– Jó napot, Hacsek, mit hívogat maga engem Messengeren, videohívással, amikor annak örülök a legjobban, hogy pár hete nem láttam a szélvédőjét?

– Jó napot, Sajókám, végre látom azt a kedves, gyűrött, ragyás képét, hogy vagyunk? Aggódtam magáért!

– Mire fel aggódott, maga kávéházi rém, maga online energiavámpír? Aggódjon a sanghaji nénikéje miatt, aki bártáncosnő volt, az most rossz helyen is van, veszélyeztetett korosztályhoz is tartozik.

– Küldtem magának harminckét körlevelet a koronavírusról, nem válaszolt semmit, azt hittem, nem kapta meg, pedig volt közötte Chuck Norrisos is, Szűz Máriás is!

– Igen, a Szűz Máriásat sikerült pont péntek este küldenie, gyertyagyújtás után, maga filiszteus... a Chuck Norrisosat meg éjjel háromkor, úgy ébredtem fel a pittyenésre, hogy majdnem szívrohamot kaptam, azt hittem, valami fontos történt.

– És nem? És nem?

– És nem. Mi a franc érdekes egy fotón, amin egy nyugdíjas filmszínész legyőzi a vírust?

– De hiszen legyőzte!

– Maga digitális amőba, az csak egy vicc. Egy mém. Semmi több.

– Akkor nem is igaz?

– Nem, basszus, az olyan, mint a karikatúra, csak mozog.

– Én a karikatúrákat is mindig komolyan vettem...

– Nem is magának való a Gutenberg-galaxis.

– Ja, ahova Elon Musk küldi az űrhajót. Olvastam a Manyika Csipkés Bugyija című hírportálon!

– Az nem hírportál, maga egyiptomi hét csapás, az álhír-oldal!

– Hogy különböztetem meg az igazitól?

– Na, szóval. Ha szereti a kormányt, akkor az az álhír magának, amiben vélemény van, ha nem szereti, az, amiben hazugság.

– És honnan tudom meg, mi a hazugság?

– Onnan, hogy utánanéz.

– De az fárasztó.

– Inkább marad hülye?

– Inkább.

– Slussz, téma lezárva. Különben hogy vannak így otthon, kettecskén a nejével?

– Köszönöm, egészen jól, még a szexuális életünk is megújult, csak ne lennének azok az átkozott megszokások...

– Hát vegyék elő a Káma-Szutrát.

– Ezeken a megszokásokon az nem segít.

– Mégis miről beszél?

– Képzelje, a múltkor hogy úgy mondjam, házaséletre ragadtattuk magunkat az éji homályban, és a végén én a hülye fejemmel odatettem az éjjeliszekrényre egy ötezrest. Megszokásból.

– Hát maga se a Moulin Rouge-ba jár csajozni ezek szerint. Képzelem, mit kapott bé nejétől ezek után.

– Ez az, hogy semmit... ő megszokásból eltette és meg is köszönte a jattot.

– Erre már tényleg nem tudok semmit mondani, amit tudnék, azt meg nem akarom. Legalább kávét főz?

– Főz, de megszokásból azt is mindig kifizetem.

– Remélem, jattot is ad... de mindegy. És mondja, miből élnek?

– Egyelőre az itthoni készleteinkből, olajos lisztet eszünk, koronás cukorral. Ha betekerjük vécépapírba, egészen úgy néz ki, mint a rétes. Csak ehetetlen. De utána bekapunk egy-egy gyertyát és az már tápláló.

– Kellett magának megvenni azt a hat raklap lisztet a Jófogásról kétszázezerért. Mondtam, hogy marhaság!

– Pedig kellett, mert különben most még lisztünk se volna és akkor mit ennénk? Maga például mit eszik?

– Konzervet. Egész jókat kaptam.

– Mennyit vett?

– Most hat vagy nyolc van itthon, nem is tudom.

– És az meddig elég? Pár napig!

– Tudom, majd veszek másikat.

– Ja, úgy könnyű, ha vesz. Én meg eszek a pénzem után...

– Úgy kell magának. Apropó, hogy megy az üzlet?

– Sehogy, le is állt. Épp azon gondolkodom, hogyan lehetne egy kis pénzt csinálni.

– Maximum úgy, hogy hamisítja, de előre szólok, hogy nem szeretik mostanság a boltok a készpénzes vásárlót.

– Ja, én nem stiklire gondoltam, hanem valami disznóságra, bele kéne vágni egy üzletbe.

– Ugyan mibe, ilyenkor? Még gyémánttal sem érdemes most kereskedni. Sőt, az ingatlanpiac is befagyott.

– Épp ilyenkor kell vállalkozni. Lássuk meg a lehetőséget a válságban, legyünk a nyertesei!

– Mondja, nem olvasott maga kormánysajtót véletlenül ma reggel?

– De, honnan tudja?

– Látszik... És mire vállalkozna, maga alagsori nagymogul, maga akvárium-tőzsdecápa?

– Egy utazási irodára gondoltam. Egy turisztikai ügynökségre.

– Most, mikor minden határ le van zárva és országon belül is csak az mozoghat, akinek nagyon fontos dolga van. Elmeorvossal konzultált már a kérdésben?

– Konzultáltam, de nem akar beszállni a boltba. Hiszen épp erről van szó, Karantén Tours lenne a cég neve.

– És hogyan működhetne?

– Sehogy.

– A hamis bukást a törvény bünteti.

– Ja, nem, nem azért alapítanánk, hogy csődbe vigyük. Hanem képzelje el, hogy bejön a kliens, és befizet egy mexikói vagy egyiptomi útra, mert piramisokat szeretne látni, mi megvesszük neki a repülőjegyet, ő elutazik, két hetet tölt karanténban és utána kitoloncolják, jöhet is haza. Nálunk marad a szállás ára és minden egyéb szervezési költség.

– De hát nem is utazik el, a budapesti repülőtér le van zárva a civil forgalom elől!

– Ez benne az extraprofit. Miután megvette a jegyet megkérdezzük tőle: „Mennyit ér meg magának, hogy az egyiptomi karantént megússza itthon?” Mond egy összeget, mi bérlünk egy tornatermet tábori ágyakkal, és minden csoport eltölt benne két hetet. A kitoloncolási végzést meg elküldik az egyiptomiak .pdf-ben online, mi kinyomtatjuk mindenkinek és már mehetnek is.

– Maga megőrült! Mars ki!

– Ki? Azt hiszem, inkább maga őrült meg, karantén van.

– Akkor be, csak hagyjon békén!

– Hasonló jókat. Hívom még, ne aggódjon.

– Én is attól tartok...

Szele Tamás