Forgókínpad

A csaták ködében

2020. július 26. - Szele Tamás

Angolul: fog of war. A kifejezés még régi háborúk idejéből származik, ugyanis akkor nem volt füst nélküli lőpor, és irtózatos homály gomolygott a csatatereken, főleg miután mindenki kilőtte az elöltöltős puskáját és megkezdődött a kézitusa. Művészet volt felismerni benne, ki a barát és ki az ellenség, akárhányszor megverték a csapatok saját magukat.

zrinyi_miklos-zundt-matyas-copy-1024x575.jpg

Valami ilyesmi van az Index körül is.

Már a legelején le kívánom szögezni, hogy nem szándékom kideríteni, ki vagy kik árulták el a lapot, ugyanis az a nézetem, hogy árulásról klasszikus értelemben véve szó sem volt, maximum módszerek és nézetek különbségéről. Meg egy nagyon könnyen megtámadható cégstruktúráról. Tehát nem érdemes azzal foglalkoznom, hogy kivel beszélt X., mit mondott neki Y. és ezt hogy adta tovább Z.-nek, valamint járt-e Cecil a Török utcában és ha igen, miért nem, ugyanis ennek nem volna semmi értelme. Még ha ki is lehetne mutatni egy (két-három) valamennyire vétkest az ügyben, akiket aztán szét tessenek tépni elevenen, az Index attól még nem jön vissza. Aki detektívregényt akar olvasni, annak melegen ajánlom Agatha Christie életművét, én nem fogok ilyent írni.

A probléma különben is rendszerszintű és társadalmi szintű. Jelen pillanatban nagy szerencsénknek mondhatjuk, hogy Zrínyi Miklós, a szigetvári hős elhunyt annak idején a kirohanás alkalmából, ugyanis ha manapság rohanna ki: minden lenne belőle a végére, csak hős lovag nem, de tán még úriember sem maradna a végére.

Legalábbis az Index példája ezt mutatja.

Ha ugyanis összegyűjtjük a sajtó és a közönség reakcióit és Zrínyire alkalmazzuk, azt kapjuk, hogy:

- Zrínyi tulajdonképpen mindig megbízhatatlan volt, tanúk bizonyítják, hogy tudott törökül is, ami nem lehet véletlen. (Akkoriban ez az alapműveltség része volt).

- Zrínyi tékozlóan bánt a rábízott erődítménnyel, mivel kirohanása alkalmából felrobbantotta azt, a kerektoronyban található lőpor segítségével. Ez minimum a császári javak hűtlen kezelése.

- A Zrínyi család – mint a későbbi események mutatják – láthatóan hagyományosan ellensége volt a törvényes államrendnek, ezt mutatja a jóval későbbi Wesselényi-összeesküvés is, a Rákóczi-szabadságharc is, ez az öngyilkos akció csak arra volt alkalmas, hogy átjátssza Szigetvár erődjét a szultánnak.

- Végül is ki ez a Zrínyi egyáltalán?

- Zrínyi győzelmeit tessék ezentúl az azokat sokkal inkább megérdemlő császári tábornokoknak tulajdonítani, nem ők aratták őket, de ez csak a nemzetközi ármánynak köszönhető: arathatták volna ők is, aki nem hiszi, hadbíróság elé állítjuk.

És így tovább, a végtelenségig akár: ha a magyar közönségnek látszólagos összeesküvést mutatnak, csak az első csomót kell megkötni a fonálon, a többit úgy megköti saját maga, hogy reménytelenül belé is gabalyodik. Jól tudja ezt a kormánymédia, ami most fűti az Index körüli összeesküvés-elméleteket – és jól tudják azok is, akik másféléket fűtenek, nem kormányoldalról, de azért csak fűtés az is. Mi foglalkozzunk inkább a tényekkel.

Tegnap sokan „árulást”, „sztrájktörést” kiáltottak, mikor meglátták, hogy az Index frissül. Nem frissült nagyon, minimális mennyiségű hír ment ki, de kiment valami kevés, elsősorban az, ami pont a mellettük kiálló tüntetésről szólt, de másokat is kitettek. Hát, kérem, érdekelttől, tehát felmondott indexestől tudom, hogy nagyon egyszerű ennek az oka. Az a megoldás, hogy ők felmondtak, épp ezért a felmondási idejüket töltik. Kérelmezték ugyan, hogy mentsék fel őket a munkavégzés alól, csak arra így, hét végén nem érkezett válasz, mert a csinovnyikok pihennek, majd válaszolnak, ha visszaértek. Egyelőre az a jogkövető magatartás, ha egy minimális, kötelező munkamennyiséget elvégeznek, távolról sem lelkesen, és talán üdvös is: hiszen míg ők ülnek a helyükön, nem lehet oda másokat ültetni. Aki ezen rugózik, attól kérdezném: nem látott még felmondást? Persze, hogy nem az csak a sajtóban van, ugye... azért nem ismeri a felmondási idő fogalmát.

Az is terjed, miszerint „Meg sem szűnik az Index, hiszti az egész”. Az az Index, amit eddig ismertünk megszűnik. Tegnapig kérdés volt, hogy lesz-e a helyén valami, tegnap óta már nem az. Lesz, a fene enné meg, ugyanis, mint a Média1 beszámol róla:

 

Megkezdték az Index új stábjának toborzását

A Media1 több forrás által is megerősített információja szerint kezdetét vette az Index további működésének fenntartása érdekében egy új szerkesztőségi stáb felépítése. A folyamat jelenleg a toborzásnál tart.

Arról nincs információink, hogy a mostanival azonos létszámmal működtetnék-e tovább az oldalt, vagy kevesebb emberrel, illetve változik-e a rovatstruktúra, de azt már biztosan állíthatjuk, hogy történtek is konkrét megkeresések újságírók, szerkesztők felé, hogy érdekelné-e őket valamilyen pozíció a lapnál. (…) Természetesen amennyiben később a majdani stáb tagjairól megtudunk valamit, azaz a megkeresett újságírókkal ténylegesen is megállapodás jön létre, arról a későbbiekben még beszámolunk, hiszen a nevek, illetve a felkért munkatársak szakmai előélete előre vetítheti, hogy vált-e irányt az Index vagy sem.” (Média1)

Hát, kartársak, ez bizony dilemma. Ez azt jelenti, hogy a sajtóorgánumot valamilyen formában tovább akarják vinni, csakhogy akármiféle is legyen, olyan nem lehet, aminek a közönség örülne majd. Ugyanis a közönség a réginek örülne, azt akarja visszakapni. Ha valaki, én igazán tudom, milyen az újságíró-nyomor, újságíró-munkanélküliség, kopogott már nekem is a szemem az éhségtől, bujkáltam én is eleget a díjbeszedő meg a fizetési meghagyások elől, de most mégis azt a tanácsot adnám: munkanélküli kollégák, ha megtalálnak, el ne vállaljátok. Rátok égne skarlát betűként, bélyeg volna az rajtatok örökre, és nem csak az olvasók, de a szakma előtt sem állhatnátok meg többé soha az életben. Lehet mondani, hogy „van az a pénz...”, de inkább ne legyen, mert ha ennek a másod-Indexnek, ál-Indexnek vége lesz, onnan viszont a szakmában már sehova sem fognak felvenni titeket. Csak az vállalja, aki úgy veszi, hogy ez a nem túl erős lábakon álló kísérlet, ami nagyban függ a politikai széljárásoktól is, lesz az utolsó munkahelye a sajtóban. Mondom ezt úgy, hogy szedtem már ki csomagolt kenyeret Közért kukájából tizen-pár éve magam is. Csinálják ezt a mamelukok, azok a káderek, akik egyformán alkalmatlanok újságírónak is, téeszelnöknek is, biztonságpolitikai szakértőnek és párttitkárnak is. Amúgy különben fogadok, hogy ilyen egzisztenciák is fogják csinálni.

Azt is kiabálja a víg kommenthuszárok bandériuma, hogy „bűn volt felállni, ezzel önként átadták a lapot a kormányközeli tulajdonosoknak”. Ej, de nagy sajtószakértő itt mindenki. Ha a szerkesztőség fel nem áll, lassú és kínos halál várt volna a cégre, így, hogy kirohantak, gyors és bátor véget értek, ami előtt csak tiszteleghetünk. Ha maradnak, a támadók azt mondanák, azért árulók, mert lám, készen állnak a hatalom kiszolgálására is. De ez ügyben szólaljon meg nálam illetékesebb, Fábián Tamás, az Index politikai rovatának felmondott munkatársa:

A szerkesztőség számtalan külső és belső fórumon jelezte, hogy van egy nagyon fontos, mindannyiunk által osztott alapelvünk: mi döntjük el, hogy kikkel akarunk együtt dolgozni. Szabolcs kirúgásával a NER által szorongatott tulajdonos két lehetőséget hagyott nekünk; megalkuszunk mi is a hatalom embereivel és saját magunkkal vagy brutális személyes kockázatokat vállalva következetesen tartjuk magunkat ahhoz, amit eddig mondtunk. Utóbbit választottuk. Mert mi az olyan újságírásban hiszünk, amiben nincs az a nyomás, aminek a hatására a legfontosabb alapelvünkből engedünk és hajlandóak vagyunk kicsit belesimulni. (…) Ha elsőre talán furcsán is hangzik, azzal hogy felálltunk, megmentettük az Indexet. Méltó és tisztességes halál lett a jussa, a felmondásunkkal pedig nektek, olvasóinknak bemutattuk ismét azt, amit cikkek, videók és fotók százezreivel tettünk az elmúlt években: hogy mi történik Magyarországon.

Eközben pedig remélem, alternatívát is mutattunk: történhetnek máshogy is a dolgok, azaz lehet másik.”

Szóval, ezt csak így lehetett. Másként sehogy. Folytassuk a hazugságáradat elemzését, már majdnem másfél nap eltelt, méter magasan áll a földeken a koholmány, bő aratása lesz a kormánynak.

Azt mondják: „A volt indexesek pénz gyűjtenek!”

A volt indexesek nem gyűjtenek pénzt.

Sőt, a volt indexesek kizárólag a „Távozó indexesek” című Facebook-oldalon keresztül kommunikálnak. És ott nem folyik pénzgyűjtés. A félreértés annak lehet köszönhető, hogy amint megérkezett a rossz hír és megjelent a volt indexesek valódi oldala, megjelent egy másik is, „Új Index HU” néven, amin nem folyik kommunikáció, csak a kikerülő pár indexes anyagot osztják meg, és azon tényleg el lehet jutni egy pénzgyűjtő oldalra. Az nagyon hasonlít az eredeti Indexére, annyira nem tudtam belemászni, hogy megállapítsam, miszerint a számlaszám is azonos-e, de a sanda szándék világos: bemocskolni még holtában is a lapot, megosztani a támogatást. Aki úgy gondolja, jelentse, mert a valódi közösség leszögezte közleményében:

Továbbra is köszönünk mindent, de hadd kérjük egyelőre azt, hogy senki ne kezdjen pénzgyűjtésbe és egyéb mikroközösségi szervezésbe. Jogilag, pénzügyileg és más szempontokból sem tudjuk egyelőre ezeket fogadni, és ha egyszer eljutunk odáig, akkor szeretnénk oly módon elindítani a munkát, hogy az garanciát adjon nektek és nekünk is arra, hogy minden felajánlással el tudjunk számolni.

Fontos!

Az Indexben felmondott újságírók jelenleg csak ezen a Facebook-oldalon keresztül kommunikálnak. Bármilyen más felület, ami nekünk adja ki magát, valójában átverés, ezért ne kövessétek!

Ugyanígy pénzt sem gyűjtünk semmire. Ha valaki ránk hivatkozva igyekszik most pénzhez jutni, tudjátok, hogy az is átverés.

Legyetek figyelmesek, kövessétek és népszerűsítsétek ezt az oldalt! Bármi van, azt ezen a felületen kommunikáljuk majd.

Köszönjük!”

Hát, másfél nap alatt ennyit sikerült kihozni „csalatás és fene” műfajában Magyarországnak az Index bátor, szomorú történetéből.

Nekünk még Zrínyi sem lenne elég Zrínyi, mi a csatamező ködében verekszünk, meglehet, magunkkal, de az a lényeg, hogy verekedjünk, mindegy is, kivel.

Egyszer majd eloszlik a köd és a füst. Végre színről színre fogunk látni mindent.

Azon a napon sokan kéne nagyon szégyelljék magukat.

Nem fogják.

 

Szele Tamás