Igen, Karikó Katalint MAGArország támadta meg, nem Magyarország. Az az ország, amely több másikkal együtt itt létezik csendben, párhuzamosan a valódival, a polgárai magyarul beszélnek, dolgoznak, bevásárolnak, lehet, hogy ők ülnek mellettünk a metrón vagy állnak előttünk a kasszánál, de vannak pillanatok amikor levetik, mit levetik, ledobják az álarcot (a gépszíjjal együtt) és vért követelnek a legsötétebb babonaságok nevében.

(Képünk illusztráció)

Mint azt már múlt héten is említettem, Donald Trump Washington számára nagyon hátrányos helyzetből kezdi meg rövidesen Hszi Csin-pinggel tartandó pekingi csúcstalálkozóját. Az Egyesült Államok összes független gondolkodója rossz előérzettel várja, mi történik majd a kínai fővárosban, de aggodalmasan tekintenek az események elébe a világ középhatalmai is.

(Képünk illusztráció)

Nézem a volt kormány állítólagos médiáját és azt látom, hogy súlyos bajok vannak a házuk táján. Első sorban is az, hogy még mindig nem értették meg: vége a rendszerüknek, annak a rezsimnek, amely minden perköltségüket állta és bőségesen fizette őket. Az valószínűleg a Fidesz tisztújító kongresszusán fog eldőlni, mennyi marad meg a propagandasajtóból – érzésem szerint tíz százalékánál többet nem fognak megtartani – és ki kerülhet be a megmaradók közé.

(Képünk illusztráció)

Hölgyeim és uraim, örömmel jelenthetem, hogy a Vörös téren nem történt semmi jelentenivaló. Sőt, még jelentős sem. A világ erősen tartott attól, hogy a mostani, erősen fékezett habzású, a Temuról árleszállítással beszerzett győzelemnapi díszszemlét megzavarja akár egy valódi ukrán dróntámadás, akár egy olyan, amit az orosz fegyveres erők követnek el, provokációként, saját maguk ellen. Erre nem került sor.

(Képünk illusztráció)

„Óh, az én próféta lelkem” – sóhajtozom Hamlettel, és minden okom meg is van rá. Ugyanis mikor ez év február 22-én először foglalkoztam Donald Trump tervezett pekingi látogatásával, már jeleztem, hogy az akkor közzétett, március 31-re kitűzött időpont nem lesz megfelelő a kínai vendéglátók számára, mert zavaróan ütközik a Csingming-ünneppel, mely idén április negyedikére esett (ez egy mozgó ünnep egyébként).

(Képünk illusztráció)

Mozgalmas idők járnak, bár szerencsére már nem mozgalmiak: ma arra ébredt ez a kis lángoktól ölelt, hogy megszűnt sokak egyetlen eszmei-politikai iránytűje, ami még többek számára az előző, hazug és romlott rendszer jelképe és esszenciája volt: nem lesz többet Tények című hírműsor a TV2-n. Ennek nagyon szép okát adták hivatalosan: „erodálódott a brandje”.

(Képünk illusztráció)

Máskor is említettem már, hogy az elmúlt tizenhat év folyamán ahányszor csak megláttam egy magyar vonatkozású hírt a nemzetközi sajtóban (főleg, ha címlapon, vezető anyagként láttam meg) elkezdett ráncolódni a homlokom és közeledett egymáshoz a két szemöldököm – mert ez szinte soha nem jelentett jót. Maximum a sporthírekben lehetett rólunk jót mondani, külpolitikában semmiképp sem.

(Képünk illusztráció)

Trójaiak, azt mondom én tinéktek, a jó Laokoónnal, hogy timeo danaos et dona ferentes, félek a görögöktől, főleg, mikor ajándékokat hoznak. Ezt Laokoón akkor mondta, amikor a görögök cselből elhajóztak, és Trója falai előtt ott hagytak áldozati ajándékként egy igen nagy falovat. Laokoón pedig, a Városvédő Apollón papja lévén, saját hatáskörében jelezte, miszerint ez a ló gyakorlatilag semmire sem alkalmas, haszna nulla, de kára még lehet, tessék békében hagyni, esetleg szétszedni, de felégetni sem lenne ostobaság.

(Képünk illusztráció)

Ma egyelőre nem találni olyan falrengető belpolitikai híreket, amelyekkel részletekbe menően érdemes lenne foglalkozni, így egy roppant érdekes afrikai, közelebbről nigériai jelenséget mutatok be. Ami azonban bárhol máshol is előfordulhat – arról lesz szó, hogyan változik a banditizmus elleni népi mozgalom terrorizmussá. Erről, vagyis a Lakurawa-csoportról közölt részletes tanulmányt a Jamestown Alapítvány, melyet az alábbiakban mutatok be, megjegyzéseimet pedig szokás szerint a bekezdések végén, csillag alatt teszem meg.

(Képünk illusztráció)

Donald Trump ideológiája elvileg egyszerű volna – az Amerikai Egyesült Államok az első számára, és ez a hatalmas állam szerinte azt is megengedheti magának, hogy ne foglalkozzon a világ többi részének gondjával-bajával, mert hiszen mindenből önellátó. Ebből következően folyamatosan a külpolitikával foglalkozik, főként abból a célból, hogy más területek erő- és nyersanyagforrásait megszerezze.

(Képünk illusztráció)