Tehát nem Panama-csatorna. A hír rövid és őszintén szólva nem túl kellemes, bár nem is túl kellemetlen – felhördülésre és örvendezésre egyaránt alkalmas kis mértékben, pártállástól függően. Arról szól, hogy a Pesti Srácok tévécsatornát indít, mely „könyörtelenségével” szeretne kitűnni. Hát, ha nem értenék a dologhoz, most megkongatnám a vészharangot – de értek. Nincs nagy baj, csak kicsi.

Mielőtt megmagyarázom, miről beszélek, mutatom az alaphírt, ami nem biztos, hogy mindenkihez eljutott, ugyanis a fizetős HVG360-on jelent volt meg pár napja:

„A Pesti TV védjegy bejegyzését kérte a PestiSrácok.hu kiadója, az Insider Media Kft. televíziós és rádiós műsorkészítésre, valamint reklámozásra.

A magát oknyomozó és hírportálként meghatározó PestiSrácok.hu-nak január közepén indult a Hír TV-vel közös produkciója, a Budapesti srácok, amelyben a fővárosban zajló politikai eseményeket szándékoznak bemutatni.

Az ígéretek szerint a három műsorkészítő, Vésey Kovács László, Csibra Tibor és Szabó Gergő a „megszokott könyörtelenséggel fognak a budapesti események végére járni”.

Vésey volt az, aki egy reklámkampánnyal kapcsolatban azt írta, hogy nem csak homoszexuálisokat, „de tolószékes embereket sem szeretnénk mozgólépcsőnyi meg buszmegállónyi hirdetéseken nézegetni.”

A Hír TV-n az egyik első videójuk arról szólt, hogy a fővárosi klímavészhelyzet „egyelőre csak az üres szavak szintjén létezik”.” (HVG)

Erről sok minden eszébe juthat az embernek, nekem speciel rögtön az, hogy ez a hír valóban a HVG-be való. Ugyanis leginkább gazdasági. Mit látunk? Egy már létező műsor önálló céggé alakul, és tévécsatornaként kíván működni. Lelkük rajta, én magam ebbe nem mernék belevágni, ugyanis még igen fiatal a produkció, nem is lehet auditálni, nem lehet megmondani, hosszú távon mennyire lesz népszerű. Ilyen stádiumban piaci alapon saját lábra állni üzlet öngyilkosság lenne, ha ez az én vállalkozásom volna, üzletileg hagynám még vagy fél évig is az anyatévé szárnyai alatt, míg kialakul a törzsközönsége, profilja, állandó jellege (aminek a világon semmi köze nem szokott lenni ahhoz, amilyenre tervezik a médiumot, az menet közben alakul ki, ahogy esik, úgy puffan), szóval, míg meg nem tudom, mire számíthatok én is, a kollégák is, a közönség is.

A halált megvető bátorság, amivel ezt mégis meglépik arra utal, hogy már most megvannak a reklámszerződések (tehát szó nincs piaci alapú működésről, a valódi hirdetési piac óvatos lenne, és szóba sem állna induló vállalkozással), és most kell egy cég, ami leszámlázhatja a dolgokat, mert nem bízzák a Hír TV gazdasági osztályára, jobb szeretik, ha náluk marad a pénz. Hát ez valóban gazdasági hír, abból sem a legfontosabb, mert csak annyiról szól, hogy a kormány két oszlopa nem bízik meg egymásban, ha könyvelésről van szó.

Jól teszik, én például egyikükben sem bíznék hasonló esetben.

A „könyörtelenség” egyszerű szlogen, ettől még készülhet náluk dokumentumfilm-sorozat Irgalmas Szent János életéről is, ha azt fizetik meg, legfeljebb irgalmatlanul pocsék lesz. Ugyanis a dokumentum-műfaj és a hírműfaj a legdrágább a sajtóban, mármint az oknyomozást kivéve, nem is véletlen, hogy ezt a szegmenst célozták meg. Irgalmas Szent János meg Spanyolországban élt, oda ki kell utaztatni egy stábot, az eszik, iszik, lakik, forgat, szóval termel, ha nem is filmet, de számlát mindenképpen – hm, most látom, adtam nekik egy ötletet, ha leforgatják, százalékot kérek.

De akkor is – önálló tévécsatorna?

Ne tessék röhögtetni. Soha ilyen sok és ilyen kevés tévé, rádió nem volt Magyarországon. Most, mikor a dusnoki ügy kapcsán szinte több videót kellett megnéznem, mint amennyi idő egyáltalán eltelt két írás között, szembesültem a ténnyel: rengeteg a tévécsatorna nálunk. Persze tudtam én azt anélkül is, de a gyakorlat mégis főbe kólintott.

Akkor miért nem tetszenek látni ezeket?

Azért, mert ezek a csatornák épp úgy, mint a most induló „Pesti TV” (vajon mit szól a névhez Pesty László? Bár, ahogy az elmúlt pár évben elnézem, nem fog perelni), mind „ televíziós és rádiós műsorkészítésre, valamint reklámozásra” szerződnek, nem pedig egész napos adásra. Ők jó esetben eladják a produkciójukat egy valódi csatornának, ami aztán használja, rossz esetben, például ha politikailag annyira elkötelezettek, hogy a nagy nyilvánosságban vállalhatatlanok – a szélsőjobb különösen sok ilyen „tévét” termelt ki – felrakják a műsoripari kézműves terméket a You Tube-ra. Három ember beszélget egy szentkoronás nemzeti zászló előtt és versenyeznek, ki tud nagyobbat mondani, tehát egyszerre talkshow és vetélkedő, aztán látja, aki látja, valami pár fitying így is csorog a reklámbevételből. A lényege amúgy is a politikai küldetéstudat, ott enné meg a fene, ahol van.

Na, ilyennel Dunát lehet rekeszteni, viszont – mind számlaképes, és mind jogszerűen működik.

Nézi, aki nézi, a látható adatok szerint nem tülekedik értük a közönség, mégis vannak, úgy heti egy-két produkciót összedobnak, körülbelül a helyi tévéstúdiók szintjén, valahol biztos megéri nekik, ugyanis különben még az sem olcsó játék, ha két ember beszélget egy spanyolfal előtt egy fikusszal, annak is eget verő forgatási költségei vannak. A stúdiót is ki kell bérelni, ha nincs saját (és nincs: kinek érné meg építeni vagy venni egyet?), az operatőrnek is van napidíja, a hangmérnöknek is, a riporternek úgyszintén, szóval az ilyen fikuszos anyagok is belekerülnek naponta egy havi átlagfizetésbe. Ezt csak akkor éri meg művelni, ha valamiféle szerződés előre biztosítja nem csak a forgatási költségeket, de még a nyereséget is. A televíziózáshoz sok köze nincs, annál több van a politikához és az üzlethez.

Most jön az a kérdés, amit szinte naponta tesznek fel nekem naiv és néha agresszív emberek: miért nincs országos ellenzéki tévécsatorna?

Hát ezért.

Nem érné meg.

Ugyan mondták már nekem, hogy „nem érdekel a frekvencia-kifogás”, akit nem érdekel, ne olvassa, de földi sugárzás frekvencia nélkül nincs. Olyan mint a gőzmozdony sín nélkül. Tehát az, hogy Mari néni, Pista bácsi bekapcsolja a készüléket bárhol az ország területén, és megszólal az „ellenzéki tévé”, frekvencia nélkül kizárt dolog, azt meg nem adnak. Arra van az ORTT, hogy ne adjon.

Jó, de akkor miért nincs ilyen izé, ilyen online csatorna sem?

Azért, mert drága és mert próbálkoztak már vele jobbról-balról, minden irányból, azonban – a kutya sem nézte. Ott még nem tartunk, hogy a nagyközönség a You Tube-on hajlandó legyen keresni a neki kedves tartalmakat (zenét kivéve). Ha az orra elé tolják, ímmel-ámmal elfogyasztja, persze, csak ha ingyen van, különben inkább böjtöl, minthogy beírjon két szót a keresőbe. Egy kivétel volt ez alól, a Pacsirta Rádió 2014-ben, az akkor erősen hallgatott volt, de azt kampánycélra hozták létre (bár ezt a munkatársaknak elfelejtették megmondani) és rövid működés után be is zárták, ki tudja, mi lett volna még belőle. Igaz: azt nem is a You Tube-on terjesztették, hanem önálló podcast-csatornája volt.

Aztán egy egész napos adáshoz sok ember is kéne. Ahol pedig sok ember van, ott a baj is sok, mert egyik így ellenzéki, másik megy amúgy. Minden ilyen próbálkozás eleve hatalmas hátránnyal indul, mert ha egy párt finanszírozná, abból óhatatlanul is az lenne, hogy a nagyon megbízható, csak épp tehetségtelen politikai aktivisták darvadoznának a kamerák előtt, ha több, akkor állandó lenne a konfliktus, hogy melyik párt kit delegálhat a szerkesztőségbe, és a végén amúgy is a megbízható tehetségtelenek győznének. Ugyanis megbízható tehetséges ember nincs: annak a szakmája a fontos, nem a pillanatnyi pártvonal.

Attól tartok, hasonló sors vár a közeljövőben induló Szabad Európa Rádió-podcastre is: ha ugyanis pártalapon szervezik, hatalmi harcok áldozatául esik, mint fentebb vázoltam volt, ha nem, akkor összefognak majd ellene a pártok és lehetetlenné teszik.

Különben is, a podcast nem jut el a közönség nagy részéhez, ugyanis a közönség nagy része azt sem tudja, hogy a számítógépén vagy a telefonján lehet rádiót hallgatni, tévét nézni. Facebookozni tud, és ezt a modernitás csúcsának véli.

Akkor mi marad?

Kiss magáncégek a jobb- és szélsőjobboldalon, minimális heti teljesítménnyel műsorkészítés, maximális termelékenységgel számlagyártás terén (hiszen nekik a pénz adott, nekik kapacitásuk, képességük és munkakedvük nincs), baloldalt semmi, középen gazdasági szempontból értelmezhetetlen, ideig-óráig a levegőből és saját zsebből élő online kísérletek, bírják, ameddig bírják – de egész napos online adás nem nagyon. Az ugyanis pénzbe kerülne.

Kis, komolytalan cégeknek esélyük sincs a kábeltévé-hálózatoknál, és ott sem néznék a heti két műsort túl sokan – ahogy a helyt tévék adásait is kevesen nézik. Pedig azok még foghatók is a kábeltévén.

A földi sugárzás ki van zárva – tehát csak ott vagyunk, ahonnét elindultunk, ilyen sok és ilyen kevés tévé- és rádiócsatorna még sosem volt magyar nyelvterületen.

Most lett eggyel több.

Ami egyébként is egy nagy és állami cég szárnyai alól számláz ki.

Na bumm.

A probléma nincs megoldva, nem is lesz. De legalább új probléma sincs.

Nem akarat kérdése a megoldás, nem is politikai elkötelezettségé (az inkább még akadályozza is), hanem a pénz kevés és a törvény olyan, amilyen – nem véletlenül.

Ja, hogy igények volnának?

Igény annyi mindenre volna... és igen sokféle, ráadásul. Ha udvarias akarok maradni, azt mondom: túl sokféle.

Fizetőképes piac és hirdető, az nincs. Meg eszköz, amivel eljuthatna a produkció a nézőkhöz.

Szóval, a magántelevízió még kormányoldalon is csak kisvállalkozás, ellenzéki vagy pláne független alapállással: lehetetlen.

Viszont számlázni remekül lehet vele. Arra tökéletes.

Szele Tamás