Forgókínpad

A fartő és a fertő

2019. december 20. - Szele Tamás

Alig egy évvel a turanizmus újbóli előretörése után – melynél nagyobb marhaságot keveset tudnék mondani jelen helyzetünkben, de fogok – fájó szívvel, de be kell látnom, van valami a magyarság turáni, vagy inkább altáji jellegében. A magyar belpolitika például teljesen altáji jelleget öltött. Pontosabban: altestit. Ágyékit, fartájit. Valóságos fertő, annyi itt a fartő.

japan_dugas2.jpg

Mármost ez körülbelül az önkormányzati választások kampányában kezdett terjedni, Donáth László megrágalmazásával sőt, talán az MTA „kéjszobájával” kezdődött a mostani hullám – bár volt elődje, mikor a Jobbik képviselőinek nemi életét próbálta a kormánymédia közbeszéd tárgyává tenni. Nekem sok bajom van a Jobbikkal, rögtön a legelső az, hogy létezik, de épp a nemi életükről az a véleményem, hogy a világon semmi közöm hozzá és nem is érdekel, ugyanis kicsit sem befolyásolja politikai tevékenységüket.

Mondjuk ugyanígy vagyok az összes többi politikai párttal és politikussal is, így kissé megrökönyödve tapasztalom a lényeglátásra törekvésnek a tökéletes hiányát polgártársaimnál. Mindenki lubickol a „szexbotrányokban”, mindenki a részeteket elemzi, a Hugh Hefner a mezítlábas barátok kolostorának puritán perjele az egységsugarú magyar választókhoz képest, szóval maga a show eléri közönségét, csak éppen így, ebben a formában semmi értelme és haszna.

Megpróbálom a mocskos részletek kihagyásával megmagyarázni, miről is beszélek. Az a helyzet, hogy botrányok vannak, csak éppen ezek nem szexbotrányok. A Borkai-ügyben sem az lett volna büntetendő, hogy a volt győri főmufti, kajmakám és defterdár ledér életű leányzókkal mulat, erre ugyanis nincs törvény a magyar jogban, ezt nem tiltja semmi. Azt tiltja viszont, hogy a hölgyek viszonzásul uniós támogatást kaptak Borkai befolyásának köszönhetően, melyből rendezvényszervező és menyasszonyi ruha-kölcsönző vállalkozást indítottak ezek a most már szó szerint fehér ruhás szüzek. Azt még jobban tiltja, amit az Audi-gyár ingatlanának kettős értékbecslése útján elkövetett Borkai mester, és végül a kokain fogyasztását is tiltja a törvény: az ám, de ez korrupció-botrány, ingatlan-botrány, kokain-botrány, viszont nem szexbotrány.

A szex ugyanis önmagban véve, ha nem sérti az idevágó törvényeket, nem erőszakkal történik, hanem kölcsönös konszenzus alapján, valamint nem okoz sem fájdalmat, sem kárt a benne résztvevőknek, és nem is kiskorúak bevonásával történik, egyáltalán nem botrányos. Értem én, hogy Mari néni, Pista bácsi a magasföldszint kettőből nem fogja fel, hogy a közösülés módja, helye, időpontja és egyéb részletei egyelőre még kevéssé vannak törvényileg szabályozva, de attól még ez a helyzet.

Viktoriánus társadalom lett a magyar, de ha zongorázni tudnám a különbséget Orbán Viktor és Viktória királynő között, én lennék a Kocsis Zoltán és a Ránki Dezső négykezesben. Igen: a nyársat nyelt, képmutató viktoriánus Britanniában törtek ki átlag öt-tíz évente a sajtóban „szexbotrányok”, amelyek kivétel nélkül az érintetettek teljes ellehetetlenülésével és nem ritkán halálával végződtek – Oscar Wilde olyasmiért járta meg a readingi fegyházat, ami ma jelentéktelen magánügynek kéne minősüljön, csak épp a kor törvénybe ütközött, és ami ennél is több: Queensberry márki érdekeit sértette. Wilde börtönbe került, kijött, két év múlva bele is halt az ott szerzett fülgyulladásba, az erkölcs helyre igazíttatott. Haszna semmi nem volt a halálának, értelme sem, de a közerkölcs tündökölt. Tündökölt, miközben London városában 1887-ben nyolcvanezerre becsülték a prostituáltak számát, és bocsánat, de ha csak napi négy kuncsafttal számolunk, akkor is négyszázezer volt akkoriban és ott naponta a prostitúcióban érintettek száma.

Letűnt kor, tetszenek mondani. De a képmutatását megörököltük: ráadásul, mint már jeleztem, ez a képmutatás nem jó semmire. A politika olyan, mint a showbusiness többi ága, és rossz üzletember, aki a lejáratásnak ezt az eszközét választja. Miért is?

A politikus és a politikai párt ki nem mondott célja a mai magyar viszonyok között az egyeduralom elérése. Bármi áron, akár Gábor Áron is. Ha azon az áron, hogy egymást kenik be mindenféle váladékokkal és testnedvekkel: ám legyen. Csakhogy a showbusiness célját felejtik el: ha Mick Jagger vagy Jim Morrrison koncert közben részegen vagy belőve előkapja a szerszámát és játszik vele, az egy show-elem. Azzal ő – még ha tele is van mindenféle vegyi anyagokkal, mint a déli busz vagy a Szpartak Moszkva csapatkapitánya – többé-kevésbé tudatosan saját magát, a produkcióját adja el. Lehet, hogy a közönségnek csak húsz százaléka fogja díjazni a bemutatót, de azoknál ez sikert ér el. Tehát: saját magát épp eladhatja így az előadó, de mást lejáratni azzal, hogy megmutatta vagy erre-amarra a célra használta amije van, nem érdemes.

Nem érdemes, ugyanis csak akkor lehetne a lejáratással egyeduralmat elérni a piacon, ha összesen csak két előadó lenne, az egyik a Jó, a másik a Rossz.

A magyar kormánypárt sajtója igyekszik is mindenkit egy kalap alá venni, akinek nem tetszik a mostani rendszer, csak pont azért, mert egy nagyon széles spektrumot próbálnak egy skatulyába beszorítani, aminek egyedül a kormány iránti jogos ellenszenv a közös eleme, a kísérletből rendszerint nevetséges, paranoid elméletek születnek sötétben bujkáló, rémhírterjesztő sorosista alakváltó gyíkemberekkel és angyali fideszesekkel, akik fehér lovon vágtatnak a paksi erőmű felé, kivont erkölccsel, csak úgy lobog utánuk a kacagány meg a közröhej, szóval azt még nem sikerült belemagyarázni a köztudatba se jobbról, se balról, hogy csak két oldal van, a Jó és a Rossz, és ezek csapnak most össze Magyarországon, mint egy Ragnarökben, mert hol máshol tartsák a ragnarököt, az istenek alkonyát, ha nem a pannon pusztákon? Asgardban most béke van, ráadásul oda a Bifröst szivárványhíd vezet, azon magyar politikacsináló át sem megy, úgy borzad a szivárványtól.

Tehát ezek a „szexbotrányok” jobbról is, balról is feleslegesek, mert egyfelől törvényt nem sértenek, másfelől nem csak két oldal létezik (habár a hivatalos ellenzék is ezt próbálja elhitetni, csak kevesebb ráfordítással és ellenkező előjellel, mint a kormánypárt), tehát nem áll meg az, hogy aki leszámol a másikkal, utána már örökké pihenhet a babérjain a teljhatalom birtokában.

A francokat, kérem.

Mivel a kiinduló tétel hibás, az egyik oldal totális győzelme egyetlen nap nyugalmat sem hozna: a létező problémák miatt azonnal jönne létre, törvényszerűen egy, a győztessel szemben álló erő.

Ugyanis a politikai győzelem, legyen bármilyen teljes is, a társadalmi és gazdasági problémákat nem oldja meg.

Szóval, a „szexbotrányok” kavarása voltaképpen teljesen felesleges, viszont legalább káros is. Meg hiteltelen.

Hogy a Borkai-ügyet kinek köszönhettük, azt valószínűleg az utókor sem fogja megtudni, de egyike volt azoknak a ritka eseteknek, mikor egyértelmű képsor bizonyította a történteket. Azonban ez kivétel volt. Az idén elhangzott összes többi szexuális vád minimum kétséges, ugyanis ilyesmihez a legritkább esetben hívnak tanúkat: bíróság előtt, jó ügyvéddel mindegyik megbukna, egyszerűen azért, mert – mint a Donáth-esetből láttuk – a tanúról derült ki, hogy megvesztegették, de azért is, mert olyan dolgok bizonyíthatatlanok – más esetekben – hogy például melyik testrész kihez tartozik. Szóval, egy esetleges rágalmazási perben vagy persorozatban a botrányok kirobbantói semmi jóra nem számíthatnának.

Menjünk tovább: akkor sem számíthatnának semmi jóra, ha be tudnák bizonyítani az igazukat!

Egyszerűen azért, mert ha a jó hírhez való jog megsértéséért perelik őket, az esetben nem számít az állítás igazságtartalma, az számít, hogy sérült-e a felperes joga a jó hírnévhez. Magam láttam sajtópereket ezen elbukni.

Ha már sajtó: bajban van a maradék független sajtó is ezekkel az ügyekkel, mert nem beszámolni róluk nem lehet, beszámolni felesleges és néha káros is, a valóságot kideríteni lehetetlen, és ha ki is derülne, az se sokat számítana igazából: így születnek azok a felemás, gumikesztyűben írt hírek, melyekben leginkább az érintettek nyilatkozatait ütköztetik a vádlókéval és minden épeszű kolléga kerüli az állásfoglalást. Kerülni is kell. Ha csak el nem ment az esze az embernek.

Szóval, összefoglalván és egy sort sem írván az aktuális botrányról: igen nagy hülyeség harapózott el mostanság. Ezek a „szexbotrányok” tulajdonképpen politikai eszköznek csak annyira alkalmasak, mint fegyvernek a mustárgáz Ypern-nél annak idején: addig ártott az ellenségnek, míg meg nem fordult a szél, onnantól már a saját csapatokat irtotta. És most nem is két oldal feszül egymásnak, ez nem háború, így csak annyit érünk el a dologgal, hogy minden tele lesz mocsokkal és testnedvekkel.

A legjobb volna ezt a szellemet visszadugni a kotonba, de félő, hogy már nem lehet: így nincs más választás, tehetetlenül nézi az újságíró, ahogy mindent ellep a mocsár és a dágvány.

Csak kapkodjuk a fejüket a valagcímek között.

A magyar végre tényleg altáji nép lett, test-altáji, Meotisz mocsaraiból.

De legalább élvezi.

Mi vagyunk az egyetlen viktoriánus törzs a kurultájban.

Altáj, kurultáj, fartő, fertő...

Na, cigarettaszünet vége, tessék alámerülni.

 

Szele Tamás