Forgókínpad

Disznóságok és zászlók

2020. január 12. - Szele Tamás

Kérem, vannak örömök az újságíró életében, ma jelesül az, hogy ezen az ónos januári vasárnap reggelen csodálatosan jó hírrel van szerencsém szolgálni. Azt nem tudom, mi benne a jó, de hogy csodálatos, az hétszentség. És az is bizonyos, hogy a kormánymédia is ünnepelni fogja, amit ajkaimon kaján mosollyal várok.

nemzeti_diszno.jpg

Azt fogják ünnepelni, hogy január 15-étől minden sertéskarajt fel kell lobogózni.

Jól tetszettek olvasni: fellobogózzák a sertéskarajokat, nemkülönben a sertések minden egyéb alkatrészét is, persze, csak a húspultban. Nemzeti lobogóval, szerintem eléneklik a disznóságoknak a Nélküledet is munkakezdéskor, biztos, ami biztos, feszes vigyázzban. Mi ez a marhaság?

Először is nem marhaság, disznóság. Másrészt, ez egy teljesen reális hír, egy hivatalos intézkedés, előélettel és következményekkel, mint látni fogjuk. Ahogy a G7 gazdasági magazin beszámol róla:

Január 15-től a húspultban lévő csomagolatlan sertéshúsokra jól láthatóan ki kell írni a termék származását, sőt a nagyobb boltokban még nemzeti színű zászlókat is ki kell tenni a szöveg mellé.

Az intézkedés csak a sertéshúsra vonatkozik, a baromfi, a marha és az egyéb húsoknál nem érezték fontosnak a származási jelölések erősítését. A zászlóerdő pedig csak a 200 négyzetméternél nagyobb, húspulttal rendelkező boltokban jelenik meg, vagyis a hipermarketekben (Tesco, Auchan, Interspar), illetve a szupermarketekben. A vásárlók népszerűségi listáján előre lépdelő diszkontláncok (Aldi, Lidl, PennyMarket) csak előre csomagolt húst árulnak, így őket nem érinti a módosítás (a csomagoláson eleve fel kell tüntetni a származást, de zászlózni nem kell). A Spar, amely talán a leginkább érintett, azt mondta nekünk, hogy 295 szupermarketben és 34 Interspar hipermarketben kell zászlókat kitűznie.” (G7)

Tessék? A magyar név megint szép lesz, méltó az ő sertéséhez? Vagy hogy van ez? És pont most, mikor épp az egekbe szökik a hazai sertéshús ára, a sertéspestisnek köszönhetően?

Csak azt ne gondolja senki, hogy ez váratlan ötlet volt. Már tavaly december elején felvetődött, akkor még olyan formában, hogy többféle hús származását is jelezni kellett volna, ebből a végén csak a sertéshez ragaszkodtak az illetékesek. Akkor így írt az ügyről a HVG:

A január 15-én életbe lépő szabályozás szerint a kereskedőknek ezentúl a nem előre csomagolt, friss vagy hűtött hús eredetét is fel kell tüntetniük. A jelölési kötelezettség a sertéshús mellett a juh-, a kecske- és baromfitermékekre is vonatkozik. Egyedül a nyesedék és a darált hús esetében nem lesz kötelező a feliratozás. A jelölést pedig nem lehet letudni olvashatatlan méretű feliratokkal, a rendelet alapján világos háttéren sötét betűszínnel és minimum fél centiméteres betűmagassággal kell megjeleníteni a származási ország nevét. A kézzel írt vagy nyomtatott cetlik helyett a kereskedők használhatnak elektronikus felületeket is, a lényeg az, hogy a fogyasztók világosan megkülönböztethessék az egyes országokból származó húsokat. A kétszáz négyzetméternél nagyobb alapterületű boltoknak pedig az adott ország neve mellett zászlóval is jelölniük kell az áru eredetét. A származási ország helyett egyébként az állattartás helyét, illetve a vágás helyszínét is megadhatják a kereskedők.” (HVG)

Aztán a végén csak a sertéshúsra hirdették ki.

Mármost ennek ugyan a világon semmi értelme, mármint, hogy a hentespultokat átalakítsuk Sheldon Cooper Móka és zászlók című műsorává, ugyanis a világgazdaság mai állapota szerint a legtöbb ilyen üzletben, de legalábbis a nagyobbakban annyiféle zászlócska lobogna, hogy azok között jó esetben is maximum a politikai földrajz és a vexillológia (zászlótan) tudósai ismernék ki magukat. Arról már nem is beszélve, hogy a rendelet szövege szerint minden nem előre csomagolt sertéshús-árura trikolór kell kerüljön, minek következtében az összes hurka, kolbász, sonka és szalonna is zászlóerdőben úszik majd, olyan lesz bevásárolni, mint egy augusztus huszadiki ünnepség, március idusán meg mindenki vigyázzon, nehogy magán felejtse a kokárdát, mert még a végén húsárunak nézik a nemzeti színek miatt, és tévedésből kimérik.

Ráadásul ez az egész zsenialitás tökéletesen felesleges. Semmi haszna, értelme, elvileg a magyar húsáruk minőségvédelmét szolgálná, de aki kitalálta, nem ismerte az idevágó szabályozást. Azt a tételt ugyanis, miszerint:

A magyar sertés versenypozíciója azért sem lesz látható, mert ahogy a Spar mondta nekünk, ugyanabból a fajta sertéshúsból soha nincs egyszerre kétféle a pultban. Azaz nincs olyan eset, amikor a vevő például választhat, hogy szlovák vagy magyar karajt vesz. Mindez nem a boltosok miatt van így, hanem éppen egy másik szabály, a húsok nyomkövetési kötelezettsége miatt.

Az eladó a nyomonkövetés biztosítása miatt csak akkor teszi ki a következő adag húst a pultba, ha a másikat már eladta. Ezentúl ilyenkor a zászlócsere kötelezettsége is felmerülhet, de közvetlen verseny eddig sem volt, és ezentúl sem lesz a húsok között a pultban.

A magyar sertés irányába tehát csak úgy tudná terelni a vevőket a kormány, ha arra venné rá őket, hogy például egy külföldi zászlót meglátva karaj helyett inkább a magyar kokárdás combot vásárolja meg. Ez ugyan nem egy életszerű forgatókönyv, de más gyakorlati értelme a rendeletmódosításnak aligha van.” (G7)

És akkor még nem szóltunk a kettős állampolgárságú húsokról. Az intézkedés szerint – most tessenek figyelni, mert bonyolult – a tartás helye és a vágás helye dönti el a zászló kérdését, ha ez a kettő megegyezik, akkor egyértelmű származási helyként ezt az országot kell megjelölni. Ha azonban más országban vágták le, mint ahol tartották, akkor mindkét zászlót ki kell rakni.

Mármost ezt a gyakorlatot laptársaink egy példával világítják meg, én is próbálom őket követni: tehát, ha a malacot teszem azt Szlovákiában hízlalják fel, de eladják a bécsi vágóhídnak, ott levágják, bontják, a két fél disznót egy magyar feldolgozó üzem veszi meg, és itt abárolják belőle a szalonnát, akkor azon a szalonnán szlovák–osztrák zászló lesz. Mondjuk ilyen esetekre én javasolnám egyszerűen a Monarchia kétfejű sasát (más esetekben is sok gondot megoldana ez a régi, jól bevált megoldás), de pillanatnyilag a sertés- és bármilyen másféle hús is a világ akármelyik országából származhat.

Illetve, épp az a baj, hogy nem akármelyikből.

A világ legnagyobb sertéshúsfogyasztója ugyanis Kína, csakhogy ott tavaly a sertésállomány nagyon nagy részét le kellett vágni a sertéspestis-járvány miatt, ami elvileg nálunk is megjelent, csak a gyakorlatban senki sem találkozott még vele, illetve dehogynem: a magyar vaddisznóállományt igenis alaposan pusztítja. Emiatt vezettek be olyan szigorú egészségügyi óvintézkedéseket, hogy a kistermelők azokhoz képtelenek alkalmazkodni, így aztán a sertéságazat kis hazánkban teljesen a nagy húsipari végek kezébe kerül, korábbi számítások szerint még idén. Ami – tekintve, hogy a kínai kereslet miatt a sertéshús ára a világpiacon úgy emelkedik, mint egy Saturn V. rakéta – ezeknek a cégeknek hatalmas hasznot fog jelenteni. A kis tenyésztők meg belebuknak a sertéspestisbe, de a fogyasztók sem járnak jól. Az Agrárszektor tavaly október 31-i írását idézzük:

Mintegy 10-16 százalékkal drágult a sertéshús a boltokban az év elejétől szeptemberig, a húskészítmények ára pedig 6-8 százalékkal emelkedett. (…) A comb kilója a januári 1190 forintról 1410 forintra, azaz 18,5 százalékkal emelkedett a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. A csak vágással foglalkozó cégek a felvásárlási árak emelkedésének megindulása után csak 5-6 hónappal később tudtak árat emelni, a húskészítményeket előállító vállalkozásoknak azonban még nehezebben megy az alapanyag drágulásának továbbhárítása. Jellemző, hogy a gépsonka kilója kilenc hónap alatt csak 5 százalékkal tudott drágulni, 2260 forintról 2380 forintra. (…) Ha azonban abból indulunk ki, hogy idén eddig 44 százalékkal drágult a legfontosabb költségtényező, az alapanyag, akkor benne van a pakliban, hogy még 20-30 százalékkal emelkedik ezután a húsok, illetve húskészítmények ára. A piacot meghatározó Kínában összességében 25-30 százalékos termeléscsökkenéssel kalkulálnak, és azzal, hogy az ázsiai ország importigénye hosszabb ideig szívja majd a piacot, magasan tartva ezáltal az árakat.” (Agrárszektor)

Akkor tehát mit látunk túl a zászlóerdőn?

Azt, hogy a hétköznapi magyar valóságban piszokul meg fog drágulni a sertéshús, mert eladjuk Kínának. És ezen nem segít, ha a nálunk maradó, a világpiaci ár miatt majdnem megfizethetetlen sertéshúsokat, termékeket fellobogózzuk, mint a dunai flottillát a parádén: azt én tudom, hogy a magyarnak szántani lehet a hátán, ha nemzetiszínű az eke, de akármekkora trikolórt is teszünk a karajra, ha nem lesz rá pénze a honi vevőnek, nem fogja megvenni, nem lesz az a hazafias érzemény, amitől őnéki pénze támadjon – ha meg lesz pénze, megveszi zászló nélkül is.

Szóval, tényleg egetverő hülyeség ez a dolog, ráadásul nem is nevezhetjük marhaságnak, mert ab ovo disznóság.

Egy előnye azért lesz.

Ha ezentúl valamely nacionalistább érzeményű honfitársunk túl sokat hadonászik a nemzeti lobogóval, rá lehet majd szólni:

-Te, ne disznólkodj már...

 

Szele Tamás