Kérem meg kell vallanom, hogy van egy titkos szenvedélyem. Mondjuk nem titkos, meg nem is szégyellni való, amolyan úriemberhez méltó dolog: üres óráimban, melyekből egyre kevesebb van, próbálok ismeretlen nyelven, ismeretlen betűkkel írt kéziratokat megfejteni. Mondjuk eddig még sosem sikerült, de ez benne a szép.
(Képünk illusztráció)
Kérem, én ma reggel beleolvastam a honi sajtóba és azt kell mondanom, talán nem volt baj, hogy közel van a mosdó, mert a gyűlölködésnek ezt az áradatát nehéz egészséges gyomorral kibírni. Lassan már nem is azért utálja egyik oldal a másikát, mert tett volna valamit, hanem azért, mert tehetne. Hogy Mikszáth Kálmánt idézzem: „minden érzi a vihar közeledtét”.
(Képünk illusztráció, és kölcsön - nincs a világon az a mesterséges intelligencia, ami megfelelő Piszkos Fredet tudna rajzolni)
Ma megint kényes kérdést feszegetek, éspedig abból az apropóból, hogy Magyarországon újból erősödik az oltásellenes mozgalom, nemrég tüntettek is, és azt követelték, hogy legyen szabadon választható minden gyermekkori oltás. Mármint nem a gyermekek választanának közülük, hanem a szülők, és igazából nem a választás, hanem a teljes megtagadás lehetőségéről van szó – az ő érveik között is megjelent az, hogy lám, már az Egyesült Államok egészségügyi minisztere is oltásellenes.
(Képünk illusztráció)
Nagyon nem szívesen írom meg ezt a történetet, szakmai szempontból igen kényes, ráadásul rövid sem lesz – szóltam előre! – de elkerülni rosszabb lenne, mint kielemezni. Nem fogom sem kimagyarázni a BBC hibáit (messze nem tévedésekről van szó) és nem fogom mentegetni sem őket, mivel az lehetetlenség, inkább azt próbálom bemutatni, valójában miről is van szó, mi történhetett.
(Képünk illusztráció)
Nem sok köze van a magyar kormány tagjainak a 2600 éve élt görög bölcshöz, a krétai Epimenidészhez, de valamennyi mégis akad, és ez eléggé különös. Sőt, mondhatni paradox, de mivel aktuálpolitikai eseményekről van szó, előbb meg kell világítanom, miről is beszélek. Dióhéjban arról, hogy a magyar kormány szerint mindenki hazudik, csak ők nem.
(Képünk illusztráció)
Kérem, be kell számolnom Fedák Sári, bocsánat, Orbán Viktor fergeteges washingtoni sikeréről, melyet a Csókos Asszony, elnézést, a Csúcstalálkozó című operettben aratott a Fehér Ház Színpadán. És hogy miért ebben a bulváros formában teszem? Azért, mert a beérkező honi híradások teljesen olyanok, mintha a száz évvel ezelőtti Színházi Életet olvasna az ember. Tele vannak intimpistáskodással és rajongó hazugságokkal.
(Képünk illusztráció)
Kissé meglepődött a honi közvélemény, amikor kiderült, hogy Orbán Viktort washingtoni útjára majdnem kétszáz fős delegáció kíséri. Sőt, eléggé különös elméletek is keringeni kezdtek, közülük az egyik azt jegyzi meg, hogy Brezsnyev is magával vitte külföldi útjaira a teljes kormányát, hogy míg nincs otthon, ne kövessenek el ellene államcsínyt.
(Képünk illusztráció)
A hidegháború végében az volt talán a legkellemesebb, hogy évtizedekig biztosak voltunk abban, miszerint elhárult a nukleáris fenyegetés a fejünk felől. Most azonban egymást érik az atomhatalmak, főként Oroszország részéről a fegyverkísérletek sosem látott-hallott eszközök jelennek meg, sőt, tegnap már az Egyesült Államok is végrehajtott egy Minuteman III.-as rakétatesztet – lehet, hogy újraindul a fegyverkezési verseny?
(Képünk illusztráció)
… the 5-th of november, the gunpowder treason and plot... Igen, most van a lőpor-összeesküvés évfordulója. De vajon olyan ártatlan és jószándékú emberek lettek volna Guy Fawkes és barátai? Mondjuk úgy: a legkevésbé sem. Akkor ugyanis már Első Jakab király uralkodott, aki skót lévén, egészen épelméjű kapcsolatokra törekedett a nem anglikán államokkal, melyek nagyrészt, ismereteink szerint, katolikusok voltak.
(Képünk illusztráció)
Kérem, bocsássanak meg nekem, nem igazán kapok levegőt ennyi ostobaság és gonoszság láttán. Az ugyanis a helyzet, hogy Iványi Gábor lelkészt a hatóság – most tessék figyelni! – „Csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal” vádolja, és ugyan még le is csukhatják érte.
(Képünk illusztráció)
