Forgókínpad

Forgókínpad

A szétbírságolt forradalom

2021. március 16. - Szele Tamás

Azért a minimum amit elmondhatunk, hogy a tegnapi nemzeti ünnep sztárja sajtófigyelem és hatás szempontjából a Gellérthegy volt, erős versenyben Stefka István Táncsics-díjával és a citromdíj úgy népszerűség, mint hatás tekintetében a járványügyi intézkedések ellen rendezett demonstrációknak jutott – soha nem akar már eljönni az a vírustagadó forradalom, kérem.

orwell_viktor.jpg

Stefkával foglalkoztunk eleget, tán többet is, mint amennyit érdemel (bár Táncsiccsal foglalkoznánk ennyit), de lássuk, mi volt az a kiemelkedő produkció a Gellérthegyen? Semmi más, mint az, hogy sötétedés után ismeretlen kezek hatalmas betűkkel rávetítették az „Orwell Viktor” feliratot, feltehetően a pesti oldalról. Bár ezt sem lehet biztosan tudni, ahogy azt sem, kiknek köszönhettük a kellemes, bár kissé szokatlan látványt, abban valamivel biztosabbak lehetünk, kiknek nem.

Az erősen valószínű, hogy nem hivatalos, parlamenti párt aktivistái követték el az akciót, bár nekik lenne rá pénzük (a hirdetések alapján maximum 120 ezer forint egy ilyesminek a költsége), viszont ha így lenne, már a vetítés kezdetéhez odacsődítették volna a fél sajtót. Ugyanígy elmondható, hogy nem lezárásellenes erők dolgoztak: nekik, ha lehet, még nagyobb igényük van a nyilvánosságra, lényegében véve (mint majd látni fogjuk), a tevékenységük legnagyobb része show, publicitás, online kampányolás, kommunikáció. És hát – nem vállalta senki sem a vetítésért a felelősséget. Szóval ez abszolút civil kezek munkája kellett legyen, amit még határozottan állíthatunk, annyi, hogy nem a Magyar Kétfarkú Kutyapárt áll a hatásos látványelem mögött, ők ugyanis jelezték, hogy remek az ötlet, de nincs közük hozzá. És ez az, ami miatt most főhet pár fej: ha valaki nem akar politikai tőkét kovácsolni az esetből, az sokkal veszélyesebb, mint a megszokott erők mozgása a magyar belpolitikában, ugyanis az azt jelentheti, hogy új, és a fejét is használni képes játékos jelent meg a pályán. Sőt, a jelek szerint komolyan gondolja az akcióit, valamint nem a hírnév és a hatalom iránti vágy vezeti

Érdekes jelenet lehetett, amikor rájöttek, hogy ez vetítve van, ezt nem lehet lemosni, mint a korábbi „O1G” feliratokat innen-onnan. Kapkodhattak az illetékesek fűhöz-fához. És csak akkor lett vége a dolognak, amikor kikapcsolták az ipari vetítőt.

Nos, ez az akció sikerült is, látványos is volt, meglepő és mulatságos nemkülönben, ugyan nincs még gazdája, de elvitte a pálmát. Akkor lássuk a citromdíjas jeleneteket.

Szóval, a dolog nem olyan nagyon egyszerű, mint azt a hivatalos közlemények leírják, de nem is igazán bonyolult. Arról volt szó tegnap – mármint eredetileg – hogy egyszerre három lezárásellenes demonstrációra is sor kerül Budapesten, az egyiket a Mi Hazánk szervezi, a másikat doktor Gődény, a harmadikat a „Levesbe az adók 75%-ával” párt. Amit egyébként röviden „Levespárt” néven emleget a pesti ember. Mármint, aki egyáltalán emlegeti.

Azonban a Mi Hazánk – amely korábban rá próbált telepedni a másik két társulat rendezvényeire, és csak azért nem sikerült nekik, mert mindegyiket fénysebességgel oszlatták szét – most gondosan külön helyszínt választott, a Vigadó teret, ahonnan „vonulós tüntetéssel” mentek volna a Kossuth térre. Sőt, jó előre elkezdték szervezni az adakozást az „esetlegesen kiszabott” büntetésekre, amiket, mint látni fogjuk, nem esetlegesen, hanem általánosan szabtak ki majdnem minden megjelenőre. Csak különböző mértékben.

Ezt a másik két társulat zokon vette, Gődény doktor egyenesen közölte is, hogy semmiképpen nem csatlakozik a rendezvényhez, mire fel viszont Dúró Dóra tette közzé, hogy a Gődény-féle demonstrációt „az ő rendezvényük ellen szervezték” (ez így nem igaz, már azelőtt beígérték, hogy a Mi Hazánk közzétette volna a toborzóját), a pálya széléről pedig Ecsenyi Áron, az ugyancsak tüntetést szervező libertárius minipárt, a Le Az Adók 75%-ával vezetője üzent videóban, miszerint ő ott lesz a Kossuth téren, ellenben a Mi Hazánk antiszemitái maradjanak otthon. Ő ott is volt, de a megszólított közönség is megérkezett, ennek ellenére Ecsenyi felszólalt a Kossuth téren. Mindebből olyan szalagcímek születtek a Mi Hazánk lapjának nevezhető Magyar Jelenben, hogy:

Gődényék ellentüntetéssel mennek neki a Mi Hazánknak”

tehát én reggel előre lefőztem egy nagyobb adag kávét, hogy ne kelljen kihagyni a várható svédtorna egyetlen pillanatát sem.

Azonban a svédtorna elmaradt.

Elmaradt, és ezt két szemszögből kell bemutatnom, hogy a maga tejességében legyen érezhető a helyzet komikuma. A Magyar Jelen a történteket sikeres rendezvényként értékeli (naná, próbálná csak másként bemutatni):

Tüntetést szervezett a Mi Hazánk Mozgalom a túlzott lezárások ellen, ám az esemény, amint arra sokan számítottak, nem volt feszültségmentes. A Vigadó téri kaszinó elől indult a menet, ahol hatalmas rendőri jelenlét mellett jelentette be Toroczkai László, a párt elnöke egy megafon segítségével, hogy a hangosítós teherautójukat nem engedi tovább a rendőrség, ezért – mint fogalmazott – a 2006 és 2010 közötti időszakot időzően kell megoldaniuk a feladatot. (…) Viszont itt is igyekezett akadályokat gördíteni a rendőrség a demonstrálók elé, sokáig nem lehetett tudni, mi lesz, hiszen rendőrsorfal állította meg a tömeg elejét, amit csak percek után sikerült képletesen szólva hosszú rendőrökkel való tanácskozás után áttörniük Toroczkaiéknak.

A Kossuth térre érve aztán a rendőrség még az addigiaknál is sűrűbb igazoltatásba fogott, zászlókagt is elkoboztak, és vélhetően többeket meg fognak bírságolni. A korábban Gődény Györgyék által belengetett ellentüntetésből a helyszínen tartózkodók semmit nem érzékelhettek.” (Magyar Jelen)

mihazankos_lezaras1.jpg

Ezen kívül említenek még egy affért, állítólag a Mi Hazánk budapesti, hatodik kerületi elnökét állítólag igazoltatás közben gyomron vágta volna egy rendőr gumibottal, de ezt a rendőrség hivatalosan is cáfolta. 

Jó, akkor láthatjuk: a Mi Hazánk elkönyvelte a tegnapi eseményeket sikernek. Zseniális könyvelők, ha egyszer kicsöppennének a politikai szakmából, bárhová felveszik őket, ahol meg kell hamisítani a főkönyvet, mert ebben nagyon tehetségesek.

Akkor most nézzük, hogy látta a rendőrség a tegnapi akciót. 

Fegyvertelen, tömegkezelésre kiképzett rendőrök – a Partnercsoport – is segítették a hétfői tüntetéseket békés mederben tartani. Száznál több tüntetőt igazoltattak és büntettek meg a rendfenntartók. Zömében szabálysértési feljelentések születtek. Akár félmillió forint is lehet a szabálysértők büntetése.

Összesen félezer szimpatizáns demonstrált három csoport felhívására Budapesten, a Vigadó téren, a Kossuth téren és a Nemzeti Múzeum környékén. A Covid–19-járvány megfékezésére kihirdetett veszélyhelyzet egyértelműen tiltja a gyülekezést, így a tüntetést is. A vírustagadóként elhíresült Gődény György csoportosulása, a Toroczkai László vezette Mi Hazánk Mozgalom és az Ecsenyi Áron nevével fémjelzett Le Az Adók 75%-ával! nevű csoportosulás a lezárások, a járványkezelő szabályok ellen tiltakozott. A három csoportból egyértelműen Toroczkaiék voltak a legszervezettebbek és a legnagyobbak, így érthető, hogy a törvénysértések miatt is az ő táborukban szabták ki a legtöbb büntetést. (…) A Mi Hazánkért Mozgalom Vigadó előtti tüntetésén résztvevőket előbb kettéválasztották a demonstrálók közé benyomuló egyenruhás rendőrök, majd igazoltatni kezdték a nagyobb csoportokra bontott tüntetőket. A Kossuth térre érkezőket eleve elválasztották egymástól, a vírusszkeptikusoknak nem adtak esélyt arra, hogy Toroczkaiékhoz csatlakozzanak. A demonstrációk szakszerű és sikeres kezeléséből kivették a részüket a Készenléti Rendőrség Partner Csoportjának a tagjai is. Ők speciális, tömegpszichológiát, kommunikációs tömegkezelést is tanult rendőrök, akik civil ruhában, fegyvertelenül, kényszerítő eszközök nélkül, mindössze egy figyelemfelhívó, feliratos mellényt viselve végzik munkájukat. Irányított kommunikációval, a kialakult feszültséget oldva terelték békés mederbe a demonstrációkat.” (Magyar Nemzet)

Tehát mikor Toroczkaiék azt hitték, hogy „áttörték a sorfalat” egészen pontosan azt tették, amit a rendőrök akartak: két részre bontották a követőiket. Lássuk, hányan voltak, valamint mennyi és milyen mértékű bírságot szabtak ki rájuk?

igazoltatas.jpg

A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai a gyűlések helyszínén tartózkodókat igazoltatták, valamint a maszkhasználat szabályainak megsértése miatt 24 résztvevővel szemben, a gyűlés helyszínén tartózkodás miatt 273 résztvevővel szemben, 17 résztvevővel mindkét szabálysértés miatt, illetve 2 résztvevővel szemben közbiztonságra különösen veszélyes eszközzel kapcsolatos szabálysértés miatt tettek feljelentést. Jogellenes gyűlés szervezése, illetve tartása miatt 4 fővel szemben indult közigazgatási eljárás.” (Police.hu)

Azért ezt nem nevezném forradalmi néptömegnek, hömpölygő emberárnak de még vásári sokadalomnak is soványka. Hát hol maradtak azok az elnyomott, lakásukban sínylődő, lázongó tömegek, amelyek érdekeiért oly bátran és önzetlenül száll síkra mindhárom demonstráló társaság? (Meg sokkal inkább egymás ellen most már). Megmondom, hol maradtak: otthon, esetleg kisétáltak a Városligetbe, ugyanis szemtanú ismerősöm szerint tegnap egyedül ott volt tömeg, de ott tényleg volt is.

Kétlem viszont, hogy a bírságok befizetésére elégséges lesz a Mi Hazánk által gyűjtött alap, szóval míg hatályosak a mostani intézkedések, meg kéne gondolni az ilyen „tömegtüntetéseket”. Tömeg úgysem lesz belőlük, igazából tüntetés se nagyon, de bírság, az lesz. Annak sem volt sok értelme, hogy pont a Kossuth térre ment a díszes gyülekezet, mégis, mit vártak? Hogy a Parlament pont a nemzeti ünnepen tele lesz képviselővel, politikussal, és azok majd jól megijednek tőlük? Ahhoz hétköznap kéne menjenek, csak akkor még ennyien sem jönnének össze, mert mindenki dolgozik.

Általában véve is elmondható: az egész lezárás-ellenes tüntetéshullám teljes kudarcot jelentett mindegyik szervező számára. Mely kudarcot most mindegyikük győzelemként kommunikálja, mert ez Magyarország.

Közben pedig az ismeretlenek vígan vetítgetnek a Gellérthegyre, és az legalább szellemes is.

A tegnapi nap valódi sztárja tehát – ismeretlen.

 


Szele Tamás

süti beállítások módosítása