Forgókínpad

Forgókínpad

Az üres falu átka

2019. június 12. - Szele Tamás

Érdekes az emberi természet. Minél kevésbé értünk valamihez – egy helyzethez, annak körülményeihez, okaihoz – annál könnyebben hozunk sommás ítéletet, pláne, ha nagyjából azt sem tudjuk, hol történt és micsoda. Az Úz völgyéről sem tud a magyar átlagpolgár túl sokat, legyünk pontosak: fogalma sincs róla, de az úzvölgyi incidensről mindenkinek van véleménye.

kolozsvari_tuntetes.jpg

(Fotó: Maszol)

Csak akkor jönnének zavarba a honi ítélkezők, ha meg kéne mutassák a térképen a helység legalább körülbelüli fekvését. Mondjuk Bukarestben is csak egy árnyalatnyival tudnak többet erről, mint Budapesten, és ők is csak azért, mert elvileg dolguk volna ezzel foglalkozni: de a magyar és román kormány erőltetett és kényszeres lépései azt mutatják: tulajdonképpen egyik fél sem tud mit kezdeni a helyzettel – és nem is nagyon akar.

A múlt heti incidens hátterét már elemeztem volt, itt olvasható, a történtekről meg annyit – bár kizárt dolognak tartom, hogy lenne ember, aki nem tud az eseményekről, és ha akadna is ilyen, annak is már rég van kialakult véleménye, sőt, az övé a leghangosabb – hogy ritkán tapasztalható, nemzetiségi alapú konfliktusról van szó, ami váratlan helyzet elé állította az összes érdekeltet. Részletek itt.

Mármost ezt a kérdést a lehető legnagyobb óvatossággal kötelességünk kezelni, itt egy rossz fogalmazás, egy erős kifejezés is felmérhetetlen károkat okozhat a két ország viszonyában. Ennek ellenére úgy magyar, mint román részről körülbelül olyan körültekintés tapasztalható, mintha éles aknát hatástalanítanának kétujjas, kifordított bundakesztyűben, ittas fővel és szakértelem nélkül. A jó megoldás csak véletlenül sikerülhet. A dolgok jelenlegi állása szerint a konfliktus helyszínéül szolgáló, és az eseményeket kiváltó úzvölgyi katonatemetőt kiveszik úgy a csíkszentmártoni, mint a Darmanesti-i önkormányzat hatásköréből, és a bukaresti védelmi minisztérium kezelésébe adják, minden pampogásnak vége, ha Attila és Florin nem tudtak szépen játszani, hanem verekedtek, akkor elveszik tőlük a piros pöttyös gumilabdát és nem mehetnek focizni a térre, míg meg nem nyugszanak. Látszólag meg van oldva a kérdés.

Az ám, csakhogy ezzel pusztán a mostani konfliktus csitult el, tüneti kezelést látunk: ezért is kéri az RMDSZ, hogy induljon inkább egy valós párbeszéd, hátha ki lehetne irtani a kölcsönös értetlenség gyökerét is. És pont ennek érdekében állítsák vissza a temető eredtei állapotát, mármint a tíz nappal ezelőttit. Ugyanis ha a mostani állapotot fogadjuk el, abban benne van az indokolatlanul és hevenyészve odahelyezett ötvenkét betonkereszt és az az emlékmű is, amit végül felavattak, tehát maga a botrány kiváltó oka. Ha az nem szűnik meg, minkét fél szélsőségesei zarándokhelynek használhatják a temetőt, és annyira lesz abban örök nyugalom, mint egy focimeccsen.

Egyszóval, valamiféle megoldás felé tart az ügy, de ez keserű szájízt fog hagyni mindkét félben, és lesz, sajnos bizonyosan lesz a történteknek utóélete. Mondjuk én a probléma gyökerét a populista politikában látom, amely Európa-szerte követeli az erős nemzetállamok szuverenitását: hát kérem, lehet ilyen szamárságokat beszélni, de ha történetesen nem a mi nemzetállamunk erős, hanem a szomszédé, akkor ilyesmik történhetnek. Az erős nemzetállam ugyanis azt követelné meg, hogy minden polgára a határain belül éljen, és azokat soha el ne hagyja, csak éppen ilyen államalakulat, hála az Égnek, nincs és soha nem is volt (mellesleg, előbb-utóbb az ilyen „erős nemzetállamok” fel kéne készüljenek az önellátásra, autarkiára is, hiszen mindenkivel összerúgnák a patkót). Szóval, nem sok jóra vezet az orbáni állameszme, ha más is alkalmazza.

Abban mindenki egyetért, akinek van is fogalma a térség politikai viszonyairól, hogy ez az incidens nem magától történt, ez minden volt, csak nem egy spontán verekedés. Illetve verés, ugyanis az odabuszoztatott Dinamo Bukarest ultrái verték a temetőt őrzőket, azok csak imádkoztak, mely eszköz a legritkább esetben alkalmas testi sértés elkövetésére. Ha tekintetbe vesszük, hogy a történtekre elsőként Traian Basescu PMP-je reagált, a tőlük megszokott arroganciával (ha ezt a pártot populistának nevezzük, akkor még finoman fogalmaztunk), ha szem előtt tartjuk, hogy az atrocitásokat Sebastian Cucoș ezredes irányította, aki most az országos csendőrparancsnok helyettese, ha egyáltalán a fociultrák „véletlen” felbukkanására gondolunk egy lakatlan faluban, akkor azért láthatjuk, hogy sok kéz munkája volt ebben a történetben.

Sok koszos kézé. (Ha valami megkérdezné, hogy „és a csíkszentmártoniak mit kerestek ott?” arra van válasz: azt, hogy száz éve ők kezelik, tartják karban a temetőt, az ő dolguk vigyázni rá).

De még tudni is lehetett előre a várható krízisről. Arról nem, hogy atrocitások is lesznek, az inkább csak lehetőség volt, de hogy valami történni fog, az bizonyos volt. Hiszen ezt a szenteléses ceremóniát Darmanesti önkormányzata már május 17-ére meghirdette volt, az uniós választási kampány finisében azonban nem is engedélyezték (különben az összes munkálatot hatályos engedély nélkül végezték és a helyi építési hatóságok meg a telekkönyvi hivatal már azt sem tudja, kinek a haját tépje, a sajátját vagy Darmanesti polgármesteréét). Szóval, nagyon is lehetett tudni, hogy esemény várható, azt már kevésbé, hogy ezrek vesznek részt rajta, azt meg a legkevésbé, hogy fociultrák és csendőrezredesek alkotják a díszes ünneplő közönséget.

Azonban van nekem egy olyan érzésem, hogy ez az egész sem nem budapesti, sem nem bukaresti koponyákban termett meg. Hideg, szibériai szél süvítését vélem hallani, ugyanis sem Magyarországnak, sem Romániának nem érdeke ez a feszültség, kivéve persze mindkét ország szélsőjobboldali köreit, ellenben érdeke a káosz Moszkvának – különben is, ha kialakul egy rossz viszony és ezzel párhuzamosan létrejön egy erősen nemzetállami Magyarország meg egy ugyanilyen Románia, sőt az egész kontinensen elterjed az erős nemzetállamiság, mint a középkorban a Fekete Halál, akkor az egymás ellen acsarkodó államocskákat egyenként rakhatja Putyin abba a zsebébe, amelyikbe épp akarja. És akik románoznak, akik magyaroznak, akik gyűlölködnek bármely nemzet, felekezet vagy nemzetiség ellen, mind-mind a Kreml malmára hajtják a vizet.

Ahányszor elhangzik egy-egy uszítás, valahol egy kis kozák mindig iszik szto gram vodkát, és kezd már nagyon részeg lenni...

No, de lássuk, mit mondott ebben a kérdésben Smaranda Enache neves emberjogi aktivista, a Pro Európa Liga társelnöke a Transindex.ro portálnak?

Előre kitervelt és gondosan felépített provokációnak tartom az úzvölgyi temetőnél történteket, annak ellenére, hogy a történelem és a hagyomány is szolgáltathat alapot az ilyen incidensekre. Azonban az, hogy egy szélsőséges csoport megjelenik és randalírozni kezd, nem a véletlen műve.

Érdekes lenne megtudni, hogy ki vette rá egy egyszerű község polgármesterét, hogy ilyen eljárásba kezdjen. Ezt szélsőséges csoportok rendezték, a Noua Dreaptă, a Vasgárda hívei, de még Traian Băsescu volt elnök csoportjai is, akik egyre inkább átveszik Corneliu Vadim Tudor elveit, és ezzel próbálják a pártjukat újrabrandelni.

Nekem az 1990-es eseményekkor is az volt az érzésem, hogy ott is létezett egy geostratégiai érdek. Románia sorsa még nem volt tisztán eldőlve, nem lehetett tudni, hogy Nyugat-Európához zárkózik fel, vagy része lesz egy oroszok által vezetett struktúrának, de minderre nem volt bizonyíték. Elsősorban radikális csoportokról van szó, akiket valaki megszervezett, és ezek a szervezők kapcsolatban lehetnek akár az orosz titkosszolgálatokkal is. Az ilyen forgatókönyveknek általában van egy felépítése, és tisztában kell lennünk azzal, hogy ez lehet egy provokáció-sorozat kezdete, vagy főpróbája is. Én merem azonban állítani, hogy Erdélyben ez most nem sikerülhet.”

És nincs egyedül Smaranda Enache. Mugur Vărzariu filmrendező és fotós már az események másnapján értetlenségének adott hangot az Adevărul hasábjain, Kolozsváron több száz fő részvételével megtartották az interetnikus szolidaritás-tüntetést, minden atrocitás nélkül, szóval úgy tűnik: a populista demagógiának valós bázisa nincs, nem állnak mögötte maguktól tömegek, legfeljebb némi csőcselék, ők is csak akkor, ha megfizetik és leitatják őket. Az egész pár hatalomra éhes politikus és az őket dróton rángató moszkvai Nagy Bábjátékos műve, nem valós népmozgalom.

Aki nem értette meg magától, értse meg ebből a pár sorból: a nacionalizmus nem megerősíti az országainkat, hanem ellenkezőleg, elszigeteli őket egymástól és elgyengíti minden téren, szegénnyé és erőtlenné lesznek egyedül, kiszolgáltatja őket a nagyobb és erkölcstelenebb játékosok kényének-kedvének: a gyűlölködés nem opció, sem a közéletben, sem a diplomáciában, egyetlen ország sem magányos erőd. Ahogy John Donne mondaná:

Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.”

A populizmus, szuverenizmus vagy nevezzük bárhogyan is Orbán Viktor kedvenc politikai áramlatát pedig nem megoldás semmire. Hiszen nem csak az államokat szigetelné el egymástól, de államon belül a polgárokat is, a permanens hadiállapotban nincs közösség, de közélet sincs, csak a Nagy Büdös Nemzetállam van. Nem véletlen, hogy ez a zsarnokok egyik kedvenc államformája.

Attila, Florinel, üljünk le, gondolkodjunk: kinek az érdeke, hogy verekedjetek?

Ki röhög rajta a leghangosabban?

Ugye, hogy Szásenyka?

Akkor érdemes ütni egymást Szásenyka kedvéért?

Ugye, hogy nem.

Szásenykát sem kell megverni, nem is lehet, meg nem is volna értelme még összeveszni sem vele, de legalább lássunk át a szitán.

És focizzunk tovább a téren, békében.

Ne fogjon rajtunk az üres falu átka.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása