Sokan kérdezik, a világ jelenlegi, válságos állapotát tekintve, hogy miképpen juthattunk idáig? Nos, lehet és lesz ez még rosszabb is, lesz ez még így sem, ha nem zabolázzuk meg örök időkre az egész életünket behálózó, cselekedeteinket, döntéseinket irányítani akaró dezinformációt. Melynek terjesztésében világelső az Oroszországi Föderáció.
(Képünk illusztráció)
Ékes példa erre a tegnapi „rakétaválság”, amelynek során Putyin elnök esti tévébeszédében valamiféle hiperszonikus „Oresnyik” rakétáról vizionált, amely leküzdhetetlen és ellenállhatatlan, tehát reszkessen mindenki, mert a Nagyhatalmú Sündisznócska összevonja szemöldökét. Ehhez képest mostanra összeszedték a roncsokat, és ezek azt bizonyítják, hogy egy, az 1990-es években fejlesztett R–30 „Bulava” rakéta csapódott be Dnyipróban, vagy annak továbbfejlesztett változata, a „Rubezs”. Szóval, szó sincs vadonatúj, világverő technológiáról: illetve pont az a helyzet, hogy csak szó van róla, a tények azt bizonyítják, hogy a Furfangos Vlágyuska apó megint hazudott. Ezt nevezzük dezinformációnak. A Bulavától vagy a Rubezstől eddig sem félt a világ különösebben, tudtuk, hogy vannak, azt is, hogy nem csipkeverésre vagy fánksütésre találták ki őket, annyi a különbség, hogy ha egy ilyent elindítanak, célba ér, pusztít, és azt állítják róla, hogy maga a Halálcsillag, akkor azt a világ naivabb – tehát nagyobb – fele esetleg elhiszi és tele gatyával megadja magát kényre-kegyre. Ez most nem jött össze.
Azelőtt a „putyini béketárgyalásokról” hazudtak egy vastagot, az is dezinformáció volt, szóval be kell látnunk: az orosz dezinformáció és manipuláció már a mindennapok részévé vált. Mit tehetünk ellene?
Erről, és magáról a dezinfromációról közöl terjedelmes, ám kiváló tanulmányt a Moscow Times. Tudom, hogy hosszú, de akkor is olvassák végig, kérem, ugyanis ez az első olyan elemzés, ami megoldást és módszereket is kínál a helyzetre – és minden eddiginél lényegre törőbb, érthetőbb.
A digitális korban a dezinformáció, amelyet az önkényuralmi rendszerek mindig is hatékonyan használtak, új, erőteljesebb lehetőséget kapott világszerte. A több, mint ezer napja tartó ukrajnai háború megmutatta, hogy Oroszország a dezinformációs technológiák mestere.
A modern Oroszország kifinomította és tökéletesítette a dezinformáció gyakorlatát, és olyan koherens rendszert hozott létre, amely képes átformálni a narratívákat és belülről destabilizálni a nyugati demokráciákat, hogy geostratégiai céljait ne csak katonai eszközökkel érje el. Az ukrajnai háborúval és korunk szélesebb körű geopolitikai változásaival összefüggésben az információ manipulálása döntő csatatérré vált – olyan harcmezővé, ahol az igazság csak egy áldozat a sok közül.
Valójában „a háború első áldozata az igazság” (Hiram Jones)
A dezinformáció az orosz hatalom teljes értékű fegyverévé vált, nem csupán a katonai stratégia kiegészítőjévé. Peka Kallioniemi finn kutató az információs hadviselés orosz modelljét a leghatékonyabbnak, a világon egyedülállónak értékeli, és úgy véli, hogy ereje az alkalmazkodóképességében és a fejlődési potenciáljában rejlik. Oroszországot különösen veszélyessé teszi, hogy képes gyorsan kiigazítani dezinformációs taktikáját az új kihívásokkal szemben. Oroszország hazugságokat terjeszt, ráadásul olyan módon, hogy éppen azokat az információs csatornákat támadja, amelyekre a demokratikus társadalmak támaszkodnak.
A dezinformáció nem csupán a megtévesztés eszköze, hanem a demokratikus értékek és a társadalmi kohézió elleni jól megtervezett stratégiai támadás. Alan Lichtman politikai előrejelző szerint a dezinformáció nagymértékű alkalmazása tette lehetővé, hogy Donald Trump megnyerje a 2024. november 5-i amerikai választásokat. Az információk manipulálása, különösen az állami média és a hírszerző ügynökségek által alkalmazott kifinomult taktikák révén, mélyreható következményekkel jár a globális közbizalomra és a demokratikus intézmények integritására nézve. E dinamikák megértése kulcsfontosságú a demokrácia fenntarthatósága és a tekintélyelvű államok dezinformációs támadásai elleni fellépés szempontjából.
Az információs hadviselés orosz modelljének kiterjesztése
Az orosz dezinformációs hadviselés a hidegháborús pszichológiai műveletek szovjet gyakorlatából, a szovjet KGB „aktív intézkedéseiből” nőtt ki. Az orosz dezinformáció azonban sokkal összetettebb, és olyan decentralizált szereplőkre épül, amelyek a hidegháború idején egyáltalán nem léteztek: influencerekre, bloggerekre, trollokra, botokra, sőt, a mesterséges intelligencia által létrehozott tartalmakra is.
Az Oroszországi Föderációhoz való kötődésüket nem mindig könnyű nyomon követni, ezért az orosz hatóságok következetesen tagadják a dezinformációs kampányokban és epizódokban való részvételüket.
Erre kiváló példa az orosz beavatkozás a társadalmi megosztottság szításában az Egyesült Államokban, különösen a Black Lives Matter tüntetések idején. Az orosz botok támogatták a mozgalom támogatóit és ellenzőit egyaránt, növelve a polarizációt és a káoszt.
A dezinformáció matematikája: hazugságóceán olcsón
Brandolini törvénye, más néven a „nonszensz aszimmetria elve” kulcsfontosságú keretet biztosít a dezinformáció által a mai digitális környezetben jelentett kihívások megértéséhez. Az Alberto Brandolini olasz programozó által megfogalmazott elv szerint „a képtelenségek megcáfolásához szükséges energia mennyisége tízszer nagyobb, mint a létrehozásukhoz szükséges energia”. Ennek a törvénynek az orosz analógja a mondás: „Egy bolond annyi kérdést tehet fel, hogy tíz bölcs sem tudja megválaszolni”.
Oroszország kiválóan használja a „hazugságköpködés” technológiáját. Ez a módszer épp most bizonyított tökéletesen a moldovai dezinformációs befolyásolási kampány során, az elnökválasztás és a népszavazás idején. És különösen jól megmutatta magát a Malaysia Airlines Boeing 777-es – MH17-es járatának tragikus története során, amely a donyecki légtérben az Amszterdam-Kuala Lumpur útvonalon repült: olyan mennyiségben és változatosságban zúdítottak ránk ostobaságokat, hogy néha lehetetlen volt mögötte bármilyen valós információt felismerni.
Jó, hogy az igazság győzedelmeskedett, mivel az újságírók, nyomozók és hivatalnokok mindent megtettek. Ebből a szörnyű történetből az a következtetés vonható le, hogy az igazság terjesztése nemcsak erkölcsi kötelességgé válik, hanem jelentős emberi és pénzügyi erőforrásokat igénylő logisztikai feladattá is.
A történelmi sérelmek kijátszása: az orosz dezinformáció a megosztott társadalmakban gyökerezik
Az orosz dezinformációs kampányok különösen sikeresek a mély politikai és történelmi megosztottsággal sújtott társadalmakban, például Németországban, Szlovákiában vagy Magyarországon. Ezekben az országokban a történelmi sérelmek és a múltbeli rendszerek iránti nosztalgia jó feltételeket teremt a káosz megteremtéséhez.
A legjobb példa erre Németország, ahol a volt NDK-ban élők egy része nosztalgiázik a kommunista múlt iránt, és nemcsak azok, akik az NDK-ban éltek, hanem a német újraegyesítés után született emberek is. A háború utáni Németország kommunista részének jóléti és szociális igazságosságáról szóló orosz zagyvaságok termékeny talajra találnak.
Hasonló társadalmi problémák figyelhetők meg Szlovákiában és Magyarországon: a gazdaságilag sikeresebb Csehországgal és Lengyelországgal ellentétben ott különösen erősek a nosztalgikus legendák a szocializmus állítólag áldott idejéről.
Az ilyen dezinformációkkal megmérgezett közvélemény segíti az orosz propagandát a NATO-EU egységének gyengítésében. Oroszországot a Szovjetunió továbbfejlesztett változataként, hagyományos értékeket valló szociális államként ábrázolják, ami önmagában is tiszta dezinformáció.
Új technológiák, új kihívások
A mesterséges intelligencia megjelenésével a dezinformáció nemcsak nehezen leleplezhetővé, hanem kifinomulttá is vált. Deepfake-ek jelentek meg, mesterséges intelligencia által készített hamis hang- és videofelvételek, amelyek meggyőzően ábrázolják az embereket, akik olyan dolgokat mondanak vagy tesznek, amelyeket valójában nem tettek vagy mondtak.
Ez jelentősen megváltoztatja az információs teret. A 2023-as szlovákiai választások során alkalmazott deepfake-ek példája rávilágít az AI által generált tartalmak egyre összetettebbé válására. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a jövőben olyan helyzetekkel szembesülhetünk, amikor még a nyilvános televíziós vitákat és a politikusok nyilatkozatait is olyan ügyesen és intelligensen fogják hamisítani, hogy lehetetlen lesz megkülönböztetni az ilyen hamisítványokat.
Az összeesküvés-elméletek szerepe
A dezinformáció gyakran támaszkodik már létező összeesküvés-elméletekre, ahogyan Cass Sunstein amerikai politikus és kutató írta az Összeesküvés-elméletek és más veszélyes eszmék című könyvében. Oroszország a már létező oltásellenes mozgalmakat, a globalizációellenes hangulatot, a „Plandémiát” és a „Nagy Reset” elméletét használja fel narratívái alátámasztására.
A Covid különösen világosan mutatta meg a társadalom dezinformációval szembeni sebezhetőségét. Az orosz hálózatok aktívan terjesztették a vírus eredetéről, a vakcinákról és a kormányok szerepéről szóló, egymásnak ellentmondó elméletek sokaságát, és olyan narratívákat terjesztettek, amelyek célja a nyugati kormányokkal és intézményekkel szembeni bizalmatlanság erősítése, a viszály és a káosz szítása.
A polarizáció mint fegyver
A polarizált társadalmak különösen érzékenyek a dezinformációra. Oroszország aktívan felhasználja az identitásalapú megosztottságot, hogy elmélyítse azt. Más autoriter rezsimek, Kína és Irán is hasonló taktikát alkalmaznak, de Oroszország megtanulta, hogyan építse be ezeket szélesebb körű geopolitikai játszmáiba.
Az orosz dezinformációs kampányok Európában gyakran támogatják mind a szélsőjobboldali, mind a szélsőbaloldali populista mozgalmakat, amelyek megkérdőjelezik az EU-n belüli egységet. Franciaországban a Kreml által támogatott média aktívan népszerűsítette Marine Le Pen Nemzeti Frontját a 2017-es elnökválasztáson, a valódi francia szuverenitás védelmezőjeként állítva be őt az EU „globalista” törekvéseivel szemben. Újabb példa erre az Alternatíva Németországért és Sarah Wagenknecht Blokkjának teljes körű (és nagyon sikeres) támogatása a németországi tartományi választásokon.
Ha elmélyedünk az információs hadviselés történetében, konkrétabbak lehetünk: a modern orosz dezinformációs módszerek a „reflexív irányítás” szovjet koncepcióján alapulnak, amely módszer célja a percepció manipulálása azáltal, hogy az ellenfelet saját érdekei ellen való cselekvésre kényszeríti. A Krím 2014-es annektálása klasszikus példája ennek a stratégiának: az oroszul beszélők ukrajnai üldözéséről szóló meséket és az orosz támogatók elleni, nem létező Jobboldali Szektor egységei által elkövetett támadásokat „zöld emberek” katonai tevékenysége kísérte. Az amúgy is rövidlátó nemzetközi közösség teljesen összezavarodott, és mire kitörölte a szemét, a Krím már orosz ellenőrzés alatt állt.
Oroszország legsikeresebb dezinformációs kampányai
-
A Krím annektálása (2014): Az orosz média és a közösségi hálózatok hamis narratívákat terjesztettek az etnikai oroszok jogos védelmének szükségességéről, az őshonos orosz területek visszaszolgáltatásáról és Hruscsov hibájának kijavításáról, ami segített igazolni Oroszország cselekedeteit mind belföldön, mind nemzetközi szinten.
-
A Doppelgänger-kampány (2024): A művelet során olyan álhíroldalakat hoztak létre, amelyek hiteles médiumoknak adták ki magukat, és dezinformációt terjesztettek az Ukrajnának nyújtott segélyekről és az európai tüntetésekről.
-
Az amerikai választásokba való beavatkozás (2016): az Orosz Internetkutató Ügynökség több ezer posztot és hirdetést hozott létre, amelyek célja a közvélemény manipulálása és a politikai megosztottság elmélyítése volt.
-
Social Design Agency kampány (2024): Egy Kreml-csoport közel 34 millió hamis kommentet hozott létre a közösségi médiában, hogy a nyugati közvéleményt Ukrajna támogatása ellen fordítsa.
-
AI botfarm (2024): Az amerikai igazságügyi minisztérium leállított egy botfarmot, amely 1000 hamis fiókot hozott létre az X-en (korábban Twitter), és Kreml-barát narratívákat terjesztett Oroszország ukrajnai katonai akcióiról.
-
Hamisított ukrán kormányzati dokumentumok (2024): Orosz ügynökök hamis dokumentumokat hoztak létre melyek állítólag ukrán katonai parancsnokoktól származtak, hogy demoralizálják az ukrán társadalmat és aláássák a kormányba vetett bizalmat.
-
Szlovák választási botrány (2023): Egy hamisított hangfelvétel, amely állítólag az egyik jelölt választási csalásáról árulkodott, két nappal a választások előtt széles körű bizalmatlanságot váltott ki a közvéleményben.
-
Moldovai választások és népszavazás (2024): az orosz beavatkozással és szavazatvásárlással kapcsolatos vádak bizalmatlan légkört teremtettek az elnökválasztás és az uniós tagságról szóló népszavazás eredményeivel szemben.
-
CARKA-ügy (Kazahsztán): az orosz hackerek világszerte több mint 70 000 okostelefont tettek tönkre, az EU által finanszírozott projekttek szoftverjét felhasználva az Anatsa banki vírus terjesztésére. A támadást jellemző módon uniós finanszírozásban részesülő szervezetek ellen hajtották végre.
-
Adathalász-támadás aktivisták ellen (2024): Orosz hackerek hamis e-mail fiókokat hoztak létre, hogy hozzáférjenek az adott országokban dolgozó aktivisták és újságírók adataihoz, majd dezinformációkat kezdtek terjeszteni a nevükben.
Ellenállóképesség a dezinformációval szemben
A dezinformációval szembeni ellenállóképesség kiépítéséhez átfogó megközelítésre van szükség, amely túlmutat az egyszerű médiaműveltségen. Nemcsak a kritikus gondolkodásra és a tényellenőrzésre kell felkészíteni az embereket, hanem meg kell reformálni azokat a rendszereket is, amelyekre a demokratikus társadalmak támaszkodnak, hogy megvédjék magukat a külső beavatkozástól. A demokráciáknak újra kell gondolniuk a digitális platformok szabályozására vonatkozó hozzáállásukat anélkül, hogy a szólásszabadságot megfojtanák.
Az egyik érthető lépés ebbe az irányba a „digitális szuverenitás” fogalmának bevezetése lehet, amelyben az államok nagyobb ellenőrzést gyakorolnak az online közbeszédet alakító algoritmusok felett. Ez az elképzelés vitatott, mivel sokak szerint cenzúrához vezethet, de hangsúlyozza a digitális információ szabályozásának szükségességét.
A demokráciáknak meg kell erősíteniük az intézményi ellenállóképességet is. Az EU már tett lépéseket ebbe az irányba: bírságokat vezetett be az olyan platformok, mint a Facebook és az X (korábban Twitter) ellen, amelyek nem távolították el időben a félretájékoztatást, ahogy azt az új digitális szolgáltatásokról szóló törvény előírja. A dezinformáció elleni sikeres küzdelem azonban globális koordinációt igényel, mivel ez a fenyegetés nem ismeri az országhatárokat.
Ukrajna, mint az orosz dezinformáció elleni küzdelem stratégiai platformja
A dezinformáció elleni küzdelemben a Nyugatnak el kell ismernie Ukrajnát, mint a hamis orosz narratívák elleni küzdelem egyik legfontosabb szövetségesét. Ukrajnát az Oroszországhoz való földrajzi és kulturális közelsége, valamint a Kreml taktikáinak mélyreható ismerete a legjobb szakértővé teszi a hamis orosz narratívák azonosítására és ellensúlyozására. Ukrajna máris Kelet-Európa egyik vezető mesterséges intelligencia-központjává vált, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos tudományos publikációk számát tekintve Lengyelország után a második helyen áll. Ez a fejlődő digitális környezet hozzájárulhat a dezinformáció elleni küzdelemhez szükséges korszerű eszközök és stratégiák fejlesztéséhez.
A kiberbiztonság terén bekövetkezett gyors fejlődés Ukrajnát az információbiztonságért folytatott küzdelem fontos szereplőjévé is teszi. Ukrajna az információs háború frontvonalában van, ezért az EU és más nyugati országok jelentős befektetésekbe kezdtek az ország újjáépítése és demokratikus fenntarthatósága érdekében. Az EU nemrégiben hozott döntése, amely szerint több milliárd dolláros segélycsomagot nyújt Ukrajnának, szintén elismeri az ország stratégiai jelentőségét a dezinformáció elleni szélesebb körű küzdelemben.
A dezinformáció normalizálása: a modern demokrácia válságának egyik legfontosabb paramétere
A dezinformáció normalizálódása komoly veszélyt jelent a demokratikus társadalmakra. Nem csupán a hazugságok terjedéséről van szó, hanem arról, hogy fokozatosan megváltozik az igazság és a hazugság társadalmi megítélése.
A hazugság olyannyira mindenütt jelen van, hogy a társadalmak kezdik az élet elkerülhetetlen részeként elfogadni, és ez veszélyezteti a polgárok azon képességét, hogy kritikusan értékeljék az információkat. Minél gyakrabban találkoznak az emberek hamis információkkal, annál inkább kezdenek azok hihetőnek tűnni. Ez az elv magyarázza, hogy a modern dezinformációs kampányok miért a hamis üzenetek mennyiségére és gyakoriságára összpontosítanak, nem pedig azok összetettségére vagy hihetőségére. A hazugságok állandó áradata elpusztítja a társadalom kritikus gondolkodásra való képességét, és az emberek közömbössé válnak az igazság fogalma iránt.
A dezinformáció normalizálódásának alattomos következménye a társadalmi érzéketlenség. Az emberek nem azért nem kérdőjelezik meg az információk valóságtartalmát, mert elhiszik a hazugságokat, hanem mert közömbössé válnak az igazsággal szemben. Ez alapvető változást jelent abban, ahogyan az emberek a valóságot érzékelik és ahogyan gondolkodnak. A demokráciákra nézve ez pusztító következményekkel járhat. A demokratikus kormányzás alapja a tájékozott polgár, aki megalapozott döntéseket hoz. Ha a félretájékoztatás válik normává, az aláássa a közintézményekbe, a minőségi médiába és az elismert szakértőkbe vetett bizalmat. Vákuum keletkezik, amelybe tekintélyelvű erők nyomulnak be.
Történelmi párhuzamok: a totalitárius propagandától a dezinformáció normalizálódásáig
A történelmi példák fontos kontextust biztosítanak a kortárs dezinformáció megértéséhez. Hannah Arendt azt írta, hogy a totalitárius propaganda célja nem csupán az, hogy az emberekkel elhitesse a hazugságot, hanem az is, hogy magát az igazságot lényegtelenné tegye. Amikor az objektív valóság alku tárgyává válik, a társadalom manipulálása és irányítása sokkal könnyebb lesz. A modern digitális technológia még aktuálisabbá tette ezeket a tapasztalatokat. Az internet korában a félretájékoztatás soha nem látott sebességgel terjed, és a technológia felerősíti a közvéleményre gyakorolt hatását.
Ellenállóképesség és túlélési stratégiák
A dezinformáció normalizálódása elleni küzdelemhez többre van szükség a tényellenőrzésnél. A társadalomnak át kell alakítania a prioritásokat, és az igazság keresését társadalmi értékké kell tennie. Ehhez meg kell erősíteni a kritikus gondolkodási készségeket fejlesztő oktatási programokat, támogatni kell a minőségi újságírást, és ösztönözni kell a bizonyítékokon és racionális gondolkodáson alapuló nyilvános vitát. A válság leküzdése érdekében meg kell értenünk, hogy a dezinformáció egzisztenciális fenyegetést jelent a demokratikus társadalmakra nézve. Amikor a polgárok elveszítik a közös igazság lehetőségébe vetett hitüket, a demokratikus kormányzás alapja tűnik el. Az eredmény nem csupán a tényekkel kapcsolatos nézeteltérés, hanem a demokrácia működéséhez szükséges tájékozott vitára való képtelenség.
A történelem azt tanítja, hogy amikor az igazság meghal, jön a zsarnokság. A modern orosz dezinformációs kampányok nem új találmányok, hanem a régi totalitárius módszerek mesteri adaptációi. Veszélyességük nem annyira kifinomultságukban rejlik, mint inkább abban, hogy a mai társadalom hajlandó a hazugságok normalizálására.
Minden alkalommal, amikor a dezinformációt „csak politikának” tekintjük, tovább romboljuk a demokrácia alapjait. A hazugságok áradata olyan fáradtságot okoz, amely magának az igazságnak az elutasításához vezet. Ezt már láttuk az 1930-as években, amikor a demokráciák nem ismerték fel, hogy a békét fenyegető veszélyt nemcsak a katonai agresszió jelenti, hanem az igazság elleni háború is. Ma ugyanezt a hibát kockáztatjuk azzal, hogy a dezinformációt technikai problémaként kezeljük, amely technikai megoldásokat igényel. Sajnos, nem: ez a valóság elleni támadás. Egy önkényuralmi rezsimnek nincs szüksége arra, hogy elhiggyük a hazugságaikat; csak arra van szüksége, hogy ne higgyük el az igazságot.
A demokrácia működéséhez a közös tényadatokra van szükség, úgy, ahogy egy szervezetnek is szüksége van oxigénre az élethez. Amikor az igazság feletti ellenőrzés kicsúszik a kezünkből, elveszítjük a képességünket, hogy állampolgárként, nem pedig alattvalóként cselekedjünk. Az információ fegyverré válása létrehozta azt, amit James Jeises Engleton, a CIA korábbi vezetője „tükörsivatagnak” nevezett - egy olyan állapotot, amelyben a valóság alkuképessé válik, és a hatalom azok kezébe kerül, akik a leghatékonyabban tudják manipulálni az érzékelést. És ez nem véletlen. Ez egy szándékos stratégia, amely a polgárokat nézővé teszi, és a demokráciában való aktív részvételt a versengő narratívák passzív fogyasztásával helyettesíti. Komoly választás előtt állunk: vagy aktívan megvédjük az igazságot, vagy elfogadunk egy olyan jövőt, amelyben a demokrácia csak kulisszaként létezik, és a valóságot a hatalmon lévők alakítják.
Mit tehetünk?
-
Először is fel kell ismernünk, hogy az igazság védelme nem elvont filozófiai feladat, hanem politikai szükségszerűség.
-
Másodszor, újra ki kell fejlesztenünk a kritikus gondolkodást és a tényellenőrzés képességét.
-
Harmadszor, szem előtt kell tartanunk azt, hogy a dezinformáció elleni küzdelem nem átmeneti feladat, hanem a demokratikus társadalom állandó kötelessége.
Ha a 20. század megtanított minket arra, hogy a demokrácia meghalhat az erőszak miatt, a 21. század azt bizonyítja, hogy eltűnhet a zűrzavar és a káosz miatt. Ezt nem engedhetjük meg. A válasz nem csak annyi, hogy a hazugságra nem lehet hazugsággal válaszolni, hanem az is hozzátartozik, hogy az igazság iránti elkötelezettséget kell erősíteni.
A demokrácia nem csupán egy kormányzati rendszer, hanem a világ szemléletének egy olyan módja, amely attól függ, hogy képesek vagyunk-e megosztani a közös valóságot. A demokráciák naivitásának és a totalitárius hazugságokra adott langyos válaszainak ideje lejárt. Vagy most harcolunk az igazságért, vagy elveszítjük a képességünket, hogy egyáltalán harcoljunk érte. A történelem nemcsak aszerint fog megítélni minket, hogy felismertük-e a fenyegetést, hanem aszerint is, hogy volt-e bátorságunk szembeszállni vele.
A félretájékoztatásnak való behódolás csupán kísérlet arra, hogy kiegyensúlyozzuk a kényelmes létet a mindent átható hazugság langyos posványában: az igazság keresése mindig harc és kihívás, kényelmetlenség és költség.
A félretájékoztatásnak való behódolás a felelőtlen polgárok és a képtelen kormányok sorsa, amelyek néha tökéletes harmóniában működnek együtt. Ezért a holnap demokráciája azon múlik, hogy ma mennyire vagyunk hajlandóak az igazságot keresni, és hogyan védjük meg az igazságot napjainkban.
Ha valaki idáig elolvasta – remélem, akad ilyen ember – tőle már csak annyit kérnék, hogy fontolja meg alaposan az eddigieket, és adja tovább, amit megtudott. Az emberhez méltó létünkről, a jövőnkről van szó. Nem tűrhetjük békésen kérődzve, hogy elhazudják az életünket is, a szabadságunkat is. Tennünk kell ez ellen, a fentiek szellemében.
Üzenjünk hadat minden dezinformációnak.
Szele Tamás