Barátaim, rómaiak, földijeim. Figyeljetek reám. Nem mondom, hogy temetni jöttem Caesart, nem dicsérni, mert élő embert nem temetünk, de hogy dicséretről szó sem lesz, abban bizonyosak lehettek, ó, rómaiak. „A rossz, mit ember tesz, túl éli őt; A jó gyakorta sírba száll vele” – mondom Marcus Antoniusszal, és azt szeretném jelezni, hogy Caesar most már gondoskodhatna valami jóról is, amit tett, de azt természetesen nem állítom, hogy egyhamar sírba szállna.

(Képünk illusztráció)

Legfeljebb megüti a lapos guta a beképzeltségtől. Mert látjátok, ó rómaiak, miket beszél már megint. Quo usque tandem abutere Catilina, patientia nostra?

„Orbán Viktor ismét üzenetet küldött a Harcosok Klubjába, amelyben belengette, hogy a hatóságok eljárást indítanak a Pride résztvevői ellen, majd kijelentette, hogy Montenegrót kellene felvenni az Európai Unióba, nem pedig Ukrajnát. Mindemellett volt ideje szóba hozni a keddi kormányülést is, ahol olyan döntést hoznak, amely segíti a fiatalok első lakásvásárlását.

»Hahó, Harcosok!« – felütéssel ébresztette vasárnap reggel Orbán Viktor – vagy legalábbis a róla elnevezett admin – a Harcosok Klubja csoport tagjait, értesült az Index.

»Ez az igazság a Pride-ról. A gyermekvédelmi népszavazáson 3,7 millió ember mondott erre nemet«

– jelentette ki, majd megosztott egy Origo-cikket, amelyben a szombati felvonulás legszélsőségesebb tagjairól megosztott képeket szedték össze a lap munkatársai.

Az igazán erős kijelentéseket azonban mégsem az Origo cikke tartalmazta, hanem a miniszterelnök üzenete.

»A gyermekvédelmi népszavazáson a magyarok egyértelmű döntést hoztak. A törvényekről ennek megfelelően döntöttünk. Mindenkit tájékoztattunk, a jogszabályokat mindenki ismeri. A többi a hatóságok feladata, a politikának itt már nincs dolga« - fogalmazott Orbán Viktor, belengetve azt, hogy a hatóságok bizony eljárásokat indítanak, és repkednek a büntetések a szombati rekordlétszámú felvonulás résztvevőinek.”

Barátaim, rómaiak, földijeim, ezt hívjuk úgy, hogy a nemes Caesarból, Venus istennő unokájából kitört a síita ajatollahba ojtott belarusz téeszelnök, talicskástól. Mindjárt nekiáll műbőr kalapban, kanállal enni a rántott húst. Jó, hát Orbán Viktornak körülbelül annyi köze van Caesarhoz, amennyi Venushoz – hallott róluk, de nem az ő ligájában fociznak – viszont azért az mégis valami, hogy ez az ember azt hiszi, a praetoriánusokhoz beszél, holott ezek nem germán testőrök, hanem oly harcosok, akiknek jó esetben legfélelmetesebb fegyverük a banyatank és a boros pillepalack. Bár igaz, jó napja volt a mi kis zsebcézárunknak, mert legalább felvette Montenegrót az Európai Unióba. Illetve, oda nem veheti fel, akkor a Harcosok Klubjába. De valahova mindenképpen felvette.

Szegény Montenegro, biztos leesett.

Hanem barátaim, rómaiak, földijeim, én lennék az utolsó, aki azt mondja, hogy ne tartsuk be a törvényt. Igenis, tartsuk be, és járuljunk mindannyian szerény obulusainkkal Iustitia oltárához (még jó, hogy be van kötve a szeme, és nem látni, milyen képet vág ehhez a jogászkodó tragikomédiához – de a füle nincs bedugva, én vigyáznék vele, mert a mérleget is odacsaphatja az emberhez, a másik kezében meg egyenesen kard van), rójuk le büntetésünket.

De tegyük azt a magunk módján.

Mindenképp becsülettel, de – a magunk módján.

Hány embert lehet megbüntetni?

Kint járt vagy háromszázezer a rendezvényen, még vagy kétszázezer fő meg a közösségi oldalakon fejtette ki szimpátiáját. Legyen hát félmillió bírság, ismereteim szerint darabja kétszázezer forint. Mindösszesen százmilliárd, hogy kerek összeggel számoljunk.

Nincs mese, be kell fizetni, nem is mindenkinek van kétszázezre, tehát indítsunk gyűjtést. Mondjuk, hogy sikerül összeszedni. A legkisebb értelmezhető magyar pénzérme a tízforintos, tehát használjuk ezt (nem, az ötforintos már túlzás lenne), vagyis szükségünk van tízmilliárd tízforintosra. Ezen érmék összsúlya 61 millió kilogramm.

Mivel pedig magyarok vagyunk, barátaim, rómaiak, földijeim, mindeme összegecskét hatökrös társzekereken kéne átadnunk a Nemzeti Banknak, nemzeti hagyományainkhoz méltó módon, ostort pattintgatva. Nyilván nem egy tételben, sőt: szép, felcímkézett zsákokban, mindegyikben húszezer tízforintos, egyikben az egyik polgár bírsága, másikban a másiké, melyik kié, azt majd mutatja a cédula rajtuk: ezt mind, egyenként át kell számolja a Nemzeti Bank összes kancelliusa, sőt, nevelési célzattal én elrejtenék a sok zsák közül az egyben egy gyémánt félkrajcárt is, mert ez azt okozná, hogy maga Caesar is átszámolná az összes érmét, elsőtől az utolsóig.

Valljuk meg, egy ekkora kiskakasnak jár a gyémánt félkrajcár.

De rómaiak, képzeljétek el, Caesart Dagobert bácsiként lubickolni tízmilliárd tízforintosban!

Tán még bele is fulladna. Az biztos, hogy a Deák teret be lehetne ezzel teríteni.

Szóval, amondó vagyok, legyünk hűséggel a törvényhez a koldustarisznyáig, fizessük be a bírságot, de úgy ám, hogy arról kolduljon, aki azt bevételezi. Kelljen minden fityingről bizonylatot adni. S ha koldusok leszünk, ám legyünk – de úgy legyünk azok, miként a németalföldiek voltak.

Barátaim, rómaiak, földijeim: remélem érzitek, értitek, hogy ez már az őrület. Ezt nem lehet megtenni, ez maga az abszurdum, Budapest nem Minszk, a Deák tér nem a Tienanmen – és ekkora szamárságtól tán még maga Lukasenka vagy Li Peng is meghőkölne.

De a törvény bizony törvény, be kell tartani, nincs mese.

Hát tartsuk is be, fulladjon a zsírjába, akihez kerül a pénz.

De fizessük meg, tömjük degeszre.

Kapjon annyi pénzt, hogy ne férjen el a bőrében.

Hogy aztán ennek mennyiségét, jobban mondva térfogatát miképpen állapítjuk meg (talán be kéne vetni Arkhimédész tételét, csak ahhoz vízbe kellene mártani Caesar isteni testét), az már jó kérdés, de jogi szempontból az a legfontosabb, hogy tegyünk eleget fizetési kötelezettségünknek.

Én még a törvényes kamatokat is hozzácsapnám.

Volt már példa arra, hogy a gőg és az önkény nagy büntetéssel járt. 1566-ban 400 németalföldi nemes kérvénnyel fordult Pármai Margit helytartóhoz a bajok – például a magas adók – orvoslása végett, illetve azért, hogy függesszék fel a protestánsok üldözését, amíg vissza nem tér a nyugalom a tartományba. Charles de Berlaymont gróf a lekicsinylő „koldus” (franciául gueux) nevet használta a kérvényt benyújtó nemesekre a spanyolokhoz képest egyszerű ruházatuk miatt, amit később, felkelőként büszkén viseltek (hollandul Geuzen vagy franciául Les Gueux). 

Ezt később nagyon, azaz nagyon megbánták az Escorialban.

Fizessünk, rómaiak, és ha holnap reggel Caesar arra ébred, hogy be akarja fagyasztani a Dunát koronázási célokból, adjuk át neki jégkockáinkat is.

Nagyon meg fogja még bánni Caesar ezt a kis önkényeskedését, amondó vagyok.

De egyelőre fizessünk.

Míg futja a Koldusok tarisznyájából.

Szele Tamás