Az újságírás olyan, mint a sakk: fogott figura lép, ha már tegnap hozzányúltam ehhez az ördögi ügyvédhez, most már folytatnom kell, habár sok kedvem nincs hozzá. Úgy is mondhatnám, ha nem keltene különös asszociációkat, miszerint „törököt fogtam, nem ereszt”, de az ereszeket most különösen hagyjuk békén.

Ami az Ördög Ügyvédjével kapcsolatos averzióimat illeti, azokat tegnap elmondtam: népmesei, kreált figurának tartom, ismerőseim elszórakoztattak pár valóban figyelemreméltó elmélettel vele kapcsolatban, azzal el is leszek egy darabig, szóval most nem szeretnék az azonosításával próbálkozni, a játék kedvéért tételezzük fel, hogy létezik. Milyen formában, hány személyben, az mindegy: elég, ha csak annyira létezik, hogy jogalanynak legyen tekinthető.

Ha ez megvan, akkor nyer értelmet Varga Judit tegnapi Facebook-posztja:

„Az ellenzékhez köthető egyik facebook oldalon tegnap és ma fenyegetésnek szánt hazug posztokat jelentettek meg rólam. A bejegyzésekben nőként és családanyaként is próbálnak valótlan állításokkal nyilvánosan megalázni.

A baloldal akkora bajban van, hogy sem a karácsony, sem a családok, sem a nők nem jelentenek semmilyen akadályt, ha mocskolódásról vagy lejáratásról van szó.

A személyemmel kapcsolatos minden, Az ördög ügyvédje facebook oldalon megjelent állítás valótlan, ezért ismeretlen tettes ellen rágalmazás vétsége miatt feljelentést teszek.

A hazugságot továbbterjesztő sajtóorgánumokkal szemben pedig a megfelelő büntető-és polgári jogi lépéseket, szükség esetén, szintén megteszem.”

Tetszenek látni, ezt közölni kellett, ha már tegnap közöltük a kiváltó okát is, így kívánja a tárgyilagosság, pártatlanság, mely a sajtóban azért mégis kötelező lenne. Hogy az igazságügyi miniszterünk megfeledkezett a nagy betűk és a kötőjelek helyesírásunkban betöltött szerepéről, azt tudjuk be felindult állapotának és lépjünk túl rajta, mert nagyobb kérdésre keressük a választ: egyáltalán, peresíthető a sérelmezett állítás?

Lényegében véve arról van szó, hogy V. Judit minisztert biszexuálisnak nevezték. Tegnapelőtt este, mikor még nem is válaszolt, megpengettem tanult ismerőseim előtt, hogy vannak egészségtelen dolgok a világon, kínai szakértők például állítják, hogy nem a hosszú élet titka a bengáli királytigris bajszának cibálása, aki ilyen módon próbált a halhatatlanok közé kerülni, mind egy szálig kudarcot vallott, én ehhez annyit tettem hozzá, hogy a légió nevezetes álmoskönyve szerint pont az igazságügyi miniszterrel rágalmazási perbe keveredni szintén nagyon rossz kimenetelű főtárgyalást jelent.

Tanult, sőt jogász ismerőseim felhívták azonban a figyelmemet, hogy a magyar bírói gyakorlat szerint (ez van nálunk az angolszász precedensjog helyett) ebben az esetben nem történt rágalmazás, ugyanis, mint a 2016-os Kocsis Máté – Ungár Klára ügy másodfokú ítéletének indoklása kimondja:

„Mivel Ungár Klára nem bizonyította be, hogy Kocsis meleg, ezért az állítását valótlannak kell tekinteni;

de azt, hogy ez a valótlan állítás Kocsisra nézve miért sértő, nem a bíróságnak, hanem Kocsis Máténak kellett volna megmagyaráznia a keresetében, és ezt ő elmulasztotta;

Kocsis csak arra hivatkozott, hogy a személyét illetően és a közvetlen környezetében is kár érte, de nem fejtette ki, hogy ez miben nyilvánult meg.”

Hű, de ismerős... mindjárt mesélek. De előbb nézzek magamba: mit tennék én, ha valaki ugyanezt állítaná rólam?

Nagyon röhögnék szegény bolondon. A Kedvesem tudja, hogy heteroszexuális vagyok, én tudom, a barátaim tudják, a környezetem tudja, és nem vagyok képes jelenleg olyan élethelyzetet elképzelni magammal kapcsolatban, amiben döntő lenne, mifélék a szexuális preferenciáim. Meg már csak azért sem sértődnék meg, mert ha sértésnek venném, hogy néznék én azután meleg ismerőseim szemébe? Sehogy, de mondom, én magam nem is találom sértőnek ezt az állítást. Csak valótlannak.

Jó, azonban itt nem sértésről van szó, hanem rágalomról, melynek meghatározása:

„A rágalmazás vétségét követi el, aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ.”

Ne tévesszük össze a személyes jó hírnévhez való jog megsértésével, az mást jelent:

„A jó hírnév megsértése tehát akkor valósul meg, ha valaki más személyre tesz sértő megjegyzést, ez a megjegyzés tényállítást tartalmaz, és valótlant állít, híresztel, vagy a valóságot hamis színben tünteti fel.”

Tehát ha azt mondom, hogy X. politikus olyan hülye, mint egy tál esővíz, az rágalom és becsületsértés, de ha azt állítom, miszerint annyira korrupt, hogy a múltkor tévedésből kilopta a zsebéből a saját pénztárcáját, azzal már a jó hírnévhez való jogát sértem meg, ha nem tudom hitelt érdemlően bizonyítani a cselekményt.

Azért ismerem én ezeket a dolgokat ennyire, mert kénytelen-kelletlen szereztem némi tapasztalatokat sajtóperek terén, és azok főleg ezen kategóriák körül szoktak forogni. Például volt nekem egy nevezetes ügyem, a felperes Orosz Mihály Zoltán volt, aki azért támadta meg az egyik lapot, mert abban én őt antiszemitának neveztem. Tettem pedig azért, mert egy politikai performansza során elővett egy izraeli zászlót, amire a szabadkőműves körzőt és derékszöget festette a Dávid-csillag helyett, azt megtiporta, meg is gyújtotta, majd felakasztott egy, az akkori izraeli miniszterelnököt ábrázoló szalmabábot. Mindezek után találta sérelmesnek, hogy gesztusát antiszemitának neveztem. Azzal érvelt, miszerint az izraeli zászlón van Dávid-csillag, az övén nem volt, így aztán ő semmi rosszat nem tett. Nem állt jól a tárgyalás, kikandikált pár százezer forint bírság, mikor mentem a Markó utcába, gondolkodtam is a villamoson, mivel menthetném meg a helyzetet, mert tudtam, hogy ez lesz a védelem érve. Valahol a Nyugatinál pattant ki az isteni szikra. Mikor már-már baj volt, szót kértem, mint az írás szerzője (az eljárás ilyenkor a lap ellen folyik, a szerző később jön):

- Tisztelt bíróság, amennyiben elfogadjuk, hogy egy bizonyos részletében megváltoztatott lobogó már nem tekinthető nemzeti jelképnek, az esetben kérem, hogy vegyük ki nemzeti jelképeink közül az 1956-os lyukas zászlót is, mert ez az érvelés ide vezetne.

A bírónő kissé elmosolyodott, minket pedig felmentettek. Szegény egy per volt, nekünk ügyvédre sem telt, a felperes sem jött el, de ő azért nem, mert a teljes magyar sajtót beperelte, és aznapra írták ki az összes tárgyalást: előttünk, ha jól emlékszem, a HVG szerepelt a táblán, utánunk a Válasz, ha eljön, meglehet, kissé népszerűtlen lett volna köreinkben.

A másik perem már nem volt ennyire vidám, a vád ugyanaz volt: X. egy nyilvános, a Képviselői Irodaház mellett tartott beszédében jogosnak nevezte a nyilasok rémtetteit – azok helyszínén! – mivel szerinte az áldozatok mind egy szálig szovjet kémek voltak, és rádión irányították Malinovszkij tüzérségét. Áram sem nagyon volt abban a gettóban, nem, hogy rádióadó-vevő... de nincs is mit magyarázni ezen, aljas, ízléstelen beszéd volt, amit ráadásul a YouTube-on is terjesztett. Azzal mentünk be az első tárgyalásra, hogy ezt nem lehet elveszíteni. Aztán kissé megdöbbentünk, mikor megláttuk, hogy a felperes – aki saját állítása szerint megélhetési pereskedő volt – több oldalban sorolta a vádpontokat, közöttük olyasmiket is, hogy állításom dacára nincs Martens-bakancsa (ezt hogyan bizonyította volna?) vagy, hogy én őt toportyánféreghez hasonlítottam. Ez utóbbi vádpontot visszavonta, mikor kiderült, hogy nem ismeri a szó jelentését sem ő, sem a tisztelt bíróság: Arany Jánossal bizonyítottam, hogy a toportyánféreg nádi farkas, amilyent Toldi vert agyon, mire fel ezt a vádat ejtette, mert szerette a farkasokat. Szóval ebben a perben sem unatkoztunk, csak elveszítettük, évekig húzódott, a tisztelt bíróság nem volt hajlandó megtekinteni a legfőbb bizonyítékként beterjesztett videofelvételt, és a végén egy irat késedelmes benyújtását kihasználva elkaszáltak minket, hogy legyen már vége a gyászos komédiának, szabaduljanak tőlünk. Nem volt őszinte a mosolyunk, a pervesztés vitte magával a lapot is.

A harmadik eset az volt, amikor a Jobbik egy régi alelnöke – hej, ki tudja, hol alelnök már ő is, illetve tudom, csak nem mondom – azért perelt be minket, mert egy, a boldogult Cinktől átvett írásban valaki azt állította: nem ő maga vasalja az ingeit, hanem ezt a feladatot másokkal végezteti (a diáktüntetések korában járunk). Az első tárgyalásra nem jött el, mi beterjesztettük a bizonyítékainkat, körülbelül olyan értelemben, hogy nem sérthettük meg a jó hírnévhez való jogát, ugyanis ezt a feladatot ő ingeivel ellentétben nem bízza másra, maga teszi tönkre a jó hírét, a másodikra sem jött el, a harmadikon viszont megjelent, egy kiváló ügyvéddel. Azon buktunk el, hogy könnyekkel a szemében esküdött meg, miszerint az írás megjelenése óta egyszerű alföldi választói rossz szemmel néznek rá és nem bíznak benne. Nem szakadt el a födém, de jó tanácsot adott neki az ügyvédje, mert így fel tudott mutatni valamiféle, őt ért hátrányt, kárt, így már a legjobb indulattal sem menthettek fel minket, kaptunk egy középsúlyos büntetést, olyan háromszázezer forintot.

Szóval, mit látunk a fentebb ismertetett esetekben? Azt, hogy a törvénynek viasz az orra, erre is lehet csavarni, arra is. A sérelmezett kijelentés igazságtartalma is másodlagos, amennyiben a felperes sértőnek találja, és amennyiben bizonyítani tudja, hogy kár érte az állítás miatt. Tehát ha valaki mondjuk ellopta a vak koldustól a botját, én ezt megírom, és bizonyítani tudja, hogy az írás miatt hátrányt szenvedett, akármennyire is igazat írtam, még megbüntethetnek. Hogy ilyenformán talán csak az Ezermester és a Fürge Ujjak jelenhetne meg kockázatmentesen, de még ez sem biztos? Az tény, de nem befolyásolja a magyar jogot, mely, láthatjuk, az Értelem és a Logika csodás építménye.

Tehát hiába mondja a bírói gyakorlat, hogy nem történt rágalmazás, ha a felperes ennek az ellenkezőjét állítja, akkor könnyen meglehet, hogy mégis történt. Ez már bíróság függvénye. Ne is vegyünk minden bírát egy kalap alá, azért a többségük még mindig független és a legkevésbé sem fafejű, ha akad is példa az ellenkezőjére. Mindenesetre érdekes eljárásnak nézünk elébe, érdekesnek és hosszúnak. Amit súlyosbíthat, ha az alperes január hónap folyamán ígéretéhez híven közzétesz egy vagy több felvételt (kérdés persze, mifélét és mennyire hitelesnek tűnőt), mindenesetre ha most teszi meg a feljelentést V. Judit miniszter, abból úgy tavaszra lehet tárgyalás, a polgári perek olyankor a legszebbek, higgyenek egy tapasztalt ember szavának, próbálják ki... Alperes a dolgok jelen állása szerint sehol, talán pályázat útján kéne betölteni ezt a pozíciót (vagy majd rávarrják valakire), vizsgálatra viszont nagy szükség nincs, hiszen az állítás igazságtartalma távolról sem elsődleges.

Summa summarum: ítélet majdnem biztos, hogy lesz, már, ha lesz tárgyalás egyáltalán, alperes nem nagyon, de az ne zavarjon senkit.

Esküszöm, elmegyek tudósítani az ügyről.

Szele Tamás