Vannak olyan szakmai és emberi teljesítmények, melyek láttán elnémul a sajtómunkás és tiszteletteljesen kalapot emel a szerző előtt. Azért néhány méltató szó mégis megilleti Viktoria Nyikiforovát, mert egyszerűen tökéleteset alkotott. Hibátlan az írása, mármint abból a szempontból, hogy egy szó sem igaz belőle abban a formában, ahogy elénk tárta. Még az írásjelek is hazudnak.

Mostanában sok szó esik arról, mi lesz a háború után. Ezek szükséges elmélkedések, ugyanakkor óva intenék mindenkit attól, hogy azt gondolja: jelenleg kész tervet lehet írni az akkori teendőkről, addig minden legalább harminckétszer megváltozik, és tökéletes megoldás ebben a tökéletlen világban nem születhet – bár törekedni kell rá.

Csak halkan jegyezném meg, hogy mintha jó lenne az a hír, amit hozok, mintha balzsam lenne, egyenesen Gileádból, viszont nem árt alaposan mögé nézni, mert lesz egy-két érdekes folyománya világgazdasági szinten. Arról van szó, hogy a Kremlből kiszivárgott információk szerint az orosz fegyveres erők a Zaporizzsjai Atomerőmű átadására készülnek.

Azokból a kérdésekből ítélve, amik az olvasóktól érkeznek, jelenleg a magyar közönséget három külpolitikai terület érdekli, legalábbis engem ezekkel kapcsolatban szoktak megkeresni. Egyrészt az ukrajnai háború fordulatai – ez természetes – másrészt az Iránban zajló események, harmadrészt, legújabban a Kínában kirobbant tüntetéshullám.

Ma kényes kérdésről lesz szó, előre óva intek mindenkit az elhamarkodott ítéletektől és általánosításoktól. Aki ebben a szomorkás történetben nem látja meg a Kelet-Európa országainak minden zugát átható, mérgező politikumot, akitől csak általános átkozódás telik, az könnyen kaphat egy tiltást, szóval aki kommentel, válogassa meg a szavait.

Tegnap a buşteni-i hegyimentő-szolgálat megmentette korunk hősének életét. A férfi vagy Drakulának, vagy Jonathan Harkernek képzelte magát, mindenesetre tizenkilencedik századi gentlemannek öltözve, nehéz bőrönddel és egy alaposan megkezdett üveg whiskyvel a kezében gyalogolt a mély hóban a 2507 méteres Omu-csúcs felé.

Valami nagy baj van a GRU háza táján, valami komoly, kardinális probléma és nem is nehéz megmondani, miről lehet szó: most kezdenek csődöt mondani azok a hírszerzési-konspirációs módszerek, amiket évtizedekkel ezelőtt dolgoztak ki és amelyek kiválóan beváltak a hetvenes-nyolcvanas években, most viszont pár hónapon belül már az ötödik ügynök bukik meg miattuk.

Úgy kezdeném, hogy az vesse a kollégákra az első követ, aki nem lusta hozzá, olyan esetet fogok bemutatni, amelyben a fél világsajtót bolondították el: mivel pedig a világsajtó, természetéből fakadóan a kooperációra épül, elég volt a legelején elhinteni a konkolyt, terjedt utána a szamárság magától.

- Jó napot, Hacsek, hol járt, hogy már régen nem láttam hála Istennek?

- Ha én azt tudnám, okos ember volnék. Egy ideje már azt is meggondolom, hol nem jártam.

Álmos egy szombat van, odakint köd és eső, ilyenkor heverészni a legjobb, nem dolgozni, de hát mióta Ádám megszegte azt a bizonyos szerződést a Paradicsomban, azóta munkából él az ember. Lássuk, hogy oldják meg a kollégák ezt a dolgot, mert nem hiszem, hogy a magyar sajtó bármely oldalán dúlna most a munkakedv és az ifjonti lelkesedés.