Azzal kell kezdenem, hogy játszom a gondolattal, miszerint ezentúl szombati napokon vagy nem írok külpolitikáról, vagy nem lottózok. Ennek nem vallási okai vannak, hanem sokkal inkább az, hogy az embert megüti a laposguta, amikor azt látja, hogy a külpolitikai prognózisai nagy pontossággal beteljesülnek, korábban is, mint hitte volna, de azt az átkozott öt számot képtelen eltalálni.
(Képünk illusztráció)
Hej, nagy a vigalom a magyarországi oroszbarát sajtóban. Nógrádi „Raguza” György azt állítja, hogy „Zelenszkij sorsát fedi fel Trump béketerve”, a második bizonyítottan orosz ügynök (az első KGBéla volt), Georg Spöttle „brüsszeli könnyekről és Zelenszkij végnapjairól” vizionál, egyáltalán, úgy viselkedik a díszes lakájbanda, mintha már orosz harckocsioszlopok vonulnának Kijev főutcáján, a Krecsatikon. Mindezt azért teszik, mert töretlenül hisznek a 28 pontos és betarthatatlan amerikai „béketerv” sikerében, főként, mivel Trump elnök tegnap megfejelte azt egy igen szűkre szabott határidővel és egy izmos zsarolással.
(Képünk illusztráció)
Igen nagy a hejehuja a magyar kormánymédiában, úgy mulatnak, hogy mindjárt kirúgják a csűr oldalát. Aki nem a magyar Szabad Európa megszűnését ünnepli, az Zelenszkij vesztét követeli, de mind együtt koccintanak a tegnap este megjelent, Ukrajnára oktrojálni kívánt amerikai „béketervre”. Egyszerre mindennel nem lehet foglalkozni, ma a béketervet veszem elő, mert az érint több embert: de ne feledjük, minden összefügg mindennel.
(Képünk illuszráció)
Most, amikor Donald Trump amerikai elnök aláírta az összes Epstein-akta nyilvánosságra hozataláról szóló törvényjavaslatot, érdekes helyzet alakult ki: nem Trump győzött (hiszen ő el is akarta titkolni ezeket az adatokat), hanem legfontosabb szövetségese, QAnon. És távolról sem biztos, hogy ez hasznos lesz most Trump számára, holott a választási győzelmét kifejezetten ennek a nem létező személynek köszönhette.
(Képünk illusztráció)
Nagyon gonosz dolgok készülődnek Afrikában. Míg néhány éve még úgy tűnt, hogy a kontinens jövőjét leginkább az orosz és kínai neokolonializmus fenyegeti, idén fordult a kocka: előretört a szalafita dzsihádizmus, főként a Száhel-övezetben. Szudán helyzete elviselhetetlen, Al-Fashir elesett és a majdnem háromszázezres lakosság (akiknek fele kiskorú) lemészárlása még most is tart, Csádban csak reménytelen a helyzet, ellenben Mali fővárosának, Bamakónak eleste bármelyik pillanatban várható, és ha ez bekövetkezik, az egész ország az Al-Kaida uralma alá kerülhet. A The Insider összefoglalta a mali állapotokat, ezt mutatom be, megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszem meg.
(Képünk illusztráció)
Nehéz és bonyolult kérdéshez nyúlok most, amit csak érzékeny és türelmes módon lehet megközelíteni. Tudom, eleven parazsat idézek tulajdon fejemre, de azt szeretném megkérdezni, a The Insider tanulmánya alapján, hogy mi is az az európai baloldaliság?
(Képünk illusztráció)
Oroszország visszatért ahhoz a stratégiához, amit Ukrajna elleni háborújában minden ősszel elővesz: szeptemberben elkezdi támadni az ország energia-ellátási hálózatát, és abban reménykedik, hogy november végére sikerül használhatatlanná tennie azt. Eddig még egyszer sem érte el célját – de lássuk a The Insider tanulmánya nyomán, mi is az aktuális helyzet ezen a téren.
(Képünk illusztráció)
Jelen pillanatban az egyik legnehezebben megmagyarázható geopolitikai kérdés az, hogy mire jó Donald Trumpnak a feszültség növelése az Egyesült Államok és Venezuela között. Bármely más elnök esetében „mestertervre”, bonyolult stratégiára, ötdimenziós diplomáciai sakkra gyanakodna az ember, de tudjuk, hogy Trump esze nem erre a srófra jár. Viszont azt nem tudjuk, hogy ezzel szemben milyenre – még az is elképzelhető, hogy nincs is menet azon a srófon.
(Képünk illusztráció)
Írhattam volna aranyvécét is. Mindenesetre csekély értelmű medvebocsok számára előre jelezném, hogy ez az írás csak annyiban fog az ukrajnai korrupciós botrányról szólni, amennyire feltétlenül szükséges a megértéséhez, valódi tárgya az, hogy mit bírt faragni ebből a sajnálatos esetből a magyar kormánykommunikáció.
(Képünk NEM illusztráció: balra a Mandiner fotója látható, jobbra a South China Morning Posté)
A következő írásban elképzelhető, hogy kissé vitatkozni fogok, a magam szokásos módján a szerzővel: arról van szó ugyanis, hogy a budapesti csúcstalálkozó elmaradása után elterjedt a világsajtóban, miszerint Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kudarcba fulladt telefonbeszélgetése után, melyet Marco Rubióval folytatott, kiesett volna Vlagyimir Putyin kegyeiből.
(Képünk illusztráció)
