Tulajdonképpen nem történt semmi különös, csak beszélgettünk a szomszédokkal. Tulajdonképpen minden rendben van, sőt, a lehető legnagyobb rendben, csak kicsit fura ez az egész... szóval itt nálam tegnap lomtalanítás volt, és hát egy ilyen hét emeletes bérház olyasmi, mint egy bihari falu, úgy is működik, mindenki tud mindenkiről mindent és ilyen alkalomból át is jön szomszédolni.

(Képünk illusztráció)

Hát, felőlem jöjjenek, jó lelkek azok az emberkék. Legalábbis nem rosszak, azért ez nem a Fekete Delfin, laktam már rosszabb helyen is, ez még egészen polgári, pláne, hogy vagy négy hónapja a lármás szomszédok elköltöztek. Kellemes, nyugodt hely.

Először a magyar szomszéd jött át, akire vigyázni kell, mert erős potenciált látok benne – szakmájára nézvést road, tehát zenekarok mellett dolgozik, úgy tele van tetoválva, hogy ha a barátnője nem tud aludni éjjel, elég kitakarni és reggelig olvasgathatja. Más kérdés, hogy Doors- és Hendrix-idézetek vannak rajta, szóval ez is teljesen rendben van. Megkérdezte, hogy ne segítsen-e, persze, nem volt ez fontos, de ha már itt volt, meg volt a szekrény aljában egy kis whisky, hát megkínáltam. Köszönettel fogadta, még dumáltunk kicsit, rezervált úriemberként viselkedett, hiszen az is.

Csak hát azt a rengeteg lomot le kellett vinni, és ez a munka a Szása bácsira maradt. Szása bácsi egy nagyon aranyos ukrán ember, itt lakik a feleségével, Jevgenyija nénivel, akit én tegnapig Szása néninek hívtam, jobb híján, hiszen nem tudtam a nevét. Különben a legtöbb szomszéd ukrán, remekül beszélnek oroszul, bár én tudnék annyira jól – az a helyzet, hogy én kiválóan olvasok Tolsztoj nyelvén, mindent értek, még a börtönszlenget is, a blatnoj nyelv sem idegen tőlem, de ha meg kell szólalni... akkor baj van. Ugyanis az orosz nyelvnek van bizonyos nyelvtana, ami nekem problémás, alapvetően indoeurópai nyelv, csak mindig eltévedek benne, érteni tökéletesen értem, csak amikor beszélni kell, inkább angolra váltok, azt legalább anyanyelvi szinten beszélem. Mondjuk volt olyan is, hogy kínai nyelven magyaráztam ki magamat, de hát annak alig van nyelvtana, főleg nincsenek a főneveknek nemei. Amelyik marha ezt kitalálta, még a Jamnaja-kultúra idejében, azt azért nem ártott volna idejekorán karóba húzni.

Na mindegy, átjön a Szása bácsi, de hát ha a magyar szomszédnak járt az ital, neki is jár. Hát, a munkáját becsülettel elvégezte, kicsit gyanakszom is arra, hogy fekete mágiával élt, mert legalább egy tonna lomot tüntetett el, nem tudni, hová, ez vagy mágia, vagy van a hátsó zsebében egy gravitációs szingularitás. Na, törjük kerékbe a nyelvemet...

• Gyagya Szása, sztakan whisky?

• Pocsemu nyet? (Miért ne?)

Hát, szlávokkal nem szabad inni. Mire észrevettem magamat, már az asztalon állt a barna kenyér, az uborka, a kolbászka (ez egy jellegzetes orosz hústermék), a sós hering, amit utálok és a száraz rágcsálnivaló. Hát, szto gram nyet szto gram, ha már így alakult, legyen. Közben kialakítottunk egy bonyolult nyelvet, ami nagyjából keveréke az orosznak, a jiddisnek – érdekes módon jiddisül ért a Szása bácsi – és a románnak, amit szintén ért, én meg azt is jól beszélem, tehát szót értettünk.

Hát, bár ne értettünk volna.

Lefutottuk a kötelező európai köröket (mi is a helyzet), aztán elkezdte mesélni, hogy ő igazából építőmérnök volt. Ki is nézem belőle, latinul, ógörögül is tud keveset, művelt ember. De hát hol volt ő építőmérnök?

Irpinyben, Bucsa mellett. Utolsó pillanatban menekültek el. A testvére meghalt a hosztomeli csatában, az unokatestvére eltűnt Bahmut magasságában, egy éve, zsivjot, nye zsivjot, él-e, hal-e, nem lehet tudni, utoljára orosz tűz alatt látták a zászlóalját, de hátha mégis hadifogoly. Látta, amikor az oroszok bementek Bucsába, de kocsiból, akkor ők már menekültek. Jól is tették, bár menekült volna mindenki.

Ülök, nézem ezt az embert, azzal a rengeteg szenvedéssel, ami a vállát nyomja, és nem nagyon tudok mit kinyögni. Putyin hujlo, vagyis Putyin egy fasz, az odáig rendben van, de hát Bucsában nem Putyin ügyködött, hanem egészen pontosan 64-es burját lövészdandár. Amit egyébként később gárdahadosztállyá nyilvánítottak, majd az utolsó emberig elestek Bahmutnál. Csak tanú ne maradjon. Még jó, hogy volt ez a Bahmut, mert különben komoly gondok lennének, míg megmagyarázzák a dolgokat.

Hát, aztán elbúcsúztunk, Szása bácsi még egyet mondott:

– Azért nem minden orosz szörnyeteg, olvass klasszikusokat, Lermontov például nem tehet semmiről...

– Minden jót ezen a fehér világon!

És tényleg.

Lermontov valóban ártatlan.

Szele Tamás