Most nincs értelme teketóriázni, udvariaskodni, mondjuk ki nyíltan: az Orosz Föderáció ma hajnalban hadüzenet nélkül (ha nem is meglepetésszerűen) agressziót hajtott végre Ukrajna ellen egyszerre több irányból is. A harcok különösen hevesek, jelenleg is tartanak és semmi jele annak, hogy egyhamar alábbhagynának: Ukrajna a létéért küzd, tehát hosszú és véres háborúra számíthatunk.

Mikor ezt az írást terveztem, szándékomban állt Vlagyimir Putyin ma reggeli beszédét is elemezni benne, mely különösen hosszúra sikerült, és még annál is zavarosabbra, gyakorlatilag mindent elismételt, amit a demagógia és a populizmus arzenáljában talált, de be kell ismernem: semmi értelme az egyébként húsz gépelt oldal terjedelmű szószaporítást ízekre szedni, ugyanis csak azt bizonyítja, hogy az is, aki írta, az is, aki elmondta egy párhuzamos világban él. Semmi köze a realitásokhoz, ahhoz a világhoz, amiben élünk és amiben most sokan meghalnak. Ráadásul, mint a videó rosszul elrejtett metaadataiból kiderült, nem is ma reggeli a felvétel, hanem három napos, akkor vehették fel, amikor a szakadár köztársaságokat is elismerte. Elmondhatjuk tehát: Vlagyimir Putyin nem a tegnap este neki átadott levél hatására döntött az invázió mellett, melyben a szakadár népköztársaságok vezetői, Gyenyisz Pusilin és Leonyid Paszecsnyik kérték tőle, miszerint:

„Segítsen az ukrán fegyveres erők agressziójának visszaverésében a polgári áldozatok elkerülése és a humanitárius katasztrófa megelőzése érdekében.”

Nem ám. A levelet tegnap este adták át – írhatták azt is korábban, sőt, biztos, hogy a terv része volt a megírása! – de a rá válaszként elhangzó beszéd már három napja készen állt! Csak ma hajnalban mutatták de. Tehát: nem, az Orosz Föderáció fegyveres erői nem egy hirtelen kritikussá váló helyzet miatt támadták meg Ukrajnát, hogy megelőzzenek egy humanitárius katasztrófát: három napja készen állt már minden a támadáshoz, még ez a pocsékul megrendezett, harmadosztályú vásári komédia is, amivel indokolni próbálják az agressziót.

Az előzmények ilyenek tehát. Lássuk az eseményeket!

A hajnali harci cselekményekről írtam már korábban egy összefoglalót, lényegében véve arról van szó, hogy a támadás aszerint a forgatókönyv szerint zajlott, amelyet korábban már felvázolt Mihail Mihajlovics Hodarjonok tartalékos és nyugalmazott ezredes és én is említettem volt, csak nem emeltem ki az összes részletét: tehát egyszerre minden irányból, elvileg stratégiai célpontok ellen, azonban nem a Hodarjonok által említett „perspektivikus, rendkívüli pontosságú fegyverek” igénybevételével, hanem leginkább hagyományos tüzérséggel, Grad rakétavetőkkel (melyekkel képtelenség célozni, maximum területet lehet tűz alatt tartani, de ott meg is semmisül minden), aknavetőkkel, páncélosokkal támadtak.

Az invázió egyszerre indult a donyeck-luhanszki területek és Belarusz felől. Egyes orosz deszantegységek partra szálltak Odessza közelében, Fontankánál, Mariupolt is ostrom alá vették, de a délelőtti hírek szerint még Transznisztria irányából is megindult egy támadás. Az első hullámban rakétatűz – de nem rakétavető-tűz, itt komolyabb fegyverekről van szó – érte Kijev Harkiv, Dnyipro és más városok katonai parancsnoki központjait, repülőtereit, katonai raktárait, Harkivban egy eltévedt rakéta egy négyemeletes panelházat, úgynevezett hruscsovkát talált el, most oltják, a halottak és sebesültek száma egyelőre nem ismert (egyelőre negyven civil áldozata van a konfliktusnak, az elesett katonák száma titkos). Az ukrán légteret lezárták a polgári forgalom elől. Vladimir Zelenszkij kihirdette a rendkívüli állapotot (már tegnap), mai beszédében önkéntesek jelentkezését kéri az ukrán hadseregbe – állítása szerint fegyvert és lőszert mindenkinek tudnak adni, bár számomra kérdéses, mihez kezdene az akár még oly lelkes önkéntesek bármekkora tömege a tőlük messzire állomásozó orosz rakétatüzérséggel. A Donbássz régiójában egymás után esnek el a települések. A Belarusz felől érkező támadás öt különböző körzetet – Luhanszk, Szumi, Harkiv, Csernyihiv és Zsitomir – érint, és részt vesz benne a fehérorosz hadsereg is. Az orosz erők elfoglalták a vitatott hovatartozású Kígyó-szigetet is a Fekete-tengeren, a Duna-deltával szemben, ami Bukarest szerint román terület, Kijev szerint nem az, de most már mindenképpen orosz föld lett.

Kijev lakossága nyugtalan és próbálja elhagyni a várost, Harkivban szintén ez a helyzet, egy helyi szemtanú szerint:

„Reggel voltak robbanások a közelben, de nem a városban. Most éppen nincs internet és víz, a szupermarketek üresek, és nem lehet üzemanyaghoz jutni, elfogyott az összes. A nyugatra vezető utat reggel lezárták orosz tankok, állítólag ezek közül 4-et kilőtt az ukrán haderő, de a harkiviak nem mernek elindulni nyugatra, inkább a környékbeli falvakba, nyaralóikba próbálnak húzódni.”

Harkiv körzetéből azóta különben gyalogsági harcokat jelentettek. Egy órával ezelőtt két cirkálórakéta csapódott be egy katonai létesítménybe Kijev egyik külvárosában, Brovaryban. Az ukrán fegyveres erők időközben már a hetedik orosz harci repülőgép lelövését jelentik be, ezt az orosz védelmi minisztérium tagadja (az orosz légierő gépeit nem lehet lelőni, kivétel nélkül mind úgy végzi, hogy fenn marad a levegőben és többet nem száll le), de ha tudjuk, hogy Oroszországnak kétezerrel több harci gépe van Ukrajnánál, a fegyverténynek tapsolhatunk, de döntőnek ezt az eredményt nem tekinthetjük.

Páncélos egységből meg tízezerrel van több Moszkvának, mint Kijevnek.

Tehát látjuk: Ukrajnát keletről, északról, délről és nyugatról is támadja a minden szempontból hatalmas túlerőben lévő, fejlettebb és jobban felszerelt orosz hadsereg. De milyen következményei lehetnek a harci cselekményeknek?

Nos, itt a baj. Két-három forgatókönyvet lehet felvázolni, és lényegében véve mindegyik világháborúhoz vezet, illetve a harmadik nem, de ahhoz viszont hatalmas csodára lenne szükség. Szögezzük le, mielőtt bemutatom őket, hogy mindegyiknek sarokköve, miszerint a NATO most – ígéretéhez híven – harcoló alakulatokkal nem avatkozik be. Akkor lássuk, mi lehet ennek a háborúnak, agressziónak, inváziónak a kimenetele?

1. Az orosz erők rövid harcok után győznek, de tartják magukat Putyin ígéretéhez és nem szállják meg Ukrajna teljes területét, csak lefegyverzik és – ahogy Vlagyimir Vlagyimirovics fogalmazott – „nácitlanítják” az országot. Hogy ők mit értenek nácin, azt Putyin tudja, senki más, de az ilyen orosz „rendcsinálás” a hagyományok szellemében tömeges letartóztatásokkal és eltűnésekkel jár. Oroszország megtartja a Krímet, az még kérdéses, hogy a szakadár népköztársaságok formailag függetlenek maradnak-e vagy belépnek a Föderációba, és megkap egy széles tengerparti sávot a Donbássz és a Krím között korridornak. Emellé természetesen Kijevbe oroszbarát bábkormányt ültetnek, mely az első adandó alkalommal kéri a maradék ország felvételét a Föderációba. Nem fogják elhinni: ez még a jobb megoldások közé tartozik, mert így nem azonnal válnak szomszédossá a kelet-európai NATO-tagállamok az Orosz Föderációval, tehát nem rögtön kell kivonni belőlük minden NATO-alakulatot és fegyverzetet, legalább megmosakodhatnak és felöltözhetnek előtte. Azonban a NATO ebbe már nem nyugodhat bele – Ukrajna nélkül még elvan, de a már meglévő tagállamait, Magyarországot, Romániát, Lengyelországot nem hagyhatja magára. És Lengyelország eseteleges orosz megszállása után már Németországot kéne kiürítenie, ami képtelenség: ez az út világháborúhoz vezet.

2. Oroszország elfoglalja Ukrajnát és megszállva tartja teljes területét, ígéretei ellenére. Kijevbe bábkormányt ültet, Ukrajna tagállam lesz a lehető legrövidebb időn belül, ez gyorsabb úton vezet ugyanahhoz a világháborúhoz a fentebb vázolt okokból, mint az előző megoldás.

3. A harmadik forgatókönyvhöz bibliai méretű csoda kellene: ha az orosz hadsereget közepes vagy annál súlyosabb vereség érné most Ukrajnában, akkor valószínűleg ki lehetne dolgozni egy minden fél számára elfogadható kompromisszumot, amennyiben az Orosz Föderáció lemond a nem kevés szándékolt tapintatlansággal karácsony este bejelentett követeléseiről, melyeknek része az, hogy a vele határos államok nem lehetnek tagjai a NATO-nak és nem is lehet a területükön NATO-fegyverzet vagy nem állomásozhatnak ott a szövetség csapatai sem. Ez sem jelentené az észak-atlanti szövetség további bővítését, az a jelen helyzetben tényleg provokáció lenne – ez csak visszatérés volna egy viszonylag élhetőbb állapothoz. Az a baj, hogy ez a vereség jelen tudásunk szerint lehetetlen, az erőviszonyok nagyon nagy mértékben az orosz félnek kedveznek.

Hogy akkor most mi lesz? És főleg velünk mi lesz? Ha én azt tudnám, nagyon okos ember volnék. Pillanatnyilag Magyarország az egyetlen dolgot teszi, amit tehet: kitart szövetségi rendszerei, az Európai Unió és a NATO hivatalos álláspontja mellett. Tehát a kormány azon híveinek, akik egyúttal Vlagyimir Putyin rajongói is és nagy előszeretettel kommentelnek radikálisan Moszkva-barát véleményeket minálunk, annyit üzennék, hogy baj van, most választani kell, vagy Orbán, vagy Putyin, a kettő már nem jó barát, külön hajt és issza borát. A magyar miniszterelnök ma azt nyilatkozta, miszerint:

„Oroszország ma reggel megtámadta Ukrajnát katonai erővel, ezért a Nemzetbiztonsági Operatív Törzs ülést tartott. Európai Uniós és NATO-szövetségeseinkkel együtt elítéljük Oroszország katonai fellépését.”

Aki hasznossá akarja magát tenni ezekben a válságos napokban, az inkább gondoljon arra, hogy még a magyar kormány álláspontja szerint is legalább hatszázezer (600 000) háborús menekült érkezése várható napokon belül, jelentkezzen önkéntesnek, mert a fogadásukhoz minden munkás kézre szükség lesz. Ahelyett, hogy moszkovita propagandát terjeszt a közösségi oldalakon.

A helyzet tehát rossz, és nehezen lehetne megmondani, milyen fejlemények várhatóak. Sok jóra ne számítsunk.

Híradásainkat folytatjuk.

Szele Tamás