Mint közismert, Elon Musk és az ukrán hadsereg egy bizonyos „fehér listás” módszer segítségével sikerült leállítsa az orosz fegyveres erők Starlink-használatát, amelynek komoly hatásai vannak ugyan, de nem végzetesek. A front nem omlott össze egyik oldalon sem, bár tény, hogy a kommunikációs gondok komoly sikereket biztosítottak Ukrajnának. A The Insider alapos elemzésben járta körül, mekkora veszteség érte az orosz erőket, ezt mutatom be az alábbiakban – fogalmazzunk úgy, hogy nem örvendeznek, de azért még végük sincs emiatt. Megjegyzéseimet szokás szerint a bekezdések végén, csillag alatt teszem meg.

(Képünk illusztráció)

Nagy döntésre jutott Donald Trump, melyet én magam nem kevéssé találok tévesnek, de lévén, hogy az amerikai elnök a világon senkire sem hallgat, miért hallgatna pont énrám? Arról van szó, hogy március 31-én Pekingbe látogat három napra. Pont a legrosszabbkor, bár tény, hogy addig még sokat romolhat a geopolitikai helyzet, tehát az, ami most alkalmatlan időpontnak tűnik, negyven nap múlva tűnhet egyenesen borzalmasnak is.

(Képünk illusztráció)

Ma folytatom az öt nappal ezelőtt megkezdett sorozatot arról, mivé fejlődött Jevgenyij Prigozsin valamikori hálózata Afrikában. Röviden: az orosz külföldi hírszerzés, az SZVR sikeres részévé, ami azért magán viseli a megfékezhetetlen orosz fantázia és az abszurd tagadhatatlan stílusjegyeit. Ezt az írást a Dossier Center e tárgyról szóló cikksorozatának második része alapján állítottam össze, de nem tudom visszafogni pikírt megjegyzéseimet, melyeket szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén fogok megtenni. Akkor lássuk, mi történt Afrikában!

(Képünk illusztráció)

Kérem, itt egy magvas eszmefuttatásnak kellene következnie a Béketanács tegnapi alakuló üléséről és Donald Trump ez alkalomból mondott beszédéről, de nem következik, ugyanis a beszéd elemezhetetlen. Még az irónia eszközeivel is az. Egyszerűen annyira szerteágazó és egyben semmitmondó, hogy nincs is veleje. Talán csak két mozzanatot tudnék kiemelni belőle, az egyik az, hogy Trump szándékai szerint a Béketanács az ENSZ „felettes szerve” lesz majd, úgy, hogy magánál tartja a kasszakulcsot, a másik, ami viszont csak számunkra fontos, hogy Trump szerint Orbán Viktor „nagyszerű munkát végez” és „teljes támogatásáról biztosítja a választásokon”.

(Képünk illusztráció)

Az nem újdonság, hogy mindig is vagy háborúban állt a világ vagy háború előtt, háború után azért nem, mert a háborúk vége többnyire csak az újabbakra való készülődés kezdetét jelenti. Ritka dolog az, hogy idealista módon ekevasat kovácsoljanak a kardokból, és ha mégis megteszik, mérget vehetünk rá, hogy kizárólag az elavult és egyébként is rozsdás szablyák jutnak erre a sorsra.

(Képünk illusztráció)

A világ lélegzetét visszafojtva figyeli a genfi tárgyalásokat, melyeken elvileg az iráni és ukrajnai kérdés fog eldőlni, lehetőleg máma még, ha már tegnap nem sikerült, a gyakorlatban viszont valószínűleg nem sok eredmény születik majd. Mindennek a sajátos, kifejezetten trumpi antidiplomácia az oka, amint azt a The New York Times írása elemzi is. Ha ők elemzik, én bemutatom a helyzetet az írásuk alapján – megjegyzésemet szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszem majd meg.

(Képünk illusztráció)

Tíz éve még hol nevetett, hol szörnyülködött a közönség Donald Trump első győzelmén, később pedig külpolitikai baklövésein és az általa bevezetett „valóságon túli világon”, amiben minden elképzelhető volt. Négy éve Vlagyimir Putyin egy nevetséges és megalomániás bohócnak tűnt nyilvánvalóan hamis fotóival, amelyek szibériai üdülésein ábrázolták, lovaglás és vadászat közben, időnként tigrissel. Orbán Viktor ugyan egyes körökben már akkor is vallásos imádat tárgya volt mifelénk, de ezek a körök meg más körök számára képezték nevetség tárgyát.

(Képünk illusztráció)

Eléggé bonyolult kérdés az, hogy miféle örökséget hagyott a még csak nem is gyanús körülmények között megboldogult vagy megboldogtalanodott Jevgenyij Prigozsin zsoldosvezér a világra úgy általában és Afrikára különösképpen. Még azt sem egyszerű eldönteni, igazából ki volt ő: a világ előbb „Putyin szakácsaként”, aztán „a Wagner-csoport vezéreként” ismerte, bár egyik megnevezés sem illett rá maradéktalanul.

(Képünk illusztráció)

Kérem, bocsásson meg nekem minden olvasóm, ha ez a mai írás bizony hosszúra és kicsit bonyolultra sikerül: még így sem teljes, de terjedelmét tekintve súlyos vétek lenne ennél is hosszabbra nyújtani. Kontinensünk és az Európai Unió sorsát hosszú időre meghatározó döntések születtek a héten, melyek minket is nagyon alaposan érintenek: azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy az áprilisi választásokon nagy részben mi, magyar szavazók fogjuk meghatározni Európa jövőjét.

Képünk illusztráció)

Nehezen írom ezeket a sorokat, mert saját magamnak is meg kell magyarázzam, miért fontos kimondani, amit szeretnék – pedig hát fontos, különben szőrös, kődobáló emberevők leszünk. Az a helyzet, hogy egy volt kollégánk – Pesty László – vagy nagyon rossz állapotban lehet, vagy talán már el is hunyt. De hogyan juthattunk el idáig?

(Képünk illusztráció)