Mint tegnap ígértem, ma egy példával szemléltetem, mikor, hogyan és milyen körülmények között vettették be a GRU ügynökei a Havanna-szindrómát kiváltó „hullámfegyvert”, melynek technikai hátterét (illetve azt, amit tudni lehet róla) tegnapi írásomban részleteztem. Saját megjegyzéseimet, csillaggal (*) jelzem majd, de előtte lenne egy általános észrevételem.

(Képünk illusztráció)

Megjelent ugyan a magyar sajtóban a hír, miszerint sikerült megfejteni a Havanna-szindróma okát – ami nem más, mint orosz titkosszolgálati tevékenység – de mivel az ezt leíró cikk a The Insiderben röpke 33-34 gépelt oldal hosszúságú, amit a magyar olvasó végig sem nézne, mindenhol, ahol ezt megemlítették, kivonat készült a tanulmányból.

(Képünk illusztráció)

Szóval az a helyzet, hogy ezt az írást tegnapelőtt kellett volna elkövetni, csak hát akkor Nagypéntek volt, kissé misztikusabb személyekkel kellett foglalkozni, tegnap meghalt egy jó barátom, én írni nem tudtam, csak sírni, úgyhogy mára maradt. Pedig hát Rejtő Jenő születésnapja március 29-én volt.1905-ben született, elhunyt 1943-ban Jevdakovóban, valószínűleg kolerában.

(Képünk illusztráció)

Előre elnézést kérek mindenkitől, senkit sem szeretnék hitében megbántani, ez csak egy fikció, amolyan „így is történhetett volna” jellegű írás. Természetesen minden vallást és felekezetet tisztelek és soha nem sérteném meg a hitbéli kinyilatkoztatásokat. Na, akkor lássunk neki.

(Képünk illusztráció)

Korábban is voltak információink az orosz városokban működő arcfelismerő rendszerekről, ahogy az orosz internet cenzúrázásáról is, de most – hála a Vsquare alapos oknyomozó munkájának – minden eddiginél mélyebb betekintést nyerhettünk a Nagy Testvér világába. Hát bizony, ezek tényleg mindent látnak és hallanak, de még azt is, ami nem is érdekli őket.

(Képünk illusztráció)

Nézem a magyar közéletet – én, ugyebár, jobb szeretek külpolitikával foglalkozni, ugyanis ahhoz legalább valamennyire értek, ez nem utolsó szempont – és nem értem, miért nem látja a nagyérdemű pont a lényeget. Tegyünk tehát úgy, mintha Magyarországot mondjuk a Tongai Királyságból nézném, és elemezzük eszerint a helyzetet. Mondjuk, hogy én egy tongai külpolitikai újságíró vagyok.

(Képünk illusztráció)

Folytatnunk kell a krasznogorszki terrortámadás történetét, mert az ügyben újabb fejlemények merültek fel, és inkább a kérdőjelek szaporodnak, mint a pontok. Javasolnám, hogy a jövőben nevezzük egyszerűen „Crocus-terrortámadásnak” a történteket, így egyszerűbb utalni rá – az viszont biztos most már, hogy ez az eset be fog vonulni a történelembe.

(Képünk illusztráció)

Rendeződni látszik valamelyest a krasznogorszki terrortámadás körüli káosz, a tetteseket elkapták még orosz földön, 14 kilométerre a belarusz és 140 kilométerre az ukrán határtól, ebből a Kreml sajátos logikával arra következtet, hogy Ukrajnába akartak menekülni. Tegnap este már el is rendelték az előzetes letartóztatásukat a Baszmannij kerületi bíróságon (minden politikai ügy oda kerül, ha lehet, márpedig ez politikai).

(Képünk illusztráció)

Még mindig a krasznogorszki terrortámadásról kell beszélnem, ugyanis meglehetősen izgalmas fejlemények történtek az elmúlt nap folyamán az ügyben, de előre jelezném: a történet nagyon bonyolult, nagyon véres és nagyon szadista, tehát érzékeny lelkek ne olvassák, serdületlenek sem – és türelmetleneknek sem ajánlom, mert bizony meglehetősen hosszú lesz.

Nem kis feladat akár csak valamennyire is koherens híradást összerakni a tegnap este történt krasznogorszki terrortámadásról, ugyanis az információk állandóan frissülnek és gyakran egymásnak is ellentmondanak. De mégis igyekszik az ember összegereblyézni az információkat.