Kérem, nehéz idők járnak, válságos idők, veszélyben a Haza, ilyenkor nincs sem helye, sem ideje a szószaporításnak, kertelésnek, köntörfalazásnak, mondjuk ki magyaros egyenességgel: jönnek a britek, jönnek a britek!

(Képünk illusztráció)

Ezt onnan tudom, hogy az előbb vágtatott végig az utcán egy lovas, tajtékzó paripán, kezében lámpással, és ezt kiabálta. Utána akartam menni, hogy megfékezzem a megbokrosodott lovat, nehogy levesse, de közelebbről szemlélve észrevettem, hogy nem Paul Revere volt az, hanem a Lánczi Tamás a Szuverenitásvédelmi Hivataltól, érte meg nem kár, hagytam is – a lovas eltűnt valamerre Lexington felé egy porfelhőben. Egyelőre disznót vágunk, ökröt sütünk, csapra verjük a söröshordót a szomszédokkal, mert ha jönnek a britek, illik méltó módon fogadni a kedves vendégeket.

De vajon jönnek-e a derék vöröskabátosok? Mikor érnek ide a brit gránátosezredek?

Lánczi Tamás és társai szerint hamarosan. Mert lássuk csak, mit ír a Szuverenitásvédelmi Hivatal legfrissebb híre!

„Közel 10 millió fontból vásárolt politikai influenszereket a brit kormány

Több mint 4,5 milliárd forintos keretű szerződést kötött a brit külügyminisztérium a Zinc Network Ltd. nevű céggel, amely a világszerte működő korrupt politikai nyomásgyakorló propagandahálózat egyik kulcsszereplője. A napokban nyilvánosságra került információk alapján a pénzből valójában olyan influenszereket vásároltak 22 – döntően közép- és kelet-európai – országban, akik a brit állam által elvárt állami propagandát terjesztették.

A Zinc Network Ltd. nevű cégről a Szuverenitásvédelmi Hivatal már korábban feltárta, hogy a USAID-féle politikai korrupciós gépezet egyik legfontosabb pénzelosztó szervezeteként működik. A USAID Közép-Európa Programjából a Zinc Networkön keresztül amerikai kormányzati pénzeket kapott például az Átlátszó, a Direkt36 és a 444 is. A korábbi amerikai demokrata kormányzat szintén vásárolt influeszereket többek között a David Pressman-féle nagykövetség költségvetéséből.

A Zinc korábbi munkatársa „állami propagandának” nevezte a Zinc tevékenységét, amellyel „szuverén országok belügyeibe avatkoznak be”. Ehhez olyan influenszereket használtak fel, akikkel „könnyű azonosulni”, és akik „autentikusnak tűnő” videókat készítenek.

Az influenszerekkel olyan szerződéseket írattak alá, amely titoktartást írt elő számukra, nehogy felfedjék a brit kormányzati befolyást. A nézők előtt tehát eltitkolták, hogy az általuk megtekintett videó a brit kormányzat megrendelésére és érdekei szerint készült.

A Zinc munkatársai aktívan részt is vesznek a megrendelt videók szerkesztésében, amelyeket az influenszerek csak a brit kormányzati tisztviselők visszajelzését követően tehettek közzé.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálja a külföldi politikai beavatkozás magyarországi szálait.”

Hát, ha ők mondják, úgy is kell lennie. Jönnek a britek, csak azt nem értem, mihez kezdenek majd velünk? Egyáltalán, mit akarnak tőlünk?

És tessék mondani, hol vették az influencereket, a zanzibári vagy a levantei rabszolgapiacon? Felhívnám Lánczi úr figyelmét arra a nem elhanyagolható ténykörülményre, miszerint 1807-ben a Brit Birodalom teljes területén megszűnt a rabszolgatartás intézménye, bár ha ő most játssza a Paul Revere-t, akkor szerinte 1775-öt írunk, és ez nem Magyarország, hanem a Massachusetts-öböl vidéke. Akkor és ott tényleg jöttek a britek, és tényleg nem kenyérrel-sóval-fehér ruhás szüzekkel várták őket, hanem elöltöltős vadászpuskákkal.

De mondjuk megvették az influencereket, láncra fűzték őket és hazavitték. Most mihez kezdenek velük? Pávatollat tűznek az alfelükbe vagy kizavarják őket a gyapotföldre dolgozni? Ahhoz mégis kicsit drágák voltak, kár lenne őket így elfecsérelni. Ja, nem, mondja is a nagyon okos Lánczi vagy az az embere, aki ezt a förmedvényt írta, hogy „ a brit állam által elvárt állami propagandát” terjesztik. Ha kell, tűzzel, ha kell, vassal, ha kell, számítógéppel. Ülnek a vörös kabátjukban, muskétával a vállukon a monitor előtt, és könyörtelenül terjesztenek. Harci dobszó mellett. Időnként harsonáznak is.

Most már csak arra kellene rájönni, hogy mit terjesztenek, azon kívül, hogy brit propagandát? Pontosabban: mi a Szent György csodáját akarnak nálunk brit propaganda útján elérni?

Mert tengerünk, ugyebár, nincs. Gyarmataink sincsenek, mióta Tiencsint visszafoglalták a kínaiak, és komolyabb természeti kincseink sincsenek, csak a nemzeti büszkeségünk, de az akkora, hogy alig fér a Kárpát-medencébe. Britanniának nincsenek nálunk komoly befektetései, érdekeltségei, sőt, komolytalanok sincsenek, a brit áruk számára nem jelentünk fontos piacot, egyáltalán, legfőbb kiviteli cikkünk London számára a munkavállaló, de az is pótolható olcsóbban dolgozó pakisztániakkal. Szóval sehol nem értem annak okát, hogy az Egyesült Királyság miért akarna befolyást gyakorolni Hunniára.

De jönnek a britek, mert a Lánczi azt mondta.

Elöl jönnek majd a skót lövészek, dudálva, mögöttük az indiai szipojok, mozsárágyúkat vontató elefántokkal, utánuk a Coldstream Gárdaezred, végül a kötéllel fogott hesseniek. Itt lesz majd Őfelsége összes katonája! Hanem aztán cudar világ következik, mert a brit megszállás azzal jár, hogy minden délután ötkor eldördül majd egy ágyú a Citadellán, és akkor kímélet nélkül mindenkinek teázni kell meg uborkás szendvicset enni. Bizony, még a gyermekeknek és a zsenge szüzeknek is, ilyen kegyetlenek a britek! A Boci csokit azonnal betiltják, Hershey's-t kell majd vennünk, a pacalpörkölt helyett pedig yorkshire-puding lesz az ebéd, Wellington-bélszínnel. A Hősök terén csak a szobrot cserélik le Sir Horatio Nelsonra, de kitelik tőlük, hogy – miként a többi gyarmaton – bevezetik a működő postát, vasutat, egészségügyi ellátást és az ingyenes közkönyvtárakat is. Hanem amikor a kisüsti kerítésszaggató helyett már csak whiskyt kapunk majd, megmozdul bennünk a honfivér. Nemzeti nagylétünknek nagyobb temetője lesz ez még Mohácsnál is!

A Szabadság Fiai matyóhímzést és kalotaszegi varrottas díványpárnákat, falvédőket öltenek majd magukra, hogy kerüljék a feltűnést és semmiképp se ismerjék fel őket, majd egy óvatlan pillanatban a Bem rakparton a Dunába hányják az Earl Gey-teás bálákat. Mit csináljunk, ha egyszer nincs nálunk se Boston, se tenger? Jó lesz teadélutánnak ez is nekünk, ide, falura. Aztán összeül a Kontinentális Kongresszus és aláírják a Függetlenségi Nyilatkozatot.

Megkezdődik a szabadságharc.

Az ám, de ez nem megy külországi szövetségesek nélkül. És csak olyan országtól kérhetünk segítséget, amely már egyszer sikeresen kivívta a szabadságát a britektől: ez pedig leginkább az Amerikai Egyesült Államok. Nekik vannak tapasztalataik a britek elleni harcban, van pénzük, paripájuk, fegyverük bőven, másban nem is bízhatnánk, csakis bennük. Az igaz, hogy ezáltal megnőne Magyarországon az amerikai befolyás, de valamit valamiért: nemzeti függetlenségünkért nem tűnik nagy árnak a rágógumi és a kóla elfogadása.

A kivonuló britek pedig jókat röhögnének a markukba, mert pont az volt a brit befolyásszerzés célja, hogy amerikai befolyás alá kerüljünk.

Világos, nem? Mint a vakablak.

Pedig Lánczi fejében valami ilyesféle forgatókönyv pöröghet, ha ugyan nem még valami ennél is kacifántosabb. Mással nem lehet magyarázni ennek a hírnek a célját, amiről most sem tudom eldönteni, nevetségesebb-e, mint amilyen ostoba, vagy fordítva. Az Ég szerelmére, az Egyesült Királyság még az Európai Uniónak sem tagja már, mit akarnának minálunk?

Lánczi természetesen a valóban létező és ható orosz befolyásról szót sem ejt, kerüli még a témát is, mert hát azt szeretni kell neki és támogatni is, csak a nem létező brit propagandától félti a hont.

Próbáljuk ki a Lánczi-féle ötletet egy másik monarchiával, a Tongai Királysággal, melynek rezidense, William Mariner, fedőnevén Toki Ukamea (magyarul: Vasbalta) tegyük fel, hogy mostanra Budapesten is tartózkodik és szorgosan vesztegeti az influencereket kókuszdióval, batátával és malomkővel, mivel Tongának ezek a fő termékei. Nuku'alofa már nyújtogatja felénk véres karmait, kanakák és vahinék tömegei állnak lábhoz tett katamaránnal a határainkon, fogaik között borotvaélesre fent bumeráng, már járják is a hakát, a harci táncot, nincs mese, be kell majd hívnunk ellenük az oroszokat.

Különben az oroszokat a britek ellen is be lehetne hívni, ha már. Meg az amerikaiak ellen is, legfeljebb lenne nálunk egy kis orosz befolyás. Sokkal több, mint most nem is lehetne, mert el sem férne az országban, amilyen kicsik vagyunk.

Szóval, ha jobban megnézzük, azért kiabálja Lánczi, miszerint jönnek a britek, hogy végső soron jöhessenek az oroszok.

Ügyes, ügyes, nem mondom.

Meg fogunk őrülni ezektől a paranoiás politikusoktól, előbb vagy utóbb.

De egyelőre az a fontos, hogy jönnek a britek, jönnek a britek!

Bár jönnének már.

Szele Tamás