Néhány nappal ezelőtt már foglalkoztam ugyan a közelgő moldovai választásokkal, de azóta csak „fokozódott a nemzetközi helyzet”, márpedig ha az erősen billegő európai hatalmi egyensúlyról van szó, és tudjuk, hogy ez a tétje ennek a voksolásnak, akkor bizony érdemes odafigyelni a fejleményekre. Főleg, ha olyan groteszk formát öltenek, mint a nemzetközi megfigyelők esete.
(Képünk illusztráció)
- Svejk, Svejk!
- Parancsoljon, főhadnagy úr.
- Maradt még abból az esti diópálinkából?
- Vagy egy féldeci. Talán egy deci is.
- Adja ide a felét. Aztán jöhet a rumos kávé.
(Képünk illusztráció, Josef Lada műve)
Zajlik valami a Kreml falai között, valami, amit jobb híján őrségváltásnak próbál nevezni az elemzők egy része, de nem vennék rá mérget, hogy erről van szó... bár kétségtelenül van köze az orosz vezetők életkorához. Mert lássuk az elmúlt hetek eseményeit: Geraszimov hadseregtábornok, vezérkari főnök hetven éves lett, de megmaradt hivatalában, viszont az alig hatvanegy éves Lapin tábornok leköszönt, és érdemei elismerése mellett valamiféle katonai tanácsadó lesz ezentúl szülővárosában, Kazanyban a helyi kormányzó oldalán. Hogy miféle érdemei vannak, amiket el kéne ismerni, az jó kérdés.
(Képünk illusztráció)
Előre jelezném, hogy ez a mai írás sem lesz rövid, akinek nincs rá ideje, bele se kezdjen. Nem kis fába vágtam a fejszémet: a közelgő, szeptember 28-ára kiírt moldovai választásokra elmúlt napokban gyakorolt orosz befolyásolási kísérleteket próbálom összefoglalni. Azért csak az elmúlt pár nap eseményeit veszem elő, mert ha az összessel foglalkoznék, az több kötetre rúgna, amit még annyian sem olvasnának el, mint ezt az elemzést. Akkor vágjunk bele.
(Képünk illusztráció)
Az Egyesült Államokban 2021 elején sikerült Donald Trump fanatikus (és meglehetősen egzotikus, gondoljunk a Qanon-sámánra) híveinek megostromolni a Capitoliumot, aztán ugyan megbüntették közülük az erőszakoskodókat, de végül teljesült a kívánságuk: a mostani elnök a kedvencük lett. Ő viszont már nem a Capitoliumot, hanem a sajtószabadságot ostromolja, és nem lehet eldönteni, hogy ostoba módon, avagy csak kíméletlenül.
(Képünk illusztráció)
Mikor augusztus 25-én beszámoltam ezeken a hasábokon Markov orosz propagandista „külföldi ügynökké” nyilvánításáról, kétségtelen kárörömmel tettem: van annak némi fekete humora, amikor a hóhért akasztják. Azonban most már egy hónapon belül az orosz állami vezetés második oszlopa kaapja meg ezt a címet, egy második, feltétlenül hűséges, bár kissé enyveskezű propaganda-huszár, és én kezdek attól tartani, hogy ez már tendencia.
(Képünk illusztráció)
Kérem, kissé gátlásosan írom ezeket a sorokat, mert engem még úgy neveltek, hogy úriember nem mutatja ki az indulatait. Próbálok ennek jegyében fogalmazni, de azért nehezen tudom magamat mérsékelni: tegnap este megtekintettem Szijjártó Péter és Georg Spöttle beszélgetését az Ultrahangon. Haragot ébresztett bennem, az ital is csak kopott, kopott, ma reggel újra meg kellett nézni, már tiszta fejjel.
(Képünk illusztráció)
Sokat lehetne azon vitatkozni, ki lehet a világ legkevésbé népszerű politikusa. Azon is, melyik a legnépszerűbb, olyan ez, mint a szépségverseny: szubjektív, még ha léteznek is közvélemény-kutatások. Sőt: szépségversenyt még csak-csak lehet rendezni, ha nincs is egzakt eredménye, de rondaságversenyt nehéz volna. Mégis, elmondható egy politikusról, hogy minden eddigi népszerűtlenségi rekordot megdöntött.
(Képünk illusztráció)
Minden jel arra mutat, hogy az Oroszországi Föderáció Fegyveres Erői új fegyvernemet vezettek be, jelesül a vezetékes gyalogságot. Mivel már a harmadik esetben hallani a bevetésükről, érdemes foglalkozni a jelenséggel a Vazsnije Isztorii írása nyomán, bár meg kell vallanunk, nem lehet sem túl kellemes, sem túl biztonságos egy gázvezetékben rohamozni vagy egy ilyen irdatlan csőkígyóban kúszni-mászni, netán állomásozni akár napokon keresztül is. Lássuk, miről van szó.
(Képünk illusztráció)
Kérem szépen, a Kreml soha nem látott mértékben növeli a külföldi propagandára és az orosz határokon kívül élő sajtómunkásai képzésére fordított összeget. Nem tudok mást mondani: legfőbb ideje volt már ennek. Ugyanis az valóban botrányos, hogy a magukat oroszbarátnak nevező állítólagos újságírók többnyire egy vak hangot sem tudnak – pont oroszul.
(Képünk illusztráció)
