Kérem, vannak még jó hírek ebben a kicsiny Hunniában, örömmel értesítek mindenkit arról, hogy a mi avatott biztonságpolitikai szakértőnk, Somkuti Bálint kezd visszatérni a közéletbe több, mint fél évi távollét után. Ennek ideje is, mert kollégája, Spöttle dekonspirációja után, mely azonban nem járt azzal, hogy az illető állását is veszítse, szükség volt a magyar biztonságpolitikai piacon valakire, aki legalább annyira hiteltelen, mint ő.

(Képünk illusztráció)

Öt napja foglalkoztam ezeken a hasábokon a minnesotai lövöldözés ügyével, azóta elfogták a gyanúsítottat – annak kell neveznem, míg a bíróság el nem ítélte – és sok különös tény került napvilágra. Vasárnap még egyértelműen politikai gyilkosságokról beszélt mindenki, hiszen a halálos áldozatok és a sebesültek is mind politikusok voltak, mára kiderült, hogy ez csak részben igaz.

(Képünk illusztráció)

Az iráni hírek körül még mindig elég nagy a káosz, így most próbáljunk inkább olyasmivel foglalkozni, ami felől viszonylag biztosat tudunk, és a következőkben fontos lehet – hogyan épülnek fel az iráni fegyveres erők? Mindenki hallott már a Forradalmi Gárdáról, de a legtöbben azt hiszik, hogy az egyben a hadsereg is, a Baszidzsot sokan nehezen különböztetik meg a helyi rablóbandáktól, holott az egy állami rablóbanda... lássuk tehát az iráni hadak struktúráját az ISW tanulmánya alapján.

(Képünk illusztráció)

Egymást érik az álhírek és mendemondák az iráni helyzettel kapcsolatban. Beszélik, vagyis írják, hogy ismeretlenek megölték volna Ahemdinezsád volt elnököt a teljes családjával együtt – nem lehetetlen ugyan, de nincs is megerősítve, és még ha igaz is, fogalmunk sincs arról, kik tették volna –, hogy Trump Iránt feltétel nélküli kapitulációra szólította fel, ami igaz, de egyelőre nem elképzelhető, hogy Teherán ebbe belemenne, hogy az Artesh, vagyis a hadsereg, tehát nem a Forradalmi Gárda tisztjei keresik a kapcsolatot a volt sah örökösével, Reza Pahlavi koronaherceggel, ami vagy igaz, vagy sem, bár megoldásnak nem lenne rossz, szóval sok minden terjeng, de semmire sincs bizonyíték.

(Képünk illusztráció)

Mindenekelőtt szeretném jelezni, hogy bár igen sok érdekes téma adódott volna a mai napon is, a minnesotai lövöldöző elfogásától a Konsztantyin Malofejev „ortodox oligarcha” által rendezett konferenciáig, ma mégis az iráni helyzettel kell foglalkoznom, egyszerűen azért, mert az ottani események fontosabbak lehetnek számunkra, mint a többi hír – sajnos a sajtóban időnként választani kell a témák között.

(Képünk illusztráció)

Kérem, én annak nagyon örvendek, hogy Szentkirályi Alexandra napi rendszerességgel olvassa az orosz sajtót, akárcsak én. Viszont ha és amennyiben nem olvassa, akkor baj van. Akkor neki Moszkvából diktálják azt, amit éppen mond, és olyan hanyagsággal teszik ezt, hogy még a látszatra sem ügyelnek, pedig a Török Szultán igori vendégszereplése óta tudjuk, hogy az a legfontosabb.

(Képünk illusztráció)

Tegnap kettős, politikai indíttatású gyilkosság történt Minnesotában és a merénylő egyelőre még szabadlábon van: a bűncselekmény felveti a kérdést, hogy mennyire általános az ilyen mértékű, feltehetően vallásos radikalizálódás a mai Egyesült Államokban? Egyáltalán, vallásról van szó, vagy politikáfról, netán mindkettőről? Egyelőre lássuk, éspedig a Washington Post nyomán, mit tudunk.

(Képünk illusztráció)

Helyszín: pesti kávéház terasza, por, füst, tájjellegű gázszag, otthonos lárma, valahonnan sziréna süvít. Hacsek a Magyar Nemzetet olvassa és kávézik. Sajó érkezik, hatalmas monoklival, kissé sántítva, szakadt zakóban, a szemüvege is megrepedt.

(Képünk illusztráció)

Először is jelezni szeretném, hogy mivel a harci cselekmények ezekben a percekben is zajlanak, ez a beszámoló Izrael és Irán háborújának aktuális szakaszáról szükségképpen pontatlan és hiányos lesz. Most a világ összes szerkesztőségében káromkodnak az ügyeletesek, mivel a beérkező hírek egymásnak is ellentmondanak, sőt, a jobb források alkalmanként saját magukat is megcáfolják... mindenesetre lássuk, mit tudunk.

(Képünk illusztráció)

Hiába próbálom elkerülni, ma már sajnos egyszerűen kötelező foglalkoznom a magyar sajtóban és belpolitikában zajló „kémháborúval”, annak ellenére, hogy pontosan tudom: az események távolról sem értek véget, sőt, gyanúm szerint még csak most kezdődtek el. Ez a mostani írás nem is lehet több, mint egy pillanatkép az aktuális helyzetről.

(Képünk illusztráció)