Forgókínpad

Pukka száhibok

2020. február 25. - Szele Tamás

Először is tisztázzuk, mit jelent a cím. Ez egy pandzsábi kifejezés a Brit Birodalom fénykorából, annyit tesz, hogy valaki: „tökéletes gentleman”. Az ám, csakhogy van ám ennek egy ironikus éle is, inkább jelent olyasvalamit, miszerint „na, ez is egy finom úriember, mit ne mondjak”. Nekünk ugyan sok közünk nincs Indiához, mégis Magyarország a pukka száhibok birodalma.

Úgy jutottam erre a következtetésre, hogy elolvastam Stefka István írását, amit a vasárnapi tüntetésről közölt a Pesti Srácokban, mint igazán tökéletes és kifinomult pukka száhib. Ennél pukkább száhib már csak akkor lehetne, ha monoklit és lovaglópálcát is hordana, golfütővel, elefántháton. Azonban más a gond: ha ő volna egyedül ilyen, az sem lenne jó, de írhatta volna ezt a sértéshalmazt majdnem bárki. Megkockáztatom, ha a „cigány” szót tetszőlegesen kicseréljük bármely más embercsoport nevére szükség és igény szerint, akár még más politikai oldalról is írhatták volna. Mert bizony a pukka száhibok földjén élünk.

De lássuk, mit mond ez a száhib?

Kedves cigányok, akármennyire is igyekeznek az úgynevezett támogatóitok (Párbeszéd, LMP, MSZP,DK) és a lázítóitok, a Soros-féle civilszervezetek (TASZ, Amnesty International, Magyar Helsinki Bizottság) meggyőzni titeket arról, hogy Nektek minden jár, törvényen felül álltok, a juttatásokért nem kell megdolgozni, nem kell tanulni, nem kell a társadalmi együttélés szabályait betartani, én akkor sem rátok haragszom meg, én akkor sem foglak gyűlölni Benneteket.”

Ez nagyon kedves tőle, mármint, hogy méltóztatik nem gyűlölni a cigányságot en bloc. Mert akár meg is tehetné és akkor... Akkor mi lenne, tényleg? Benézne a ló az ablakon vagy a fejünkre szakadna a Vacsoracsillag? Nem: akkor legfeljebb gyűlölné őket. De a száhib udvarias, uralkodik az érzelmein és nem gyűlöl. Csak intenzív ellenszenvet érez, és úgy találja, hogy a cigányok szerint nekik „minden jár, törvényen felül álltok, a juttatásokért nem kell megdolgozni, nem kell tanulni, nem kell a társadalmi együttélés szabályait betartani”. Ami elítélendő volna, ha így lenne – csak épp nincs így. Ellenkezőleg: a legtöbb cigány nagyon keserves és megalázó munkával keresi a kenyerét, sőt, ismerek olyan jogvégzett cigány fiatalt, aki nem is álmodhatott ügyvédbojtárkodásról: nagyon örült, mikor felvették postásnak, és végre eltarthatta a családját. Igen: jogvégzett. Kicsit sem gondolta úgy, hogy neki nem kell tanulni, és ezzel egyáltalán nincs egyedül. A cigányok közül nagyon is sokan szeretnének tanulni, nem keveseknek sikerül is, csak a végzettségüknek megfelelő munkát, na, azt nem kapnak a pukka száhiboktól.

Mintha egy brit gyarmati hivatalnokot olvasnék úgy a tizenkilencedik század nyolcvanas-kilencvenes éveiből. Aki ugyan naponta találkozik azokkal a bráhminokkal – na jó, inkább látja őket az utcán – akiknek a kultúrája már akkor ismerte a vízöblítéses illemhelyet és a fürdőházat, amikor Britanniában a piktek még pucéron, ám kékre festett testtel mutogatták meztelen ülepüket a római légióknak. De ha csak ezt ismerték volna... ismerték az írásbeliséget, annyira, hogy máig olvassuk a Mahabháratát, Rámájanát, a szutrákat, upanisádokat, ismerték az öntözéses mezőgazdaságot, kiváló kézműveseik voltak és megépítettek a konáraki naptemplomtól a Tádzs Mahálig mindenfélét. Értettek fizikához, kémiához, bölcselethez. Csak hát – elég pocsék puskákat és ágyúkat készítettek, abban nem voltak a legjobbak, ebből következett a kialakult helyzet.

És ez a pukka száhib azt mondaná nekem, míg a gintonicot szürcsöljük a verandán, a punka alatt, amit a szolgák lábbal hajtanak:

- Látja, barátom, mocskos, lusta egy népség ez, ha el nem hoztuk volna nekik a kultúrát és meg nem szerveztük volna meg a munkát, éhen is vesznének mindahányan.

És nem lehet kiverni az ostoba bürokrata fejéből ezt a szamárságot. De folytassuk:

Ezért nézem értetlenül, hogy diplomás tanárokat vernek, osztálytársakkal erőszakoskodnak. Megborzongok, mert annyira szürreális, ami ma Magyarországon néhány helyen történik, és néhány helyen megtörtént a magyar lakossággal és a cigánysággal. Tanár koromban egy méterrel közelebb hozzám nem mert volna közeledni egyetlen diákom sem – legyen az cigány vagy magyar származású.”

Izé, uram, maga most miről beszél? Ha volt ilyen, ki kell vizsgálni és a felelősöket megbüntetni, de ez a dal most arról szól, nagyon dióhéjban, hogy cigány gyermekeket többségi tanárok nem tanítottak megfelelően, elszigetelték, diszkriminálták őket, és ezért kártérítést kéne kapjanak, amit a magyar állam nem hajlandó kifizetni. Helyette szakképzési tanfolyamokat kínál, ami lehetne szép, ha ezek a tanfolyamok egyébként nem volnának ingyenesek. De azok, így olyan az ajánlat, mintha harmatot, napsütést, szivárványt kínálna, de azt is csak megfelelő időjárás esetén, mert hát ezek a természeti jelenségek is ingyenesek. Azt készséggel elhiszem, hogy tanítványai nem mentek önhöz egy méternél közelebb – gondolom, nem volt rá okuk, nem akartak kezet fogni vagy nem akarták megölelni, nem szerették annyira. Távolságtartás, uram: ez a pukka száhib egyik titka.

Tarthatatlan, hogy a rendszerváltás óta eltelt harminc év alatt hivatásos bajkeverők, lázítók, liberális őrültek, külföldről pénzelt „civil” szervezetek, a magyar törvényeket kijátszó ügyvédek, kiskapukat kereső bírók lovat adnak tanulatlan, munkát kerülő, bűnöző életet folytató cigányoknak, akik ennek tudatában erőszakoskodnak a társadalomban helytálló, becsületesen dolgozó polgárokkal szemben, sőt, a hétköznapi, a többségi társadalomban eligazodó, azzal együttműködő, szorgalmas, dolgos, sikeres cigányokkal szemben is.”

Erőszakoskodnak? Száhib, csak felhívnám becses figyelmét, hogy a magyar kormánypártok körúti tüntetésén a minap vertek újságírót, bántalmaztak ellentüntetőket, ellenben most vasárnap senkinek haja szála sem görbült. De még csúnyát sem mondott senki.

Az úgynevezett szegregációs tüntetésen ismét előkerültek azok a régi arcok, akik mindig a rend, a nyugalom, az építkezés, a biztonság, a békés fejlődés ellenzői voltak. Megint mozgolódnak, megint szervezkednek. A Soros által pénzelt nagyon Setét Jenő és Horváth Aladár mellett ott lehetett látni Demszky Gábort, aki a nyílt társadalom híveként főpolgármesteri működését mindjárt azzal kezdte, hogy a hajléktalanságnak, a drogozásnak szabad utat engedett Budapesten, és az emberi jogokra hivatkozva élhetetlenné, mocsokhalommá tette az ország központját.”

Érdekelne, hogy Demszky mi az elefánt ormányát, Sah Dzsehán díszes lószerszámát tehetett volna a hajléktalanság ellen, mondjuk tiltotta volna be, mint maguk, és akkor többet ilyen nincs? Vezényelte volna ki a fedél nélküliek ellen a rádzsput lövészeket vagy a gurkhákat? A kábítószer-fogyasztás pedig törvénykezési és végképp nem önkormányzati hatáskörbe tartozik: ha elkezdi szabályozni, maga támadta volna a leghangosabban az akkori Pesti Hírlapban vagy az Új Magyarországban. Netán a köztévé Híradójában.

Hej cigányok, ha tudnátok!!!, egy demokráciában igenis mindenkinek keccsölnie kell. Így vagy úgy. Tudom, a szlengben a keccsölés fáradságos, megterhelő fizikai munkát jelent, csekély fizetségért. S az Tőletek függ, hogy a csekély pénz mind-mind többet jelentsen.”

Képzelje: tudják.

Keccsöl is, akinek csak jut munka, száhib. Az, hogy maga nem használta még soha ezt a kifejezést, most is a szlengszótárból nézte ki, csak magát minősíti. Meg azt jelenti, hogy még soha nem keccsölt, nem, mintha kívánnám magának. Keccsöltem én, mikor muszáj volt, öt helyett is. Csak nekem volt olyan cigány szomszédom is, akivel a nyolcvanas évek végén szombat-vasárnap jártunk el melózni, hogy egyről kettőre jussunk. Aztán nem ettől jutottunk, illetve egyről kettőre még én sem, ő meg koldusbotra, de ez egy másik történet.

Stefka és a stefkák – mert iskola ez, szellemi irányzat – egy aluliskolázott gyarmati bürokrata előítéleteivel oktatnak ki egy több százezres embercsoportot, sértegetik, fenyegetik őket, vélt rossz tulajdonságaikat hányják a szemükre, és azt helyezik kilátásba, hogy ha szépen engedelmeskednek nekik, akkor nem fogják gyűlölni őket.

Nem a fenét, egyfelől, másfelől ezzel aztán ki lesznek segítve.

De szakadjunk el Stefkától, ő csak vezető képviselője ennek az irányzatnak, ami felülemelkedik gazdaságon, realitáson, pártokon, politikán, a világon mindenen, valóságos átka ennek az országnak. És nem, nem csak a cigányokról van szó, hanem mindenkiről.

Mi saját magunk gyarmatosítjuk saját magunkat.

Ha egy csoport valakinek nem tetszik, azonnal előveszi a legrondább velük kapcsolatos előítéleteket, ha nincsenek, gyárt néhányat, majd bevonul kispolgári szalonja falai mögé és onnan lövöldözik rájuk „az erkölcs és a normalitás” nevében. Nem kell cigány a cigányozáshoz, nem kell zsidó a zsidózáshoz.

Filozófusok? „Elkutatták a pénzt”, sikkasztók! Ja, nem sikkasztottak, nem baj, így marad.

Tüntető diákok? „Romkocsmákban merengő bölcsészek”! És ezzel el is van intézve a mozgalom, de a magyar értelmiség jövője is, meg azzal, hogy büfé-ruhatár szakra járnak, „Pistának jó lesz”, kész! Ha nem kész, jön a sósavas bácsi.

Nyugdíjpénztárak vagyona? Megvédtük, a pénzügyi szakembereknél rossz helyen volt, azok „eltőzsdézték volna”. Közben elfogyott, az igaz, de míg volt, védtük.

Sajtószabadság? Mit beszélsz, te marha? Lőttek már főbe téged azért, mert írtál valamit? Ugye, hogy nem? És ha főbe lőnének, akkor meg már nem panaszkodnál, hehehe, úgyhogy kuss!

Különben is, magyar író vagy te? Le lehet téged fordítani idegen nyelvre? Majd én megmondom, ki a magyar író!

Nem a mi pártunkra szavaztak? „Agymosott bunkók, kiló krumpliért eladták a voksot, csak köztévét néznek, vége is náluk a világnak!” Hogy esetleg mi nem küldtünk még szórólapot sem hozzájuk? Az más, ki kampányolna náluk? (És az is lényegtelenné válik ebben az érvelésben, hogy a krumpli konkrétum, a Parlament absztrakció).

Bizony, az ellenzék is jeleskedik ebben, az ő soraikból is kiállítható akárhány pukka száhib. Bár a kormánypártból értelemszerűen sokkal több. Nem sorolok fel minden példát, nincs rá terjedelem. Így is látszik, aminek látszania kell – az, hogy ebből nem lesz konszenzus soha, sem egyik, sem másik oldalon.

Mikor lenne, jönnek a pukka száhibok, előítéleteket vesznek evidenciának („de hiszen ezt mindenki tudja!” alapon), skatulyáznak, sértegetnek, fölényeskednek a szemétdombjuk magasából, porcelán nippeket mutogatnak szépségideálként, kislányok emlékkönyveit a líra csúcsaként, szemellenzős hivatalnokokat bölcselőként. És magukat kikiáltják kultúrának, civilizációnak jobbról-balról, mindenfelől, hogy a tisztességes ember legszívesebben az amazonasi emberevők közé költözne.

Nem kell nekünk idegen gyarmatosítás, gyarmatosítjuk mi saját magunkat, az ostoba, félművelt, magabiztos és fölényeskedő pukka száhibjainkkal.

Felesleges ide még a rasszizmus is: két forintért vagy egy kis politikai érdekből utálunk mi bárkit, bármeddig, bármennyire, aztán ha fordul a kocka, szeretjük is, csak az a szeretet van olyan taszító, mint az utálatunk volt.

Pukka száhibok, nem fog ez sokáig menni. Egyszer mindennek vége lesz, és elképzelhető, hogy ha eljön az ideje, a legtöbben majd nem elnyomót akarnak cserélni, hanem rendszert.

Legalább addig ne sértegessetek mindenkit, aki kicsit is csípi a szemeteket.

Ne fölényeskedjetek, nincs mire.

Lord Mountbattennek, India utolsó alkirályának legalább volt hova mennie, mikor visszarendelték, Londonban tárt karokkal várták.

De ti hova mentek majd, pukka száhibok?

 

Szele Tamás