Különös és kicsit hosszú történetet kell elmesélnünk, amiről nem sokat tud az átlagpolgár, és titok, miért nem beszélünk erről többet: a magyar hadsereg bizony sok olyasmit tett a második világháború idején, amivel nem büszkélkedhetünk, de azért tettek olyant is, amiben semmi szégyellnivaló nincs, sőt. Érthetetlen, miért nem ismertebb a Dániába került magyar katonák sorsa.

Nem kevés emberről van szó, bár pontosan senki sem tudná megmondani, hányan is voltak: legkevesebb tizenkétezer, de talán tizenötezer emberről beszélhetünk. És nem csak katonákról, civilekről is: asszonyok, gyermekek is voltak a fél Európán átkergetett sereggel. Kik voltak, mit kerestek Dániában? Erről írta „A magyar katonák. Egy elfelejtett tragédia Dánia II. világháborús német megszállása idejéből” című kötetét Søren Peder Sørensen dán újságíró – a mű sajnos csak dánul és németül jelent meg 2005-ben de így is torokszorító képet tár elénk.

Képet, amit könnyű lenne félreértelmezni, de ha alaposabban megnézzük, láthatjuk: a Dániába került magyar katonák nagy része komoly segítséget nyújtott a dán ellenállóknak a megszálló német csapatok ellen vívott harcukban. Annak dacára, hogy Magyarország – elvileg – a Harmadik Birodalom szövetségese volt. Hogyan állhattak át mégis a honvédek az ellenállók oldalára? Ha röviden akarunk fogalmazni: a német hadvezetés kizárólag saját magának köszönhette ezt. Nem lehet embereket úgy rakosgatni országok és hadszínterek között, mintha sakkfigurák volnának. Ráadásul nem is túl jelentős sakkfigurák.

1944-ben már igen csehül állt a Harmadik Birodalom: keletről a Vörös Hadsereg, nyugatról a szövetségesek szorongatták. Ebben a reménytelen helyzetben Magyarországon csak egy kapituláció segíthetett volna, csak éppen Szálasi Ferenc erre sem hajlandó, sem képes nem volt. Ellenkezőleg: mint a Honismeret írja:

"1944 novemberében Heinrich Himmler SS-vezető és Szálasi Ferenc nemzetvezető megállapodott a magyar hadosztályok kiképzésében és felszerelésében. A megállapodás négy magyar hadosztály szervezését írta elő Kossuth, Klapka, Görgey és Petőfi néven, ezen kívül pedig négy Waffen SS hadosztályt kívántak felállítani. (…) De önálló magyar hadosztályról nem volt szó. Tulajdonképpen arról volt szó, hogy magyar katonákat ezredekbe rendezve később integrálják a német hadosztályokba. A magyar újoncok harcra képes csapatokká való kiképzésének tervét végül mégis feladták. 1945. március 30-án a németek elhatározták, hogy a magyarok Németországban való kiképzése a továbbiakban nem lehetséges. Ez azt jelentette, hogy az összes magyar csapatot munkaszolgálatra kellett volna használni. Ezután minden a magyarok kiképzésével és felkészítésével kapcsolatos tevékenységet leállítottak. Ezek a határozatok tükrözik, hogy mi volt a németek terve a magyarokkal Dániában. A magyar ezredeket itt is a német hadosztályok alá rendelték. A német katonai naplóból kiolvashatóan először voltak még tervek a magyar újoncok kiképzésére, ezeket azonban az aktuális célok miatt félretették, mert a magyarokat más feladatokra kellett használni."

Kérem, legyünk figyelmesek: a négy nem Waffen-SS-hadosztály állománya nem önkéntesekből, hanem sorozottakból állt, rendszerint vagy nagyon fiatal, vagy már ötven feletti férfiakat rekrutáltak, hiszen a többi korosztály addigra már vagy katona volt, vagy hadifogoly, vagy katonaszökevény, vagy – halott. Tehát a besorozott legénységet adta át Szálasi Németországnak. Ilyen formában tehát akit akkor elvittek katonának, nem sokat tehetett arról, hova veti a háború szeszélye. A Waffen-SS-önkéntesek igen: de itt és most egyáltalán nem róluk van szó.

Ezt a mi négy hadosztályunkat tehát Dániába vezényelték, hogy leváltsák az ott állomásozó német alakulatokat, amelyeket aztán többnyire Berlin védelmére küldtek. Milyen feladatokat láttak el? Valóban kiképezték az állományt, vagy inkább munkaszolgálatra kötelezték őket? A legtöbbjük kiképzése – mivel frissen sorozottak voltak – megkezdődött ugyan, az 1944-es Himmler-Szálasi paktumnak megfelelően, de még Németországban félbe is szakadt. Dániában már csak őrszolgálatot láttak el az elvezényelt németek helyett, és erdőt irtottak, repülőteret építettek. Többnyire fegyvert sem láttak. Az ellenállási mozgalom ezért is figyelt fel rájuk: szemmel látható ellenszenvet éreztek az őket dolgoztató németek iránt.

Tudomásunk van a marosvásárhelyi hadapródiskoláról is, melyet szintén Dániába evakuáltak – ők maguk vették fel a kapcsolatot az ellenállással. Vajon kapcsolatban áll ez az esemény a koppenhágai zendüléssel?

Nem állítható, hogy volna közöttük kapcsolat. Azonban a koppenhágai lázadás után – ott a kiképzést kapott magyar katonákat 1945 április 22-én Berlin védelmére kívánták vezényelni, ők azonban kitörtek a laktanyából és három órás tűzharcot vívtak a főváros utcáin a náluk sokkal jobban felfegyverzett németekkel, míg mindannyian el nem estek – a németek már annyira sem bíztak a magyarokban, mint addig. A legnagyobb dán napilap, a Politiken is beszámolt az eseményről, melynek nyolc dán áldozata is volt. A hadapród-iskola ezek után kötött szoros szövetséget a dán ellenállókkal.

Parancsnokuk, Szilágyi őrnagy személyes összeköttetésbe lépett a dán ellenállási mozgalommal, előbb Præstø-n, majd Næstved-ben. Biztosította a dánokat a magyar hadapródok náciellenes álláspontjáról, hozzátéve, hogy ő és a növendékek magukat vendégeknek tekintik Dániában, és ha összetűzésre kerülne sor, a dánok oldalán fognak harcolni a németek ellen. Sőt, a német kapitulációt megelőző hetekben Szilágyi őrnagy és társai egy titkos hálózatot építettek ki, amelynek keretében összeköttetésben álltak a dán ellenállókkal és a Sjælland északi részén fekvő Høvelte-i táborban állomásozó magyar tisztekkel, akik a dán ellenállási mozgalom legfelső vezetőségével működtek együtt.

De kiemelhetjük Járdány Kálmán zászlóaljparancsnok szerepét ebben a kapcsolatban, aki egy Pető nevű, Dániában élő magyar mérnökön keresztül sikerült megtalálja az ellenállók vezetését. 1945 április elejétől már az ellenállók főparancsnokságával is kapcsolatban állt. A német kapituláció előtt közös támadást készítettek elő a Høvelte-táborban tartózkodó németek, főként az SS- és Hipo-erők ellen a Høveltegårdon, valamint a sandholmi táborban. A magyarok táborában a következő szövegű röplapot terjesztették:

„Hamarosan harcba hívunk benneteket dán és magyar tisztek parancsnoksága alatt a gyűlölt Németország ellen, amely kifosztja és megszégyeníti Dániát, ahogy már kifosztotta és megszégyenítette a mi szegény hazánkat. Várjatok ezt a pillanatot nyugodtan és fegyelmezetten, és ne kövessetek el semmiféle meggondolatlan vagy felelőtlen cselekedetet! Amíg nem kerül nyílt harcra sor, a dánok titokban segítenek nekünk, ahogyan tudnak. Szabotáljátok a németeket, ahol csak tudjátok! Hagyjátok a nyilasokat ’véletlen balesetekben’ eltűnni! Vigyázzatok, hogy ártatlanok ne sérüljenek meg! Ha a nyilasok eltűnnek, a dán ellenállók tudnak nektek segíteni.”

Ez csodálatos és nem kevés bátorság kellhetett hozzá. De mi történt a háború után?

A hadapród-iskola növendékei különleges státust kaptak az új, legitim dán kormánytól. Külön kategóriát állítottak fel számukra: ők voltak a „barátságos ellenségek”. Ők Dániában is maradhattak – ám a katonák többségét német hadifogoly-táborokon keresztül haza kellett küldeni. A háború után azonban évtizedekig viselték a „nyugatosság” bélyegét és nem kevés hátrány érte őket.

Erről az egész eseménysorozatról alig tud a magyar közönség. A dánok többet tudnak? Alig-alig... csak Søren Peder Sørensen kötetének megjelenése, 2005 után került egyáltalán szóba a magyar katonák dániai szerepe (a szerzővel interjú jelenik meg a Vasárnapi Hírekben, ezen a héten). De az ellenállás szerepről sem sok szó esik: mintha mindenki titkolózna kicsit még manapság is.

Ki tud erről nálunk, ki tud Dániában? És miért nem beszélünk róla? Hiszen itt egy olyan történelmi eseménysorozat, amire mindenképpen büszkék lehetnénk – nem túl gyakori ez abból a korból...

Szegény katonák, szegény emberek. Micsoda Odüsszeiát járhattak be a Kárpátoktól Jyllandig. És utána vissza. Legalább emlékezzünk rájuk: jó szívvel, mert megérdemlik.

Szele Tamás