Forgókínpad

Forgókínpad

Szele Tamás: Kutyakomédia és szaporodási ráta

2025. február 02. - Szele Tamás

Kérem, nem tudom, sírjak, nevessek, avagy a vitatkozó felek közé vágjak valami súlyosabb, dudoros fémtárgyat. Ez utóbbi lenne a helyes, de ugyebár vitákat nem így döntünk el, akkor sem, ha az illetők megérdemelnék a sommás eljárást. Igen, a Mandiner és a független sajtó legújabb konfliktusáról van szó, amelyben bizonyíthatóan mindenkinek igaza van, tehát senkinek sem lesz igaza.

sajtovita_februar_2_2025.jpg

(Képünk illusztráció)

Hogy is van ez?

Kezdjük azzal, hogy a 444-en január 31-én megjelent egy írás azzal a címmel, miszerint „Minden eddiginél kevesebb gyerek született 2024-ben”. Idézzük szó szerint, ugyanis ez a későbbiekben fontos lesz.

2024-ben 77 500 gyerek született, 9,1 százalékkal, 7725-tel kevesebb, mint az előző évben. Ezen belül január–márciusban 9,1, április–májusban 6,8, június–augusztusban 14, szeptember–decemberben 6,4 százalékkal kisebb volt az élve születések száma, mint 2023 azonos időszakaiban. A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,38, egy évvel korábban 1,51 volt – derül ki a KSH tájékoztatásából.”

Ez bizony – amennyiben hitelt adunk a KSH adatainak, de miért ne tennénk így? – számszerűen igaz. Azért volt fontos a szó szerinti idézet, mert mutatja: már az írás első bekezdésében pontosan jelzi a szerző a termékenységi arányszám (más szóhasználattal: ráta) mértékét is. Az ilyen írásokból általában tizenkettő plusz áfa egy fél tucat, Pulitzert ritkán adnak rájuk, nem is azért jelennek meg, mert a lap szakmai képességeit kívánja csillogtatni, hanem azért, mert a közölt hír valós és az információ közérdekű. De ritkán kerekedik közvita egy statisztikai adatból.

Most kerekedett. A Mandiner ugyanis reagált a hírre (még ugyan írásnak is alig nevezném, ez inkább adatközlés, ezen nem sokat kellett írni), éspedig azt a címet adták válaszcikküknek, hogy: Itt az újabb baloldali álhír: nem igaz, hogy 2024-ben minden eddiginél kevesebb gyermek született”. 

Azon lehetne vitatkozni, hogy mi a baloldaliság, mi a jobboldaliság, és mi a Mandiner álláspontja ebben a kérdésben, csak most éppen nem lenne semmi jelentősége, így tehát hagyjuk is. Ellenben lássuk: hazudott a 444 (és a Telex meg a HVG) a számot illetően?

Nem, nem hazudott.

2024-ben kevesebb gyermek született, mint 1950 óta bármikor?

Igen, így van. 1950 óta most született a legkevesebb.

Akkor hol itt a hazugság? Hol itt az álhír? Ahol a Mandiner akarja, hogy legyen, most speciel még érvel is a saját igaza mellett:

Tény, a KSH adataiból kiderül, hogy 1950-es évek elején, vagyis a Ratkó-korszakként ismert időszakban, 1956-ig több mint 200 ezer gyermek született évente és azóta folyamatosan csökken a születésszám. Ez az időszak az akkori intézkedések – abortusztilalom, a gyermektelenek megbélyegzése – miatt kiemelkedően nagy születésszámot eredményezett, amely mögött eltörpül az 1990-es évek és az azt követő évtizedek születésszáma.

A baloldali portálok ugyanakkor figyelmen kívül hagyják azt a fontos körülményt, hogy a gyermek születéséhez elengedhetetlen a két szülő, vagyis ha a születések száma évtizedek óta csökken, akkor kevesebb szülő képes kevesebb gyermeket a világra hozni, mint a KSH méréseinek kezdetekor. (…) A Telex és a 444.hu tehát nem gondolt arra, hogy az 1990-es és 2000-es években visszaeső születésszám miatt napjainkban jóval kevesebb magyar nőből válhat szülő, mint a korábbi évtizedekben ezért ahhoz, hogy ne „minden eddiginél kevesebb” gyermek szülessen, egyre több gyermeket kellene vállalniuk a családoknak. (…) A baloldali sajtó tehát amikor azt állítja, hogy minden korábbinál kevesebb gyermek született 2024-ben, akkor azt sugallja, mintha a gyermekvállalási korú nők nem lennének kevesebben, mint a rendszerváltás előtt, csak nem vállalnának gyermeket.

Éppen ezért nem is a születések számát mutató adat a legalkalmasabb arra, hogy a demográfiai folyamatokat érzékeltesse, hanem az erre a célra közzétett arányszám.”

Ja, vagy úgy. Tehát azt is vegyük tekintetbe, hány családnak születhet mennyi gyermeke. Ez azért nem hazugság, de nem változtat a tényen, miszerint számszakilag akkor is igazat írt a 444. Sőt, bemutatták az arányszám, a ráta változását is!

Akkor tehát jön a klerikális megoldás, kismise, nagymise, nincsen itt baj semmise, az egyik oldal az egzakt adatot emelte ki, a másik az arányszámot, és bár mindkettő ismertette mindkét információt, senki sem hazudott? (Hiszen még a Mandiner is „sugallatot” említ a „baloldali” sajtó részéről, nem „állítást”, mert nem képes vitatkozni a számokkal).

Dehogy nincs, zeng a fél magyar sajtó az álhírterjesztés vádjától. Sajtószakmai szempontból én megtalálni vélem a felelőst az ügyben, ugyanis a Mandiner írásának hangvétele erős ellentétben áll a címének hangvételével. Az írás ugyanis bár vitatkozik a 444 „álláspontjával”, de mégis érvel, mond valamit, nem rágalmaz, nem hasogatja a kulisszákat, nem kiált égre. A cím ezzel szemben annál inkább. Vagyis az a vétkes a kutyakomédia kialakulásában, aki ezt a címet adta, vélhetően – de csak vélhetően – nem az írás szerzője, hanem a szerkesztő, aki úgy gondolta, egy blikkfangos cím szerezhet újabb jó pontokat a lapnak illetékes helyen, sőt, talán neki magának is, és miért ne rúgjon egyet a független sajtóba? Legfeljebb nem lesz igaza, az meg kit érdekel?

Azonban a magyar kormánymédia működése az újrahasznosításon alapul. Ha valamit megír az egyik szócső, az körbemegy és megjelenik az összes többiben is, vagy legalábbis majdnem az összesben, mivel így, vasárnap a profibb szerkesztők sem figyelnek oda annyira, főleg reggelente törődnek többet a kávéjukkal, mint a hírvadászattal. Mindenesetre a legkülönösebb mutáción már az ultrakormánypárti, bár hivatalosan egyáltalán nem dotált „Minden Szó” című valamiben ment át a Mandiner írása. Lássuk az ottani címet:

Nyílt levél a HVG szerkesztőségének! Önök pénzért hazudoznak! Íme a részletek”

A „részleteket” könnyű ismertetni, mivel mindössze pár sorról van szó. De nem mutatom be a teljes írást, mert főként idézetekből áll, és idézetet idézni érdekes lenne. Mindenesetre már az elején kiderül, mi fáj annyira a „Minden Szónak”.

A HVG és a Magyar Hang anno orbitális támadást indított a Minden Szó ellen, amit szerkesztőségünk természetesen frappánsan visszavert.
A Magyar Hang egyenesen felnyomott minket az NMHH-nál, ott pedig szépen elbukott a libsi lap ócska és szánalmas próbálkozása.”

Mondjuk ez egy régi történet, de elmesélem, mert tanulságos. Még 2017-ben történt, hogy a nem sokkal korábban induló „Minden Szó” kocsmai stílusban követett el becsületsértéseket a HVG ellen, melynek okából a gazdasági lap jogorvoslatot kért. A jogorvoslat azonban ellehetetlenült, ugyanis a „Minden Szó” rohamléptekben beszerezett egy igazolást a Médiahatóságtól (NMHH), miszerint a kiadvány nem médium, hanem „politikailag inkorrekt blog”, így aztán a sajtótörvény nem is vonatkozik rá. Nagyjából ugyanezt a kört futotta le velük a Magyar Hang is, a történet lényege az, hogy a „Minden Szó” az egyetlen magyar sajtótermék, melynek papírja van arról, hogy nem sajtótermék, ezért aztán azt hiszi, hogy bármit megtehet és bárkit nevezhet bárminek. Ez nincs így: a polgári jogot bizony lehet ellenük alkalmazni, amint azt nagyon helyesen meg is tette Wittinghoff Tamás bizonyos hazug és becsületsértő állítások miatt, a neki első- és másodfokon, valamint a Kúrián megítélt ötmillió forint kártérítést most is kalapozzák összefele a lakájmédiumnál. A mostani esetben is hiába a 444 az alaphír forrása (bár igazából a KSH az), a HVG-nek tulajdonítják – mert azt utálják jobban. Lássuk még a végkövetkeztetésüket is:

Na, most akkor a HVG tehát hazudott, egy ócska hazug portál a HVG, hiszen hazudik.

Mi viszont, itt a mindenszo.hu szerkesztőségében NEM hazudunk! Sőt, az igazság kimondásáért 5.2 millió forint megfizetésére is büntet minket a bíróság.

Na, ezt csinálja utánunk a HVG!”

Nyugalom, már sokszor megtette, legfeljebb nem elveszíteni szokta a sajtópereket, hanem megnyerni, tetszik tudni, olyan is van, hogy az ember igazat ír. A maguk táján ritka: de van.

Mindenesetre próbáljunk meg levonni valamiféle következtetést a történtekből. Először is: a szó klasszikus értelmében nem hazudott sem a 444, sem a Mandiner. Sőt, a 444 nem is „sugalmazott” semmit, ők egyszerűen közöltek egy hivatalos és hiteles hírt. Ami a demográfiai helyzetet illeti, nézzünk szembe a tényekkel: minél fejlettebb egy ország, annál alacsonyabb benne a születési ráta. Ezt – világszinten! – a demográfiai átmenet jelensége okozza. Nem a jobb- vagy baloldali sajtó, nem a „propaganda” és nem Soros György, sőt, nem is Steve Bannon. De mi ez a jelenség?

A „demográfiai átmenet” (egyes források a „demográfiai forradalom” kifejezést használják) kifejezést a demográfusok a népesség reprodukciós modelljének a 18. század végén kezdődő, globális szinten még be nem fejeződött változására használják. Egyszerűen fogalmazva, a demográfiai átmenet a magas születési arányszámról és a magas halálozási arányszámról az alacsony születési arányszámra és az alacsony halálozási arányszámra való áttérés.

A hagyományos társadalmakban a halálozási arány rendkívül magas volt. Ezt magas születési rátával kellett ellensúlyozni – és minden társadalmi mechanizmus, a nemek közötti kapcsolatokról, a családról és a házasságról, a vallásról és a kultúráról alkotott elképzelés arra irányult, hogy az embereket arra kényszerítse, hogy „szaporodjanak és sokasodjanak”. Az ipari (és később a posztindusztriális) társadalomra való áttérés az orvosi áttörésekkel, a kényelmi feltételek javulásával, a jobb életkörülményekkel, a higiénia új eszméinek elterjedésével a halálozási arányok addig példátlan csökkenéséhez és a várható élettartam növekedéséhez vezetett. Ilyen körülmények között az évezredek alatt kialakult, a magas születési arányszám fenntartását célzó szabály- és normarendszer értelmetlenné (ha nem is károssá) vált – és az emberiség elkerülhetetlenül kezdett eltávolodni tőle.

Ezért ágál hiába a népességcsökkenés ellen minden autokrata, ezért feleslegesek a népszaporulat érdekében hozott, gyakran embertelen törvények is: ez egy természetes folyamat, szél, kérem, nem lehet országokat vezetni. Mást sem lehet szél ellen, de azt emlegesse a Minden Szó.

Most ott tartunk, hogy mivel bizonyos adatok alapján elhangzott egy állítás egyik oldalról, majd ugyanazon adatok alapján elhangzott az adott állításnak nagyjából az ellenkezője a másikról, az olvasó vagy azt a hibás következtetést vonja le, hogy „az igazság valahol középen lehet”, holott nem ott van, hiszen a Mandiner kezdte el „értelmezni” magát az igazságot – vagy, és ez a gyakoribb, érzelmi alapon ad majd hitelt egyik vagy másik oldalnak.

Azonban a hitnek semmi köze a valósághoz – hinni épp abban kell, amit nem lehet bizonyítani. A tényeket lehet.

Esetünk azért különös fontosságú, mert a tények ismertetésével kezdődik és végződik, ami a kettő közé esik, az a tények értelmezése. Komolyan mondom, mintha a szorzótáblán vitatkoznának a felek: mindketten azt mondják, hogy kétszer kettő négy, csak a Mandiner szerint nem úgy négy, ahogy a 444 szerint. A szamárpadban pedig a Minden Szó írja az új, reményei szerint kötelezővé tehető alternatív szorzótáblát, melyben minden szorzat lehet akármennyi és bármennyi, ha azt ő mondja. De ha más mondja, akkor semennyi sem lehet.

Kérem, itt tart ma a magyar sajtó. Nem középiskolás fokon, hanem elemista szinten.

Lesz még ebből óvodai kiscsoport is.


Szele Tamás

süti beállítások módosítása