A világ lélegzetét visszafojtva figyeli a genfi tárgyalásokat, melyeken elvileg az iráni és ukrajnai kérdés fog eldőlni, lehetőleg máma még, ha már tegnap nem sikerült, a gyakorlatban viszont valószínűleg nem sok eredmény születik majd. Mindennek a sajátos, kifejezetten trumpi antidiplomácia az oka, amint azt a The New York Times írása elemzi is. Ha ők elemzik, én bemutatom a helyzetet az írásuk alapján – megjegyzésemet szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszem majd meg.

(Képünk illusztráció)

Tíz éve még hol nevetett, hol szörnyülködött a közönség Donald Trump első győzelmén, később pedig külpolitikai baklövésein és az általa bevezetett „valóságon túli világon”, amiben minden elképzelhető volt. Négy éve Vlagyimir Putyin egy nevetséges és megalomániás bohócnak tűnt nyilvánvalóan hamis fotóival, amelyek szibériai üdülésein ábrázolták, lovaglás és vadászat közben, időnként tigrissel. Orbán Viktor ugyan egyes körökben már akkor is vallásos imádat tárgya volt mifelénk, de ezek a körök meg más körök számára képezték nevetség tárgyát.

(Képünk illusztráció)

Eléggé bonyolult kérdés az, hogy miféle örökséget hagyott a még csak nem is gyanús körülmények között megboldogult vagy megboldogtalanodott Jevgenyij Prigozsin zsoldosvezér a világra úgy általában és Afrikára különösképpen. Még azt sem egyszerű eldönteni, igazából ki volt ő: a világ előbb „Putyin szakácsaként”, aztán „a Wagner-csoport vezéreként” ismerte, bár egyik megnevezés sem illett rá maradéktalanul.

(Képünk illusztráció)

Kérem, bocsásson meg nekem minden olvasóm, ha ez a mai írás bizony hosszúra és kicsit bonyolultra sikerül: még így sem teljes, de terjedelmét tekintve súlyos vétek lenne ennél is hosszabbra nyújtani. Kontinensünk és az Európai Unió sorsát hosszú időre meghatározó döntések születtek a héten, melyek minket is nagyon alaposan érintenek: azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy az áprilisi választásokon nagy részben mi, magyar szavazók fogjuk meghatározni Európa jövőjét.

Képünk illusztráció)

Nehezen írom ezeket a sorokat, mert saját magamnak is meg kell magyarázzam, miért fontos kimondani, amit szeretnék – pedig hát fontos, különben szőrös, kődobáló emberevők leszünk. Az a helyzet, hogy egy volt kollégánk – Pesty László – vagy nagyon rossz állapotban lehet, vagy talán már el is hunyt. De hogyan juthattunk el idáig?

(Képünk illusztráció)

Kezdjük azzal, hogy ez a mai írás – a tőlem megszokott módon – úgy lesz belpolitikai vonatkozású, hogy végig külpolitikáról szól. Konkrétan egyes igen érdekes támogatásokról, melyeket a magyar kormány nyújt bizonyos nyugat-európai társaságoknak. Éspedig nem is mindig a saját pénzünkből, gyakran Moszkva fizeti a nótát, mi csak elhegedüljük, a haszonélvezők meg széles kedvvel mulatoznak. De arra is akad példa, hogy magunk pengetjük azt a bizonyos apanázst nekik.

(Képünk illusztráció)

Előre szólok, hogy hosszú és szövevényes írás következik a bulgáriai Petrohanban történt erőszakos bűncselekményekről, amelyeknek végső soron hat halálos áldozata volt. De egy ilyen horderejű bűnügyet nem is lehet röviden, pár mondatban összefoglalni, főként, mivel egy csomó részlet még most is homályban maradt, és a cselekmények indítékáról halvány fogalmunk sincs.

(Képünk illusztráció)

Komoly hálózati gondokkal küzd az orosz katonai hírközlés, részint Elon Musknak, részint saját magának köszönhetően. Mint tudjuk, február negyedikén Elon Musk úgy döntött, hogy megszünteti a Starlink műholdas internet-szolgáltatás használatának lehetőségét az orosz fegyveres erők számára – az a helyzet, hogy eddig is csak nem hivatalosan alkalmazták, de most már tilos is nekik. Az már csak hab a tortán, hogy tegnap pedig az orosz nyelvterület másik fő kommunikációs csatornáját, a Telegramot sikerült lelője az orosz Médiatanács, a Roszkomnadzor, de egyelőre csak a Starlink okozta problémákról vannak biztos adataink.

(Képünk illusztráció)

Mint azt már az ógörögök óta tudjuk, az istenek kétféle módon képesek kitolni az emberrel. Az egyik módszerük az, amikor nem teljesítik a kívánságát, a másik meg az, amikor teljesítik. Sok jel mutat arra, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin most a második változattal szembesül, és elmondhatja a hajdani MDF-államtitkárt, Beke Katát idézve, miszerint „Jézusmária, győztünk” – de, mint az MDF esetében, nála is pirruszi lesz ez a győzelem. Erről merengek most a The Insider elemzése nyomán, megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszem majd meg.

(Képünk illusztráció)

A Baker Street fuldoklott a ködben, mint mindig, a Big Ben nyolcat ütött, és én, némi vívódás után úgy határoztam: az ügy most már nem tűr halasztást. Megköszörültem a torkomat és halkan így szóltam:

- Sherlock, a Holdfény-szonáta cisz-mollban van, nem fisz-mollban. Ráadásul zongorára írták, nem hegedűre. Kérem, erről ne feledkezzen meg!

(Képünk illusztráció)