Kérem szépen, a Kreml soha nem látott mértékben növeli a külföldi propagandára és az orosz határokon kívül élő sajtómunkásai képzésére fordított összeget. Nem tudok mást mondani: legfőbb ideje volt már ennek. Ugyanis az valóban botrányos, hogy a magukat oroszbarátnak nevező állítólagos újságírók többnyire egy vak hangot sem tudnak – pont oroszul.
(Képünk illusztráció)
Erre a legjellemzőbb példa Georg Spöttle esete, aki a minap képes volt leírni a következőket:
„Apti Alaudinov tábornokkal és tábori imámjaival, valamint a lelkészekkel is téma volt a balliberális életszemlélet és a társadalomra való hatása. Otyec Nyikolaj az idős ortodox pap, Imám Ucsityel, a tábornok és én is egyetértettünk abban, hogy ha van sátán vagy Antikrisztus, akkor az a liberalizmus (a mai értelmezése szerint).”
Az Otyec Nyikolajt még elhiszem, elvégre ez „Nyikolaj atyát” jelent, és egy ortodox tábori pópának kijár ez a megszólítás, de már az Ucsityelj imámot nehezen, hiszen „ucsityelj” egyszerűen „tanítót” jelent, méghozzá oroszul, vezetéknévként nem is használatos. Mármost egy tanító ugyan lehet mellesleg imám is, de egy imám nem okvetlenül tanító: Spöttle esetében arról lehetett szó, hogy a tábori imám egyébként tanítómester is, de mivel emberünk ezt nyelvtudás híján nem értette, névnek hitte az „ucsityelj” szót... na, ennek lesz most vége. Minden oroszbarát skribler meg fogja tanulni rendesen a nyelvet. Lássuk, mit mond erről a Vazsnoje Isztorii. Kaján megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt teszem meg, a bekezdések végén.
Oroszország tovább növeli a külföldieknek szóló programokra fordított kiadásait. A Rosszotrudnyicsesztvo szövetségi ügynökség, amely a Kreml érdekeit képviseli külföldön és az orosz titkosszolgálatok külföldi fedőszervezetének számít, az elmúlt 14 évben rekordösszeget költött erre a célra.
A még le sem zárult 2025-ös üzleti évben a Rosszotrudnyicsesztvo 412 millió rubel értékben kötött szerződéseket különböző programokra külföldi fiatalok, újságírók és bloggerek számára. Ez másfélszerese a tavalyi összegnek.
A kiadások nagy része a Rosszotrudnyicsesztvo fő programjára, a Novoje Pokolenyije-re (Új generáció) irányult. E program keretében 14 és 40 év közötti külföldiek – aktivisták, újságírók, bloggerek, vállalkozók, tudósok – rövid távú oroszországi utazásait finanszírozzák. Kirándulásokra, túrákra viszik őket, hivatalos találkozókra hívják meg őket, és propagandisták által vezetett képzéseken vesznek részt. A Novoje Pokolenyije a szervezők koncepciója szerint bővíti a külföldön élő, Oroszországhoz „konstruktívan” viszonyuló aktív fiatalok körét. A Kreml arra számít, hogy a program résztvevői végül magas pozíciókat fognak betölteni hazájukban, és az Oroszországban kapott szívélyes fogadtatásnak köszönhetően a Kremlhez hűséges vezetőkké válnak külföldön.
Tavaly Vlagyimir Putyin utasítást adott a Novoje Pokolenyije program kiterjesztésére és finanszírozásának évi 384 millió rubellel történő növelésére.
A közbeszerzési adatok szerint 2025-ben a Rosszotrudnyicsesztvo kevesebbet fog költeni a programra, mint ahogy Putyin utasította – 357,3 millió rubelt. Ez azonban még mindig rekordösszeg a program 2011-es indulása óta eltelt évekhez képest. 2025-ben várhatóan a Novoje Pokolenyije 1600 résztvevője látogat el Oroszországba.*
*Nem lesz egyszerű beszerezni annyi lehallgatókészüléket, amennyire a szobáikban szükség lesz. Jó szívvel tanácsolnám, hogy tucatjával rendeljék meg, kínai gyártóktól, úgy olcsóbb.
Egy évvel ezelőtt a program 127,8 millió rubelbe került a Rosszotrudnyicsesztvónak – ez majdnem harmadannyi, mint 2025-ben. Akkor 1000 fiatal vezetőt terveztek Oroszországba csábítani. A Rossotrudnyicsesztvo éves jelentése szerint 921-en érkeztek meg. Közülük 603-an posztszovjet országokból, 264-en Afrikából, Ázsiából, a Közel-Keletről és Amerikából jöttek. Az európai uniós országokból érkező résztvevők pontos számát nem hozták nyilvánosságra: ők a fennmaradó 54 küldött között vannak.*
*Lám csak, ezért képzetlenek a mi oroszbarát „publicistáink”. Mert nem is jelentkeztek a tanfolyamra!
Miért nevezik a Rosszotrudnyicsesztvót az orosz titkosszolgálatok fedőszervezetének?
A Rosszotrudnyicsesztvo nemcsak utazásokat szervez külföldieknek Oroszországba, hanem együttműködik a helyi lakosokkal és az orosz anyanyelvű diaszpórával is külföldön. Újságírói kutatások és a helyi hatóságok jelentései szerint az ügynökség irodáit (az úgynevezett Orosz Házakat) orosz titkosszolgálati műveletekhez használják fel. „ Az orosz kémek és diplomaták 2022-es tömeges kiutasítása után a diplomáciai személyzet hiánya miatt ezek a központok egyre inkább az orosz hírszerzési műveletek bázisává válnak, ami a hidegháborús korszakra emlékeztet” – írja a legendás Andrej Szoldatov-Irina Borogan oknyomozó újságírópáros, akik az orosz hírszerző szolgálatok szakértői.
2021-ben a Dossier Center is beszámolt arról, hogy a Rosszotrudnyicsesztvo az FSZB és az SZVR hivatásos tisztjeit foglalkoztatja.
A nyugati hatóságok már régóta vádolják Oroszországot azzal, hogy a Rosszotrudnyicsesztvót külföldi különleges műveletek végrehajtására használja. Már 2013-ban azzal gyanúsította az FBI Jurij Zajcevet, az ügynökség washingtoni irodájának vezetőjét, hogy az orosz titkosszolgálatok amerikai állampolgárokat toboroznak a Rosszotrudnyicsesztvó által szervezett oroszországi utazások során.
Ezenkívül a Rosszotrudnyicsesztvó nyíltan szervez ukránellenes akciókat külföldön, többek között segélyeket gyűjt az orosz katonák számára.
A spanyol El Periodico című lap 2025 augusztusában arról számolt be, hogy az alicantei Orosz Ház tevékenységéről szóló jelentés szerint az intézmény feladata többek között a spanyolországi orosz ellenzék tevékenységének „figyelemmel kísérése”, beleértve azokat az állampolgárokat is, akik „ukránbarát álláspontot” képviselnek.
„Az utazás, amely átformálta a szemléletemet.” Külföldi újságírók Moszkvában
A Novoje Pokolenyije keretében a külföldiek különböző módon töltik az idejüket. Néhányan tutajoznak az altaji folyókon, mások kapcsolatokat építenek az energetikai szektorban és részt vesznek a Keleti Gazdasági Fórumon, megint mások kirándulnak Moszkva környékén, és vannak, akik még az orosz választási tapasztalatokat is tanulmányozzák. A küldöttek részt vesznek a pelmenyi készítésről szóló mesterkurzusokon és kokosnyikban táncolnak.* Azt mondják nekik, hogy az oroszországi választások „teljesen átláthatóak” és az oroszok 80%-a megbízik bennük.
*De az igazán szorgalmas káder igyekszik mindezt egyszerre művelni. Kokosnyikban (ez az a bizonyos, jellegzetes orosz női főkötő) táncolva készíti a pelmenyit egy tutajon, amely az Altáj egyik folyóján úszik, és közben kapcsolatokat épít az energetikai szektorban. Az Altáj őslakói amint meglátják, menekülni kezdenek a túlvilági démon elől.
A külföldi újságírók és bloggerek számára külön programokat tartanak. Képzéseken vesznek részt az orosz propagandamédia – az RT és a Szputnyik – szerkesztőségeiben, amelyek Margarita Szimonjan és Dmitrij Kiszeljov vezetése alatt álló Rosszija Szegodnya holdinghoz tartoznak. A holdingot teljes egészében az állami költségvetés finanszírozza.
„Az RT az egyik legjobb orosz médium, amely őszintén és kreatívan tudósít a világról. A Novoje Pokolenyije program célja, hogy tudást, kapcsolatokat és inspirációt nyújtson nektek, hogy ezeket saját országaitokban felhasználhassátok.”
– így üdvözölte a program résztvevőit Dmitrij Polikanov, a Rosszotrudnyicsesztvo helyettes vezetője. Az ilyen képzéseken a külföldi újságírókat például arra tanítják, hogy „legyőzzék a nyugati propaganda által terjesztett oroszellenes mítoszokat”. Ugyanakkor a Rosszija Szegodnya holding és az RT részlegei szankciók hatálya alatt állnak az Európai Unió és más nyugati országok részéről, mert politikai propagandát és dezinformációt terjesztenek Oroszország Ukrajna elleni agressziójáról. Az EU kifejezetten megjegyzi, hogy a „Rosszija Szegodnya” dezinformációkat terjeszt a nyugati országok felelősségéről az afrikai élelmiszer-válságban, amely Oroszország elleni szankcióknak köszönhető. A Rosszotrudnyicsesztvo is szankciók hatálya alá tartozik a háború támogatása miatt. A posztszovjet országokból érkező résztvevők után a Novoje Pokolenyije újságíróképzésének fő célközönségét 2025-ben leginkább az afrikai média munkatársai jelentik. A Rosszotrudnyicsesztvo rövid interjúkat tesz közzé velük a 3700 feliratkozóval rendelkező YouTube-csatornáján.
Például közöttük van Jonah Buyoya, az ismert zambiai újságíró, aki többek között a BBC-től is díjakat kapott oknyomozó újságírói munkájáért, és aki az RT-hez jött tanulni. Ő 2024-ben még negatívan nyilatkozott Oroszország Ukrajna elleni katonai inváziójáról, többek között azért, mert az aláássa Afrika élelmiszer- és gazdasági biztonságát. Így írt akkor:
„Különböző médiumok és emberi jogi szervezetek arról számoltak be, hogy Oroszország 2014-es, illegális krími annexiója óta több ezer ember, köztük civilek, katonák és fegyveresek vesztették életüket. Az áldozatok száma a harcok folytatódásával tovább emelkedik. Az ukrán civilekre és katonákra gyakorolt közvetlen hatások azonban csak a történet egy részét jelentik. A bevonulás következményei messze túlmutatnak a közvetlen régiókon, és különösen súlyos hatással vannak a kevésbé fejlett országokra.”
Oroszországban az ilyen kijelentések alapul szolgálhatnak akár egy büntetőeljárás megindításához is. Ez azonban nem akadályozta meg Buyoyát abban, hogy 2025 folyamán gyakornokként dolgozzon Oroszország fő propagandaholdingjánál. „A Novoje Pokolenyije program remek lehetőséget nyújtott arra, hogy megismerkedjek az alternatív újságírással is, vagyis azzal, amit a RT nagyrészt gyakorol” – osztotta meg az újságíró közösségi oldalán.*
*Ennek a Buyoya kollégának egészen kellemes, fanyar, angolos humora van. Egyrészt azt, aki Zambiában ismert újságíróvá képes válni, azt a Russia Todaynél már nem tudják semmire sem tanítani, mert tud mindent, amit tudni kell és lehet a szakmáról. Ha azonban a tényeket meghamisító „alternatív” újságírásról van szó, akkor aláírom: azt nem ismeri, azt neki is tanulnia kell. És a RT tényleg ezt a műfajt gyakorolja.
Frama Panyi, a legnagyobb nigériai médiavállalat, az NTA újságírója azt mondja, hogy az utazás fordulópontot jelentett karrierjében:
„Az előadások nagyon tanulságosak voltak, új perspektívát nyitottak előttem a szakmámmal kapcsolatban. Megtanultam, mi az objektivitás és a szubjektivitás. (...) Sokat tanultam. Összességében csodálatos élmény volt.”*
*Az illető hölgy körülbelül az említett dolgok ellentétét tanulhatta meg – de azt készséggel elhiszem neki, hogy nem hétköznapi élményben lehetett része.
Egy másik nigériai újságíró, az UpgradeTV műsorvezetője, Chioma Kalu azt írta a LinkedIn-en, hogy az oroszországi utazás nemcsak szakmai lehetőséget jelentett számára, hanem „átformálta a szemléletmódomat is”. „Az RT magával ragadó képzési és képesítési programjának köszönhetően örömmel jelentem be, hogy mostantól hivatalosan is RT-tanúsítvánnyal rendelkező újságíró vagyok” – osztja meg.
„Ez az elismerés nemcsak megerősíti elkötelezettségemet a nemzetközi médiaszabványok iránt, hanem javítja azon képességemet is, hogy globális eseményekről kritikusabb és kiegyensúlyozottabb szemszögből tudósítsak. Ez az élmény megerősítette hitemet a felelős újságírásban, amely az igazságot keresi, értékeli a gondolkodás sokszínűségét, és túl mer lépni a várt narratíván.”*
*Azért nagyon nem mutogatnám a helyében azt a tanúsítványt vagy oklevelet, mert akad hely, ahol ez nem megnyitja, hanem bezárja az ajtókat. Nem igazán jó ajánlólevél.
2023-ban a Novoje Pokolenyije program keretében például szerbiai és bosznia-hercegovinai újságírók látogattak Oroszországba. Írásaikban nyíltan támogatják a Putyin-rezsimet, az ukrajnai háborút, sőt, Ramzan Kadirov iránti csodálatukat is kifejezik.*
*Ugyan már, ehhez nem is kell Oroszországba látogatni, a mi kormánysajtónk munkatársai anélkül is képesek rajongani akár Kadirovért, akár Szurovikinért akár bárki másért. Csak orosz legyen és kormánypárti. Képzeljük el, milyen lesz, ha majd el is tudják olvasni a RIA Novosztyit! Végigfut az ember hátán a hideg még a gondolattól is.
A Rosszotrudnyicsesztvo pedig egyenesen kijelenti, hogy utazásokat, rendezvényeket szervez és díjakat oszt ki a külföldi média képviselőinek, hogy „oroszbarát” külföldi újságírókból álló csoportot hozzon létre.
„Annak húzzuk a nótáját, aki fizet.” Miért hívja meg Oroszország a fiatal külföldieket?
Az orosz rezsim azzal, hogy külföldieket csalogat magához, azt szeretné elérni, hogy Afrikában, a Közel-Keleten, Ázsiában és Dél-Amerikában Oroszországot pozitívan, partnerként és támogatóként tekintsék. A Kreml szeretné vezetni az úgynevezett globális délt a globális északkal – az Egyesült Államokkal, Európával és Izraellel – való konfrontációjában, véli Anna Fenko, az Amszterdami Egyetem Társadalom- és Viselkedéstudományi Karának docense. Mint kifejti:
„Az emberek szeretik az egyszerű sémákat, a bináris ellentéteket – például Észak és Dél ellentétét. És bármennyire is furcsának tűnik, tekintve, hogy Oroszország nagy része az Északi-sarkkörön túl fekszik, ebben a kontextusban sokan Oroszországot a globális Dél részének tekintik, amely az amerikai imperializmus és Európa ellen harcol. Ez az elképzelés egyre népszerűbb a nyugati diákok körében. Látom, hogy közöttük egyre kevesebben támogatják Ukrajnát az Oroszországgal vívott háborúban. Ez 2023. október 7. után kezdett így alakulni.”*
*Ez világos. Észak a globális Délen van, Dél a globális Északon, előttem van Észak, hátam mögött Dél, vagy hogy is van ez... mindenesetre forgolódni kell, hogy megértse az ember.
A Kreml saját céljaira kívánja felhasználni az oroszországi utakon részt vevőket. „Az orosz politikai vezetés meg van győződve arról, hogy aki fizet, az a főnök” – folytatja Anna Fenko.
„Ők csak a pénzre gondolnak. Fizettek a program résztvevőinek, a repülőjegyekért és az étkezésért, és most ők a tulajdonosaik. Fel fogják használni őket, gondozni fogják őket, nevelni, és rajtuk keresztül fogják sugározni az orosz hatóságok számára előnyös tartalmakat külföldön. A Kreml nem csak azt akarja, hogy féljenek tőle, hanem azt is, hogy szeressék. A »puha hatalmuk« abban rejlik, hogy ha most mindenkinek adnak egy kis pénzt, akkor azt hiszik, hogy szeretni fogják őket.”
A stratégiát maga a Rosszotrudnyicsesztvo is megerősíti: „Fontos, hogy a résztvevők hazatérésük után ne veszítsék el a kapcsolatot a Rosszotrudnyicsesztvóval, továbbra is látogassák az Orosz Házakat, vegyenek részt rendezvényeken, és saját országukban az orosz világ nagyköveteivé váljanak” – mondta Dmitrij Polikanov, a szervezet helyettes vezetője.*
*Ne legyen nekik elég, hogy szabadultak, járjanak is vissza a gulágra, őszinte, tiszta szerelemből. Nem akárkit lehet erre rávenni.
Mostanában az ügynökség kifejezetten bővíti jelenlétét az afrikai országokban.
„A közel-külföld feletti befolyás elvesztése katasztrofális számunkra.” Az orosz nyelv népszerűsítése
A külföldi fiatalokra fordított kiadások mellett Oroszország a teljes körű háború kezdete óta növelte az orosz nyelv külföldi népszerűsítésére fordított kiadásokat. 2023-ban elfogadtak egy állami programot „Az orosz nyelv támogatása és népszerűsítése külföldön” címmel. 2024-ben 500 millió rubelt szántak erre a célra, 2025-ben pedig már 1,8 milliárdot, vagyis három és félszer többet. Ebből csaknem 1 milliárd rubelt fordítanak „az orosz nyelv iránti érdeklődés ösztönzésére”, többek között az Orosz Világ Alapítvány és az RT által kifejlesztett orosz nyelvtanuló weboldal, a Window to Russia segítségével.
A Rosszotrudnyicsesztvo orosz nyelvű oktatási anyagokkal látja el a külföldi iskolákat és orosz kulturális központokat. A tankönyvek szállítása jelentős kiadást jelent az ügynökség számára. A Vazsnoje Isztorii elemzése szerint 2025-ben az ügynökség körülbelül 170 millió rubelt költött rájuk. Ez a Rosszotrudnyicsesztvo összes kormányzati beszerzéseinek egyötöde. Tavaly ez az összeg csaknem fele ennyi volt – körülbelül 90 millió. Azonban a nyomtatott termékek gyártásának és logisztikájának megnövekedett költségei miatt nem mondható, hogy a szállított tankönyvek száma arányosan nőtt a kiadásokkal.
2025-ben a Rosszotrudnyicsesztvo tankönyveket küldött Európába ( Ausztriába, Szlovákiába, Szlovéniába, Albániába, Belgiumba, Magyarországra, Olaszországba, Horvátországba, Szerbiába, Bosznia-Hercegovinába, Montenegróba, Fehéroroszországba), Ázsiába (Mongóliába, Laoszba, Kazahsztánba, Kirgizisztánba, Üzbegisztánba, Tádzsikisztánba), Afrikába (Egyiptomba, Zambiába, Tanzániába, Mauritiusra), valamint a posztszovjet országokba. Az anyagok között vannak a Vlagyimir Medinszkij által szerkesztett történelem-tankönyvek is, amelyeket a Kreml igényeinek megfelelően átírtak. Ezekben azt állítják, hogy „a Nyugat rögeszméje lett Oroszország belpolitikai helyzetének destabilizálása”, és az „ukrán neonácizmus” megjelenéséről is beszámolnak. A szerzők az Ukrajna elleni inváziót azzal magyarázzák, hogy Ukrajna a NATO-hoz akart csatlakozni. Azt állítják: „Ez talán a civilizáció végét jelenthette volna. Ezt nem lehetett megengedni.”
2024-ben az Orosz Tudományos Akadémia (RAS) kutatói elemezték a FÁK-országok, a közel-keleti államok és Kína tankönyveit, és több esetben is „negatív képet” találtak Oroszországról. A posztszovjet országok tankönyveiben Oroszországot gyarmatosító államként ábrázolják, amely elnyomta a csatolt területek népeit és megkárosította kultúrájukat. A Rosszotrudnyicsesztvo vezetője, Jevgenyij Primakov szemétnek nevezte ezeket az állításokat:
„Látjuk ezeknek a tankönyveknek a hatását. Ez számunkra két elveszett évtizedet jelent. Mi vagyunk a felelősek azokért a tankönyvekért, amelyeket mi magunk szállítunk az orosz iskoláknak külföldön. A Szovjetunión belül nem lehetett szó gyarmatosításról. De a helyi iskolákban voltak tankönyvek, amelyek mindenféle baromságot tartalmaztak. Ezeket a részeket, amennyire tudom, már megtisztították.”*
*Rosszul tudja, Primakov elvtárs, az 1956-os forradalmat gyalázó orosz történelem-tankönyvi részt még mindig nem tanítják a magyar iskolákban, ami megengedhetetlen mulasztás, talán jövőre be lehet vezetni majd ezt is. Addig kérem, érje be Orbán „Fehérzászlós” Balázs bocsánatkérésével.
Primakov elismeri, hogy Oroszország kezdte elveszíteni befolyását a FÁK-ban, ami számára „katasztrofális”. Szerinte Oroszországnak szüksége van ezekre az országokra, hogy enyhítse a szankciók hatását. „Ma már megértjük, hogy a közel-külföld milyen hatalmas jelentőséggel bír Oroszország számára, különösen olyan körülmények között, amikor megpróbáltak minket elszigetelni” – mondja Primakov. „Ez nagyon fontos a párhuzamos import, gazdasági projektek, kereskedelmi folyosók, fizetési rendszerek szempontjából, nem is beszélve a munkaerő-vándorlásról, ami jelenleg nagyon fájó kérdés hazánkban.” Ugyanakkor cinikusan nyilatkozik azokról, akik a „baráti” országokban, válaszul az oroszországi migránsok elleni újabb elnyomási hullámra, az Oroszországgal való együttműködés megtagadására szólítanak fel:
„Hol van szükség ezekre az emberekre, ha nem Oroszországban? Kínában? Esetleg Európában várják őket, hogy ott dolgozzanak? Aligha.”*
*Azért jelezném, hogy az orosz xenofóbiának már most komoly következményei kezdenek mutatkozni a nagyvárosokban, ahol a kellemetlen munkákat a közép-ázsiai vendégmunkások végezték eddig, de a jelen körülmények miatt – például a gyermekeiknek felsőfokú nyelvvizsgát kell tenniük oroszból, hogy akár csak az elemi iskolába is be lehessen íratni őket – tömegesen kezdik elhagyni Oroszország-anyácskát.
Annak ellenére, hogy nőtt a külföldiek csábítására és a tankönyvek beszerzésére fordított kiadások összege, a Rosszotrudnyicsesztvo „puha hatalmat” gyakorló képessége korlátozott. Éves költségvetése 5,5 milliárd rubel (66 millió dollár). Összehasonlításképpen: az amerikai nemzetközi fejlesztési ügynökség, az USAID költségvetése 2024-ben, mielőtt Donald Trump kormánya úgy döntött, hogy felszámolja, 44 milliárd dollár volt, vagyis csaknem 700-szor több.
És azt mondom: nem elég. Több pénzt kell erre fordítani. Kétszer, háromszor is többet. Terjesszék ki a tanfolyamokat a magyar kormánymédia összes munkatársára, és vigyék el őket tanulni Oroszországba.
Aztán ha ott felejtik őket, úgy is jól járunk, jobban, mintha hazajönnének.
Válasszák csak a szabadságot, ha van hozzá kedvük – hiszen most is azt mondják, hogy Oroszország a legjobb hely a világon. Már várom, hogy az M1 Híradójában valamelyikük dalra fakadjon egy orosz hír előtt:
„Nincs a Földön gazdagabb, szebb ország
Minden ember érzi, hogy szabad”
Szele Tamás