Clausewitz tézisével kell kezdenem: „Háborúban a helyzet pillanatonként változik”. Libanonban tegnap folytatódtak a távközlési eszközök robbanásai, minek következtében egyre élesedik a helyzet, ugyanakkor a Hezbollah taktikai kommunikációja kezd szinte teljesen megszűnni, a parancsnokság elszakad a különböző egységektől, az utasítások nem jutnak célba – így valóban irányíthatatlanná válik a helyzet. De lássuk a híreket.
(Képünk illusztráció)
Izrael szeptember 18-án folytatta a libanoni Hezbollah taktikai kommunikációs eszközeinek megsemmisítését. Izrael több ezer kézi kétirányú kommunikációra alkalmas rádiót (vagyis walkie-talkie-t) robbantott fel Libanon-szerte. A felrobbantott eszközök legalább 20 embert megöltek és több mint 450-et megsebesítettek. Izrael a korábbi, szeptember 17-i támadási hullámban egyidejűleg több ezer személyhívót robbantott fel, több mint 2800 embert megsebesítve, köztük Mojtaba Amanit, Irán libanoni nagykövetét.
Meg nem nevezett amerikai illetékesek szerint azért hajtották végre az első csipogótámadást, mert félő volt, hogy a Hezbollah felfedezi a módosított eszközöket Izrael állítólag azért döntött a második támadás végrehajtása mellett, mert – a műveletről tudó, meg nem nevezett források szerint – a Hezbollah a csipogók felrobbantásának okait kivizsgálva valószínűleg felfedezte volna a fennmaradó veszélyforrásokat.
Itt azért több kérdés is felvetődik. Anélkül, hogy cáfolnám a fentieket, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tényt, hogy Netanyahu alig pár napja jelentette be, hogy az evakuált lakosságnak vissza kell térnie Észak-Izraelbe, és ez csak úgy lehetséges, ha garantálják a biztonságukat. Viszont míg a Hezbollah harcképes, ezt csak nyílt háború útján lehetne megtenni, tehát sokkal jobb a helyzet, ha harcképtelenné válik az Irán által támogatott terrorszervezet, ez esetben talán vissza is lehetne szorítani az állásaikat egy távolabbi sávba, ahonnan legalább hagyományos tüzérséggel nem lennének képesek támadni a visszatelepülő civil lakosságot. Persze ez is határsértéssel járna, de mivel nem területfoglalásról van szó, csak egy dezorganizált milícia visszaszorításáról, a helyzet – esetleg – végül diplomáciai úton is kezelhető lenne. Tehát egyáltalán nem biztos, hogy a walkie-talkie-kat azért robbantották fel, mert el akarták tüntetni a nyomaikat: lehet ez egy terv része is, melynek célja, hogy a Hezbollah vagy oszoljon fel (bár ez inkább csak álom), vagy végletesen gyengüljön meg és váljon irányíthatatlanná. Magára Libanonra Izraelnek semmi szüksége, ezt bebizonyította már 2000. május 25-én, mikor kivonul a dél-libanoni határövezetből, feladva az ütközőzónát. Melyre viszont a közeljövőben lehet, hogy mégis szükség lesz.
Azonban más problémák is vannak. Például az, hogy a tegnap felrobbantott walkie-talkiek japán gyártmányú, ICOM IC-V82-es típusú készülékek voltak, melyeknek nincs és nem is lehet közük a tegnapelőtti csipogókhoz (igazából ezeknek a rendes neve személyhívó, de ha az egész magyar sajtó „csipogónak” nevezi őket, amint az egész nemzetközi média „pagernek”, hívjuk így az eszközt). Miért fontos ez? Azért, mert látszólag felrúgja az eddigi elméleteket.
Tegnap délben ott hagytuk abba, hogy a tajvani Gold Apollo eladta a csipogótípus licencjogát a budapesti BAC Consulting nevű cégnek, mellyel állítólag olyan régi üzleti kapcsolatban állnak, hogy az a BAC alapítása előtt már létezett (ami arra utal, hogy a Gold Apollo – BAC együttműködési szerződését valami okból antedatálva kötötték). A Gold Apollo csak annyit árult el a részletekről, hogy a BAC számukra szokatlan módon egy közel-keleti bankszámláról rendezte az anyagiakat.
A BAC – melyről már többet tudunk, mint egyáltalán szükséges volna – megrendelte a csipogókat és le is szállíttatta. Hol, mikor? Ez estére derült ki: a gyártó cég a szófiai központú Norta Global Ltd. volt. Sőt, már korábban is szállítottak pár csipogót magánszemélyeknek, kis cégeknek épp úgy, mint a Hezbollahnak, ezért a piacon megbízható partnernek tűntek. A forgalom akkor lendült fel, amikor ez év februárjában a Hezbollah vezetője, Hasszán Naszrallah elkezdte veszélyesnek találni az okostelefonok használatát, és egy nyilvános televíziós beszédben azt mondta:
„Kérdezitek, hol vannak az ellenséges ügynökök. Én mondom néktek, hogy a telefon a kezedben, a feleséged és a gyerekeid kezében az ügynök.”
Ezek után kiadta az utasítást, hogy a szervezet minden tagja „tegye egy vasdobozba a telefonját és temesse el”, a jövőben pedig az alacsonyabb rangúak csipogót kapnak, a magasabb rangúak walkie-talkiet, mert szerinte ezeket nem tudják lehallgatni az izraeli szolgálatok. A kettő között jelentős különbség van: a csipogó csak fogadni képes a parancsokat, a walkie-talkien már válaszolni is lehet rájuk. Ekkor rendelték meg a korábban megbízhatónak tartott BAC-tól azt a bizonyos ötezer csipogót, ami tegnapelőtt felrobbant. A New York Times szerint a robbanóanyagot (ami PETN, pentaeritrit-tetranitrát volt) az akkumulátorokba helyezték, természetesen a normál tartalom mellé, így aztán ha valaki szét is szedte a csipogót, töltetet nem láthatott benne. Bár a tajvani cég szerint a készülékekben egyetlen olyan alkatrész sem volt, ami tőlük származott volna és a formatervezésük is különbözött az eredetitől – de a Hezbollah megvette őket. Az eredmény ismert.
Kérdezhetné valaki, hogy honnan tudott előre Izrael Naszrallah beszédéről két évvel annak elhangzása előtt? Nos: magától Naszrallahtól, aki már évek óta szorgalmazta a Hezbollah minden titkos és nyilvános fórumán a csipogós-rádiós rendszerre való átállást. Tudni lehetett, hogy erre valamikor sor kerül majd, és bölcs dolog lesz előre megszervezni a pukkanós taktikai kommunikáció gyártását, szállítását.
Akkor most állítsunk fel egy kis kronológiát.
-
2022 eleje: az izraeli szolgálatok elhatározzák és megtervezik az akciót.
-
2022 áprilisa: megalapítják a bolgár (norvég?) gyártócéget, a Norta Global Ltd.-t.
-
2022. május 19.: megalapítják a magyar közvetítőcéget, a BAC Consultingot.
-
2022 májusa: antedatált közreműködési szerződés a tajvani céggel, forgalmazási engedély megszerzése.
-
2022 nyara: az első csipogók leszállítása kis tételben, többek között Libanonba is.
-
2023 vége: a BAC Consulting megköti a szerződést a Hezbollahhal.
-
2023 februárja: Naszrallah elmondja beszédét, a forgalom megugrik, már érdemes telepíteni a robbanó akkumulátorokat.
-
2024 áprilisa: leszállítják a rendelést, persze Bulgáriából.
-
2024 szeptembere: elsülnek a csipogók és a walkie-talkiek.
Ugye, milyen szép és kerek elmélet? Igaz, a New York Times nem tudott a Norta Globalról, így nélkülük vezették elő, de tegnap estig azt hihette volna bárki, hogy meg van fejtve a rejtély, tudjuk, mi történt. Csak éppen a japán rádióknak látszólag sehol sincs helye ebben a szép, logikus láncban, ráadásul aránytalanul nagyobbat robbantak a csipogóknál, ami érthető, hiszen nagyobb dobozba több matéria fér, csak hát hogyan kerül beléjük?
Az újabb rejtély megoldása az, hogy nem a japán cég gyártotta a saját rádióját! Az ICOM ma kommünikét adott ki, mely szerint:
„A mai napon a világmédia arról számolt be, hogy Libanonban felrobbantak az ICOM logójával ellátott kétirányú rádiókészülékek. Ezúton tájékoztatjuk a nagyközönséget a helyzetről.
Az IC-V82 egy kézi rádió, amelyet 2004-től 2014 októberéig gyártottak és exportáltak, többek között a Közel-Keletre is. A gyártását körülbelül 10 évvel ezelőtt beszüntették, és azóta vállalatunk nem szállított belőle. A főegység működtetéséhez szükséges akkumulátorok gyártása is megszűnt, és a hamisított termékek megkülönböztetésére szolgáló hologramos pecsétet sem lelhető fel a felrobbant készülékek maradványain, így nem lehet megerősíteni, hogy a termékek cégünktől származnak-e.
A termék forgalmazása
A tengerentúli piacokra szánt termékeket kizárólag a meghatalmazott forgalmazóinkon keresztül értékesítjük. Ezenkívül létrehoztunk egy exportprogramot (az ICOM biztonsági export-ellenőrzési program), amely a Gazdasági, Kereskedelmi és Ipari Minisztérium által előírt biztonsági kereskedelmi ellenőrzési előírásokon alapul, és szigorú exportellenőrzéseket végzünk.
A gyártás tekintetében
Minden rádiónkat a Wakayama prefektúrában található Wakayama ICOM Inc. gyártó leányvállalatunknál, az ISO 9001/14001/27001 szabványokon alapuló szigorú irányítási rendszer szerint gyártjuk, így a termékben csak a vállalatunk által meghatározott alkatrészek kerülnek felhasználásra. Ezenkívül minden rádiónk ugyanabban a gyárban készül, és nem gyártjuk őket sehol a tengeren túl.”
Világosodik a helyzet: ezeket a rádiókat épp úgy le lehetett gyártani Szófiában, mint a csipogókat, legfeljebb – mivel az ICOM nem írja, hogy lett volna licencszerződése a BAC Consultinggal – szükség lehetett egy kis okirat-hamisításra, de ki nézne utána egy tíz éve nem gyártott walkie-talkie modell jogi hátterének? Senki, az a csoda, hogy megveszik. Az ilyesmi a mai világban még csak nem is ócskavas, hanem veszélyes hulladék, ha kreálnak egy iratot a BAC-nál vagy a Norta-nál, hogy átvettek bontásra egy vagon ilyen rádiót, már minden rendben lesz és le van szerelve a hivatalos érdeklődés. Szóval mégsem borul az elmélet, csak kicsit fel kell túrni a világhálót az információk után.
A mai összefoglaló végére, még lezárás előtt érkezett egy csavar. A bolgár nemzetbiztonsági hivatal kommünikét adott ki, melyben tagadja, hogy a csipogók (vagy akár a rádiók) Szófiában készültek volna, a Norta Global csak oda van bejegyezve, és azon keresztül jutott el 1,6 millió euró Magyarországra, de különben Bulgáriának semmi köze az egészhez. A Norta Global tulajdonosa és vezetője a nyilvántartás szerint a norvég állampolgárságú Rinson Jose. Kéretik tehát Oslóban érdeklődni.
Ezek szerint Szófia is Oslóban van. Mindegy, csak meglesz a gyártó cég is valahol. Vagy nem.
Mai rejtvény-rovatunkat olvasták, megfejtéseket kérjük, ne küldjenek be. Korai volna, még mi sem tudjuk a választ.
Szele Tamás