Ma hajnalban amerikai légitámadás érte Venezuelát, melyet egyéb hadműveletek követtek, majd az Egyesült Államok erői elfogták Nicolás Maduro elnököt és feleségét, akiket már evakuáltak is az országból, azzal a céllal, hogy bíróság elé állítsák őket. Az események krónikáját nem könnyű összeállítani, ugyanis a világsajtó teljesen felkavarodott, a percről percre összeálló tudósítások csak nagyjából fedik egymást, ráadásul a harci cselekmények egy része még ezekben a percekben is zajlik.

(Képünk illusztráció)

Iránban újabb, talán minden eddiginél nagyobb támogatottságú demonstráció-sorozat zajlik, amit egyelőre nehéz hova tenni: ezek már nem zavargások, inkább beszélhetünk országos méreteket öltött éhséglázadásról, ugyanakkor egységes forradalomról vagy közös célokról egyelőre nehéz beszélni, bár ami késik, nem múlik. Ma az iráni helyzetet fogom elemezni.

(Képünk illusztráció)

Ha optimista lennék, azt mondanám: 2025 volt az az év, amikor a világ reménytelenül megbolondult. De pesszimista vagyok, így azt mondom: jövőre a mostaninál is bolondabb lesz: minden eddiginél bonyolultabb és váratlanabb helyzetekkel kell majd szembenéznünk, ráadásul valószínűleg a korábban megszokott védőháló nélkül, „egyedül a kupolában”, ahogy a cirkuszban mondanák.

(Képünk illusztráció)

Különös listát hozott nyilvánosságra az amerikai WIRED magazin, éspedig nem is először. Közzétették azok nevét, akik szerintük a 2025-ös év folyamán hozzájárultak ahhoz, hogy a világháló minden korábbinál veszélyesebb és kellemetlenebb hely legyen, sőt, károkat is okoztak online tevékenységükkel. A korábbi évektől eltérően idén főként állami vezetők kerültek a lajstromra, bár akad köztük, igaz, csak a vége felé néhány veszélyes cyberbűnöző is.

(Képünk illusztráció)

Kérem, megint vajúdtak a hegyek és kisegeret szültek, hogy Horatiusszal éljek. Nem igazán lehet tárgyalásnak és eredménynek nevezni azt a dadaista tragikomédiát, ami tegnap Mar-a-Lagoban lezajlott, bár mondjuk nagy csodára nem is lehetett számítani. De azért ennél mégis többet remélt a világ... megpróbálom összegezni, mire jutott egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij.

(Képünk illusztráció)

Már tegnap is az Egyesült Államok új bevándorlási rendszerének problémáival foglalkoztam, amelyeket leginkább úgy foglalnék össze, hogy sikeresen szovjetizálták az emigrációs folyamatot. Ma ugyanezt a kérdést járom körül a The Insider nyomán, csak éppen nem a dél-afrikai, hanem az orosz bevándorlók szempontjait figyelembe véve.

(Képünk illusztráció)

Mindenekelőtt jelezném, hogy ennek az írásnak nem célja sem az ilyen vagy amolyan történelmi igazságtétel a Dél-Afrikai Köztársaság állapotait illetően és az sem szándékom, hogy a dél-afrikai közbiztonságot mélyebben elemezzem. Én csak be szeretném mutatni azt az abszurd bevándorlási helyzetet, amit maga Donald Trump idézett elő – és amiből a jelek szerint nincs kiút.

(Képünk illusztráció)

Sokat gondolkodtam azon, mihez hasonlít a jelenlegi közhangulat. Mindenképpen valamihez, amit már ismertem, de mikor, hol is volt ugyanez a levegőben? Hát igen, 1988-89-90-ben, Magyarországon lehetett ugyanezt érezni. Akkor is mindenki inkább érezte, mint tudta, hogy a rendszer az utolsókat rúgja, és akkor is voltak, akik az orosz (akkor szovjet) legyőzhetetlenségről, szupremációról prédikáltak.

(Képünk illusztráció)

Az orosz szolgálatok mindig képesek meglepni az embert, bár nem mindig ügyességükkel vagy szellemes megoldásaikkal. Hiába adták át múlt héten a Tavasz 17 pillanatától ihletett Vjacseszlav Tyihonov-szobrot Moszkvában, be kell látnunk: rossz világ jár a csekistákra, felderítőkre, nem csak Stirlitzek nincsenek már, de még Abel ezredesek sem.

(Képünk illusztráció)

Nem először kell megjegyeznem, miszerint a Facebook, melynek hivatalos üzemeltetője Mark Zuckerberg Meta nevű vállalata, elkezdett a világsajtó ellen dolgozni. Le merném fogadni, hogy nem is utoljára kell ezt leírjam, bár a játéknak most az a tétje, hogy egyáltalán leírhatok-e még bármit, és ha igen: meddig tehetem ezt. Úgy tűnik, hogy elég nagy a baj.

(Képünk illusztráció)