Forgókínpad

A Vár fokán

2020. március 19. - Szele Tamás

Akkor nézzük, mi is volt tegnap. Már azon kívül, hogy jelképes fordulópontjához érkezett a mostani rendszer története, ennyien még sosem találgatták ugyanis mintegy fél órán keresztül, mi a csodát beszél a miniszterelnök, és este meg legalább ugyanannyian rémültek meg a katonai akciócsoport megjelenésétől egyes vállalatoknál.

orban_var_fokan.jpeg

Nyugalom, ez nem jelent katonai hatalomátvételt, ez tulajdonképpen sokat sem jelent, de erről majd később. Először azonban tekintsük a király, bocsánat, a miniszterelnök beszédét. Melynél csodálatosabbat, őszülő szakállamra mondom, hosszú és kanyargós pályafutásom alatt keveset láttam.

Láttam, mondom, mert először nem hallottam, ahogy senki sem. Állítsuk időrendbe az eseményeket (és egyúttal engedjek egy kis betekintést az online sajtó boszorkánykonyhájába is). Egyszóval, mikor a délelőtti órákban kiderült, hogy Orbán Viktor „különleges” bejelentésre készül, nem számítottam sok jóra, de tisztában lévén a helyzettel, kiemelkedően rosszra sem. A közvélekedés az volt, hogy a „kijárási tilalmat” fogja bejelenteni, ezt nem gondoltam túl valószínűnek, ugyanis a kijárási tilalom a maga módján most is érvényben van. Csak nem direkt, hanem indirekt eszközökkel vezették be. Lássuk a pontos meghatározását a 2011. évi CXIII. törvény alapján:

Korlátozni lehet a lakosság utcán vagy más nyilvános helyen való tartózkodását (a továbbiakban: kijárási tilalom). A kijárási tilalmat és annak időtartamát a rádió, a televízió, a kormányzati internetes oldalak, a sajtótermék és hirdetmény útján, valamint a helyben szokásos módon a lakosság tudomására kell hozni.

Közterületen tartandó rendezvény, nyilvános gyűlés a védelmi érdekek sérelme esetén megtiltható.”

Azért ez nagyjából már megvan, ha betű szerint nincs is tiltva a járás-kelés, tehát ha be is jelentik, az csak egy meglévő állapot legalizálása lesz. Attól nem tartottam viszont, hogy a kormányfő tanácstalanul áll majd a kamera előtt, és nem tud mit mondani – olyan helyzetet én életemben nem láttam még, amiben ne tudott volna mondani valamit ez az ember, pedig ismerem már vagy harminc éve, ha nem több. A „rendkívüli bejelentései” békeidőben többnyire elég nagy szórást mutatnak: mivel ezeket meglepetésnek szánja, és mivel többnyire a saját értékrendje szerint fontosak, akármiről is szólhatnak, emlékszem az elsőre, akkor például a teljes magyar sajtó figyelte lélegzetét visszafojtva, mi lehet az a rendkívüli dolog, amit soron kívül elmond, aztán mikor kiderült, hogy a Seuso-kincsek (egy részének) visszavásárlásáról van szó, egyetlen nagy, közös sóhajjal legyintett a szakma.

De ez tényleg rendkívüli volt. Egyfelől, nem az ő terepe a kibertér, fél is tőle, utálja is, de mégis a Facebookon kívánt megnyilatkozni, azzal, hogy azt az adást vegye át a köztévé is. Hát nem vette át, mert... mondjuk százezrek nyitották meg az oldalát, nem akarok számokkal dobálózni, de ilyen – ráadásul bizonyítható – nézettsége rég volt már neki, de akkora öngólt se sokat lőtt még, mikor megjelent a képernyőn és jó tíz percig nem mondott semmit. Illetve mondta ő, hogyne mondta volna, csak mi nem hallottuk.

A rendkívüli bejelentést. Ami nagyon fontos. Na, pont azt nem hallotta senki, de legalább akkor sem, amikor megismételték. Tátogott a fenséges ajak, mint ponty a szárazon. Első megközelítésben az újságíró ilyenkor ideges lesz, mert túl azon, hogy állampolgár, mint mindenki más, tehát az el nem hangzottak rá is ugyanúgy vonatkoznak, mint a teljes lakosságra, neki ez munkadarab is. Az aznapi vagy másnapi munkája, hogy a fenébe írja meg, ha nem tudja, hallja, mit mondott ez a felkent izé? Olyan, mintha kapnék egy fémdarabot, hogy esztergályozzak belőle valamit – de nem foghatom meg, nem nyúlhatok hozzá. Akkor hogy?

A telefonok persze izzottak, ami azt jelenti, hogy egymást hívogattuk a kollégákkal, de senki sem hallott semmit, csak a tippek keringtek, mindenki túlterhelésre gondolt. A magyar kormányzat rendszerint, műszaki analfabéta lévén, beleesik abba a hibába, hogy az internetet általában egyfajta tévének vagy rádiónak tekinti, amit leadnak benne (rajta) azt akárhányan nézhetik szerintük, csak később is meg lehet találni a tartalmat. Hát nem így van, átlag fél évente omlanak össze kormányzati oldalak valami különösen hülye hír alkalmából, amire sokan kíváncsiak, olyankor „terheléses támadást” kiáltanak és ráfogják a gonosz, sorosista partizánokra a saját műszaki inkompetenciájukat. Nem, kérem: ha valamit egyszerre több tíz- vagy százezren nyitnak meg, az – ha csak nincs erre felkészítve – össze fog omlani. Érteni is kéne az online térhez, nem csak használni.

Más kérdés, hogy nem vagyok én olyan nagyon biztos abban, miszerint ez túlterhelés miatt alakul így. Remekül hangzik az, hogy „Orbán Viktor túlterheléses támadást intézett saját Facebook-oldala ellen, mely tökéletes sikerrel járt”, de láttam a némán tátogó videót. Ami alig-alig akadt, „laggolt”, ahogy a szaknyelv mondja, márpedig túlterhelés esetén előbb a kép esik szét, még a hang is csak azután. Mi több, a nagy kapkodásban, telefonálgatásban sikerült a néma videót letöltenem a saját külső adattárolómra, és onnan lejátszva – volt hangja. Akkor mi a jófene történhetett?

Maximum azt tudom elképzelni, hogy maga a felvétel – ami természetesen nem volt élő, hogyan is lett volna az, azt csak nekünk mondták – eredetileg még teljesen normálisan, hanggal készült. Adásba viszont hangpróba nélkül dobták, bizonyára szorított az idő, és vagy elfelejtettek bedugni egy csatlakozót, ami nagyon valószínű, vagy elfelejtették beállítani a hanglejátszást. Így aztán amikor a letöltött .mp4 formátumú videóhoz a saját gépem operációs rendszere automatikusan megkereste a megfelelő lejátszót, már nem volt gond.

Mondjuk ha a statisztikai adatok, a nézettség növelése lett volna a cél, arra kiváló eszköz az ilyen balfácánkodás, de finoman fogalmazva nem ez az út vezet a népszerűség és a politikai siker felé. Természetesen a kormánysajtó véres karddal esett mindenkinek, aki röhögni mert az előállt helyzeten: úgy viselkedtek, mintha legalábbis a húgukat hívtuk volna Sex Pistols-koncertre, de ebből legalább azt megtudhattuk, hogy a kormánysajtónak a miniszterelnök a húgocskája.

Jó, eddig arról volt szó, mit nem hallottunk, mikor a magyar kormányfő kiállt tátogni a Vár fokára. De végül mit hallottunk?

Egészen pontosan azokat a fontos, sőt, voltaképpen elengedhetetlen gazdasági intézkedéseket, amelyeket nem kell alázatos kézcsókkal megköszönnünk a főméltóságúnak, ugyanis ezekkel együtt is mondhatatlanul meg fogjuk szenvedni a könyörtelenül közeledő, sőt, már a nyakunkon lévő válságot, de ezek nélkül az egész ország lehúzhatná a rolót már a jövő héten. Vagy amikor kiürül a kamra, elfogy otthonról a dohányáru, a sör és a pálinka. Szóval: napokon belül. És ezért is kellett egyeztetnie részint más európai kormányfőkkel, részint azzal a Brüsszellel, amit a Magyar Nemzet szokásos fáziskéséssel temet, az Európai Unióval együtt, tekintet nélkül a monstre összegre, melyet a járvány elleni védekezésre kaptunk tőlük. Értsük meg: őket nem lehet rongyos csillagászati eurósummákkal megvenni, eb ura fakó, fél marék szotyoláért talán eladják magukat, de reális és hatalmas összegeket nem hajlandóak megköszönni vagy egyáltalán, tudomásul venni.

Tehát akkor kijárási tilalom nem lesz egyelőre, azonban a lakosságot (és főként egyes cégeket) mentő gazdasági intézkedések viszont igen. Lapozzunk.

Mit is jelent ez a „katonai jelenlét” a különböző vállalkozásoknál? Semmiképp sem hatalomátvételt, ugyanis ha azt valaki a Magyar Honvédség segítségével próbálná meg, az illetőt körberöhögnék. Épp úgy nem lehet puccsot végrehajtani a Honvédséggel, ahogyan nem lehet madártollal elkoptatni a Himaláját egy nap alatt. Nem alkalmas rá, no. De egyáltalán, minek kell katonai személyzetet küldeni egyes cégekhez?

Leginkább összekötőnek.

Az adott 140 cég – melyeknek listáját senki sem ismeri – ugyanis létfontosságú dolgokkal foglalkozik. Olyasmikkel, amiknek minden áron rendelkezésre kell állnia: közlekedéssel, energetikával, gyógyszeriparral, és – hírszolgáltatással, erre még visszatérünk. A működésüket koordinálni akarják, biztosítani, mert az lehet, hogy az átlagos hétköznapokon semmi baj, minden üzemszerűen megy, de a mostani idők kicsit sem átlagosak. Ez persze a gyakorlatban annyit jelent majd, hogy néhány katonatiszt a cégeknél teljesít majd sem nem nehéz, sem nem veszélyes szolgálatot, és ha ellátási gondok támadnak, a Honvédelmi Minisztérium gondoskodik a megoldásukról.

Ez a hivatalos magyarázat, a valós helyzetet meg majd meglátjuk.

De mi is van a hírszolgáltatással?

Az, hogy a száznegyvenek közül egyetlen cég nevét ismerjük: és ez az MTVA.

No, ha ők katonai irányítás alá kerülnek, az több szempontból is érdekes lesz: egyfelől, nagy változást nem fognak érzékelni, náluk eddig is inkább szigor volt és fegyelem, munka kevésbé, márpedig ez mintha csak honvédségi elméből pattant volna ki már eredetileg is, másfelől pedig ha pár értelmesebb és jobb indulatú katonatiszt kezdi irányítani a köztévét, közmédiát, előzetes médiaképzés nélkül, még az is lehet, hogy elkezd működni.

Erre volt is példa a történelemben: 1979-ben Thatcher asszony miniszterelnöksége idején nagyon komoly vasutassztrájk volt Nagy-Britanniában. A Vaslady nevéhez méltóan letörte, méghozzá katonai erővel, bár nem úgy, hogy a vasutasok közé lövetett volna: egyszerűen úgy, hogy a vonatokat a sztrájkoló vasutasok helyett a RAF állománya vezette, irányította. Márpedig a légierőnél nagyon komoly rend van, ott minden apró tévedés emberéletekbe kerülhet, igaz, a vasúton is – tény, hogy a közönség egybehangzó véleménye szerint az egyébként sem pontatlan angol vasúti hálózat sosem működött olyan jól, mint akkor, amikor a Légierő kezelte. És ez könnyen megeshet a közmédiával is, ha eredményorientált katonatisztek irányítják, nem pedig ravasz, politikai intrikákban edződött pártzsoldosok.

Szóval, az MTVA-nak ez a változás még javára is válhat – ha jobban belegondolok, ennek a cégnek minden változás javára válna, ideértve a tűzesőt és a földrengést is.

A többit meg majd meglátjuk, de hogy ez nem katonai puccs, az biztos. Inkább látszatintézkedés. Amint a katonai járőrök megjelenése is holnaptól az utcákon: a Keletinél lakom, nekem nem újdonság a fegyveres katonai rendész látványa, nem bántja az a civilt. Csak el ne kapják ők is a vírust. Elképzelem a jelenetet:

Uram, magának koronavírus-fertőzése van. Járt az utóbbi időben külföldön?

Még belföldön is csak a sarki kisboltig mentem...

De nem történt magával semmi rendkívüli?

Ha csak az nem, hogy igazoltattak...

Ami meg a miniszterelnököt illeti: kétségtelen, hogy nagy érdeklődést váltott ki tegnapi, hang nélkül tett nyilatkozata. Ezt a közönségsikert nehéz lesz felülmúlni, de én már tudom, hogy kéne.

Tegnap láthattuk őt hang nélkül.

Ennél többen már csak arra lehetnének kíváncsiak, ha egyszer úgy áll a kamerák elé, hogy se kép, se hang.

Azt nem sokan néznék meg.

Azt mindenki megnézné.

 

Szele Tamás