Azt hiszem, nem túlzok, ha az Amerikai Egyesült Államok tegnap (pontosabban: csütörtök este) megjelent nemzetbiztonsági stratégiáját minden európaira nézve sértőnek és vérlázítónak találom. Ez a dokumentum ugyan nem bír kötelező erővel, nincsenek benne pontos utasítások, de mégis, az amerikai külpolitika irányvonalának meghatározója, legalábbis addig, amíg a mostani adminisztráció regnál.

(Képünk illusztráció)

Mikor ma reggel belenéztem a The New York Timesba, nem hittem a szememnek. Olyan a háromszorosan is Pulitzer-díjas Thomas L. Friedman külpolitikai rovatvezető véleménycikke, mintha feltámadt volna az Egyesült Államok mára már halottnak hitt szelleme, mintha Franklin, Jefferson vagy Mark Twain szólalt volna meg: tiszta, logikus, őszinte, képmutatástól mentes és egyenes, mint a római kard.

(Képünk illusztráció)

A legutóbb rendezett moszkvai találkozón – amit béketárgyalásnak a legjobb indulattal sem lehet nevezni, hiszen egészen pontosan semmi, azaz semmi eredménnyel nem járt – világosan láthatóvá vált az orosz diplomácia szándéka. Éspedig az, hogy elszakítja egymástól Európa és az Egyesült Államok érdekeit,  megbontja szövetségünket majd mindkét ellenféllel külön-külön bánik el.

(Képünk illusztráció)

Hogy a végén kezdjem: az Amerikai Egyesült Államok és az Oroszországi Föderáció tegnapi tárgyalásai az ukrajnai békéről teljes kudarcba fulladtak. Ez nem csoda, csoda az lett volna, ha történik bármiféle előrelépés. Öt órán keresztül tárgyal amerikai részről Witkoff és Jared Kushner, orosz részről Putyin, Usakov és Dimitrijev, de megegyezni semmiben sem tudtak.

(Képünk illusztráció)

Egyre jobban tart a világ egy atomháború lehetőségétől, hogy okkal vagy ok nélkül, az még kérdéses. Ha világunk vezetőinek szellemi állapotát tekintjük, az aggodalom több, mint jogos, de a realitásokat számba véve talán valamivel jobb a helyzet. Erről írt átfogó összegzést Jurij Fjodorov, a kérdés szakértője a Vazsnoje Isztorii hasábjain, melyet van szerencsém bemutatni.

(Képünk illusztráció)

Világpolitikai szempontból annyira kritikus periódusban élünk, annyi kulcsfontosságú esemény zajlik egymással párhuzamosan, hogy szinte képtelenség mindent egyszerre észrevenni. Azonban bármennyire fontos is, hogy mi történik Pekingben, Moszkvában, Washingtonban, nem feledkezhetünk meg arról, hogy épp a történelem egyik legsúlyosabb humanitárius válsága kezdődik Afganisztánban és vidékén, aminek legalább négy és fél-ötmillió áldozata lesz. Vagy talán több is.

(Képünk illusztráció)

Ha azt mondom, hogy elég furcsán alakulnak az Oroszországi Föderáció és Ukrajna között kötendő béke feltételei és lehetőségei, nagyon finoman fogalmaztam. Voltaképpen a mostani állapotok szerint képtelenség is volna békét kötni, hiszen még csak nem is arról van szó, hogy Ukrajna nem akar lemondani a területeiről, hanem arról, hogy nem is mondhat le róluk, mert ezt tiltja az alkotmánya. Oroszország viszont ebből nem hajlandó engedni, tehát gyakorlatilag az isztambuli tárgyalások óta nem mozdul el a kérdés a holtpontról.

(Képünk illusztráció)

Utálom azt mondani, hogy igazam volt, de igazam volt. Megint itt a hétvége, megint kiderült, hogy megmondtam előre, mi fog történni, sőt, elsőnek mondtam meg. Az igaz, hogy azóta van még legalább három első közlő, de vetélkedjen velük az, aki nem lusta hozzá – viszont ez a kis affér rávilágít arra, hogy voltaképpen miről is volt szó tegnap Orbán Viktor moszkvai tárgyalásain.

(Képünk illusztráció)

Nagy nap a mai, Orbán Viktor sokadik moszkvai zarándoklatának napja. Illenék ilyenkor elérzékenyülni, csak mód nincs rá, mert én már tudom, igazából miért megy oda, sőt, azt is, mi az, amiben nem is nagyon reménykedhet, és nemsokára az olvasó is tudni fogja. Nem mondom, hogy nagy lesz a meglepetés, de csúnya ügyre derül fény, annyi biztos. Ráadásul nyilvános forrásokból.

(Képünk illusztráció)

Egy hete már, hogy nyilvánosságra került a sok vihart kavaró, akkor még huszonnyolc pontos „béketerv” az orosz–ukrán háború lezárása ügyében, mely a tudomány mai állása szerint már csak tizenkilenc pontból áll, ugyanis kilenc elolvadt belőle, és csak azt tudjuk bizonyosan, hogy Moszkvának kedvez, minden egyéb bizonytalan, a Witkoff (Usakov)-beszélgetések nyilvánosságra kerülése óta.

(Képünk illusztráció)