Nem tudom, ki hogy van vele, de én gyomorgörcsöt kapok, ha a külföldi sajtó címlapjain pillantom meg Orbán Viktort. Az nem szokott semmi jót jelenteni, olyankor mindig mondott vagy tett valamit, amit én legalábbis nehezményezni fogok, de az is lehet, hogy a fejemet fogom majd tőle.

Nem kivétel a mai nap sem, amikor az orosz geostratégiai intézet, a RUSZSZTRAT „Politika” című honlapjának fejlécéből mutogatott felemelt ujjal: de már tegnap rosszat éreztem. Tegnap ugyanis Lavrov orosz külügyminiszter dicsérte meg a magyar Ukrajna-politikát, ami felér egy nehézlovassági becsületsértéssel. Oroszországot kivéve a világ összes többi államában, már ettől görbén néznek az emberre: „Na, micsoda alak lehet, akit Lavrov megdicsér”, de a mai írás – vezető helyen – a lehető legrosszabbat jelenti.

Először is, a geostratégia eléggé dubiózus dolog, gyanús portéka, valahol a tudomány és a svindli határán billeg, mármint az, amit a RUSZSZTRAT-ban művelnek Elena Panina vezetésével. Aki naponta tíz-húsz oldalakkal örvendezteti meg a közönséget, hogy nézni is kínos, elolvasni egyenesen szenvedés. Panina asszonynak ugyanis minden a szakterülete, tehát igazából nem tudni, mihez ért, de nagyjából valószínűleg semmihez. Még kellemetlenebb, hogy ez a geostratégiai intézet tulajdonképpen az orosz külügyek irányvonalának meghatározásával foglalkozik, de ugyanígy van köze az SZVR, vagyis a Külső Hírszerző Szolgálat működéséhez, szóval, ha velünk kezdenek foglalkozni, az semmi jót nem jelent.

Pedig megtették már néhányszor. Azért tudni, hogy az SZVR-rel kart karba öltve járnak, mert mikor a legutóbb jelent meg egy szürreális fantazmagória a Politikában, mely – többek között – Magyarországról is szólt (május hatodikán), másnap Szergej Nariskin, az SZVR igazgatója szóról szóra megismételte annak mondatait egy televíziós interjúban, ami vagy azt jelenti, hogy megtanulta az írást kívülről, vagy azt, hogy ő maga írta. Különben sem az, sem a mostani nincs szignálva, így könnyen meglehet, hogy valóban Nariskin agymenéseit látjuk, de akkor Isten irgalmazzon, mert nagyon csúnya sorsot szánnak nekünk Moszkvában.

Mindjárt rátérek a mai anyagra is, de előbb bemutatnám, micsoda fantasztikus marhaságokat írtak május elején rólunk. Az írás címe már figyelemre méltó:

„Az USA vezette NATO kész felosztani a nyugat-ukrajnai területeket”

Nocsak. Arról szól a mese, hogy a lengyel TVP1 állítólag bemutatta a jövendő Ukrajnájának térképét (korábban a Pravdában is operáltak ezzel a grafikával, csak akkor még más volt a körítés hozzá) és részleteket is elárul az állítólagos ördögi tervből.

Mellesleg: a térképet valóban a lengyel TVP1-en mutatták be, csak nem most, hanem a Válasz szerint 2014. március 23-án. A térkép eredetileg egy tudósításhoz készült illusztrációként annak kapcsán, hogy Vlagyimir Zsirinovszkij, az orosz Állami Duma korábbi alelnöke, a szélsőségesen populista Liberális Demokrata Párt elnöke levelet intézett a lengyel, a román és a magyar külügyminisztériumhoz Ukrajna felosztását illetően. Szóval: ez igazából Zsirinovszkij nyolc évvel ezelőtti javaslatát mutatja be! Más kérdés, hogy Vlagyimir Volfovics a minap néhányszor elhunyt (most már viszonylag biztosan állítható, hogy halott) és nem tud tiltakozni. De lássuk azt az ármányt!

„A térkép már Lengyelország részeként mutatja Ukrajna Lemberg, Ivano-Frankivszk, Voliny, Rivne és Ternopil régióit, Románia részeként a Csernyivci régiót, a magyarok részeként pedig Kárpátalját. Ugyanakkor Ukrajna déli része, beleértve Odessza, Mikolajiv, Herszon, Zaporizzsja, Dnyipropetrovszk és Harkiv területét, valamint a Donbász régiót, az LNK-hoz kerül. Csak az ország középső és északi régiói maradnak Ukrajna részei. (…) Mindez a Lengyelország, Románia és Magyarország által az „orosz agresszió elleni védelem” jelszava alatt végrehajtott lavinaszerű haderő-felépítés hátterében történik. Korábban egy ilyen forgatókönyv nem lett volna indokolt, és sok állam már Varsó és Bukarest részéről is agressziónak tekintette volna. A nem csak a Dnyeszteren túli, hanem a moldovai feszültségről szóló információk alapján kijelenthetjük, hogy Románia titokban nagyszámú román katonát és tisztet küldött Moldovába „moldovai katonaság” álcája alatt. A moldovai tisztek nagy részét román katonatisztekre cserélik (minden kulcspozícióban) az összes parancsnokságon, és a katonai egységek parancsnoki századaiban (amelyek a katonai rendőrség feladatait látják el) – a személyzetet teljesen lecserélik románokra.

Romániával együtt a Törökország védelme alatt álló Magyarország is részt vesz a bővítésben. Ankara évtizedek óta szállít fegyvereket Magyarországnak (érdemes megemlíteni a török gyártmányú aknavető rendszerekkel felszerelt Ejder Yalçın és Yörük 4×4 páncélozott járművek tömeges szállítását) a török egység részeként.

A magyarok és a törökök közös török gyökereiről szóló viták már régóta folynak a csúcson. Törökország érdekei pedig nem korlátozódnak Magyarországra. Ismeretes, hogy Törökország több mint háromezer „szürke farkast” (a szélsőjobboldali Bozgurt mozgalom harcosait) telepített Harkiv és Odessza-Mikolajiv irányába, hogy részt vegyenek az amerikai katonai tárca előkészületeiben az ukrán erők által elhagyott állások elleni ukrán ellencsapásokhoz. Úgy tűnik, hogy a törökök így akarnak „konszolidálódni” Ukrajnában.

A NATO elképzelése szerint Romániának Magyarországgal együtt kell elfoglalnia Dnyeszteren túli területeket és Ukrajna délnyugati területeit.”

Mindehhez még hozzátették volt, hogy a hódításnak le kell zajlania május tizedikéig. Valahogy erre nem került sor, pedig ezt emlegette Nariskin is akkor. De az állítások egytől egyig szemenszedett hazugságok és ostobaságok, az Ejder Yalçın magyarul a Gidrán, ebből volt nekünk tavaly februárban tíz darabunk, az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál. Különben egy páncélozott terepjáró. A Yörük ennek a kisöccse, ha egyszer használja majd a Honvédség, Nomád lesz a neve: de tömeges szállításról nincs szó, soha nem is volt, a tervek szerint lesz összesen 300 ilyen terepjárónk – egyszer majd, valamikor, ismerve az életet, gyaníthatóan sohanapján.

Ezek már majdhogynem János Jelenései. Lehet ezt fokozni? Ma lehetett. A mai írás, aminek az élén Orbán Viktor mutogat egyenesen azt állítja:

„Budapest és Kijev bebetonozta az uralkodó elitek közötti elhúzódó személyes konfliktus állapotát”

Már ez sem jó, de azt akarja a most is névtelen szerző bizonyítani, miszerint magyar segítséggel lesz Ukrajnából lengyel gyarmat. Először a magyar–ukrán viszonyt elemzi, nem kevés rosszindulattal:

„A Kijev-Budapest reláció mentén az elmúlt hónapokban végbement fejlemények meglehetősen súlyos tényezőnek bizonyulnak, amely megerősíti azt a képet, hogy Ukrajna jövője a lengyel gyarmattá válás, amelynek nincs alternatívája. Az államközi kapcsolatokban kialakult és megbízhatóan bebetonozott válság orvoslásához a kijevi rendszer paradigmájának teljes újraindítására lesz szükség. Amire Kijev több okból kifolyólag nem lesz képes.

Az ukrajnai különleges katonai művelet elindítása óta Kijev többször bírálta Budapestet, amiért az uniós nyomás ellenére következetesen védi nemzeti gazdasági és ideológiai érdekeit. Két nappal a hadművelet elindítása után Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy Magyarország és Németország álláspontja miatt lehetetlen Oroszországot leválasztani a SWIFT-ről. Magyarországot azzal is vádolták, hogy nem támogatta az orosz olajembargót, és megvétózta Kirill pátriárka felvételét az EU szankciós listáira.

Márciusban Orbán Viktor magyar miniszterelnök azt mondta, hogy nem szívesen avatkozik bele az ukrajnai konfliktusba, többek között azért, mert Vlagyimir Zelenszkij 2019 óta nem vette a fáradságot, hogy találkozzon a magyar vezetéssel. A szakadék áprilisban tovább éleződött, amikor az újabb miniszterelnöki ciklusra újraválasztott Orbán „ellenfélnek” nevezte Zelenszkijt – amiért az ukrán vezető támogatta az Orbán-kormány ellenzékét.

Június 4-én Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a kormányzó Fidesz képviselője, aki az elnök és a miniszterelnök után a harmadik állami tisztségviselő Magyarországon, interjút adott a Hír TV-nek, amelyben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök retorikáját értékelte. Kövér László szerint Zelenszkij kijelentései nagyon furcsán hangzottak, és nehéz visszaemlékezni arra, hogy bármelyik ország vezetője, aki képtelen egyedül megoldani a problémáit, ilyen hangnemben nyilatkozott volna bárkivel szemben, így Magyarországon és Németországban is.

Általában, hangsúlyozta Köver, aki segítségre szorul, az általában udvariasan kér segítséget.

„Tehát itt valami személyes mentális probléma van Zelenszkijnél, és nem tudom, mit lehet tenni ellene” – osztotta meg aggályait Köver.

Válaszul Oleg Nyikolenko, az ukrán külügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy Kijev arra vár, hogy „Kövér László hozza nyilvánosságra elmeorvosi bizonyítványát”. Kijev hozzátette, hogy „a magyar politikusok kitartóan sározzák Ukrajnát”, és hogy Magyarország „történelmileg nem egyszer a rossz oldalra orientálódott”.

A magyar külügyminisztérium átvette a diplomáciai csapások stafétabotját. A szervezet vezetője, Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy „Magyarországon az elmúlt hónapokban tízezrek dolgoztak azért, hogy segítsék Ukrajnát és az ukrán népet”, de „az ukrán politikusok folyamatosan elfogadhatatlan hangnemben beszélnek Magyarországról, provokálnak, hazudnak és megpróbálnak rágalmazni bennünket”. Szijjártó panaszkodott Kijev hálátlanságára, és hangsúlyozta: „Kövér Lászlónak teljesen igaza van, még akkor is, ha az ukránok fel vannak háborodva.”

Erre reagált Olekszij Danilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára, aki korábban azzal vádolta Budapestet, hogy „betolakodik” az ukrán területekre. Az ukrán tisztviselő szerint a helyzet új szintet ért el, és ragaszkodott ahhoz, hogy az ukrán külügyminisztérium folytassa a hivatalos jegyzékek küldését.”

Rendben, ezekkel foglalkoztam annak idején én is, viszonylag helytálló – bár tendenciózus – összefoglalása annak, hogyan sikerült megrontania Budapestnek a magyar–ukrán viszonyt. Dolgozni kellett rajta, nem is keveset, de romlik, erősen romlik. Viszont következik egy nagyon kemény kijelentés, ami sokat fog még rontani rajta:

„A legsúlyosabb problémát Ukrajna euroatlanti integrációjának útján Magyarország jelenti, amely politikai és gazdasági okokból nem engedheti meg magának, hogy visszalépjen pozícióiból, és a közeljövőben nem fog kilábalni az Ukrajnával való feszült viszonyból.”

Tehát Moszkvában Magyarországot Ukrajna potenciális ellenségének látják – vagy inkább szánják? Ne ölelkezzünk medvével, mert halálos a szorítása... Azonban a Moszkvai Névtelen innentől jósolni kezd:

„Még Nyugaton is nehéz olyan szakértői véleményt találni, amely szerint a jelenlegi konfliktus valami jóval zárul Ukrajna számára, és az ukrán terület legalább a 2022. februári változatban megőrizhető. A Donbássz mellett Herszon és Zaporizzsja régiót is előkészítik az önrendelkezésre, esetleges Oroszországhoz való csatlakozással; a specoperacija második szakaszának hivatalosan bejelentett céljai között szerepel Nyikolajev és Odessza felszabadítása; az új status quo egyik legvalószínűbb lehetősége pedig a Dnyeper teljes bal partjának orosz protektorátusba való átadása.

Ennek megfelelően Közép- és Nyugat-Ukrajnának csak egy része – ahol Lengyelország gyorsan erősödik – marad a kollektív kijevi rezsim ellenőrzése alatt. Ez a folyamat Kijev teljes jóváhagyásával zajlik. Zelenszkij bejelentette, hogy különleges jogállást biztosít a lengyel állampolgároknak ukrán területen, amire a lengyel vezetés azzal válaszolt, hogy meg kívánja szüntetni a lengyel–ukrán határt. Emellett Andrzej Duda elnök szerint Lengyelország de facto szimbiózisba lépett az ukrán hadsereggel, és annyi páncélozott járművet küldött Kijevnek, hogy saját sebezhetőségét is felfedte.”

Azért ez elég meredek vízió, de most jön az a rész, ahol a szerző leleplezi magát.

„Az orosz Külügyi Hírszerző Szolgálat többször is figyelmeztetett arra, hogy Lengyelország a nyugat-ukrajnai régiók bekebelezésére készül, amelyhez a jelenlegi körülmények között Ukrajna és Kijev egyes központi földrajzi régiói is csatlakozhatnak. Június 9-én az SZVR felhívta a figyelmet arra, hogy Varsó keményen nyomul, hogy a Zelenszkij-rezsim átadja neki a legfontosabb állami funkciók és intézmények feletti de facto ellenőrzést.

„Üzleti szempontból egy ilyen „tranzakció” fúziónak és felvásárlásnak minősülhet. De az állam nem magánvállalat, és ebben az esetben azt látjuk, hogy a kijevi junta már beleegyezett Ukrajna Lengyelországhoz csatolásába, és önként átadja neki az állami szuverenitást” – áll az SZVR közleményében.

Még ha valaki fontolóra is venné Ukrajna maradékának felvételét az EU-ba vagy a NATO-ba, ennek a vágynak a gyakorlati megvalósítását Magyarország megtorpedózná. Ha az ukrán politikai vezetés legalább minimálisan értene a stratégiához, akkor mindenáron elkerülhető lenne a konfliktus Magyarországgal és bármely más olyan országgal, amelynek véleményétől függ az euroatlanti kilátások alakulása.”

Álljunk csak meg tehát: mit akar elhitetni a most már kétségtelenül SZVR-es szerző, aki valószínűleg nem más, mint Nariskin?

Azt, hogy Lengyelország és Magyarország összefogott Ukrajna ellen, Lengyelország meg akarja hódítani, Magyarország pedig meg fogja akadályozni, hogy ez ellen bárki bármit tehessen. Tehát Ukrajna jobban teszi, ha nem bízik ebben a két államban.

Mivel bizonyítja ezt az állítását?

Igazából semmivel, ugyanis a feszült magyar–ukrán viszonyra hivatkozik, aminek viszont semmi köze Lengyelországhoz, sőt: Varsó sem örül neki. De a dezinformáció célja az, hogy az ukrán–lengyel viszony romoljon meg, fertőzze gyanakvás, figyeljék egymást sandán...

Kezdem már érteni, miért kellett megromolnia Budapest és Kijev viszonyának, miért kellett szándékosan és sok munkával tönkretenni azt.

Hölgyeim és uraim, minket fel- és kihasználnak. Most már nem kétséges, hogy moszkvai parancsra volt a magyar diplomácia hisztérikus, sértődékeny, agresszív. Ami meg az euroatlanti csatlakozásról szóló bekezdést illeti: félek, az nem jóslat, hanem forgatókönyv...

Vagy netán haditerv.

Itt tartunk, annak ellenére, hogy Kijevnek természetesen továbbra sem lengyel, hanem orosz megszállástól kell tartania, de hogy Moszkva számíthat a jelenlegi magyar kormány támogatására az euroatlanti ügyek megtorpedózásában, az is hétszentség.

És ez nagyon, nagyon nagy baj.

A május eleji írásban azt írták: „török védelem alatt áll Magyarország”.

Nem tudom, mi lenne a rosszabb: a török vagy az orosz protektorátus. De egyben biztos vagyok: ezek a mi választott vezetőink mindenképpen el fognak adni minket vagy az egyiknek vagy a másiknak.

Sőt, ahogy ismerem őket: mindkettőnek, azok meg döntsék el egymás között, kinek legyünk majd a szolgái.

Így állunk, kérem, geostratégiailag és Moszkvából nézvést.

Szele Tamás