Forgókínpad

A budaörsi Watergate

2020. január 23. - Szele Tamás

Persze nem akkora ez a történet, mint a valamikori botrány, amibe belebukott Nixon elnök, de meglepő hasonlóságokat mutat azzal a történettel, amit végül Woodward és Bernstein kollégák göngyölítettek fel. Például van benne illetéktelen behatolás zárt területre, voltaképpen betörésnek is nevezhetjük, van érzékeny adatok jogosulatlan kezelése – egyszóval benne van a fél törvénykönyv.

ripostkapu2.jpg

(Fotó: Ripost)

Btk., Ptk. egyaránt.

De lássuk, mi történt valójában, mit tudunk?

Tegnap, 14:00 körül Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere épp a felújítás alatt álló Budaörsi Egészségügyi Központ közelében tartózkodott, mikor telefonon értesítette őt az intézet vezetője, hogy náluk járt, sőt, jár a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság. No, az ugyan mit keres ott? Azt ellenőrzik, bejelentés alapján, hogy megfelelő módon kezelik-e a betegek adatait. Helyes, mondta a polgármester, akkor ellenőrizzék – azonban maga is odament.

Hát bizony érdekes dolog derült ki. Éspedig az, hogy a bejelentést, mely szerint a betegek kartonjait nem őriznék méltó és megfelelő módon, nem más tette, mint a Ripost című sajtóipari műtermék egyik munkatársa, bizonyos Forgács Ágnes, aki vagy egyedül, vagy fotóriporterével valamikor behatolt az egészségügyi központ látogatók elől lezárt részébe (ne tessenek valami szupertitkos létesítményre gondolni, ez egyszerűen egy lépcsőház, de kulcsra vagyon zárva, ráccsal elkerítve) és ott lefényképezte, levideózta egyes betegek kartonjait. Mi több, erről utólag levélben értesítette a központ sajtósát is, a levél pedig érdekes kitételeket tartalmazott – idézzük:

Jelenleg, ezúttal jelezném, hogy ma is kiment a fotósom a helyszínre, és ma is ugyanazt az állapotot találta, hogyan képzelhető el az, hogy ebben az intézményben a betegek adatai, címei, nemi szervük állapota bárki számára elérhetően hever egy elzáratlan folyosón.

Honnan tudja, mi szerepel a kartonokon? Onnan, hogy beléjük nézett, vagy ő, vagy a fotós. Hát, ezt nem kellett volna, ez már köztörvényes bűncselekmény.

Igen, volt ott egy csúnya, nagyon csúnya fertőzéses ügy, amivel nem hanyagságból nem fogok foglalkozni, nem is részrehajlásból, hanem azért, mert nem vagyok sem szemész, sem másféle orvos, így nem is érthetek hozzá. A sajtóhoz viszont értek, ezért foglalkozom inkább a történet sajtót érintő vonatkozásaival.

Mármost itt nem csak etikai vétség történt, hanem bizony törvénysértés is. Mint azt Wittinghoff Tamástól megtudtam, az illető terület normális körülmények között zárt, egy kicsiny, ám kulcsra zárható vasrács őrzi, amit csak akkor nyitnak ki, ha szükséges. Meg – mivel a képanyagon látom – akkor, ha épp a Ripost jön fotózni, videózni. Mármost ez nem a Dunagate, nem is a Watergate, itt nem államérdek, hogy azok a kartonok titokban maradjanak vagy napvilágot lássanak, ebben az esetben nincs „felsőbb jó”, aminek érdekében kivételesen felülírható lenne a törvény: itt bizony illetéktelen behatolást látunk.

Szintén Wittinghoff Tamástól tudom, hogy az illető szekrényben viszont nem az egészségügyi központ betegeinek adatait őrzik, hanem egy háziorvos klienseiét, akinek a rendelőjében nem fért már el az irattartó – de őrzik, nem férhet hozzá illetéktelen. Vagy, mint látjuk, de, ha kap egy kulcsot valakitől, csakhogy olyan ez, mintha az ember hazatérne, és azt látná, hogy épp az ingóságait csomagolja össze valaki – lehet, hogy szerzett az illető valamiképpen egy kulcsot, az is lehet, hogy álkulccsal jutott be, de akárhogyan is történt, semmi keresnivalója a lakásban. És ahogy nem hivatkozhat a betörő sem a társadalmi igazságtalanságokra és az egyenlőbb vagyonelosztás elvére, úgy esetünkben sem érvelhetnek a sajtó szabadságával. Hiszen még ha el is tekintenénk (nem tesszük) az illetéktelen behatolás tényétől, akkor is egy háziorvos kartonjait fotózták, ami szigorúan tilos, adatvédelmi vétség, szóval én a Ripost helyében már most keresnék egy jó ügyvédet.

ripostszekreny2.jpg

(Fotó: Ripost)

Azonban lássuk, mi lett ebből a történetből magában a napilapban? 

Csatornabűz, kilógó vezetékek, a folyosóra kidobált betegkartonok… Elképesztő videón mutatjuk, milyen állapotok vannak a Budaörsi Egészségügyi Központban, ahol december 12-én végezték azokat a szürkehályog-műtéteket, melyek következtében ketten megvakultak a műtött szemükre, négyen pedig csak reménykedhetnek, hogy visszanyerik még a látásukat.”

Még egyszer mondom: a műtétekkel nem foglalkozom szakértelem híján, de a kartonok nem a központ betegeinek adatait tartalmazták. Nem voltak „kidobálva”, zárt helyen tartották őket, szekrényben. A vezetékek kilógnak? Lehet, de az épület épp felújítás alatt áll, érdekes is lenne, ha nem lógnának, nem sérülne a vakolat a munkálatok alatt. A csatornabűz meg azért érdekes vád, mert a történelem folyamán eddig még senkinek sem sikerült lefényképeznie.

Az viszont, hogy felújítás zajlott vagy zajlik, egyértelmű: a falból kijövő kábelek lógnak szerteszét, a második emeleti váróteremből pedig fellátni az egyáltalán nem elzárt 3. emeleti lépcsőfordulóba.

Itt záratlan kartotékszekrények állnak, fiókjaikban több száz beteg adatlapjával és leletével, amikbe az néz bele, akinek éppen úgy tartja kedve.”

Meg akinek fizetnek érte, hogy belenézzen és kinyitja a rácsos kiskaput, kulccsal vagy álkulccsal. Esetleg kinyitják neki.

Az ott tapasztaltakat természetesen jelentettük az Adatvédelmi Hatóságnál...”

Persze, hogy jelentették, hiszen az intézményt szeretnék lejáratni, a vád része a sajtókampánynak. Nem az első eset ez, amikor a Ripost olyasmire használja a sajtó nemes eszközét, mélyen etikátlanul, amit csak a legaljasabb politikai propagandának nevezhetünk. Náluk jelent meg a hajléktalan-törvény körüli viták idején a „Meddig élnek vissza a hajléktalanok mindannyiunk türelmével? Nekik mindent szabad?” című dolgozat is, ami hatalmas közfelháborodást váltott ki, magam is foglalkoztam vele. Hát Istenem, akkor az volt a főcsapás iránya, máskor az „akadémiai kéjtanya”, most Budaörs, akkor nem válogattak az eszközökben, ellenben most sem teszik.

ripost_1.jpgLőnek mindenre és mindenkire, akire megrendelés érkezik és lőnének a mostani megbízóikra is, ha azok elveszítenék pénzüket, hatalmukat és valaki más fizetne, hogy támadja meg őket a Ripost.

Nem is lakájmédia: zsoldosmédia.

Ezt a mostani módszert – bármennyire is azt hiszik – nem ők találták ki, ez ugyanis már régóta ismert, és hackelésnek hívjuk.

Mit csinál a hacker?

Behatol egy, a nyilvánosság elől elzárt területre, összeszedi, amit ott talál, jól látható nyomot hagy maga után, aztán nyilvánosságra hozza a tettét, és abban reménykedik – itt különbözik a Ripost munkatársaitól – hogy a feltört adatbázis birtokosai nem tesznek ellene feljelentést, hanem megveszik tőle jó pénzért a bejutás titkát vagy alkalmazzák adatvédelmi szakértőnek. Erre nagyon régen még volt is némi esély, de manapság bizony keményen büntetik, mindenhol az ilyen hackelést. Mindemellé az etikus hackert – és ennek a szerepét próbálja játszani a Ripost – maga a meghackelt intézmény bízza meg, hogy derítse fel a védelme gyenge pontjait. Szerződést kötnek vele, ha nem kötöttek, nincs joga hackelni. Itt erről – nem kell mondanom – szó sem volt.

Szürke zóna ez, főleg Magyarországon – ám a mostani eset nem számítástechnikával kapcsolatos. Itt egy irattartó szekrényt hackeltek meg, és most várják érte a tapsot, kitüntetést, meg persze a pénzt.

Hát amondó volnék így, harmincnégy sajtóban töltött év után, hogy az a főszerkesztő, aki tiltott területre küldi az embereit békeidőben törvényt sérteni szántszándékkal, nem főszerkesztő, és aki hajlandó is behatolni, nem ország dolgában, hanem a politikai propaganda és üzleti érdekek szolgálatában – mert kellhet bizonyos köröknek az az egészségközpont, nem árt ellehetetleníteni, lenyomni az árát – az meg nem újságíró, nem fotós.

Mellesleg: a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság azt állapította meg, hogy az adatokat megfelelően őrzik és kezelik.

No igen: hiszen ők zárva találták a rácsos kiskaput.

Most már a Riposton lenne a sor, nekik kéne igazolniuk tettüket, de bármibe lefogadom, hogy nem fogják.

Hogy a korábban idézett, tőlük származó alcímet fordítsam ellenük: „Nekik mindent szabad?”

Egyelőre.

De nincs az a kalózhajó, ami el ne süllyedne egyszer.


Szele Tamás