Ma két aktuális hírt veszünk elő, melyekben az a közös, hogy egyrészt mindkettő amerikai, másrészt mindkettő azt jelzi, mennyire kényes dolog az online kommunikáció. Amihez nem ártana érteni is, legalább egy kicsit, de a politikában a valódi szaktudást ott sem tartják különösebben fontosnak, bár mindkét problémát képes lett volna elkerülni akár egy tapasztaltabb vagy érdeklődőbb tizenéves leányka is.

(Képünk illusztráció)

Ma egy olyan esetről számolok be, ami ugyan nem most történt, de a körülmények kivizsgálása eltartott máig: azt hiszem, ez a kázus még a hadtörténetben is ritkaságnak számít. Mert bár igaz, hogy a különböző hadviselő felek a történelem folyamán gyakran vetették be a szexualitást eszközként (főként a hírszerzésben), de arra valószínűleg ez az egyetlen példa, hogy a szexbombák – fel is robbantak.

(Képünk illusztráció)

Nem irigylem mostanság az alt-right híveit, éljenek bárhol is. Ugyanis kezdenek megvalósulni az álmaik, a követeléseik, de valahogy egyik sem úgy, ahogy azt ők szerették volna. Az USA államformája kezd egyre jobban emlékeztetni egy elmegyógyintézet dühöngő osztályára, a külpolitikája értelmezhetetlen, és nekik meg kell magyarázni, hogy ez miért jó – mert jó kell legyen, hiszen a Messiásként várt Trump intézi így a dolgokat.

(Képünk illusztráció)

Kérem, gondolatkísérlet következik. Képzeljük el, hogy egy szép, tavaszi délelőttön a Megafon vagy a Pesti Srácok egyik üdvöskéje besétál a Parlament épületébe, leül Orbán Viktor elé, és megmondja neki, hogy szerinte kiket kellene elbocsátani a polgári titkosszolgálatok éléről. Orbán meg bólogat, és indoklás nélkül elbocsátja őket. Nos, ez még engem is meglepne, bár nincsenek kétségeim a magyar kormányfő képességei felől. Mindenkit képes meglepni, bármikor, de erre ő sem lenne hajlandó.

(Képünk illusztráció)

Arról már írtam épp eleget mostanság, hogy mennyire megveti a Trump-adminisztráció az Európai Uniót, ez világosan látható volt először J. D. Vance botrányosan sértő müncheni beszédéből, másodszor pedig a Signal-gate során kiszivárgott kommunikációból is – de hogy állunk Oroszországgal és Kínával? Jelentem: sokkal rosszabbul.

(Képünk illusztráció)

Amitől tartottunk, bekövetkezett: a világgazdaság hajója megcélzott egy hatalmas jéghegyet és most teljes gőzzel feléje tartunk. Még azt sem mondhatjuk, hogy nem tudtunk erről a veszélyről, de sajnos a tisztek egyike megszállott jéghegyvadász, annak ellenére, hogy jéghegyre nem lehet vadászni, főleg nem kamikaze- stílusban. Ő vadászik, mi meg majd süllyedünk. Ne feledjünk azonban: nincs elég mentőcsónak sem a fedélzeten.

(Képünk illusztráció)

Szerencsére csak amolyan kis, magyaros Goldberg-gateről van szó, még nagyobb szerencse, hogy semmiféle katonai vagy diplomáciai titok nem került szóba az üzenetváltás közben – viszont műszaki szempontból továbbra is rejtély énelőttem, miként keveredtem bele valami olyasmibe, amihez tényleg annyi közöm volt, mint Jeffrey Goldbergnek a houthik elleni támadáshoz, vagyis semmi.

(Képünk illusztráció)

Az európai és amerikai közönség nagy része végletesen egyszerűnek látja a világpolitikát. Ha valahol zsarnokság van, azt meg kell dönteni, és ha megdőlt, akkor bizonyára csakis demokrácia kerülhetett a helyére, mert mi más? A zsarnokság különböző szintjeiről és árnyalatairól nem vesznek tudomást, pedig a valóság például Szíriában távolról sem ennyire fekete-fehér. Azt most elő se vegyük, hogy Európában és Amerikában sem az. De lássuk, mint mond Szíriáról Antonio Giustozzi, a RUSIDSS (Royal United Services Institute for Defence and Security Studies) vezető elemzője.

(Képünk illusztráció)

Sorolhatjuk napestig a Trump hatalomátvétele óta zajló amerikai abszurditásokat, a végén mégiscsak mindig ugyanaz a kérdés tevődik fel: mit akar elérni ez az ember? A válasz épp annyira nem egyértelmű, mintha Vlagyimir Putyin kapcsán tennénk fel: a lehetséges végcél homályos, meghatározatlan, és fenyegető, de hatalmas erők bevetésével törekednek feléje.

(Képünk illusztráció)

Avagy hogyan maradt el a harmadik világháború, ami a CIA túlbuzgósága miatt kitörhetett volna? A történet érdekes, és mostanáig sem volt teljesen ismeretlen, de az összes részleteit csak most tudhattuk meg, egy tévedésnek köszönhetően. Kérem, készüljenek fel, mert igen abszurd, néhol tragikomédiába hajló kémregény következik, közvetlenül a kubai rakétaválság előtti időkből.

(Képünk illusztráció)