Forgókínpad

Forgókínpad

Szele Tamás: Timur Ivanov titokzatos esete

2024. április 25. - Szele Tamás

Valami azt súgja, hogy igen nagy botrány készülődik Moszkvában, akkora, amekkorát Beszeda tábornok óta nem láttunk (ő volt az, aki az FSZB egyik csúcsvezetőjeként félretájékoztatta Putyint az ukrajnai közhangulatról). Letartóztatták ugyanis Timur Ivanovot, Sojgu védelmi miniszter helyettesét, az eddigi hivatalos verzió az, hogy korrupció miatt, de lehet szó hazaárulásról is.

timur_ivanov_aprilis_25_2024.jpg

(Képünk illusztráció)

A hivatalos hír

Az alaphír úgy szól, hogy a moszkvai Baszmannij kerületi bíróság elrendelte Timur Ivanov védelmi miniszterhelyettes letartóztatását. A miniszterhelyettest legalább június 23-ig a lefortovói előzetes letartóztatási központban tartják őrizetben. Különösen nagy értékre elkövetett vesztegetés elfogadásával vádolják (erre az Oroszországi Föderáció büntető törvénykönyve 290. cikkének 6. része vonatkozik) – Ivanovot nyolctól 15 évig terjedő szabadságvesztés vagy több millió dolláros pénzbüntetés fenyegeti. Az ügy háttere egyelőre tisztázatlan – sem a nyomozás, sem a védelem nem közölt részleteket. A bíróság közleménye csak annyit jegyez meg, hogy a kenőpénzt „a védelmi minisztérium igényeihez kapcsolódó szerződéskötések és alvállalkozói munkák során nyújtott tulajdonosi jellegű szolgáltatások nyújtása során” kapta.

Ivanov mellett az ügy egy másik vádlottját, Szergej Borogyin üzletembert is letartóztatták, és ugyanezen cikkely alapján vádat emeltek ellene, akárcsak Ivanov ellen. A bíróság megjegyezte, hogy Borogyin és Ivanov bűnszövetkezetet kötöttek, „mivel baráti kapcsolatban állnak”. Egy 2023-as vizsgálat szerint Borogyin a miniszterhelyettes „bizalmi emberének” nevezhető – újságírók szerint ugyanis az általa vezetett Volzsszkij Bereg vállalat épített Ivanovnak egy birtokot a Tveri területen. Borogyin több vállalat, valamint a Krasnye Zvezdy (Vörös Csillagok) amatőr jégkorongklub tulajdonosa, amelyet „a védelmi miniszterhelyettes csapatának” neveztek.

Ismert tény, hogy Borogyin és Ivanov családi barátok voltak, egymás gyermekeinek keresztszülei, és a miniszterhelyettes egykori feleségével, Szvetlana Maniovicsal (2022-ben váltak el – a „VCSK-OGPU” Telegram-csatorna verziója szerint a szankciók elkerülése érdekében) Borogyinnak közös vállalkozása is volt. A „112” telegram-csatorna azt állítja, hogy a vállalkozót korábban egy másik ügyben vádlottként tartották fogva – és egy tárgyalás előtti megállapodás keretében Ivanov ellen vallott.

Az „Interfax” egy forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy az ügynek van egy harmadik szereplője is, akit vesztegetéssel gyanúsítanak. Az ügynökség szerint az ő esetében még nem született döntés a korlátozó intézkedés kérdésében. Erről a személyről egyelőre nincs más információ.

Ennyi az alaphír (bár ennél jóval többet tudunk). Aki egy kicsit is ismeri Oroszországot, ilyenkor búsan elkezdi vakarni a fejét, ugyanis ez a fentiek alapján akármi is lehet, kezdve oligarchák és szilovikok egymás közötti leszámolásától, szolgálatok rivalizációjáig vagy tényleges korrupcióig, tehát addig, ami a vádban szerepel. Sőt, egyes információk akár még leplezett hazaárulást is emlegetnek. Akkor lássuk, mit sikerült összeszedni az ügyről a független források alapján.

Korrupciós vádak

Mint a Hodorkovszkij-féle Dossier Center kiderítette, Szergej Borogyin volt felelős a védelmi minisztérium vezetőségének elszámoltatásáért. Borogyin több mint 20 évig dolgozott együtt Ivanovval, és felajánlotta a katonai tárca építési vállalkozóinak, hogy az ő segítségével oldják meg a különböző problémákat. Az Ivanov elleni ügyet a Dossier egyik beszélgetőpartnere, aki jól ismeri őt, „jelzésnek nevezi Szergej Shoigu számára”.

Szergej Borogyin legalább a 2000-es évek eleje óta ismeri Timur Ivanov védelmi miniszterhelyettest. „Borogyin Ivanov megbízható bizalmi embere és menedzsere volt” – állította a Dossiernek a katonai tárca vezetéséhez közel álló forrása. Egy másik Dossier-beszélgetőpartner, Szergej Hrabrih volt katonai építész azt mondta, hogy 2017-ben találkozott Borogyinnal Moszkvában. Mint elmondta:

„Borogyin felajánlotta nekünk, hogy beléphetünk a védelmi minisztérium új vállalkozásaiba, kész volt a projektek változásainak koordinálására is, és ez komoly megtakarítást jelentett a megfelelő megközelítés esetén. Általában kész volt arra, hogy „megoldjon” minden kérdést Timurral. Cserébe egyébként nem kért sokat: csak annyit, hogy 250-300 ezer rubeles fizetésért rokonai vagy megbízható barátai csatlakozhassanak a cégünkhöz.”

Ivanov és Borogyin együtt dolgoztak a Roszatom szervezeteiben és a kiadói üzletben, például a Vedding cégben. Borogyin 2004-ben hozta létre a Global Media kiadóvállalatot. Ivanov hamarosan a cég felének tulajdonosa lett. Borogyin volt Ivanov második felesége, Szvetlana Manjovics („MFG” és „MF Group”) vállalatainak formális tulajdonosa is, és segített neki ingatlanokat bejegyeztetni. Az „MF Group” irodája nem volt más, mint az a kúria Moszkva központjában, ahol Ivanov és Manjovics élt. Egyszer a cég még az „Ivanov” védjegyet is megpróbálta bejegyeztetni – két pávát és egy perecet ábrázolt.

2013-2016-ban Borogyin részesedéssel rendelkezett a „Credit Line” mikrohitelező cégben, majd ezt a részesedést Manjovics kapta meg. Borogyin pedig 2018-ban létrehozta a Red Stars nonprofit szervezetet, annak az amatőr jégkorongcsapatnak a jogi hátterét, amelyben a védelmi miniszterhelyettes játszott. Ugyanez a nonprofit szervezet tulajdonában volt a Volzsszskij Bereg cég, amely a híres Ivanov-birtokot építette a Tveri régióban. A birtokot melléképületekkel együtt Navalnij csapata mutatta be filmjében.

Az elmúlt években a védelmi minisztérium vezetésének földügyei is Borogyin hatáskörébe kerültek. Ezt nem részletezném különösebben, arról van szó, hogy Oroszországban a tábornoki rang birtokkal is jár a Moszkvai Területen, és mivel az nem akkora, mint Kína, elég komoly torzsalkodások szoktak kialakulni a főtiszti karban amiatt, hogy ki mennyi földet kapott és hol. Jobbágyokat még nem osztanak. Egyelőre.

Ivanov fő bevételi forrása az Olimpszitisztroj nevű cég lehet, amely a megszállt Mariupol egyik fő építési vállalkozója. Egyébként Timur Ivanov a Lomonoszov Moszkvai Állami Egyetem Számítógépes Matematika és Kibernetika Karán végzett, a „Renaissance Capital” bankban dolgozott. Ezután a Roszatom szervezeteibe került; 2008-2012 között az Inter RAO UES elnökhelyettese, az energiaügyi miniszter tanácsadója, a villamosenergia-ipari egyensúlyok előrejelzésével foglalkozó ügynökség igazgatótanácsának elnöke, valamint az energiaügyi minisztérium Orosz Energiaügynökségének főigazgatója volt. Ivanov jó kapcsolatot ápolt Szergej Smatko energiaügyi miniszterrel, de a tárcán belüli konfliktusok miatt nem lehetett a miniszter helyettese, és a moszkvai régió kormányához került. 2013-ban kinevezték az Oboronsztroj (a védelmi minisztérium építkezési vállalata) vezérigazgatójává, 2016 májusában pedig védelmi miniszterhelyettessé nevezték ki.

Ivanov ismerősei felidézik, hogy jó kapcsolatot ápolt Szergej Szmirnovval, az FSZB volt első igazgatóhelyettessel. Ennek ellenére az FSZB sokáig vizsgálta Ivanovot, mielőtt 2016-ban a védelmi minisztériumba került, és nem egyezett bele, hogy jóváhagyja a jelöltségét. Többek között a tisztviselő viharos magánélete is közbeszólt: második felesége, Szvetlana Maniovics a fényűző életmódot részesítette előnyben, és az Instagramon drága vásárlásokról és számos külföldi útról beszélt.

Sojgu arra sem volt hajlandó, hogy Ivanovot a helyettesévé nevezze ki. Ám 2016-ban a miniszter hirtelen kifogyott az EMERCOM korábbi munkatársaiból, így Ivanovra esett a választása. A következő években Ivanov bebizonyította hűségét Sojgu iránt, és részt vett a tárca munkájának egyik legnehezebb és legpénzesebb részében, az építkezésekben.
Ő felügyelte a fegyveres erők főtemplomának, a Patriot Parknak, a kamcsatkai tengeralattjáró-bázisoknak és a Vosztocsnij kozmodromnak az építését. Képzelhető, hogy ezekben a monstre vállalkozásokban mennyit sikkaszthat egy szorgos, rátermett ember, aki nem szégyell lopni.

Ivanov letartóztatása a Dosssier szerint egyértelmű üzenet Sojgunak: ő lehet a következő. De mi van, ha egyáltalán nem erről van szó?

A hazaárulás vádja

A „Vazsnoje Isztorii” két, az FSZB-hez közel álló, egymástól független forrása szerint Timur Ivanov védelmi miniszterhelyettes letartóztatásának valódi oka hazaárulás.

„A megvesztegetés a közvéleménynek szól. Egyelőre nem akarnak nyilvánosan beszélni a hazaárulásról – a botrány nagy lenne: elvégre ő a védelmi miniszter helyettese” – mondta egyik forrásunk.

„Senki sem venné őt őrizetbe korrupció miatt. A Kremlben már régóta mindenki tud róla mindent. Maga Putyin adta ki a parancsot, miután sikerült meggyőzniük arról, hogy hazaárulásról van szó” – mondja egy másik forrás.

Az orosz bűnüldöző szervek évek óta rendelkeznek kompromittáló anyagokkal Ivanovról. A Nyomozó Bizottság (IC) egyik nyomozója még 2017-ben beszélt erről Roman Aninnak, a „Vazsnoje Isztorii” főszerkesztőjének. Elmondása szerint az IC által összegyűjtött anyagok Ivanovnak az Oboronsztroj vezetőjeként végzett tevékenységére vonatkoztak. Az orosz vezetés azonban akkoriban nem engedte, hogy ebből ügy legyen: Sojgu kiállt Ivanov mellett.

„Személyesen hívta fel Jurjevet (a katonai kémelhárítás osztályának, a DVKR FSZB-nek a vezetőjét), és szidta őt azért, hogy az FSZB közeli barátja ellen dolgozik” – mondta az IC egyik nyomozója.

Az informátorok szerint a DVKR is részt vesz az Ivanov elleni jelenlegi ügy operatív támogatásában. „Most döntik el, hogy mit csináljanak vele: vagy börtönbe zárják vesztegetés miatt, és a büntetőtelepen végeznek vele, vagy átminősítik a vádat hazaárulássá” – mondja az FSZB-hez közel álló forrás.

A Kreml nem szokta idézni az orosz ellenzéki sajtót, de ez a hazaárulásról szóló történet annyira fontos lehetett nekik, hogy Peszkov sajtószóvivő a mai tájékoztatón külön kitért rá, mondván:

Mindezek a találgatások a hazaárulásról nem mások, mint spekulációk az ügy körül. A nyomozó szervektől származó információk alapján kell tájékozódnunk. És természetesen a végén – a bíróság döntésére.”

Márpedig, ha valamit a Kreml tagad, akkor az igaz szokott lenni. Sose higgyünk el semmit, míg a TASZSZ nem cáfolta. Ezzel együtt nem világos, kinek árulta volna el Oroszország-Anyácskát Ivanov, mi módon és mennyiért? Hiszen dúsgazdag volt.

Mindenesetre én olyant már láttam, hogy sikkasztásból hazaárulási ügyet csináltak, de olyant még soha, hogy hazaárulásból lett volna sikkasztás.

Bármi is legyen ez, kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Utóirat: ha valaki szerint ez a történet bonyolult, gondoljon a magyar belpolitika és gazdaság összefonódásaira...

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása