Hogy a végén kezdjem, szokásom szerint, most tessenek Huppát olvasni, míg még van. Sőt, most olvassanak bármit, mert lehet, hogy rövidesen nehéz lesz hozzájutni az online sajtóhoz. Nem várható, hogy lehetetlenné válik, de az eddigi elérhetőség bonyolultabb lesz, legalábbis azok számára, akiknek a „Facebook” és „internet” szavak szinonimák.

Vannak olyan szakmai és emberi teljesítmények, melyek láttán elnémul a sajtómunkás és tiszteletteljesen kalapot emel a szerző előtt. Azért néhány méltató szó mégis megilleti Viktoria Nyikiforovát, mert egyszerűen tökéleteset alkotott. Hibátlan az írása, mármint abból a szempontból, hogy egy szó sem igaz belőle abban a formában, ahogy elénk tárta. Még az írásjelek is hazudnak.

Mostanában sok szó esik arról, mi lesz a háború után. Ezek szükséges elmélkedések, ugyanakkor óva intenék mindenkit attól, hogy azt gondolja: jelenleg kész tervet lehet írni az akkori teendőkről, addig minden legalább harminckétszer megváltozik, és tökéletes megoldás ebben a tökéletlen világban nem születhet – bár törekedni kell rá.

Csak halkan jegyezném meg, hogy mintha jó lenne az a hír, amit hozok, mintha balzsam lenne, egyenesen Gileádból, viszont nem árt alaposan mögé nézni, mert lesz egy-két érdekes folyománya világgazdasági szinten. Arról van szó, hogy a Kremlből kiszivárgott információk szerint az orosz fegyveres erők a Zaporizzsjai Atomerőmű átadására készülnek.

Azokból a kérdésekből ítélve, amik az olvasóktól érkeznek, jelenleg a magyar közönséget három külpolitikai terület érdekli, legalábbis engem ezekkel kapcsolatban szoktak megkeresni. Egyrészt az ukrajnai háború fordulatai – ez természetes – másrészt az Iránban zajló események, harmadrészt, legújabban a Kínában kirobbant tüntetéshullám.

Ma kényes kérdésről lesz szó, előre óva intek mindenkit az elhamarkodott ítéletektől és általánosításoktól. Aki ebben a szomorkás történetben nem látja meg a Kelet-Európa országainak minden zugát átható, mérgező politikumot, akitől csak általános átkozódás telik, az könnyen kaphat egy tiltást, szóval aki kommentel, válogassa meg a szavait.

Tegnap a buşteni-i hegyimentő-szolgálat megmentette korunk hősének életét. A férfi vagy Drakulának, vagy Jonathan Harkernek képzelte magát, mindenesetre tizenkilencedik századi gentlemannek öltözve, nehéz bőrönddel és egy alaposan megkezdett üveg whiskyvel a kezében gyalogolt a mély hóban a 2507 méteres Omu-csúcs felé.

Valami nagy baj van a GRU háza táján, valami komoly, kardinális probléma és nem is nehéz megmondani, miről lehet szó: most kezdenek csődöt mondani azok a hírszerzési-konspirációs módszerek, amiket évtizedekkel ezelőtt dolgoztak ki és amelyek kiválóan beváltak a hetvenes-nyolcvanas években, most viszont pár hónapon belül már az ötödik ügynök bukik meg miattuk.

Úgy kezdeném, hogy az vesse a kollégákra az első követ, aki nem lusta hozzá, olyan esetet fogok bemutatni, amelyben a fél világsajtót bolondították el: mivel pedig a világsajtó, természetéből fakadóan a kooperációra épül, elég volt a legelején elhinteni a konkolyt, terjedt utána a szamárság magától.

- Jó napot, Hacsek, hol járt, hogy már régen nem láttam hála Istennek?

- Ha én azt tudnám, okos ember volnék. Egy ideje már azt is meggondolom, hol nem jártam.