Körig mindenki, aki csak élt és mozgott. (http://kka.hu/_soros/Soros_evkonyvek.nsf/11fcbf9d3d07fd42c1256d3600346085/8d7134cb58f79289c1256d8c00332159?OpenDocument)


Lefogadom, azzal sem fognak széles körben dicsekedni, hogy a négyigenes népszavazás a Fidesz és az SZDSZ közös győzelme volt, ahogy akkoriban annyi, de annyi más eredmény is közösen született: kéz a kézben járt a két szervezet jó ideig. Aztán elengedték egymást, de nagyon ám.

Egyáltalán: ha elkezdünk részletesebben visszaemlékezni erre a periódusra, fellapozzuk az annaleseket, arra lehetünk figyelmesek, hogy majdnem minden második felbukkanó név most kínos a Fidesznek. Most már nehezen vagy szinte sehogyan sem vállalható, ahogy a politikai akciók jelentős része sem – már bocsánat, de mit szólna a mai Deutsch Tamás, a néppárti uniós képviselő ahhoz a hosszú hajú sráchoz, aki elment egy szomszédos országba, konkrétan az akkor még létező Csehszlovákiába bocsánatot kérni a magyar állam ellenük elkövetett bűnéért, vagyis az 1968-as bevonulásért?

És mit szólna hozzá a mai kormánymédia?

Körülbelül azt, amit az akkori szólt. Esetleg követelnék kiengedése helyett (mert letartóztatták volt, éhségsztrájkoltunk is miatta) példás megbüntetését a magyar nemzet megsértése okából. Lenne belőle olyan hazaáruló, mint akármelyikünkből.

Az akkori politikai élet sem volt különb a mainál – harminc éve a jól értesült és befolyásos körök még reformkommunizmusról beszélgettek a pacalpörkölt és a fröccs mellett, és azt találgatták, Szűrös lesz-e Grósz Károly utódja, vagy inkább Pozsgay, komoly viták zajlottak a reformkörökben, aztán egyik sem lett – a mai jól értesültek is hasonlóképp látnak a jövőbe.

Szóval, ha lenne egy valódi emlékéve a rendszerváltásnak, sok minden eszünkbe jutna, például a kort teljesen átható liberális szellem, a Szabadság leírhatatlan íze mindenben – nem voltunk ugyan szabadok, de éreztük, mi az – a feltáruló, végtelennek tűnő lehetőségek, az átvitatkozott (és, valljuk meg: átvedelt) éjszakák, a lányok, az alternatív rockzene, a Commodore 64 és az ügyeskedések, egyáltalán: az, hogy fiatalok voltunk.

És mindenekfölött: volt remény egy jobb, élhetőbb világra.

Most már nem vagyunk fiatalok és remény a sifonérban is alig akad.

Nyilván, valódi emlékévről szó sem lehet. Nagyon kínos lenne egy őszinte visszaemlékezés a most regnálóknak. El fogják ezt is tolni, ahogy az 1956-os emlékévet is.

De mi nem felejtünk.

Jó kis korszak volt az, emberek. Nagy idők tanúi vagyunk.

A nagy időknek rövidesen szükségük is lesz tanúkra, ha így mennek tovább a dolgok.

A főtárgyaláson.

 


Szele Tamás

A texasi kopó

Terjed egy vicc a Facebookon – hogyne terjedne, én terjesztem, tőlem is származik – arról, hogy miért jött Chuck Norris Magyarországra. Beállítani a napkeltét? Átlépni a fénysebességet? Nem, van, ami ennél is nagyobb kihívás: beiratkozni a CEU 2019-es képzésére. Genderszakra. Ahhoz képest, milyen jól hangzik, kár, hogy nem igaz.

norris.jpg

Sőt, inkább az ellenkezője igaz.

A miniszterelnökkel forgatott kínos videója kapcsán is sokan jegyezték meg, hogy milyen csúnyán kihasználja a színészt a politika, biztosan nem tudja, kivel ült egy kocsiba – dehogynem tudta ő. Az pedig csak nagyon kevesekben merült fel, hogy mi tulajdonképpen egy kampányvideót láttunk. Nem merült fel, mert erősen amerikai típusú kampány az, amiben filmszínészek ölelkeznek politikusokkal.

Mondjuk a filmecskéért külön köszönetét fogja kifejezni valamilyen formában a Terrorista Internacionálé is, mert a TEK munkatársai közül zavarba ejtően sokakat mutat maszk nélkül, és gyakorlatilag ezzel – a technika mai állása szerint – szó szerint kiszolgáltatta őket bármelyik és akármelyik rosszfiúnak, de hát a rendvédelem egy dolog, a politika más dolog. Azt azért nem hinném, hogy a mozgóképen egy színitanoda növendékeit láttuk volna, tehát nem volt szép kiadni a rendszer őrzőit – de amit kell, azt kell.

Szögezzük le, mielőtt bárki reklamál: Norris elvileg a Baptista Szeretetszolgálat meghívására érkezett Magyarországra, mint a Cipősdoboz jótékonysági akció arca.

Az akciónak lehet arca, de a magyar miniszterelnöknek vajon mije?

Ne találgassanak, kérem: támogatója. Kevesen tudják, mert nem is lényeges Norris úr művészi karrierje szempontjából, de Walker, a texasi kopó bizony annyira republikánus, hogy az már túl van a Republikánus Párton és erősen alt-right elkötelezettségnek számít. Legalábbis utóbbi időben részt vett – itt és később is az Átlátszó (https://vilagterkep.atlatszo.hu/2018/12/02/chuck-norris-orban-elott-netanjahunak-is-kampanyolt-steve-bannon-europai-kavarasa-allhat-a-hatterben/?fbclid=IwAR2KR1vlhp61YWof1nWmMSawngJ5rENJ6CbBweY11nzFCfRa2U-JUpTY3iw) információit használjuk – a rosszhírű Steve Bannon hatására több alt-rightot támogató kampányban is.

Steve Bannon?

Bizony ő.

Innentől kezdve Norris már nem is olyan érdekes. A mostanra kegyvesztett Bannon volt ugyanis Donald Trump kampányfőnöke, aki pillanatnyilag, elvesztvén tanácsadói állását a Fehér Házban, egy nagy, nemzetközi alt-right szövetség létrehozásán dolgozik. Ennek az lenne a neve, hogy A Mozgalom, és első célja, hogy megszerezvén a szavazatok minimum harmadát a jövő évi EP-választásokon, megzavarja vagy akár meg is bénítsa az Európai Unió működését.

Megbénítsa? De meg ám. Nem én mondom, a Magyar Idők mondja (https://magyaridok.hu/kulfold/steve-bannon-europaban-is-kiralycsinalo-lenne-3328139/):

Az uniós intézményekben félelmet, Európa populistának bélyegzett pártjaiban pedig izgalmat váltott ki Steve Bannon bejelentése, miszerint egy Európai Unió megbénítására is alkalmas szervezetet hozott létre.

Steve Bannon és alapítványának – amely a Mozgalom nevet viseli – hosszú távú céljai egyelőre nem ismertek, csak annyi biztos, hogy első győzelmüket a jövő májusi európai parlamenti választások alkalmával szeretnék elérni – méghozzá minél több nacionalista érzelmű szavazó mobilizálásával. A helyiek ösztönzésével az Európai Parlament egy megfelelő méretű euroszkeptikus frakciója jöhet létre ahhoz, hogy akadályozzuk és végső soron ellehetetlenítsük a parlament és a bizottság munkáját, idézte a Reuters az egykori Breitbart-vezért. ” (Magyar Idők)

Hát, ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy szeptember végén Bannon európai körútja során Londonban, Rómában, Prágában és végül Budapesten is járt (bár budapesti látogatását titkolják: egy Reuters-jelentésből tudunk róla, ugyanis útitársa, Petr Bystroň egyszerűen elszólta magát) (https://vilagterkep.atlatszo.hu/2018/09/28/titkolja-a-miniszterelnokseg-targyalt-e-vasarnap-budapesten-orban-viktorral-steve-bannon/), egész érdekes kép tárul elénk. Sok minden a helyére kerül.

Mikor is kezdett kitörni Magyarországon a kulturális forradalom, ami mostanra a CEU tegnapi elüldözésében csúcsosodott ki? (Egyelőre, teszem hozzá, egyelőre, lesz még itt hajdútánc, kérem...)

Júniusban.

Június elsején jelent meg a Magyar Időkben a Billy Elliot című musicalről az a kritika, ami a mostani mozgalmak kezdetét jelenti. Körülbelül akkor jelentette be – talán valamivel később – Bannon a Mozgalom megindítását, de azt azért senki sem gondolhatja, hogy ezt a lépést nem előzték meg hónapokig tartó tárgyalások, egyeztetések.

Nyilván a magyar „kulturális forradalom” is része a Mozgalom Unió-ellenes kampányának, és az is érthetővé válik ily módon, hogy miért annyira agresszív, annyira gyors és olyan meglepő számunkra. Azért, mert a módszerei nem pusztán szokatlanok mifelénk, de egyenesen amerikaiak.

Ha így nézzük, Bannon az új Finkelstein, átvette a negatív kampányok időközben elhunyt gurujának a szerepét a Fidesznél, de ez nem egyszerű szerepcsere, nem arról van szó, hogy a magyar kormánypárt felvett a régi tanácsadója helyére egy újat, ennyiért vagy épp amannyiért: Finkelstein, habár velejéig gonosz, rosszindulatú ember volt, mégis pénzért dolgozott, és a megrendelői hasznára.

Bannon szintén pénzért dolgozik, de a maga hasznára.

Illetve a nemzetközi alt-right mozgalom, egy nacionalista Internacionálé hasznára, amit lényegében véve ő vezet (korábban ezt a posztot Alekszandr Dugin orosz filozófus célozta meg, de nem járt sikerrel).

Tehát elmondhatjuk, hogy Bannon egy szörny-szövetség kovácsa, aminek célja az Európai Unió gyengítése vagy megbénítása, hogy aztán a helyén erős nacionalista nemzetállamok létesüljenek, laza szövetségben, de nagy autonómiát élvezve.

Kiskirályok, választófejedelmek Európája, az orosz és az amerikai nagyhatalmi törekvések árnyékában.

És ennek a tervnek a kicsiny, talán nem is túl lényeges része a CEU elüldözése, a magyar kultúra sárba tiprása, a magyar belpolitika végletesen durva fordulata - minden ezt a célt szolgálja.

Erre kellett az a kis autókázás is Chuck Norris mesterrel: az is a kampány része volt.

Kérem: minden a jövő évi EP-választásokról szól.

Úgy tessenek majd szavazni.

Most tényleg az Unió sorsáról lesz szó.

Meg arról, hogy rabok legyünk vagy szabadok.

Válasszatok.

 

Szele Tamás