Forgókínpad

Bogár apokalipszise

2020. március 17. - Szele Tamás

Amint látom, elég sokak elméje megmozdult a jelen helyzetben, többen is eltöprengtek azon a nem épp szalmaszálnyi kérdésen, hogy mi lesz a világgal a járvány után. Magam is megtettem, nagy kár, hogy megtette Bogár László is: annyi rendes ember van a világon, miért pont neki kellett? Azért, amiért a rendes és rendetlen embereknek általában: mert ebből él.

detail-of-hieronymus-bosch-the-garden-of-earthly-delights.jpg

Ez, tisztelt bíróság, enyhítő, de nem felmentő körülménynek számít: a tegnapi írásában viszont az eddig megszokott szigor helyett inkább bizonytalanságot érzek a sorok között bujkálni. Pedig az, aki annak idején, 2013-ban egy spártai király határozottságával állította, miszerint:

Orbán Viktornak van elképzelése erről, ugyanakkor nyilván ő is tudja, hogy a társadalomnak legalább harmada végképp elveszett, már nem lehet visszahozni a nyomorúságból. Ezen azzal sem lehetne változtatni, ha az állam talicskával tolná a pénzt a felzárkóztató programokba. Nincs már mögöttük megtartó emberi közösség, a gyermekek elemi tudás nélkül, úgy cseperednek fel, hogy fogalmuk sincs arról, hogyan kell beilleszkedni a társadalomba, hiányoznak az alapvető viselkedési normák, társadalmi szinten gyakorlatilag leírhatjuk őket. Nem tudnak, de nem is akarnak dolgozni, és a munkaerőpiac sem kér belőlük, vagyis marad az élősdilét.”

most sem kéne bizonytalankodjon, elvégre eljött az ő ideje, lám, esély van arra, hogy a társadalom – nem csak a magyar, hanem az összes emberi társadalom – lélekszáma erősen csökkenjen, most lenne könnyű az út szélén hagyni harmadunkat, Bogár úr, nem ismerek magára, nem is örül?

Nem, kérem, nem. Neki ez sem jó. Nekünk sem, de az természetes – minket úgynevezett emberi, logikus indokok vezérelnek, míg a magasztos Bogár úr már ezer jelét annak, hogy felülemelkedett ezeken, egész az embertelenségig, sőt, talán tovább. De most sopánkodik:

A globális gazdaság gyakorlatilag összeomlott, a világ a káoszba süllyedt, éhínség, járvány, háború, maga az apokalipszis van elszabadulóban.”

Azért nem fogalmaznék ennyire sarkosan. Épp tegnap ismertettem magam is nézeteimet, én úgy látom, hogy piszok nagy bajban vagyunk ugyan és leszünk is, de ez nem a világ vége, és ha van egy csepp eszünk, miután elvonult a vihar, valamivel jobb, lakhatóbb házat, világot, társadalmat építhetünk magunknak, bár csodát és aranypalotát ettől az emberi vircsafttól ne tessenek várni. Azonban Bogár mester nem hallgat a jó szóra, őt vérszomjas Erinnüszök üldözik éjjel és nappal, mint Oresztész királyt, fekete démonok az Alvilágból, kígyóhajjal, denevérszárnnyal, kutyafejjel, ráadásul tán még gyíkemberek is.

A világban, amelyben élünk, a globalitás „szép új” világában, egyre bonyolultabb és komplexebb gigantikus kapcsolati hálók kötik össze a Föld minden lakóját és a világ minden emberi közösségét. Mindez, legalábbis elvileg, kiegészülve a technoevolúció szédítő iramban önmagát gyorsító folyamatával, kényelmesebbé és biztonságosabbá is tehetné életünket.”

Igazán csak mostanság van ez így? Rotterdami Erasmus fél Európával levelezett, de nála jóval korábban megtette ezt Pál apostol is: és ami az ő levelezéségből kisarjadt, az is bátran nevezhető gigantikus kapcsolati hálónak, bár egyszerűbb, ha „egyháznak” nevezzük. Bogár amice, a kapcsolati hálót nem Mark Zuckerberg találta fel, hanem az, aki a beszédet és az írást, vagyis a humán kommunikációt. Különben: nem kényelmesebb az élet most, mint mondjuk a kiegyezés idején vagy akár a huszadik század hetvenes éveiben? Nem, mert mögöttünk lohol a Végzet, tarkónkon érezzük tüzes leheletét...

Akármi is kezd el „terjedni” egy így jellemezhető rendszerben, a terjedés sebessége minden képzeletet felülmúló lehet. A szó szoros értelmében láncreakcióként terjed szét minden. Ez azt jelenti, hogy világunk rendszerelméletileg stabil rendszerből öngerjesztő örvénylésekre egyre hajlamosabb rendszerré vált, ahol nemcsak, hogy nem működnek a kívülről vagy belülről származó erőket természetes módon lecsillapító folyamatok, hanem éppen ellenkezőleg, pontosan maga a rendszer az, amely rohamos gyorsasággal fel is erősíti ezeket az erőket, így valójában végső soron önmagát pusztítja el ezzel.”

Uccu neki, szaladjunk, hadd lobogjon a hajunk. Azt mondja, láncreakcióként terjed szét minden – ha ezt a hírekre érti, akkor emlékezetébe idézném a Hvárezmi Birodalom bukását. Amely bár gazdag állam volt, azért pusztult el, mert a hírszolgálata lassúbb volt az átlagos mongol lovasnál, tehát mire segítséget kérhetett volna egy megtámadott város, már nem csak ő égett, hanem az a másik is, ahová a futárt küldték. Bajban épp az információcsere gyorsasága a fontos, más, de kulcsfontosságú kérdés az információ igazságtartalma... ugyanis akármilyen gyors is egy hírhálózat, a továbbított hír hiteléért nem felel. Azért is üldözik mostanság szokatlan hévvel a rémhírterjesztést.

Kiszolgáltatottá és kétségbeesetté válva, a mindenki mindenki ellen totális háborújának káoszába hullik a világ.”

Nono. Azért itt még nem tartunk, uram, a csalitban még lágy Zephyr lengedez, csak annyi a baj, hogy most nem mehetünk sétálni sem oda, sem a pagonyba, ha van egy csepp eszünk. De azért lengedez.

Az egymással szembemenő, sőt egymást teljesen kioltó, ráadásul többnyire önmagukban is feloldhatatlan ellentmondásokat tartalmazó elbeszélési módok, a narratívák globális háborúja egyre inkább életünk meghatározó folyamatává válik. Így aztán nem igazán meglepő, hogy ez a háború mint alapszövet határozza meg azt is, hogy milyen esélyeink adódnak a mostani járvány legyőzését illetően.”

Hogyne, kérem: ha azt a sok szamárságot, amit állástalan kamionsofőrtől alkalmi pincérnőkig és önjelölt Messiásoktól közgazdász professzorokig mindenféle emberek képernyőre vetnek, mind Szentírásnak vennénk. De nem vesszük, mert bele is bolondulnánk: hallott már a forráskritikáról? Hallott, csak most nem illik úri depressziójához.

A globális hatalomgazdaság ugyanis olyan gigantikus hálózatokra épül, amelyek úgy működnek, mint egy sokdimenziós futószalag, és amelynek akár egyetlen eleme váljék is működésképtelenné, az egész rendszer azonnal leáll.”

Helyben vagyunk.

Globális hatalomgazdaság.

Gigantikus hálózatok.

Sokdimenziós futószalag!

Magában egy Salvador Dali veszett el. Jártam, még dolgoztam is mindenféle gyárakban, láttam pár futószalagot, de Jupiterre mondom, egynek sem volt több dimenziója háromnál. Az Einstein-Rosen hidat miért hagyta ki? Amint látom egyébként, maga azt kifogásolja, hogy a civilizációnknak van egy eléggé elnagyolt, és távolról sem mindig érvényes spontán rendeződése, miszerint valamit valamiért, netán egyik dolog következik a másikból, és sokkal kellemesebbnek találná ezt úgy, hogy ez a civilizáció ne is létezzen ebben a formában, hanem tagolódjon kis birodalmakra, melyek mindegyikében mások a társadalom, sőt, ha lehet, a fizika törvényei is.

Van egy rossz hírem: nem lehet.

Nem lehet, szerintem azért, mert a világ nem így működik, de ő átlát mindenen: a Háttérhatalom és a média miatt nem lehet!

A világ nem létező urai és az általuk globális véleményhatalmi gépezetként használt média most egyszerre nyomja padlóig a gázt, és próbál közben satufékezni is, ám ez csak tovább fokozza a már így is éppen elég veszélyes káoszt.”

Ne tessék autót vezetni. Ne. Kérem, ne. Sokba kerülne és elég veszélyes kísérlet is volna a maga részéről. Különben ha a világ urai nem léteznek, akkor miképpen használják a médiát véleményhatalmi gépezetként? Értem, hogy ironizálni próbál, de ezzel átcsúszik valamiféle misztikába, a világ urai nincsenek, csak akkor, ha maga úgy akarja, hogy legyenek, és akkor akarja úgy, ha a média ellen akar harcolni, de különben meg nem... ez nem sokban különbözik egy szibériai sámán világképétől, bár az némileg differenciáltabb.

De vajon képesek vagyunk-e még belátni, hogy alapvető létszerveződési mintázataink gyökeres megváltoztatása nélkül a biztos halál vár ránk? És hajlandóak leszünk-e meghozni azokat a ma még felfoghatatlan dimenziójú áldozatokat, amelyek a túléléshez szükségesek?”

Szó nincs a biztos halálról, szó nincs felfoghatatlan dimenziójú áldozatokról. Tanácsaim:

  1. Maradjon otthon, ha csak teheti.

  2. Ne olvasson álhírlapokat, mert károsan befolyásolják a kedélyt, aztán szedheti a porokat.

  3. Ne keltsen pánikot, kérem.

  4. Olvasson kevesebb Lovecraftot, mert nagyon meglátszik a stílusán.

  5. Nem „meghozott áldozat” lesz itt, ha véget ér a járvány, csak szimpla átszervezés. De az lesz. Ha attól tetszik ennyire félni, akkor megértem.

Hölgyeim, uraim, Bogár László nézeteit olvashatták a mostani Apokalipszisről.

János apostol nézetei és látomásai érdekesebbek, színesebbek és kissé optimistábbak is ugyanebben a tárgykörben, ajánlom inkább őt forgatni, ha az ember jelenésekről kíván tájékozódni.

De jelen helyzetünkben a közhangulat miatt is célszerűbb volna P. G. Wodehouse összes műveinek tanulmányozása az otthoni csendben.

Jóval többet ér.

 

Szele Tamás