Természetesen mindenkit érdekel, mi lesz az Oroszország ukrajnai inváziójával kapcsolatos béke- vagy tűzszüneti tárgyalások sorsa, dűlőre jutnak-e a felek. Én viszont már harmadik napja jelzem, miszerint jelenleg időhúzást látunk az orosz fél részéről annak érdekében, hogy ne kelljen változtatni a Kreml álláspontján, az ukrán fél ragaszkodik a maga szempontjaihoz, Trump időnként hisztérikusan viselkedik, aztán visszatér a megszokott mederbe, és közben a háború zavartalanul folyik. Lássuk először a ma reggeli híreket.

(Képünk illusztráció)

Mint tudjuk, Moszkvában természetesen nincs Trump-torony, ami azonban nem jelenti azt, hogy nem is lesz. Más kérdés, hogy mi lesz az ára: félő, hogy Ukrajna állami szuverenitásába kerülhet majd, annak ellenére, hogy Ukrajnának a világon semmi köze nincs egy jelenleg még nem is létező moszkvai magasépülethez. De lássuk, hogy függenek össze ezek a dolgok.

(Képünk illusztráció)

Tegnap arról írtam, hogy az SZVR, vagyis az orosz külföldi hírszerzés honlapja mintegy miheztartás végett rövid metodicskában, módszertani cikkben fasisztázta le Európát mindenestől, en bloc. Ez legyen Nairskin szíve joga, aki nagy úr, az SZVR vezetője és egyesek szerint Putyin potenciális utódja. Rendben, Európát elhelyezték a Történelem Szemétdombján, bár még meglátjuk, mennyire volt ez jó ötlet – de mi legyen a Szent Oroszországgal?

(Képünk illusztráció)

Különös dolog a hír, nehéz pontosan meghatározni a fontosságát. Tegnap például két olyan téma is felmerült, ami „normális” időkben hetekig elfoglalná a címlapokat, csakhogy a mostani idők abnormálisak, így egy harmadik, nem is kissé eldugott helyen megjelenő állásfoglalásról fogok írni, de előtte megemlítem a másik kettőt is.

(Képünk illusztráció)

Kicsit zavarban vagyok, ugyanis olvastam egy számomra meglehetősen különös írást a Telexen, amit kultúremberhez méltó módon nem támadnék, hanem sokkal inkább elemeznék. Nos, a szerző azt próbálja elénk tárni, hogy mi lett volna, ha a nácik győznek, hogyan képzelték az antiszemiták a zsidók nélküli világot. Az eredmény felemás: képzelték, de utána is kellettek volna zsidók... különben kiket lehetett volna utálni?

(Kép: az Aachvas Rein zsinagóga, Nagyvárad)

Dióhéjban akarom megírni azt, hogy mit is nevezünk Katargate-nek mostanában, mivel a magyar sajtó ismeri is, használja is ezt a fogalmat, hiszen fontos és aktuális, de teljes részletességgel még nem nagyon írták le, miről van szó. Épp ezért csak kókuszdióhéjban fog sikerülni, hiszen alapfogalmakat kell tisztázzak, így nagyon nyomatékosan kérem azokat, akik nem szeretik a hosszú írásokat, hogy itt hagyják abba az olvasást, és ne utólag reklamáljanak a terjedelme miatt.

(Képünk illusztráció)

Jó, tudom, nem klub, hanem párt, de a sikkasztás mindenképpen sikkasztás marad. Még akkor is, ha a világ összes autokratája sivalkodik kórusban arról, mennyire ártatlan, szende virágszál is Marine le Pen. Különben egyáltalán nem az – azért veszem ma elő a történetét, mert ha valaki nem ismeri alaposan az eseményeket és hitelt ad például a magyar vagy orosz kormánymédiának, még képes, és nem csak áldozatnak hiszi a tolvajt, de lépéseket tesz szentté avatása érdekében is. Akkor lássuk a The Insider nyomán (https://theins.ru/en/politics/280549), mi is a helyzet ezzel a hölggyel.

(Képünk illusztráció)

Különös és szövevényes ügy zajlik a moszkvai Védelmi Minisztériumban – látszólag már le is zajlott, bár akármibe le merném fogadni, hogy még mindig nem ért véget, még lesz ennek egy utolsó vagy utolsó utáni felvonása is. A cselszövény bonyolultsága bizonyítja, hogy Moszkva ugyan nem a harmadik Róma, de egészen biztosan a második Bizánc, hiszen csak az ottani császárok udvarában volt szokás az ilyen szintű ármány.

(Képünk illusztráció)

Kicsit furcsán érzem magamat, ugyanis elég sajátos iromány került elém. Ez egy cikksorozat, ami az amerikai Medium nevű felületen jelent meg Trump elnök állítólagosan tervezett alkotmányos puccskísérletéről, és ha tárgyilagos akarok maradni, azt kell mondanom: egyáltalán nem lehetetlenségekről esik benne szó. Ugyanakkor adná az Ég, hogy ne legyen igaza a szerzőnek.

(Képünk illusztráció)

Néhány évvel ezelőtt történt meg velem, hogy Nagyváradon üldögéltünk, kollégákkal, egy kellemes vendéglátóipari egységben, és egyikünk – történetesen akkor épp főszerkesztő volt – felvetette, hogy játsszuk azt, miszerint aki a sajtószakmát szóba hozza, fizet egy kört. Abba kellett hagyni a játékot, nem anyagi okok miatt, hanem mert egyszerűen nem voltunk képesek annyit és olyan gyorsan inni, ahogy érkeztek volna a körök.

(Képünk illusztráció)